A brüsszeliek jelentős része nyáron eltűnik a városból. A napi lüktetés helyét átveszi egyrészt a kényelmes semmittevés, másrészt az útépítések. Van azonban, ami nem hiányozhat: a tüntetések. Az egész világ jelene és az elmúlt évszázadok történelme leckét ad a belga fővárosban. Ha belebotlunk egy tüntetésbe, bizony általában nyomozni kell, mire kiderül, kik és miért lengetik a zászlót, de sokat lehet tanulni ezekből.
Vannak városok, ahol nyáron élénkül meg az élet, Brüsszelben inkább ilyenkor csendesedik el. Turisták persze ilyenkor is vannak, bár most sokkal kevesebben. Persze egy brüsszeli nem oda megy, ahová a kirándulók, mert azokat a helyeket már ismeri. Inkább felkeresi a kertvárosi vagy hippik lakta menőbb környéket, kiül egy teraszra, hagyja, hogy történjen a semmi. Ehhez nagy segítség, hogy a naplemente még mindig este tíz óra körül van, a hőmérséklet pedig húsz fok körüli, kellemesen hűvös szellővel, csendben italozó középosztállyal. Néhány dolog azonban nem változik. A következő bekezdésben el is mondjuk, mi az.
Tüntetések kávéval
Olyan időket élünk, hogy miközben a turisták és eurokraták békésen kávézgatnak az uniós negyed közepén, tőlük húsz méterre kihangosítóval, zászlóerdővel több tucat ember vesz részt egy tüntetésen. Ez nem ritka, elfér az évi ezernél is több egyéb brüsszeli demonstráció között. Itt konkrétan az történt, hogy a tüntetők egymás kezébe adták a teret: először az Etiópia északi részén dúló tigréi polgárháború ellen, közvetlenül utána pedig az ötven éve három évig létező, a Nigériától elszakadni akaró Biafrai Köztársaságért tüntettek.
Itt, Brüsszelben sokat tanulhat az ember arról a világról, amiről fogalma sincs. Sem a tigréi konfliktus, sem pedig az elvileg nem is létező állam nem tartozik a médiában sokat szereplő témák közé, holott… Holott például a biafrai harcok során kétmillió ember halt éhen, köztük másfél millió gyerek. Ilyenkor utánanéz az ember annak, milyen helyek vannak a világon, mit lehet róluk tudni, és elgondolkodik azon, hogy a tigréi és biafrai srácok és lányok vajon mit csinálnak itt, a városban. Persze lehet, hogy ha leteszik a zászlókat és népi hangszereket, eladóként köszönnek neked a boltban, beszerelik az internetet, letesztelnek Covidra vagy melléd ülnek egy sajtótájékoztatón.
A lelassult város
A családias jellegű tüntetések sem változtatnak azon, hogy Brüsszelben szokásos nyár van, amit onnan lehet felismerni, hogy lehet közlekedni az utakon, nem kell sorban állni sehol, a város kiürült. Ennek jelentős részben az az oka, hogy az ideiglenesen itt állomásozó külföldiek haza, a belgák meg nyaralni mennek. Megkezdődnek az útfelújítások, az átépítések, a lezárások, a villamospótlások és az elterelések. Azok az útszakaszok, amelyeket az előbbiek egyike sem érint, meseszerűen jól járhatók.
Brüsszel egyébként nem reménytelen a közlekedés szempontjából, annak ellenére hogy európai nagyváros, számtalan dolog központja. A távolságok kicsik, emiatt sokan felháborodnak azon, ha a húszperces menetidő harmincöt percre nő. Akkor is, ha ennyi idő alatt a város egyik végéből a másikba át lehet jutni. Nyilván ez semmit nem mond annak, aki a rendes nagyvárosi dugókhoz van szokva, ahol konkrétan reménytelen az előrejutás, és napi két-három órát vesz igénybe a munkába járás.
A brüsszeli populációra jellemző adat, hogy a város kb. 1,3 millió lakosából több mint háromszázezernek nincs belga állampolgársága. Ők azok, akiknek jelentős része hazautazik, merthogy valamelyik uniós intézmény, nemzetközi cég, civil szervezet alkalmazottja. Például már az is jelentős könnyítésnek számít a városi közlekedésben, ha az uniós alkalmazottak gyermekeinek fenntartott iskolában éppen nincs tanítás. Az ottani tanítási szünetek némiképp eltérnek a belga rendszertől, így aztán azonnal érezhető a rengeteg iskolabusz hiánya. Csak az egyik ilyen iskolakomplexumba naponta több mint hetven busz hozza a gyerekeket, és ilyenből összesen négy van.
Esik eső, süt a nap
Ha már ilyen szerencsésen kiürült a város, és élhetővé vált, emlékezzünk meg az időjárásról, amely fölött nem múlik el nyomtalanul a klímaváltozás. Elég csak megemlíteni a belgiumi – és persze főként németországi – árvizeket. Harmincegy belga áldozatot követeltek az esőzések, de ez a szám növekedni fog, mert több tucat embert eltűntként tartanak nyilván. Ez volt az ország közel kétszáz éves történelmének legnagyobb természeti csapása. A belga nemzeti ünnep július 21-e, az előtte lévő napot nemzeti gyásznappá nyilvánították és maga az ünnep is – amely általában a legfontosabb nyári nap – meglehetősen szomorkásra sikeredett. Tömegrendezvényeket még nem tartanak, a szokásos katonai parádé is elég szűkkörű volt, és elmaradtak a kísérő rendezvények is.
Visszatérve az időjárásra: a nyár mostanában kicsit melegebb és naposabb, pár éve még sokkal jobban elhúzódott a csapadékos időjárás. Az, ami most két hét alatt leesett, kitartott két hónapig. Olyan szürke nyári hetek voltak nem is olyan rég, hogy a napot nem lehetett látni. Most már van úgy, hogy egy hétig nem esik, és akár 26-27 fokig is felmegy a hőmérséklet, de inkább megmarad 22-23 fokon. Pár éve azonban, amikor tartósan 30 fok fölött volt napokig, az egyik szomszéd sűrű sóhajtások közepette megkérdezte, mit szólok ehhez, szokott-e ilyen lenni Magyarországon. Mondtam neki, hogy akkor éppen harmadik hete 40 fok körüli a hőmérséklet Magyarországon, úgyhogy ezt elviselem. Nagyot nézett, és persze mondta, hogy akkor tárgytalan a sóhajtozás.
Hát ennyire pezsgő a brüsszeli buborék nyáron – szerencsére.
