Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Heti kampány

Orbán Viktor 2018. július 15-én Moszkvában kereste fel Vlagyimir Putyin orosz elnököt
Orbán Viktor 2018. július 15-én Moszkvában kereste fel Vlagyimir Putyin orosz elnököt

Az ellenzék bevette a kampányba, hogy Orbán „Putyin csatlósa”, Semjén Zsolt szerint az amerikai demokraták és az EU elvennék a vallását és a családját.

Hamar magyarországi kampánytéma lett az Ukrajnában zajló háború is. A kormányoldal kezdettől fogva azt az üzenetet próbálja minden csatornán ismételni, hogy Márki-Zay Péter katonákat küldene Ukrajnába. Ilyet egyébként az ellenzéki jelölt soha nem mondott, azt értették félre, hogy miniszterelnökként végrehajtaná a NATO közös döntéseit. Orbán Viktort hasonló kijelentése miatt azzal támadta az ellenzék egy része, hogy atomfegyvereket akar telepíttetni Magyarországra. Ilyen döntés egyébként akkor és azóta sem merült fel, itt olvashat erről bővebben.

Az Egységben Magyarországért kampánya most azzal vágott vissza, hogy a Fidesz és Orbán „Putyin csatlósa”, utalva ezzel a miniszterelnök hangsúlyozottan szoros kapcsolatára Putyin elnökkel. A Telexnek adott válaszukban úgy indokoltak, hogy most látszik, hogy Európa békéje a tét, és a kormányváltás megakadályozná, hogy továbbra is a Fidesz „oroszbarát csatlóspolitikája” legyen az irányadó Magyarországon.

Március elsején többezres ellenzéki tüntetés volt Budapesten, ahol a magyar kormány hintapolitikája és az orosz agresszió ellen vonultak utcára az emberek. Márki-Zay Péter beszédében azt emelte ki, hogy ez az első alkalom, amikor a kormányfőnek fiktív háborúk helyett valós helyzettel kell szembenéznie, de a magyarok sorsa helyett mindig csak a lopás érdekelte. Szerinte Orbán is felelős a háborúért, mivel kiszolgálta Putyint, parancsára elzárta a gázt az ukrajnai magyarok elől, blokkolta Ukrajna NATO-csatlakozását és tágra nyitotta Magyarország kapuit az ügynökök előtt – írta a lap. Szerinte az EU-s és NATO-tagságunk véd meg épp minket, nem Orbán.

Török Gábor politikai elemző a HVG-nek arról beszélt, hogy „ez egy rettenetesen kellemetlen helyzet a kormány és különösen Orbán Viktor számára”, mivel egyrészt hibás volt a helyzetértékelésük, másrészt Orbán páriahelyzetbe kerülhet Európában Putyinnal való viszonya miatt. A fideszesek szerinte megosztottak a kérdésben, egy részük óriási csalódásként élte meg, hogy Magyarország végül kiállt Ukrajna mellett, és épp a nyugati szövetségesek mellé igyekszik felsorakozni. Török szerint épp káosz van a Fideszben, nehezen tudnak olyan témát találni, amiből jól jöhetnének ki.

Semjén Zsolt közben Kazincbarcikán azzal kampányolt, hogy „a mainstream Brüsszel” és az amerikai Demokrata Párt el szeretné törölni a családot, a vallást és a nemzetállamot, számolt be a Telex. Később kiegészítette azzal, hogy Brüsszelben és az Európai Néppárt találkozóin is úgy érezte, hogy általában keleti barbároknak tartják a magyarokat. De szerinte ezt rosszul gondolják ezek az ismeretlenek, ők a deviánsok és a magyarok a normálisak.

Képünk illusztráció
Képünk illusztráció

Tüntetés a „kémbank” előtt, Novák Katalin hivatalos jelölése, az MSZP-t érő korrupciós vádak.

