Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Heti kampány

Tornyospálca szellemháza. Az évek alatt 340 főt jelentettek be ebbe a házba, papíron a falu népességének 12 százaléka itt lakott
Tornyospálca szellemháza. Az évek alatt 340 főt jelentettek be ebbe a házba, papíron a falu népességének 12 százaléka itt lakott

Megvolt az első visszalépés a már regisztrált jelöltek közül. Márki-Zay Péter megint magyarázkodhat a szavai miatt. Szijjártó Péter kormánygéppel hozza Erdélyből a szavazatokat. Kampányösszefoglaló hétfőről.

Három százalékpontos a Fidesz–KDNP előnye a közös ellenzéki listával szemben. A Závecz Research friss közvélemény-kutatása szerint a biztos pártválasztók körében a kormánypártok 49, az Egységben Magyarországért 46 százalékon áll. A múlt év végén a pártlisták versenyében egy-két százalékponttal még az ellenzék vezetett. A Mi Hazánk három, a Kétfarkú Kutya Párt két százalékon áll.

A kutatás szerint a választókorú népesség hat százaléka (nagyjából ötszázezer ember) aktív bizonytalannak tekinthető: tervezik a részvételt, de még nem tudják, hogy kire adják a voksukat.

Ellenzék

Az egyesült ellenzék hat pártja és Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt Róna Péter jogász-közgazdászt (bár utóbbi képesítése körül merültek föl kételyek) jelöli a márciusi elnökválasztáson, aki korábban az LMP körül dolgozott. Múlt héten Márki-Zay Péter még azt mondta, hogy Iványi Gábort, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elnökét jelölné köztársasági elnöknek. Sajtóhírek szerint a lelkészt a Jobbik vétózta meg. A jelölés lényegében formalitás, mert a parlamenti többség minden bizonnyal Orbán Viktor jelöltjét, Novák Katalin volt minisztert fogja megválasztani.

„Noha szavaimért ugyanott bocsánatot kértem, be kell látnom: kampányom folytatása súlyos terhet róna rám, a pártomra és az ellenzéki összefogásra. Ezért a jelöléstől a mai nappal visszalépek” – írta Facebookon Gér Mihály, a Párbeszéd politikusa és volt országgyűlési képviselőjelöltje. Gér azt követően lépett vissza, hogy kiszivárogtak egy korábbi, 2016-os autóbalesetével kapcsolatos kommentjei. Egy fiatal párt gázolt el az Andrássy úton, a fiú életét vesztette, a lány súlyos sérüléseket szenvedett.

A Pest megyei választókerületben az egyesült ellenzéknek 11 napja maradt egy új jelölt állítására, illetve a jelölt indításához szükséges ötszáz aláírás leadásához.

Márki-Zay Péter Facebookon magyarázta a fasiszták és kommunisták képviseletéről szóló mondatát, amely azóta a Fidesz-propaganda fő eszköze lett az ellenzéki minszterelnök-jelölt támadásában. „Azt, amit Orbán Viktor egy személyben megtestesít, ezt a szivárványkoalíciót úgymond, a liberálisokat, a kommunistákat, a konzervatívokat és a fasisztákat, ezt mi a szövetségben külön-külön képviseljük” – mondta nemrég a miniszterelnök-jelölt egy utcai fórumon.

Márki-Zay azt állítja, hogy ő a Fidesz-közeli Munkáspártról és a Mi Hazánkról beszélt, amikor kommunistákat és fasisztákat említett, ezek „Orbán Viktor szivárványkoalíciójába tartoznak”.

Mindössze egy nappal azután, hogy a pécsi ellenzék felsorakozott az előválasztáson győztes Mellár Tamás mögé, a volt pécsi DK-s alpolgármester, jelenleg független képviselő Bognár Szilvia bejelentette, hogy elindul az országgyűlési választásokon.

Baloldali kihívót kapott az érdi központú választókerületben a jelenleg a Demokratikus Koalíció frakciójában ülő Liberális párti Bősz Anett is a Magyar Nemzet szerint. A 2020 szeptemberéig a DK-ban politizáló Asztalos Éva is rajthoz áll a választáson.

