Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Heti kampány

Orbán Viktor és a fideszes képviselők gratulálnak Novák Katalinnak 2022. március 10-én, miután megszavazták köztársasági elnöknek
Orbán Viktor és a fideszes képviselők gratulálnak Novák Katalinnak 2022. március 10-én, miután megszavazták köztársasági elnöknek

Új köztársasági elnöke van az országnak: Novák Katalin, a Fidesz közelmúltbeli alelnöke. A Mol vezetője elment szerepelni a Kormányinfóra, a kormány járványügyinek induló tájékoztatólevelében pedig már egyetlen szó sem volt a járványról.

Március 10-én Novák Katalint, a Fidesz közelmúltbeli alelnökét választotta a parlamenti képviselők többsége köztársasági elnöknek. Novák megválasztásakor hangsúlyozta, hogy ő nő, emellett keresztény, és minden magyart képviselni akar.

„A nekem adott talentumokat arra fogom használni, hogy eljussak azokhoz, akiknek a békesség és a megértés üzenetére van szüksége” – kampányolt az új köztársasági elnök.

Az ellenzéki összefogás jelöltje, Róna Péter az emberi méltóságot védte volna jobban. Szerinte emellett nem elfogadható, hogy a magyarok 74 százaléka jóval az Európa Unió szegénységi küszöbe alatt él, miközben mások „több milliárd forintos jachtokon napoznak örömlányokkal”.

„Anyagi jólétünket biztosítani tudjuk európai uniós tagságunkkal, és biztonságukat szavatolja a NATO. Miért kellene ezt félredobni egy orosz diktátor kedvéért?” – tért ki a külpolitikára Róna Péter a szavazás előtti beszédében.

Eredetileg a Covid–19-járvány miatt indított a kormány még tavaly információs hírlevelet a járványhelyzet iránt érdeklődőknek. A legutolsó tájékoztató levelükben viszont

már egyetlen szóval sem említették a járványt, helyette az orosz energiaszektor-beli szankciók ellen kampányoltak.

Emellett arra is utaltak, mintha a forint árfolyamának mélyrepülése is az EU-s szankciók lehetőségének lenne betudható.

A Kúria szerint Rogán Antal minisztériuma február végén egyszer már megsértette a választási törvényt, amikor az állam a járványügyi tájékoztatás mellé csomagolva kezdte el szapulni az ellenzék vélt álláspontját. Az államnak ezért büntetésből ki kellett fizetnie saját magának az eljárás díját.

Szokatlan módon a Mol vezetője, Hernádi Zsolt is megjelent a Kormányinfón a kormány benzinárstop nevű kampányintézkedésének fenntartásáról és technikai részleteiről beszélni. A választások előtt befagyasztotta ugyanis a kormány a benzinárakat, de ennek az lett az előre látható következménye, hogy beindult egyfajta régiós benzinturizmus Magyarországra. Az elhangzottak alapján nem volt világos, hogy miért akart Hernádi Zsolt személyesen megjelenni Gulyás Gergely mellett ezen a Kormányinfón.

Gulyás Gergely ugyanezen a rendezvényen arra kérte a tanárokat, hogy ne sztrájkoljanak március 15. után, legyenek tekintettel a gyerekek igényeire és a koronavírus-járványra.

Debrecenben Kósa Lajos plakátjait akarták magasabbra tenni a jelölt emberei, ezért elkezdték leszerelni és lejjebb tenni Varga Zoltán, az ellenzéki közös jelölt hirdetőtábláit. Az esetet fel is vette a képviselő.

Az Egységben Magyarországért Vác-környéki jelöltje, Inotay Gergely ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a rendőrségen plakátjainak szerinte „egyértelműen szervezett akcióra utaló” megrongálása miatt – írta meg Telex. A fideszes Rétvári Bence ellenfelének egy éjszaka alatt több száz plakátját rongálták meg a bejelentés szerint. Kovácsné Varga Ildikó, az Egységben Magyarországért képviselőjelöltje a csornai választókerületben ugyanezért tesz feljelentést.

