Álomidők Párizsban

Az elmúlt évben sokan szoktak rá mindenfélére. Vannak, akik többet neteznek vagy házimoziznak, mint a világjárvány előtt. A Santé Publique France közegészségügyi adatai szerint Franciaországban a tavalyi lezárások idején a franciák 11%-kal több alkoholt fogyasztottak és 23%-kal több cigarettát szívtak, mint előtte. De nem csak káros szokások kialakulásáért felelős a Covid éve, hiszen egyre többen járnak ki rendszeresen a szabadba. Erről nincsenek még kész tanulmányok, csak saját tapasztalatom alapján merem leírni, ugyanis láttam: a parkban.

A park

Számomra a park, az a szomszédságunkban lévő Domaine Nationale de Saint-Cloud, avagy Saint-Cloud parkja. A Szajna-partja fölé emelkedő enyhén dombos vidéken 1577-ben Medici Katalin egy 10 hektáros földet vásárol, amelyet a 17. században XIV. Lajos öccse 460 hektárra bővít. Fülöp, Anjou és Orléans hercege, akit mindenki csak Monsieur-nek hív, bátyjához, a Napkirályhoz hasonló stílusérzékkel bír. Ő építi itt az első kastélyt is, amelynek kertjét ugyanaz az André Le Nôtre tervezi, aki a Versailles-i kertet is. Vendégei elkápráztatására a kertbe több ma is működő szökőkutat és egy, a Szajnára néző hatalmas lépcsős vízesést terveztet.

A kastély aztán apáról-fiúra száll egészen Orléans-i Lajos Fülöpig, Monsieur dédunokájáig, aki 1785-ben hivatalosan átengedi a birtokot Mária Antóniának (Marie Antoinette-nek). A királyné a költözésről azzal győzi meg az uralkodót, hogy az itteni friss levegő jót tesz majd a trónörökösnek. Az anyai ösztön évszázadok alatt sem változott, mert én is ugyanígy érveltem férjemnek, mikor a belvárosból ideköltöztünk:

„Nézd, innen látjuk, ahogy Párizs a szmogfelhőben ül, amelyet éppen csak átszúr az Eiffel-torony csúcsa! A gyerekek tüdejének is sokkal jobbat tesz, ha itt fent lakunk.”

A Bonaparte család Saint-Cloud-i története

A francia forradalom a Saint-Cloud-i kastélyban ér véget (a francia forradalmi naptár szerint) brumaire 18-án, azaz 1799. november 9-én, mert Napóleon itt követi el államcsínyét és veszi át a hatalmat a direktóriumi kormányzattól. A porosz háború idején a poroszok a kastélyt teszik főhadiszállásukká, amelyet a francia csapatok kénytelenek tűz alá venni. Egy gránátcsapás következtében az épület 1870-ben teljesen leég.

A kertet 1994-ben történelmi műemléknek minősítik, azóta a párizsi emlékműveket gondozó alapítvány kezeli. Legutóbb az angol királynő férjének, Fülöp hercegnek halála kapcsán lehetett Saint-Cloud-ról hallani. Miután a herceg családjával elmenekült Görögországból, 1927-ben ideiglenesen a városban telepednek le Fülöp apjának testvére, György herceg és annak felesége, Napóleon császár dédunokahúga, Marie Bonaparte házában.

A herceg gyermekkori képei között található olyan is, ahol éppen a parkban kerékpározik. Fülöp a Saint-Cloud-ban töltött időre úgy emlékezett vissza, mint gyermekkora legboldogabb éveire, hiszen akkor még anyját nem diagnosztizálták skizofréniával, és apja sem költözött tőlük el dél-Franciaországba egy másik nő miatt.

A park nekem tehát Monsieur, Marie Antoinette és Napóleon egykori kertje, Fülöp herceg egykori játszótere.

A kastélykert kreatív használata

Ebben a történelmi parkban sikerült megfigyelnem, hogy az éttermek, az edzőtermek, az állatkertek, a bevásárlóközpontok és a kulturális helyek bezárása milyen kreatívan hat a lakáslakók „park-használatára”.

Az elmúlt év során láttam itt fogyni vágyókat személyi edzővel edzeni, bevándorló férfiakat boxkesztyűben egymást püfölni, nyugdíjas klubokat botokkal skandináv gyalogolni, madárlesőket fényképezőgéppel vadászni, egy férfit szaxofonnal jazz-t játszani, cserkészeket egyenruhában kirándulni, diákokat tanárukkal tornaórázni, egyetemistákat könyvekből tanulni, kórust maszkban énekelni, gyerekeket virágfüzért fonni, apácákat rózsafüzérrel imádkozni, egy kínai családot gyógynövényt szedni, egy öregasszonyt melltartóban sütkérezni, dadákat és piciket kacsákat etetni és tajcsizókat legyező-lengetni. De jönnek ide férfiak pétanque-ozni, barátok mölkkyzni, gyerekek tollaslabdázni, fiatalok randevúzni, táncosok gyakorolni is.

