Brüsszeli buborék

A nyitás egyik legbiztosabb jele, hogy ismét lehet konditerembe járni. Most a legnagyobb, de nem az egyetlen hálózatot mutatom be teljesen saját szemszögből. Ezeknek a kluboknak semmi különös jellemzőjük nincs: egyszerűen, praktikusan, hatékonyan és nem utolsósorban olcsón lehet sportolni​, de azért még vannak betartandó szabályok, amelyeket érdemes észben tartani, különben be sem engednek.

A lezárások egyik nagy vesztesei voltak a konditermek. Belgiumban is, máshol is. A belga konditerem-kínálat nem túl bonyolult. Van néhány kisebb hálózat, de az egész országot ellepik a Basic-Fit termek. Ez egy francia–belga–holland cég, ebben a három országban található meg. Lehet, hogy Belgium csak azért szerepel a listán, mert ha már úgyis megvan minden hollandul meg franciául, akkor adjuk oda a belgáknak, ők úgyis hollandul meg franciául beszélnek. Ez persze csak vicc, de végre találtunk egy indokot, hogy miért praktikus ez a nyelvpárosítás.

Túlélési praktikák

Tehát a Basic-Fit is leállt valamikor tavaly októberben meg az azt megelőző első lezárás során. Az októberi korlátozások alól pár hete mentesültek. Amíg nem voltak nyitva, különböző konstrukciókkal igyekeztek a vendégeket megtartani, amiből nekik is pénzük lehetett. Például ha továbbra is fizetted a tagdíjat, akkor ezt a pénzt beépítették azokra a hónapokra, amikor ténylegesen nyitva voltak. Így a nehéz időkben nekik is volt valami bevételük, a vendég meg olcsóbban kijött a nyitást követően, miközben nem veszett el a pénze.

Nem beszélünk nagy összegről. A Basic-Fit havi húsz euróba kerül már két éve, azelőtt 18 euró volt. Most azonban ennyiért már részt lehet venni a csoportos edzéseken is, amelyből minden klubban van naponta hat-nyolc. Van hollandul is, franciául is és néhol angolul is. Még soha nem voltam egyszer sem ilyen programon, de mindig látom kiírva, és „ismerek olyat, aki már járt ilyen edzésen”. Lehet napijegyet is venni, de tényleg semmi értelme, amikor egy húszasból az egész hónap megvan. Feltéve, ha egész évre váltasz bérletet – ezt hozzá kell tenni, de még ez sem lehet elrettentő tényező. Cserébe tényleg kulturált, tiszta a hely, aki eltölt ott két órát, biztosan látja, hogy épp takarítanak. Akármennyiszer, tehát naponta többször is lehet menni, mindennap nyitva vannak a klubok, sőt akad olyan is, amelyik 24 órán keresztül látogatható, éjszakára esetleg az öltözőket zárják be.

Kísért a múlt

Persze az öltözők most úgyis zárva vannak. A Covid-körülmények olyanok, hogy előre be kell jelentkezni a klub applikációján, de az egész nem tart két percig sem. 15 percenként van foglalási lehetőség, 30, 60 vagy 90 percre. Érdemes pontosan menni, mert csak 15 percig él a foglalás, ezen időn belül kell a mágneskártyát lehúzni, és nyílik az ajtó. A nagy vas forgókapuk egyébként a 2016-os terrortámadás óta állítják meg az illetékteleneket. Utólag belegondolva, egy fegyveresnek semeddig nem tartott volna berontani és lövöldözni, de ezzel nagyon sok nyilvános vagy félig nyilvános hely így lehet.

Visszatérve a szabályokra: másfél méteres távolságot kell tartani és két gép között maszkot kell hordani, ami – valljuk be – eléggé felesleges dolognak tűnik, de az ember ne válogasson. Az is szabály, hogy minden használat után fertőtleníteni kell, ehhez lépten-nyomon megtalálhatók a szükséges kellékek. A gépek közül is nagyjából csak minden második használható, a többin tábla jelzi, hogy túl közel van a szomszédhoz.

Popeye-től a Predátorig

Ami először feltűnt az első teremben, ahová jártam – aztán kiderült, hogy a többiben is hasonló a helyzet –, a kardiogépek aránya. Egy közepes teremben legalább ötven gépet raknak arra részlegre. Futó- és lépcsőzőgépek, kerékpárok, evezős szimulátorok tartoznak ide. Az erőgépek száma kicsit kevesebb, persze csak akkor, ha az összes kézi súlyzót egynek számítom. Ami még furcsa volt, hogy fekvenyomó padból egy vagy kettő szokott lenni, és ha nem csúcsidőben megy az ember, talál üreset.

