Brüsszeli buborék

Egészen hihetetlen történet Sanda Dia tragédiája, amely a belga elit és úgy általában a belga nép különállására, a befolyásos és gazdag emberek kiváltságaira hívja fel a figyelmet. Egy diák erőszakos, kegyetlen halála mögött évtizedes „hagyományok” húzódnak meg és az igazságszolgáltatás igazságtalanságait fedezhetjük fel.

Ezekben a hetekben egy két és fél évvel ezelőtti bűncselekmény foglalkoztatja a belga közvéleményt. Egészen pontosan két és fél évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a hatóságok is bűncselekménynek, emberölésnek gondolják azt, aminek áldozata egy húszéves diák, Sanda Dia volt, és bíróság elé idézzék a tetteseket. Az ügy természetesen sok szempontból különleges, nemcsak a minősített kínzások miatt, de azért is, mert a gyanúsítottak egytől egyig a belga felsőosztály tagjai. Szám szerint tizennyolcan.

Órákon keresztül gyötörték és megalázták Diát

A száraz tények: a mérnökhallgató Sanda Diát diáktársai halálra kínozták. Nagy mennyiségű alkoholt és halolajat itattak vele, és órákon keresztül kényszerítették arra, hogy fagyoskodjon. És ez korántsem minden. A kétnapos szertartáson három diákot „avattak be”.

Az első napon, 2018. december 5-én egy liter gint és néhány sört kellett meginniuk, a második napon pedig egy erdei házba vitték őket. Itt mindhárman gödröt ástak maguknak, amelyet jeges vízzel töltöttek fel. Ide állították őket, aztán vécének használták ezeket. A három diáknak meg kellett innia az úgynevezett „csülökkását”: halolajfőzetet élő aranyhalakkal, egerekkel és angolnával.

Sanda Dia lett volna a Reuzegom diákszervezet második színes bőrű tagja. Amikor kórházba szállították, már órák óta eszméletlen volt. A teste 27,2 fokosra hűlt, orrából és szájából vér folyt – a szervezete pár órával később feladta a küzdelmet. A szövetségről kicsit később részletesen is írunk, most azonban először arról, amit a nyomozás megállapított.

Az események rekonstrukciója teljesnek mondható. Innen tudjuk, hogy Sanda Diát nemcsak alkohollal és „csülökkásával” itatták, hanem ezzel egyidejűleg megtagadták tőle, hogy vizet igyon, így rendkívül sok só halmozódott fel a szervezetében. A halál beálltát követően az első rendőr december 7-én hajnalban érkezett meg a bűncselekmény helyszínére. Akkorra már minden nyomot eltüntettek a fiatalok, a gödröket betemették, a rendőri jegyzőkönyv szerint egyetlen szemeteszsákot sem lehetett találni.

A beavatáson készült megalázó felvételeket és kijelentéseket tartalmazó videókat törölték, de néhányat később visszaállítottak – ezek a vád komoly bizonyítékait jelentik. Ugyancsak sikerült néhány, szintén törölt WhatsApp-üzenetet is rekonstruálni, amelyek árulkodók.

Hosszas jogi hercehurca kezdődött. A fiatalok, illetve leginkább a családjuk minden létező módon igyekeztek lassítani az igazságszolgáltatást. Olyannyira, hogy az elkövetők névsora ma sem ismert, a világhálóról is megpróbálták eltüntetni a digitális nyomokat. Ez nemcsak az akkori, hanem a korábbi tagokra is vonatkozott, akik közül ma is sokan fontos beosztást töltenek be. Valamennyi fiatal nagyon jómódú családból származik, szüleik az üzleti és társadalmi élet vezetői közé közé tartoznak. Egyikük apja például bíró Antwerpenben, az eljárást ezért kellett másik bíróságra áthelyezni, ez is jelentős késlekedést eredményezett. Sőt az új bíróságot is megtámadták elfogultság miatt, de sikertelenül.

A diákszervezetet ugyan feloszlatták, de eddig tulajdonképpen semmilyen következménnyel nem járt a haláleset. Bár szó volt arról, hogy a résztvevők egyetemi tanulmányait felfüggesztik, ez nem történt meg. A felfüggesztést harmincórányi közmunkával váltották meg: a lehetőségek között volt egy esszé megírása a beavatási hagyományok történetéről, ingyenes korrepetálás biztosítása és egy ünnepi programon való részvétel is.