A parkban vannak zöldségeskertek, oda járnak ki a helyiek és a párizsiak kertészkedni; a Stade français sportlétesítményébe pedig teniszezni. Van két játszótér: mindkettő - járvány ide vagy oda-, mindig tele van. Hétvégenként alig lehet bringó-hintót kölcsönözni, mert akkora rájuk a kereslet, mint amekkora sor áll a négy kávézó-étterem előtt, ahol egyelőre csak elvitelre vásárolhat a nép. A szedd-magad farm kecskéi és birkái sem láttak életükben ennyi embert, mint a járvány alatt.

Az idén itt tartottam én is a gyerekzsúrt, a barátainkkal csak itt találkozgatunk, és a húsvéti nyuszika is ideszervezett tojásvadászatot.

A park, mint állat- és növénykert

A parkban sétáltatott kutyákon kívül található itt őz, mókus, zöld küllő, papagáj, vadkacsa, vadliba, szajkó, cinke és szarka. Vörösbegyből is látni sokat, este meg a fülemüle és a bagoly hangja zengi be a lombokat.

A gesztenyefák koronáit tavasz elején egyenesre metszik, úgy, mint a sövényeket, s most, ahogy virágzani kezdtek, olyanok, mint a születésnapi torták, melyeken ezer számra világít a fehér gyertya-virág. A park fáit és a szobrait nézegetve sokszor arra gondolok, hogy ők még tanúi voltak annak, amikor Napóleon vagy Marie Antoinette itt sétálgatott.

Áprilisban hozzák ki kis targoncákkal a narancsfákat, amelyeket hatalmas szürke fadobozokba ültettek, s télen üvegházakban teleltetnek. De most kezdik el kirakni a hegyoldalában, a kilátó alatt a virágmozaikot is, amelynek mintáját egy évvel előre számítógépen megtervezik és az ahhoz szükséges növényeket télikertben nevelgetik egészen késő tavaszig.

Apropó kilátó! Innen a legszebb Párizs látképe. Mintha a város keresztmetszetét ki vetítették volna egy széles vászonra: balról kezdve látszanak a La Défense üzleti negyed modern „felhőkarcolói”, majd Montmartre dombja, az Eiffel-torony, az André Citroën park hőlégballonja, amely olyan, mintha a Montparnasse torony mellett szállna fel és le. Végül pedig jobbra ellátni egészen a La Seine Musicale gömb alakú koncertterméig.

Attól függően, hogy az Eiffel-torony és a Sacré-Cœur milyen színűnek látszik, innen meg lehet mondani, hogy milyen kedvű a város. Ha a Sacré-Cœur fekete, akkor felhős mogorva az ég: Párizsnak nincs jó kedve. Ha az Eiffel-torony vasszerkezete réz-színben csillog, akkor valószínű a nap is süt, vagy hamarosan szivárvány is ragyog.

Tavaly karanténba zárták a természetet

Tavaly tavasszal a járvány miatt három hónapra bezárták a parkot, mert másképp nem tudták megfékezni, hogy az emberek nagycsoportokba összejöjjenek. Ez azért is érdekes, mert a Párizs-környéki parkokat tényleg be lehet zárni. Hiába ingyenesek, attól még van nyitvatartási idejük és jó nagy vaskerítésük is. Tavaly a zárt kapun át nézhettük, ahogy tavasszal odabent elvadult a természet, mi pedig idekint kezdtünk megőrülni, mert sétálni sem lehetett hova menni.

A járvány miatt aztán elmaradtak a szokásos éves események is: a narancsfák között - az eredeti helyszínen – megtartott színielőadás, amely bemutatja, hogy vette át a hatalmat Bonaparte tábornok. Nyáron nem indították be a szökőkutakat, mert a klasszikus koncertekkel tarkított vízi-show-t is lemondták. Nem volt kertmozi, s lefújták a Rock en Seine fesztivált is, amely olyan hangos, hogy azt azért annyira nem sajnáltam. Viszont a szeptemberi Le Grand Feu-t igen, mert az Európa leghosszabb (kétórás) és legcsodálatosabb tűzijátéka, amelyet a helyiek erkélyükről ingyen nézhetnek.

A hatóságok aztán rájöttek, hogy nem érdemes karanténba zárni a természetet, és amióta újra megnyitották a parkot, ha esik, ha fúj, ha havazik, szinte minden nap kimegyünk. Ha jó idő van esténként a park mellett lévő házban lakó parkőr sípja kerget csak onnan ki.

Mit nekem más parkok bája?