A vendégek nyilván itt is sokfélék. Érdekes módon kevés Popeye, a tengerész típusú arcot lehet látni, nagydarab gyúrósok persze vannak, de ezek közül is láttam olyanokat, akik a több száz kiló megmozgatása után bedugják a fülükbe a gettózenét, felcsapják a kapucnis pólót, és mint a robot, elkezdenek futni. Volt egy másik pasas, aki előtt le a kalappal. Jelentős súlyfelesleggel érkezett, és semmi mást nem csinált, csak gyalogolt. Egy órát, másfelet. Többször előfordult, hogy amikor megérkeztem, már rótta a kilométereket, és amikor elmentem, még mindig. Bármelyik nap mentem – általában azért ugyanabban az időpontban –, ő ott volt. Aztán egyszer kihagytam egy-két hónapot, és amikor visszamentem természetesen megtaláltam, mindig a legelső futógépen volt. De alig ismertem rá, annyira lefogyott.

A személyzet nagyon segítőkész, a főnökökön általában látszik, hogy komoly sportolói múlttal rendelkeznek. Az egyik, akivel találkoztam, a Predátor című filmklasszikus főszereplőjére hasonlított. Nem Schwarzeneggerre, hanem a földönkívüli Ragadozóra. Ő főleg bokszedzéseket tartott, alkatához híven.

Ilyenkor, amikor körülnézek a csilivili edzőteremben, gyakran eszembe jut a szegedi vízi telep salétromos, dohos konditerme, ahol későbbi magyar bajnokok, világkupa-győztesek emelgették a rozsdás vasakat. Változnak az idők, nagyon bízom benne, hogy már ott is jobbak a körülmények.

Éledezik a kontinens, éledezik Belgium is a hosszú téli álom után. A belgák is kihajtogatták a térképet, elővették a fürdőruhákat és mennének már valahova – csakúgy, mint mások. A belga légitársaság pilótái különórákat vettek, miközben a középkorúaktól felfelé tízből 8-9 belgát már beoltottak koronavírus ellen. Ez a nyár még nem lesz a régi, de nyomokban már emlékeztetni fog rá.

Július első hétvégéje volt a nagy nyitás napja a turizmusban. Belgiumban is, természetesen. A sajtó szinte örvendezve számolt be arról, hogy a Brüsszelhez tartozó zaventemi repülőtéren sorok vannak. Értik, emberek? Sorok! Várakozás! A belga légitársaságot a lezárások alatt meg kellett párszor mentenie az államnak, de most majd törleszthetik az adósságot.

Azért még nem minden olyan, mint régen. Mint mondjuk egy, de inkább két éve. Ez a repülőtér egy forgalmasabb nyári napon 50 ezer induló és 45 ezer érkező utassal számol. Most július első napján húszezer induló utasnak szóltak a fanfárok, akik 160 járatot töltöttek meg. A leállás nagyságát jól szemléltetni, hogy a Brussels Airlines a tavaszi hónapokban képzéseket szervezett a pilótáknak, hogy ne szokjanak el teljesen a repüléstől. Valószínűleg az utasok is így vannak ezzel, nekik is vissza kell találniuk a normális nyaralótempóhoz. Ami persze még mindig nem olyan, mint régen, a célpontok elsősorban európaiak, a tengerentúli, vagy afrikai, ázsiai utak még mindig rejtenek kockázatot.

Újrakezdő autóvezetők

De ne essünk túlzásokba, nem csak repülésből áll az utazás, sőt. A jelek szerint a repülés iránti bizalom nem állt teljesen helyre, ami betudható a kevesebb járatnak, vagy a fertőzés még mindig meglévő kockázatának, esetleg az oltási hiányának (erről egy kicsit később). A flamand autós szövetség ugyanis arra figyelmeztetett, hogy tíz nyaralni készülő flamandból hét autóval fog nekivágni. Ezek közül több mint 20 százalék életében először dönt úgy, hogy az autót választja a nyári kaland eszközének, és az útnak indulók fele nem ellenőrzi a saját autójának a megbízhatóságát.

Ugyanekkor azok aránya, akik több mint 500 kilométeres utazást terveznek. Mindezek miatt arra figyelmeztetnek a szakemberek, hogy zsúfoltság várható az utakon, amelyeket elakadt, elromlott autók és utasaik szegélyeznek majd. Vagyis számolni kell a várakozásokra és egyéb úti kellemetlenségekre. Az is kiderült, hogy a nyaralók egyharmada nem hagyja el autójával az országot, 25 százalékuk Franciaország, 13 százalék Spanyolország és 11 százalék Hollandia felé tart majd. Nyolc százaléknyi autós pedig Németország és Olaszország felé veszi az irányt.