Országosan 9300 ajánlóívet nem vittek vissza a jelöltek, jelölőszervezetek az ajánlásgyűjtés után, írta meg a Nemzeti Választási Irodára (NVI) hivatkozva a HVG. Az illetékes választási bizottságok ezért ívenként ezer forint bírságot szabtak ki rájuk. 2018-ban még tízezer forint volt ívenként a bírság, amiből 730 millió jött össze. Pontosabban csak papíron, mert a döntő részét végül soha nem tudták behajtani.

Ezúttal leginkább Gattyán György új pártja, a Megoldás Mozgalom nem tudott elszámolni a felvett ajánlóívekkel, ami 1561 ívet jelent, a független jelöltek pedig összesen 1729 ívet nem vittek vissza.

Márki-Zay Péter is új, konzervatív pártot alapítana a későbbiekben, mondta az InfoRádiónak. Nem a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) alakulna párttá, hanem két meglévő pártra alapoznának: az egyik a Gémesi György vezette Új Kezdet, a másik a Pálinkás József vezette Új Világ Néppárt.

Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt bemutatja a programját 2022. március 9-én
Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt bemutatja a programját 2022. március 9-én

Nyilvános az Egységben Magyarországért pártszövetség kormányprogramja. Varga Mihály szerint eddig „csak rosszat” okozott volna az euróhoz való csatlakozás.

Bemutatta részletes kormányprogramját az Egységben Magyarországért, itt éri el. A program tíz fő pontból áll. A pártszövetség szerint a választás fő kérdése az, hogy Orbánt vagy Európát és a XXI. századot választják-e a magyarok. Szerintük a magyar társadalom évtizedek óta mesterségesen felkorbácsolt feszültségek lázában él, ezért „meg kell szabadulnunk a gyűlöletet szítók hatalmától”.

Az első pontjuk a jogállam visszaállításáról szól, majd az oktatás és egészségügy követi. Többek között átlátható és elszámoltatható kormányzást, igazságosabb családtámogatást ígérnek, mindenkinek ingyenes lenne az első diploma, eltörölnék a rabszolgatörvényt, újra tűzoltók lennének a katasztrófavédők vagy minden faluban lenne rendőr. A Fidesz erre a választásra sem készített számonkérhető programot, így azzal egyelőre nem lehet összevetni.

Márki-Zay Péter szerint valamelyik ellenzéki párt állhat amögött a közvélemény-kutatás mögött, amely szerint több ellenzéki vezető is megelőzte őt népszerűségben – mondta el az InfoRádióban. A miniszterelnök-jelölt szerint „valószínűleg a Telex is", amelyik ilyen címmel számolt be elsőként a felmérés eredményeiről.

Varga Mihály pénzügyminiszter keceli lakossági fórumon kampányolt – írta meg a Telex. Felszólalt az eurózónához való belátható időn belüli csatlakozás ellen.

„Amíg az ország fejlettsége nem ér el egy bizonyos szintet, addig csak rosszat okozna a csatlakozás”

– jelentette ki Varga Mihály. Az nem derült ki a tudósításból, hogy Varga szerint mi az a fejlettségi szint, ahol már nem csak rosszat okozna a csatlakozás, de azt „nem holnap” fogja az ország elérni.

Jakab Péter, a Jobbik elnöke szerint azért döntött úgy a házelnök, hogy nem fogják felolvasni a köztársaságielnök-jelöltek önéletrajzát a parlamentben, mert az ciki lenne Novák Katalin és a Fidesz számára.

„Novák Katalin megválasztása – jobban mondva fideszes kinevezése – Róna Péterrel szemben ciki”

– írta Facebookon.

Orbán Viktor leginkább képeket posztolt magáról, illetve újra bejelentette, hogy nem szeretnék, hogy energiaügyi szankciók sújtsák Putyin kormányát, mert szerinte nem ez „a magyar emberek érdeke”.

Hollik István, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója a Vajdaságban kampányolt. Szerinte nagyon fontos, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Pásztor István személyesen „meghatározó szerepet töltsön be” a szerbiai belpolitikában.

Továbbiak betöltése

Maradjon velünk!

  • Szabad Európa a mobilján: töltse le ingyenes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!

A stabil mobilkapcsolat érdekében a weboldal egyes funkciói az applikációban csak korlátozottan érhetők el.

XS
SM
MD
LG