Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

EU-riporter

Ukrán katona a kormányerőket a lázadó területekről elválasztó demarkációs vonal közeli lövészárokban, Luhanszk mellett, 2021. április 16-án.
Ukrán katona a kormányerőket a lázadó területekről elválasztó demarkációs vonal közeli lövészárokban, Luhanszk mellett, 2021. április 16-án.

Miközben Oroszország akkora haderőt vont össze az ukrán határ mentén, amire a Krím 2014-es annektálása és az azt követő kelet-ukrajnai háború óta nem volt példa, az embert a déjà vu érzése keríti hatalmába, amikor az Moszkva tevékenységére adott nyugati választ látja.

2014-ben is, akárcsak most, sok nyilatkozat hangzott el Nyugaton arról, mennyire aggódnak a helyzet miatt. De-eszkalációra szólítottak fel és a szavak szintjén támogatták Ukrajnát. De a szép szavakon és néhány jelképes gesztuson kívül nem sok minden van, ami bizalmat adhatna Kijevnek.

Pedig, diplomáciai szempontból jó hete volt Ukrajnának.

Dmitro Kuleba külügyminiszter április 13-án tájékoztatta a NATO-Ukrajna Bizottságot, majd másnap a szövetség védelmi és külügyminiszterei egy hosszú tanácskozáson jelentős időt szenteltek az orosz-ukrán határon kialakult helyzetnek, pedig az eredeti menetrend szerint a NATO afganisztáni kivonulása lett volna a téma.

Kuleba a héten az EU külügyminiszteri üléséhez is csatlakozik, Andrij Taran védelmi miniszter pedig már tájékoztatót tartott európai parlamenti képviselőknek.

Közben a három balti állam külügyminisztere jelképes értékű látogatást tett Kijevben. Emellett az EBESZ Állandó Tanácsa Bécsben több mint két órát szentelt a témának, miközben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azzal volt elfoglalva, hogy sorra felhívta a nemzetközi vezetőket.

Április 16-án még egy gyors párizsi találkozóra is sikerült meghívatnia magát. Francia kollégájával, Emmanuel Macronnal tartott megbeszéléséhez video hívásban csatlakozott Angela Merkel német kancellár is.

Kijev európai és észak-amerikai szövetségesei és barátai tehát az elmúlt héten váltig hangoztatták, hogy eltökélten támogatják Ukrajnát.

De vajon elég-e ez?

"Gépfegyverekkel lőnek ránk" - jelentés egy ukrán lövészárokból
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:00:54 0:00

Az EU csak utólag tud büntetni, de akkor se nagyon

Lengyelország felvetette, hogy további orosz személyeket kellene szankciókkal sújtani, amikor az EU nagykövetei a héten tárgyaltak a kérdésről. Hét tagállam, főként a blokk keleti részéből, Varsó álláspontjához csatlakozott a kérdésben.

Az EU azonban “jogi alapon” kezeli a problémát, azaz semmit sem tesz megelőző jelleggel.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az orosz csizmáknak át kell lépniük a kelet-ukrajnai szembenálló feleket elválasztó demarkációs vonalat, mielőtt bármi is történhetne. Sőt, még ezután is valószínűleg csak egyes orosz illetékesek feketelistázása várható, nem pedig átfogó gazdasági szankciók.

Abból ítélve, hogy mi történt 2014-ben és tavaly Belarusz esetében, ezeket az intézkedéseket nem fogják villámgyorsan megszavazni és bevezetni. Továbbá: az EU-nak eddig nem sikerült megváltoztatnia sem a moszkvai sem a minszki rezsimek számításait vagy politikai magatartását.

A NATO-nál a dolgok első látásra talán kicsit bíztatóbbnak tűnhetnek

A Szövetség szorosabb együttműködést folytat Kijevvel, mint még 2014-ben. Az elmúlt években egyre több közös hadgyakorlatot tartottak, a NATO pénzt szabadított fel az ukrán hadsereg fejlesztésére, és a szövetség egyes tagjai kétoldalú alapon juttatták fegyverekhez és más típusú felszerelésekhez a Kijevi központi kormányt.

Ez valószínűleg folytatódni fog, de arra nem lehet számítani, hogy a NATO katonai segítséget nyújtana Kijevnek, ha kitör a háború. Abban sem érdemes reménykedni, hogy Ukrajna közelebb kerülne a NATO-tagsághoz.

A tagsági akcióterv nevű programba, a MAP-ba való felvétel, - amelyet Zelenszkij elnök nemrég a NATO-főtitkárral folytatott beszélgetésében sürgetett -, ugyanolyan nehezen elérhetőnek tűnik, mint amilyennek az ezt közel egy évtizede kérvényező Georgia számára bizonyult.