A kis óriások titkai

A Reuzegom az egyik legrégebbi diákszövetség. 1946-ban alapították, ezt az elnevezést 1957 óta viselik, a helyi legendák alapján leginkább „kis óriásoknak” fordíthatjuk az elnevezést. Azok tartozhatnak a soraikba, akik az antwerpeni Borgerhout középiskolába jártak, majd az ötszáz éves leuveni katolikus egyetemen folytatták tanulmányaikat, elsősorban jogászként, mérnökként. A hetvenes években az egyik vezető diákszervezetnek számítottak az antwerpeni csoportok között. Elitistának és szélsőségesnek tartották őket. 2013-ban már bekerült a nevük a sajtóba egy állatvédő szervezetnek köszönhetően, akiknek videofelvételük volt arról, hogy a Reuzegom tagjai egy szertartás keretében bántalmaznak és megölnek egy malacot. Ennek az ügynek semmilyen következménye nem volt.

Az állatkínzás után a leuveni egyetem kidolgozott egy „beavatási chartát”, amelyet a diáktársaságok, testvériségek és szövetségek írnak alá, hogy megpróbálják biztonságosabbá tenni ezeket a veszélyes gyakorlatokat. A charta aláírása ígéret lett volna, hogy értesítik a várost a szertartás helyéről és idejéről, és tartózkodnak az erőszaktól, a rasszizmustól, a zsarolástól, a zaklatástól, a szexuális zaklatástól, a megkülönböztetéstől. A Reuzegom – másokkal egyetemben – ezt elutasította. Sanda Dia halála után azonban négy hónappal 28 társulat írta alá.

Nincs bocsánatkérés

Az ügy tehát ott tart, hogy a diáktestvériség tizennyolc tagjának bíróság elé állítását indítványozták gondatlan emberölés, megalázó bánásmód, káros anyagok szándékos beadása miatt.

Ugyanakkor a mai napig a klub egyetlen tagja vagy volt tagja, sem egyénileg, sem közösségként nem kért még bocsánatot az áldozat családjától. Sanda Dia ügyére a belga egyetemisták már több megemlékezésen is felhívták a figyelmet, és igazságot követeltek számára. Mások pedig azt kifogásolják, hogy az érintettek már végezhettek az egyetemen, és ilyen súlyú vád terhe mellett is betölthetnek közhivatalt. A bíróság elé állítás Hasselt városban történik majd, ezzel szemben azonban fellebbezést lehet benyújtani. A fellebbezésről az antwerpeni bíróság dönt. Az, ahol az egyik vádlott édesapja bíró, és ahonnan már egyszer elvitték az ügyet.

A tetteseket akár tíz év börtönnel is sújthatják.

A brüsszeliek jelentős része nyáron eltűnik a városból. A napi lüktetés helyét átveszi egyrészt a kényelmes semmittevés, másrészt az útépítések. Van azonban, ami nem hiányozhat: a tüntetések. Az egész világ jelene és az elmúlt évszázadok történelme leckét ad a belga fővárosban. Ha belebotlunk egy tüntetésbe, bizony általában nyomozni kell, mire kiderül, kik és miért lengetik a zászlót, de sokat lehet tanulni ezekből.

Vannak városok, ahol nyáron élénkül meg az élet, Brüsszelben inkább ilyenkor csendesedik el. Turisták persze ilyenkor is vannak, bár most sokkal kevesebben. Persze egy brüsszeli nem oda megy, ahová a kirándulók, mert azokat a helyeket már ismeri. Inkább felkeresi a kertvárosi vagy hippik lakta menőbb környéket, kiül egy teraszra, hagyja, hogy történjen a semmi. Ehhez nagy segítség, hogy a naplemente még mindig este tíz óra körül van, a hőmérséklet pedig húsz fok körüli, kellemesen hűvös szellővel, csendben italozó középosztállyal. Néhány dolog azonban nem változik. A következő bekezdésben el is mondjuk, mi az.

Tüntetések kávéval

Olyan időket élünk, hogy miközben a turisták és eurokraták békésen kávézgatnak az uniós negyed közepén, tőlük húsz méterre kihangosítóval, zászlóerdővel több tucat ember vesz részt egy tüntetésen. Ez nem ritka, elfér az évi ezernél is több egyéb brüsszeli demonstráció között. Itt konkrétan az történt, hogy a tüntetők egymás kezébe adták a teret: először az Etiópia északi részén dúló tigréi polgárháború ellen, közvetlenül utána pedig az ötven éve három évig létező, a Nigériától elszakadni akaró Biafrai Köztársaságért tüntettek.