Tavaszi tapasztalatok

A belgák nagyon szeretnek utazni és mivel pénzük is van hozzá, utaznak is. Évi több nyaralás, telelés, síelés, hosszú hétvége egyáltalán nem szokatlan egy átlag belga számára sem. És mivel beszélnek angolul és franciául is, igazából nem kell válogatniuk az úti célok közül, ezzel a két nyelvvel a világ nagy részén jól elboldogulnak. Itt azonban meg kell állnunk egy pillanatra, mert éppen az utazási kedv lett az ország veszte tavaly márciusban.

A koronavírus-járvány első hulláma során lakosságarányosan Belgium volt az az európai ország, ahol az egyik legtöbb áldozatot követelte a betegség. Ennek egyik, de nagyon fontos összetevője az volt, hogy Belgiumban február végén van egy hét szünet. "Krókuszvakáció" hollandul, "karneváli szünet" franciául, de ez nem befolyásolja az időpontot. Abban az egy hétben több mint hatvanezren mentek el síelni Ausztria déli és Olaszország északi részébe. Oda, ahol akkor már a kertek alatt legjobban tombolt a járvány. Mivel azokban a napokban a koronavírusra csak mint valami kínai problémára gondoltunk, az utazás akadálytalan volt.

Akik ott megbetegedtek, általában fiatalok, jó kondiban lévő, egészséges emberek voltak, lábon kihordták a betegséget. Viszont amikor hazajöttek, azonnal meglátogatták az idősebb rokonokat, akik közül sokan valamelyik idősek otthonában vannak, ahol azért meglehetősen jó körülmények között élnek a nyugdíjas belgák. És ekkor robbant be a járvány, a vírusnak volt még két hete, hogy mindenféle korlátozás nélkül keringjen a társadalomban, és szedje az áldozatait. Ebből tanulva a második hullám megjelenésekor olyan korlátozásokat vezettek be, amelyek jó részét mostanában oldották, vagy oldják fel. Meg is lett az eredménye: összehasonlíthatatlanul kevesebben haltak meg.

Totális oltási láz

Ha már korábban említettük az oltástól való esetleges félelmet, azért jegyezzük meg, hogy ez egyáltalán nem általános a belgák körében. Az oltási program szárnyal, július elejére a lakosság több mint hatvan százaléka megkapta már az első oltását. Azt lehet mondani, hogy akik oltást szerettek volna, azok 45 év felett biztosan megkapták már. Az átoltottságot tíz éves korcsoportonként mérik, ez alapján a 45 fölöttiek oltottsági aránya 83 és 92 százalék között van, de a 35-45 évesek is 75 százaléknál járnak. Van olyan település, ahol a idősebb korosztály átoltottsága 100 százalék.

Az a bizonyos uniós védettségi igazolvány a július 1-jei határidő előtt két héttel már elérhető volt. Egy applikációból letölthető, az úgynevezett nemzeti regisztrációs szám és személyi igazolvány kell hozzá. De kérhető postai úton is, a folyamat teljesen automatizált, nem kell beszélgetni senkivel sem, is csak be kell pötyögni ezt a bizonyos számot és két nap múlva hozza a posta a plasztikkártyát.

A flamand Marbella

És a végére még egy turisztikai hír: Blankenbergét – ez egy tengerparti üdülőváros – szokás a flamand Marbellának is nevezni. Ez mondjuk nekem is új, de ám, legyen. Az biztos, hogy a spanyol tengerparton a fürdőzőknek nem 12-13 fokos vízbe kell bemerészkedniük és azzal sem kell számolniuk, hogy szinte minden nap esik az eső, de ha Marbella, akkor legyen Marbella.

Szóval Blankenberge-Marbellában már annyira trópusi a hangulat, hogy be kellett tiltani a bikinit. Nem a tengerparton, ott lehet hordani, ha ki nem fagy belőle az ember, hanem a városban, elsősorban a sétálóutcákon, üzletekben, tömegközlekedési megállóhelyeken. Tudom, hogy Magyarországon tombol a nyár, de itt, Belgiumban átlag július eleje van: reggel 13, délután 20 fok. Mindenesetre arra figyeljünk, hogy Blankenbergében véletlenül se járjunk fürdőruhában az utcákon. Mert elsőre csak figyelmeztet a rendőr, másodjára azonban, ha be tud azonosítani a strandfelszerelés mintázata alapján, már 350 eurót fog elkérni.