A NATO a szavakban kifejezi a támogatását, de a szövetség 30 tagja közül sokan egyszerűen nem akarnak belekeveredni abba, ami Európának ezen a részén történik.

Az igazság az, hogy még most is vannak olyan nyugati NATO- és EU-tagok, melyek nem igazán akarnak szembenézni azzal, amit Oroszország művel.

Franciaország és Németország néhány nappal ezelőtti, szégyenteljes nyilatkozatot adott ki a témában, amely sürgette, hogy "mindkét lépjen vissza az eszkalációtól". És ez nem egyszeri baki, hanem inkább az Európa egyes részein tapasztalható általános vonakodást tükrözi.

Ahogy Moszkva láthatja: itt az ideális pillanat a bajkeverésre

Az EBESZ-en belül például Olaszország és Portugália, Spanyolország és Görögország támogatásával, olyan nyilatkozatokat sürgetett, amelyekkel nem egyértelműen Kijev mellett állnak ki Moszkvával szemben.

Oroszország ezzel nagyon is tisztában van, és ez jelentős mozgásteret ad neki, hogy büntetlenül cselekedjen, és hogy - egyes kommentátorok szerint - gúnyt űzzön a nyugati intézményekből.

És miért is ne tenné meg?

Az egyik érv: ez az ideális pillanat számára a bajkeverésre.

Az EU tagállamai kimerültek a pandémia kezelését és a vakcina-beszerzések körüli fiaskót övező belső harcokba.

Az ankarai "kanapé-gate" botrány nagy szakadékot okozott az Európai Bizottság és az Európai Tanács között, és tovább gyengítette a két elnök, Ursula von der Leyen és Charles Michel pozícióját.

Németország már gyakorlatilag választási üzemmódban van a szeptemberi parlamenti voksolás előtt és a kormányzó CDU a jelek szerint nem találja Angela Merkel igazi utódját.

Franciaországban Macron hamarosan szintén saját újraválasztási kampányával lesz elfoglalva, és jövő tavasszal kemény kihívásra számíthat a szélsőjobboldali jelölt Marine Le Pen részéről.

Hollandiában a tapasztalt Mark Rutte azon küszködik hogy tető alá hozza a hatalmon maradásához szükséges koalíciót. Olaszországban a technokrata Mario Draghi a gyengélkedő gazdaságra összpontosít, míg Nagy-Britannia hamarosan újabb skót függetlenségi népszavazással nézhet szembe.

Lengyelország a jogállamiság vita miatt szinte ’pompás elszigeteltségben’ találja magát. A balti államok pedig bátrak, de politikailag jelentéktelenek.

Ukrajna így abban reménykedhet, hogy az amerikai Biden-kormányzatnak lesz elég kapacitása arra, hogy valódi válaszra ösztökélje a Nyugatot, ha Oroszország tényleg csinál valamit.

Ha nem, akkor újra átélhetjük 2014-et.

Hadgyakorlat a Krím közelében
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:00:31 0:00

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke (b), Recep Tayyip Erdoğan török elnök és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Ankarában, 2021. április 6-án
Charles Michel, az Európai Tanács elnöke (b), Recep Tayyip Erdoğan török elnök és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Ankarában, 2021. április 6-án

Pocsék éve van az Európai Uniónak: lemaradt az Egyesült Államok és Nagy-Britannia mögött a Covid-19 védőoltási programban, aminek nyomán egyes tagállamokban feltették a kérdést: mi haszna Brüsszelnek? Néhány héttel ezelőtt az unió nevében külpolitikai főmegbízottja, Josep Borrell kapott egy pofont Moszkvában, ahol lekezelően bántak vele.

És most még itt van a „kanapé-gate” is.

Ursula von der Leyen, az EU Bizottság, és Charles Michel az Európai Tanács elnöke a héten Ankarában járt. A vizitet azzal harangozták be, hogy az az EU‒török kapcsolatok újraindítása lesz.

A felek az ezt megelőző hónapokban rendre beszóltak egymásnak Ciprus, a migránsok és egyéb témák miatt.

A két uniós vezető tehát reménykedett, de csalódnia kellett: Recep Tayyip Erdoğan elnökkel folytatott találkozójuk ismét megalázó helyzetbe hozta őket.

A két férfi gyorsan leült... a nő állva maradt

A találkozóról nyilvánosságra került videófelvételeken két széket látni egymás közelében, mögöttük az EU és török zászlóval. Ahogy Erdoğan belépett a terembe, gyorsan le is ültek a székekbe, míg Von der Leyen zavarodottan állva maradt, és látszólag nem volt hová leülnie.