A változatosság kedvéért gyakran eljárunk más parkokba is, de azokból mindig „hazavágyom”. Hiába lehet máshol körhintázni, trambulinozni, kosárlabdázni, pónin lovagolni vagy bábszínházi előadást nézni, vagy -, mint a Luxembourg-kert szökőkútjában - évszázadok óta bérelt kishajókat bottal úsztatni, nekünk mégis a „mi” parkunk a legszebb. Ismerjük minden szobrát, titkos ösvényét, mókusainak lakóhelyét.

Saint-Cloud parkjához képest a Versailles-i kastély kertjében úgyis mindig túl nagy a tömeg, a Luxembourg-kertben vakító a napsütés, a Chèvreloup-i arborétum vadabb, a Sceaux-i kastélykert elrendezése logikátlan, a Bois de Boulogne egyes része meg nem gyereknek való (egy-egy rezgő bokor vagy mozgó teherautó olykor meglepő látványt tartogathat).

Európa egyik legbájosabb kertje

Viktória angol királynő, amikor 1855-ben a párizsi világkiállításon járt, a Saint-Cloud-i kastélyban vendégeskedett. (Ezt a rajzot a kastély ablakából készítette.) Naplójába hazafelé menet ezt írta:

„Olyan boldogtalannak éreztem magam, hogy ott kellett hagynom ezt a bájos Saint-Cloud-t [...] ezt a vidám és ragyogó helyet.”

A helyiek állítják, hogy a fiatal Viktória azt is mondta, hogy a Saint-Cloud-i kastély kertje Európában az egyik legszebb. Hogy ez igaz-e vagy sem, azt nem tudom, de ebben az évben én is gyógyíthatatlanul park-függő lettem.

Híreket követő magyar ember mostanában meg sem lepődik egy-egy egyetem bezárásán, de én mégis megdöbbenten olvastam, hogy Emmanuel Macron francia elnök bezáratja az École nationale d'administration-t (ENA).

Ha nem élnék Franciaországban, talán ez a hír sem lepne meg különösebben, mert akkor valószínű nem tudnám, hogy ez a közigazgatási iskola a franciák rendkívül szelektív felsőoktatási rendszerének ‒ az úgynevezett grande école-oknak ‒ egyik fontos intézménye. De mivel már jó pár éve itt élek, úgy fogalmaznék, hogy az ENA Franciaország „államfő és miniszter gyára”, hiszen a köztársasági elnökök közül itt végzett többek közt Jacques Chirac, François Hollande és maga Macron is; de idejárt a mostani kormány eddigi két miniszterelnöke: Jean Castex és Edouard Philippe is.

A francia „elitképzés” rendszerét egy-két különös szociális interakció során sikerült megértenem. Nem sokkal azután, hogy elfoglaltuk lakásunkat, az első emeleti szomszédasszony meghívott goûter-ra, amely a franciák öt órai teája. A vizit első tíz percében elmondta, hogy a férje egy mérnök, aki az École Polytechnique-ba járt grande école -ba, ahol ő volt évfolyamának legjobb tanulója.

Valószínű egy ilyen bemutatkozó után a legtöbb francia ‒ vagy a francia oktatási rendszert jól ismerő ‒ vendég minimum dob egy hátast. Mi azonban teljesen bamba fejjel eszegettük tovább a színsorrendben feltálalt macaronokat, hiszen nem értettük, miért számít, hogy milyen tanuló volt egy ötven-felé kacsingató, sikeres ember a „szakiskolában”.

A grande école több mint egy egyetem

A grande école-ok szerepéről pár év múlva a férjem egyik kolléganője mézeskalácskészítés közben világosított fel minket. Ő maga is az egyik grande école-ban, a főleg politikai tanulmányokat oktató Science Po-n végzett, ahová cserediákként érkezett Magyarországról. Ő egyértelműen úgy fogalmazott, hogy a grande école-ok olyan felsőfokú „elitképzők”, amelyek hasonlítanak a francia oktatási rendszerben is jelenlévő mezei állami egyetemekhez (mint például a Sorbonne), de mégsem azok, annál mégis többek.

Vannak olyan szakmák, amelyek csak egyetemeken tanulhatóak ki, például orvosi grande école nincs, viszont mérnököket, csak és kizárólag grande école-okban képezhetnek. Az ország leghíresebb grande école-jai közül az École Polytechnique-ben mérnöki, a Hautes Études Commerciales-ban (HEC) üzleti, míg az ENA-ban politikai képzés folyik.

Hogyan lehet bekerülni a grande école-okba?