Fidesz

Ellenzéki képviselőjelöltek támogatására – pontosabban ajánlóíveik aláírására – buzdította a Fidesz szavazóit Bayer Zsolt a Magyar Nemzetben. A publicista célja az lehet, hogy csökkentse a közös ellenzéki jelöltek győzelmi esélyeit egy-egy billegő körzetben.

Sokan elpártoltak a Fidesztől Simonka György büntetőügye miatt, csökkent a Fidesz-szervezetek száma az elmúlt időben – állítja Erdős Norbert a 24.hu-nak adott interjújában. Erdős szerint – akit Simonka korábbi körzetében indít a párt a 2022-es országgyűlési választásokon – ezen sokat kell dolgozni, ő maga pedig semmilyen viszonyban nincs a politikussal.

Németh Szilárd Instagram-sztoriban tette közzé, hogy Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus miért ajánlja őt. „Az ember a szava! Németh Szilárd szavai szilárdak, mint neve is, nomen est omen. Nála hitelesebben megnyilatkozó politikust nem ismerek. Egyenes, következetes, mély meggyőződéssel képviseli közös ügyeinket, ezt a képviseletet a parlamentben is rábízhatjuk.” Bagdy Emőke korábban a Meseország mindenkié című mesekönyv körüli botrányban foglalt állást fejlődéspszichológiai érvekkel a könyv érzékenyítő szándékai ellen. Megszólalását nyílt levélben utasította el több ezer pszichológus. Az ismert szakember rendszeres résztvevője fideszes lakossági fórumoknak.

Az áprilisi országgyűlési választáson eldől, hogy folytatódhat-e a nemzeti érdek érvényesítésére fókuszáló politika, vagy visszatér a birodalmi akaratnak való kiszolgáltatás időszaka – mondta a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a madéfalvi Siculicidium-emlékműnél. Az Erdélyben a Fidesznek kampányoló – és adóforintokból működtetett kormánygéppel utazó – magyar külügyminiszter a magyarországi választáson való részvételre kérte a romániai magyarokat. „Továbbra is folytatódni fog a határon túli magyar közösségek támogatása Erdélyben és Székelyföldön, amennyiben az emberek újra bizalmat szavaznak a kormánynak az április 3-i választáson” – mondta Sepsiszentgyörgyön.

Állam

Az Alkotmánybíróság szerint nem alkotmányellenes az a törvénymódosítás, amely szerint az állandó lakcím már nem az életvitelszerű ott-tartózkodás helye. Az ellenzéki képviselők panaszát elutasító határozat szerint nincs olyan veszély, hogy fiktív lakcímbejelentések befolyásolhatnák a választás eredményét.

Az Országgyűlés 2021 novemberében döntött úgy, hogy a jövőben nem feltétele az állandó lakhely létesítésének, hogy az ember ott is éljen. Pedig egy billegő választókerületben akár néhány száz ember mozgatásával megnyerhető a mandátum. A Társaság a Szabadságjogokért akkor azt írta: a változtatás legalizálja a voksturizmust, amivel nyíltan veszélybe sodorja a választások tisztaságát.

A legfőbb ügyész szerint a Völner-ügy az ügyészség korrupcióellenes elkötelezettségét bizonyítja. Polt Péter Szabó Tímeának, a Párbeszéd frakcióvezetőjének kérdéseire válaszolt. Polt a Transparency International elemzését egy bizonytalan mutatónak nevezte, amely nem tükrözi a valóságot. A Transparency International kutatása szerint Magyarország korrupciós helyzete jelenleg a második legrosszabb az Európai Unióban.

Az elmúlt hat évben több parlamenti képviselő ellen indult korrupció miatt eljárás, mint a rendszerváltás első 25 évében – mondta válaszában a legfőbb ügyész.

Hadházy Ákos független képviselő Facebookon azt írja, a Választási Iroda elküldte neki, hogy 2018 és 2021 között, négy év alatt összesen 3085 „elhunyt, határon túli honfitársunkat jelentettek ki a szavazásra jogosultak közül”.

Hadházy szerint viszont „ha tudjuk, hogy Magyarországon évente ezer főből 13-15 ember hal meg, akkor könnyen kiszámolható, hogy a határon túli regisztrált választók közül négy év alatt elhunytak száma minimum húszezer körül lehet. Ehhez képest csak háromezer honfitársunkat törölték a nyilvántartásból.”