A bizottsági főnök láthatóan frusztrált volt, gesztikulált és valami olyasmit morgott az orra alatt, hogy „aha” vagy „ööö”. A következő felvételen már az látható, hogy megjuhászodva ül a két férfitől jóval távolabb található kanapén, szemben vele pedig a török külügyminisztert látni, aki a diplomáciai protokoll szerint jóval alacsonyabb rangú, mint ő.

Az elmúlt napokban ezeket a felvételeket újra és újra megnézték Brüsszelben, és a vélemény ugyanolyan lesújtó volt, mint Borrell idei moszkvai sajtótájékoztatója után: egy autokrata rezsim a tévékamerák előtt már megint csúfot űzött az EU-ból, zavarodottnak és inkompetensnek állítva be a klubot.

Volt egy erős szexista íze

Ami még inkább dühítő volt: az egész jelenetből áradt a szexizmus áporodott szaga. Törökország a látogatás előtt jelentette be, hogy kilép az Isztambuli Egyezményből, melynek célja a nők és gyerekek elleni erőszak megakadályozása.

Most pedig egy kanapéra sorolták hátra az Európai Bizottság első női elnökét, miközben a fiúk elmerültek a nagypolitikában. Megalázó volt a látvány.

Több európai illetékes és volt diplomata is megjegyezte, hogy az ilyen fontos látogatások minden egyes mozzanatát az apró részletekig koreografálják és semmit sem hagynak a véletlenre.

Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminiszter ennek ellenére harciasan tagadta azt a vádat, hogy szándékosan alázták meg Von der Leyent, és azzal vágott vissza, hogy „protokollosaink időben összeültek és teljesítették az Európai Unió javaslatait és kéréseit”.

EU: Von der Leyen igyekezett a lényegre koncentrálni

A következő nap, Von der Leyen szóvivője, Eric Mamer 45 percen át állta a sarat és próbálta meg elterelni a kínos kérdéseket.

Nem volt hajlandó válaszolni például arra, hogy szerinte mi lehetett a feltételezett sértés hátterében, de elismerte: a bizottsági elnököt „nyilvánvalóan meglepte”, ami történt, és hogy protokollcsapata a Covid-19 nyomán bevezetett korlátozások miatt nem kísérte el az útra.

Majd hozzátette: Von der Leyent ugyanúgy kellett volna leültetni, mint az Európai Tanács elnökét és Recep Tayyip Erdoğan török elnököt. Megjegyezte ugyanakkor, hogy „Von der Leyen úgy döntött: a lényegre koncentrál és nem a protokollra, ahogy az európai polgárok is bizonyosan elvárták tőle”.

Miért nem volt előzékeny Michel?

A harag ezután Michel, avagy ahogy újabban néhány diplomata hívja, „Gentleman Charlie” felé fordult. Miért nem mondott vagy tett valamit? Nem kérhetett volna egy extra széket? Vagy miért nem tette, ami helyes: miért nem engedte, hogy Von der Leyen foglaljon helyet Erdoğan mellett?

Michel egy idő után a Facebookon közzétett egy francia nyelvű nyilatkozatot. Ebben se nem vállalta a felelősséget, se nem kért bocsánatot. Ehelyett azt hajtogatta, hogy a képek hamis képzetet keltettek.

Azt mondta „kétszeresen felzaklatták a történtek”. Először, mert úgy tűnt, érzéketlenül fogadta „az Ursulával szembeni protokoll-hibát”. Másodszor, mert az epizód „elterelte a figyelmet arról a jelentős és hasznos geopolitikai munkáról, amelyet Ankarával együtt elértünk”.

Michel még rátett egy lapáttal, és megpróbált feminista színekben feltűnni. Arról beszélt, micsoda megtiszteltetés a számára, hogy része lehet az európai projektnek, amelyben nők vezetnek négyből két fontos intézményt. (A Bizottság mellett a másik az Európai Központi Bank, amelynek Christine Lagarde a főnöke. Michelt pedig Sophie Wilmes váltotta fel a belga kormányfői poszton, és ő lett az ország első női miniszterelnöke.)

Lehet, hogy ez csak forradalom volt egy kanál vízben, de a kedélyek egy darabig valószínűleg nem csillapodnak le. Az Európai Parlament, amely kapva kap a lehetőségen, amikor össztűz alá veheti a Bizottságot vagy a Tanácsot, plenáris ülést akar tartani a kérdésről Michel és Von der Leyen szereplésével.

Még a tavasz közepére sem értünk, de már most úgy tűnik, az idei egy annus horribilis lesz az EU történetében.

Lehet, hogy jobb lenne neki, ha a kanapén összegömbölyödve kivárná a naposabb időket.

Továbbiak betöltése

XS
SM
MD
LG