Itt, Brüsszelben sokat tanulhat az ember arról a világról, amiről fogalma sincs. Sem a tigréi konfliktus, sem pedig az elvileg nem is létező állam nem tartozik a médiában sokat szereplő témák közé, holott… Holott például a biafrai harcok során kétmillió ember halt éhen, köztük másfél millió gyerek. Ilyenkor utánanéz az ember annak, milyen helyek vannak a világon, mit lehet róluk tudni, és elgondolkodik azon, hogy a tigréi és biafrai srácok és lányok vajon mit csinálnak itt, a városban. Persze lehet, hogy ha leteszik a zászlókat és népi hangszereket, eladóként köszönnek neked a boltban, beszerelik az internetet, letesztelnek Covidra vagy melléd ülnek egy sajtótájékoztatón.

A lelassult város

A családias jellegű tüntetések sem változtatnak azon, hogy Brüsszelben szokásos nyár van, amit onnan lehet felismerni, hogy lehet közlekedni az utakon, nem kell sorban állni sehol, a város kiürült. Ennek jelentős részben az az oka, hogy az ideiglenesen itt állomásozó külföldiek haza, a belgák meg nyaralni mennek. Megkezdődnek az útfelújítások, az átépítések, a lezárások, a villamospótlások és az elterelések. Azok az útszakaszok, amelyeket az előbbiek egyike sem érint, meseszerűen jól járhatók.

Brüsszel egyébként nem reménytelen a közlekedés szempontjából, annak ellenére hogy európai nagyváros, számtalan dolog központja. A távolságok kicsik, emiatt sokan felháborodnak azon, ha a húszperces menetidő harmincöt percre nő. Akkor is, ha ennyi idő alatt a város egyik végéből a másikba át lehet jutni. Nyilván ez semmit nem mond annak, aki a rendes nagyvárosi dugókhoz van szokva, ahol konkrétan reménytelen az előrejutás, és napi két-három órát vesz igénybe a munkába járás.

A brüsszeli populációra jellemző adat, hogy a város kb. 1,3 millió lakosából több mint háromszázezernek nincs belga állampolgársága. Ők azok, akiknek jelentős része hazautazik, merthogy valamelyik uniós intézmény, nemzetközi cég, civil szervezet alkalmazottja. Például már az is jelentős könnyítésnek számít a városi közlekedésben, ha az uniós alkalmazottak gyermekeinek fenntartott iskolában éppen nincs tanítás. Az ottani tanítási szünetek némiképp eltérnek a belga rendszertől, így aztán azonnal érezhető a rengeteg iskolabusz hiánya. Csak az egyik ilyen iskolakomplexumba naponta több mint hetven busz hozza a gyerekeket, és ilyenből összesen négy van.

Esik eső, süt a nap

Ha már ilyen szerencsésen kiürült a város, és élhetővé vált, emlékezzünk meg az időjárásról, amely fölött nem múlik el nyomtalanul a klímaváltozás. Elég csak megemlíteni a belgiumi – és persze főként németországi – árvizeket. Harmincegy belga áldozatot követeltek az esőzések, de ez a szám növekedni fog, mert több tucat embert eltűntként tartanak nyilván. Ez volt az ország közel kétszáz éves történelmének legnagyobb természeti csapása. A belga nemzeti ünnep július 21-e, az előtte lévő napot nemzeti gyásznappá nyilvánították és maga az ünnep is – amely általában a legfontosabb nyári nap – meglehetősen szomorkásra sikeredett. Tömegrendezvényeket még nem tartanak, a szokásos katonai parádé is elég szűkkörű volt, és elmaradtak a kísérő rendezvények is.

Visszatérve az időjárásra: a nyár mostanában kicsit melegebb és naposabb, pár éve még sokkal jobban elhúzódott a csapadékos időjárás. Az, ami most két hét alatt leesett, kitartott két hónapig. Olyan szürke nyári hetek voltak nem is olyan rég, hogy a napot nem lehetett látni. Most már van úgy, hogy egy hétig nem esik, és akár 26-27 fokig is felmegy a hőmérséklet, de inkább megmarad 22-23 fokon. Pár éve azonban, amikor tartósan 30 fok fölött volt napokig, az egyik szomszéd sűrű sóhajtások közepette megkérdezte, mit szólok ehhez, szokott-e ilyen lenni Magyarországon. Mondtam neki, hogy akkor éppen harmadik hete 40 fok körüli a hőmérséklet Magyarországon, úgyhogy ezt elviselem. Nagyot nézett, és persze mondta, hogy akkor tárgytalan a sóhajtozás.

Hát ennyire pezsgő a brüsszeli buborék nyáron – szerencsére.