Nappali pávaszem
Nappali pávaszem

Elrajtolt a hivatalos kampány is. Orbán Viktor (és Gyurcsány Ferenc) évet értékelt, Márki-Zay Péter újabb részleteket árult el az ellenzéki közös programból, és vagyonelkobzással fenyegette meg Mészáros Lőrincet. A hétvége kampányhírei.

Magyarország előre megy, nem hátra szlogenű, “kormánytájékoztatás” fedőnevű Fidesz plakátok, a NAV-címéről érkezett (amihez az adótitkot korábban rendelettel feloldották) miniszterelnöki kampánylevél: nem nagyon érzékelhető különbség február 11. és 12. között. Mégis, csak szombaton, február 12-én kezdődött meg az április 3-i országgyűlési választás hivatalos kampánya (és a választással egy napon rendezett, a kormány által gyerekvédelminek, mások által homofóbnak minősített országos népszavazásé is).

Ennek első lépése volt az egyéni választókerületi jelöltek ajánlásának gyűjtése. Ezt mindkét nagy tömörülés, a Fidesz és az Egységben Magyarországért nevet viselő ellenzéki összefogás is már aznap, szombaton teljesítette: mind a 106-106 egyéni jelöltjük összegyűjtötte a szükséges 500 választópolgári ajánlást.

Egy választópolgár több jelöltet is támogathat ajánlásával. A korábbi választásokon ezt (is) kihasználva, és adathamisításokkal is élve kis, illetve kamupártok is el tudtak indulni. Az ő mostani ajánlás-gyűjtésükről egyelőre nincs hír.

A Nemzeti Választási Iroda február 12-re ígérte egy olyan online szolgáltatás elindítását, mellyel bárki leellenőrizheti, hogy melyik jelölt használta az ő aláírását. E cikk írásakor a szolgáltatás még nem indult el.

A jelölő szervezeteknek február 25-én 16.00 óráig kell bejelenteni jelöltjeiket az ajánlóívek átadásával az indulás helye szerinti országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottságnál (OEVB).

Az ajánlóíveken szereplő adatokat – elvileg - választói adatbázis készítésére vagy egyéb célra nem használhatja fel senki.

A pártoknak (jelölőszervezeteknek) február 26-ig kell országos listájukat bejelenteni. Listát az a szervezet állíthat, amely – legalább 14 megyében és a fővárosban – legkevesebb 71 (hetvenegy) egyéni választókerületben önállóan jelöltet állított.


Hétvégén mindkét, eséllyel induló miniszterelnök jelölt (a Mi Hazánk Mozgalom és Gattyán György milliárdos furcsa formációja is nevezett meg miniszterelnök-jelöltet) lelkesítette az övéit: Orbán Viktor évértékelőt tartott, Márki-Zay Péter (M.-Z.P.) pedig a Partizán You Tube-tévéjének adott nagyinterjút.

Orbán megint hadba szólít

Az ellenlábasával való vitát (egyelőre) nem vállaló miniszterelnök szokásos helyszínén, a Várkert Bazárban, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének krémje előtt tartotta meg beszédét. A kremlinológia hagyományai szerint most is volt jelentősége, hogy ki volt ott és ki nem, és ki hallgathatta az első sorból a Vezénylő Tábornok (a fogalom első használójának, a Demokrata-főszerkesztő Bencsik Andrásnak csak középtájon jutott hely) csatába indító szónoklatát.

A Fidesz elnökének beszéde jórészt kisebb-nagyobb ténybeli csúsztatásokkal és megfelelően kiválasztott statisztikákkal igazolta immár 12 éves kormányzása sikereit. A Fidesz kampányagendájának megfelelően (miszerint valójában a volt miniszterelnök, a mostani ellenzéki összefogás egyik pártjának elnöke, Gyurcsány Ferenc az ellenzék vezére) kihívója neve egyszer sem hangzott el, helyette a szokásos Brüsszel, Soros, Gyurcsány, Bajnai nevek strukturálták a beszédet.

Érdemi bejelentése az üzemanyagok árstopjának 3 hónapos meghosszabbítása volt.

Márki-Zay elkobozná Mészáros Lőrinc lepkéit

Az ellenzéki jelölt Orbán beszédét így értékelte: “egyetlen erénye az volt, hogy ez volt az utolsó miniszterelnökként.”