Az orosz érdekeltségűNemzetközi Beruházási Bank (IIB) budapesti épülete előtti keddi tüntetésen adományokat is gyűjt az ellenzéki miniszterelnök-jelölt. Márki-Zay Péter azt ígéri, személyesen fogja ezeket az ukrán határra szállítani, amikor szerdán Záhonyba látogat. Az Ukrajnában dúló háborúhoz tartozik az a kampányszándéktól nehezen elkülöníthető hír, hogy Varga Judit igazságügy-miniszter is befogad egy ukrajnai menekült családot az otthonába, ha már a szervezett állami segítségnyújtásnak egyelőre kevés nyoma a határszakaszon.

Vonaton is menekülnek az emberek Ukrajnából
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:03:03 0:00

Az EBESZ magyarországi missziójához fordul az ellenzéki Egységben Magyarországért pártszövetség, mert elfogadhatatlannak tartják, hogy az állami média és „a szintén közpénzből fenntartott kormányközeli média” szerintük a putyini háborús propagandát terjeszt. Előzőleg az LMP-s Ungár Péter is a Médiatanács vizsgálatát követelte az MTVA műsorai miatt, amelyeket ő és pártja félretájékoztatónak minősített. Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt médiaügyi tanácsadója az állami műsorgyártó vezérigazgatójának felmentését követeli. Polyák Gábor szerint az MTVA még háborús helyzetben sem képes megvalósítani a tisztességes tájékoztatást, ezért a hírhamisításért korábban jogerősen elítélt Papp Dánielnek távoznia kell.

Ha már a kormánybarát médiánál tartunk: a TV2 tovább halasztotta az Elk*rtuk című film bemutatását. A korábbi infók alapján január 23-i időpont után most hétvégén kellett volna műsorra tűzniük az alkotást, ehelyett még később (azaz a választásokhoz még közelebb) kerül az országos kereskedelmi tévécsatorna képernyőjére a valóságtartalma miatt vitatott film. Az első halasztást a rendező Kálomista Gábor még azzal indokolta, hogy a tévépremierrel meg akarták várni a romániai mozibemutatót. A Vajdaságban ingyenes vetítéseken fut az Elk*rtuk. Az élmény kiteljesítése érdekében a nézőket még popcornra, üdítőre és pogácsára is meghívta Gunarason a Vajdasági Magyar Szövetség helyi szervezetének elnöke.

Nem hozott sok meglepetést a fideszes Novák Katalin államfői jelölése: pártja hivatalosan is benyújtotta a szükséges ajánlást, amelyet minden fideszes és kereszténydemokrata képviselő aláírt. A kormánypárt egykori alelnökével szemben az ellenzéki összefogás Róna Péter közgazdász-jogász jelölését vetette fel, de ezt hivatalosan egyelőre nem jelezték. Az államfőválasztás március 10-én lesz.

Ugyan nem kifejezetten kampánytéma, de a választást is érinti, hogy újabb MSZP-s politikusok neve bukkant fel a BKV informatikai rendszerét érintő korrupciós ügyben. Horváth Csaba és Molnár Zsolt után Baja Ferenc, az MSZP pártalapítványa, a Táncsics Alapítvány kuratóriumi elnöke is szerepel Fuzik Zsolt, a BKV és a CBA volt informatikai vezetőjének gyanúsítotti vallomásában – írja az ATV. Baja Ferenc elismeri ugyan, hogy találkozott a vallomást tevő Fuzikkal, de cáfolja, hogy bármi köze lenne az ügyhöz, és a szivárogtatás mögött a közvélemény manipulálásának szándékát sejti.

Lemondott, de újra megpályázza hivatalát a költségvetési csalás miatt elítélt fideszes polgármester Méhkeréken – adta hírül a HVG. A kétezres lélekszámú békési település vezetője, Tát Margit a jogerős ítélet szerint egy gyermekvédelmi állami pályázaton nyert pénzt, de a vissza nem térítendő támogatást másra költötte, az elszámolásnál pedig hamis igazolásokat mutatott be. A 31 millió forintból mindössze egy kétnapos, tanároknak szóló továbbképzésre futotta. 2019-ben úgy nyert, hogy már tudni lehetett ezekről a vádakról, és úgy tűnik, most is indul a pozícióért kiírandó időközi választáson.

Továbbiak betöltése

XS
SM
MD
LG