Gulyás Mártonnak adott interjújában M.-Z.P. – most már tényleg - február 17-ére ígérte az ellenzék programjának bemutatását. Újabb részleteket is elárult belőle:

  • négy év alatt 50 százalékos béremelés az egészségügyi szakdolgozóknak, pedagógusoknak, rendőröknek és szociális munkásoknak
  • a legfőbb ügyészt azonnal le kell váltani
  • a kötelező kamarai tagság eltörlése a vállalkozóknál
  • népszavazás az új alkotmányról
  • Surányi György volt jegybankelnök árazza az egyes intézkedések költségeit
  • a trafikmutyiként ismert dohányárusítási monopólium megszüntetése
  • a szabálytalanul kiosztott földeknél el tudja képzelni a vagyonelkobzást: név szerint említve Mészáros Lőrincet
  • támogatná Ukrajna felvételét a NATO-ba

Arra a kérdésre, hogy ő mit tenne fel a Fidesz legyőzésére, ezt válaszolta: „az életemet”.

Az ellenzék mozgósítási terve

Hosszú idő óta először szerepelt együtt az ellenzék - ősszel még - két legesélyesebb miniszterelnökjelöltje, Dobrev Klára és M.-Z. P. Pécsen nagy tömeg előtt a város polgármesterével és két baranyai ellenzéki jelölttel, Mellár Tamással és Szakács Lászlóval együtt tartottak péntek este nagygyűlést. Márki-Zay itt kijelentette, hogy ha a Fidesz marad hatalmon, „Magyarország csak azért nem lesz a legszegényebb ország az EU-ban, mert Orbán Viktor kiléptet minket belőle”.

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke is évet értékelt – a járványhelyzet miatt felvételről és online. A DK-t a legnagyobb ellenzéki pártnak nevezte, és kijelentette: „az ellenzék kész a választásra, Márki-Zay Péter pedig kész a kormányzásra”. Nagyjából ugyanannyi szavazó támogatja mindkét oldalt, mondta a volt miniszterelnök, „de Pannónia és Hunnia nem szakadhat szét.”

Interjút készített egy másik volt miniszterelnök-jelölttel, Karácsony Gergellyel is a Magyar Hang. Budapest főpolgármestere M.-Z. P. kommunikációjáról azt mondta, hogy az ugyan az ő komfortzónáján kívül esik, de „lehet, hogy ma ezek a mondatok szükségesek ahhoz, hogy azokat a buborékokat, amelyekben a választók élnek, kipukkasszuk”. Karácsony szerint az ellenzék jelöltje nem „politikusul” beszél, hanem őszintén.

Az ellenzék az előválasztáson összegyűjtötte 850 ezer ember adatát, mondta Karácsony, hozzátéve, hogy van egy olyan mozgósítási terv, amit ha végig tudnak vinni, akkor „meglepetéseket okoznak ott is, ahol a papírforma szerint az ellenzék nem rúg labdába”.

Ül! Fekszik!

Iványi Gábor radikális köztársasági elnök lenne, mondta a Magyar Hangnak adott interjújában. Ha a lelkészt jelöli Áder János utódjának az ellenzék, 15 perce lesz az Országgyűlésben beszédet tartani, melyben szembesítené Orbán Viktort a múltjával.

Márki-Zay Péter belügyi és rendészeti szakértője, Lengyel Róbert siófoki polgármester (és volt rendőrtiszt) önálló határvédelmet és meghosszabbított határkerítést ígér. Lapunknak adott interjújában vázolta szakmai programját, amelyet néhány nappal ezelőtt az összellenzéki pártok is elfogadtak. Kormányváltás esetén bruttó 350-400 ezer forintra emelné a pályakezdő egyenruhások bérét, átalakítaná a TEK-et és emberségesebb szolgálati nyugdíjrendszert vezetne be az új kormány. Szerinte a Fidesz máig bünteti a rendőrséget a 2006-os események miatt.

A Magyar Kétfarkú Kutyapárt 87 egyéni jelöltet indít az országgyűlési választásokra – rajtuk kívül még két kutyát, Hubát és Radot.

Továbbiak betöltése

Maradjon velünk!

  • Szabad Európa a mobilján: töltse le ingyenes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!

A stabil mobilkapcsolat érdekében a weboldal egyes funkciói az applikációban csak korlátozottan érhetők el.

XS
SM
MD
LG