Az ENA nyugodtan nevezhető a grande école-ok grande école-jának, mert a Charles de Gaulle által 1945-ben alapított intézménybe bekerült diákok általában már elvégeztek egy másik grande école-t. Például Macron az ENA előtt a Sciences Po-ra járt, mint magyar barátnőnk is, aki a mézeskalács díszítése során azt is elmesélte, hogy ezekben az iskolákban leginkább a francia felsőbb réteg gyermekei kötnek ki. Ez azért is van, mert a jómódú családok tudják megteremteni azt a háttért, amely lehetővé teszi a diákok számára a két évig tartó megerőltető felkészítő elvégzését. Ugyanis ahhoz, hogy valaki egyáltalán eljuthasson a felvételi vizsgákig, két évet előkészítőre kell járnia.

A bejutást az is nehezíti, hogy iskolánként általában csak pár száz hallgatót, a felsőoktatásba jelentkező diákok 5%-át veszik fel grande école-ba. A grande école-ok közül némelyik (leginkább az üzleti oktatásra szakosodott iskolák) privát, de a legtöbb államilag finanszírozott. Persze az állam körülbelül kétszer annyit költ az ezekben a szelektív iskolákban tanuló diákokra, mint az egyetemi hallgatókra.

A vezető réteg a grande école-okon keresztül biztosítja utódait, a jövő vezetőit. A grande école-okban végzett diákok 84%-a vezető pozíciókban landol, míg az egyetemen diplomázott diákok között ez az arány csak 64%. Ezekben a magas beosztásokban utána maguk is inkább saját iskoláik öregdiákjait veszik fel az állásinterjúkon. (Bár a hazai mezőnyben sokkal sikeresebbek a grande école-ok, a világranglistán a francia egyetemek egyáltalán nem teljesítenek sokkal rosszabbul náluk.)

Az ENA a sárgamellényesek elitellenes hadjáratának áldozata

Két évvel ezelőtt, a benzinárak emelése miatt kirobbant tüntetések során a gilets jaunes (sárgamellényesek) hamarosan elitellenes követeléseket is megfogalmaztak. Felrótták az elnöknek, hogy túlságosan sok a közigazgatásában az ENA által kiképzett, egymással összeköthető ember.

Macron már akkor belengette az ENA bezárást, de a végleges döntést idén áprilisban hozta meg. A jobboldali napilap, a Le Figaro egyik vezércikkében azt írta, hogy az „ENA egy skalp”, amelyet Macron csak úgy odadobott a sárgamellényeseknek, akik pusztán csak irigyek. A baloldali Liberation pedig olyan címmel ünnepelte a döntést, hogy az „ENA-nak (végre) vége”.

A The Economist védelmébe veszi az ENA-t, mert az „minőségi közigazgatási kultúrát teremtett meg” az országban. Az angol hetilap azt írja, hogy a „populista tömeg az ENA végzőseit tette a forradalom előtti selyemharisnyás arisztokrácia helyett az új közellenséggé”, és „Macron engedett a populista követelésnek, és saját alma materét, valamint a modern Franciaország szimbólumát is elküldte a guillotine-hoz”.

Miért baj, ha egy érdemeken alapuló oktatási intézményben elitképzés folyik?

Franciaországon kívül sok más országban is nagy hagyománya van az elit iskoláknak, így például Angliában és az Egyesült Államokban. Akkor vajon mi a bajuk az ENA-t bíráló franciáknak egy olyan oktatási intézménnyel, amelybe csak kiváló teljesítménnyel, pusztán érdemeken és kemény szelektív vizsgákon keresztül lehet bejutni? A választ a statisztikai adatok segítenek megérteni.

Az Observatoire des Inégalités, azaz a francia társadalmi egyenlőtlenséget vizsgáló központ tanulmánya szerint, míg Franciaországban a fiatalok alig egynegyede származik olyan családból, ahol a szülők magas beosztásúak, addig a grande école-ok hallgatóinak több mint fele rendelkezik ilyen háttérrel. Ez az arány akár a 70%-ot is eléri az ENA és a Polytechnique esetében.

Az OECD adatai szerint az utóbbi pár évtizedben a felsőfokú végzettséggel nem rendelkező szülőktől származó fiatal franciák csak 16%-a szerzett diplomát. Ez a százalékszám ‒ amely arról árulkodik, hogy mennyire könnyű egy adott társadalomban feljebb jutni ‒ az angoloknál 25%, a finneknél pedig a francia érték duplája: 32%.

Macron talán ezekre az adatokra alapozva indokolta meg a döntését, mondván, „a társadalmi rétegek közötti mobilitás jelenleg rosszabb, mint 50 évvel ezelőtt volt”, és nem szeretné azt hallani, hogy a köztársaságban „bármelyik gyerek is azt mondja: ez (az iskola) nem nekem való”.

A The Economist azonban rámutat, hogy Macron ENA-bezárása pusztán csak egy „populista gesztus”, ami azért is lehetséges, mert már tervben van az új Közigazgatási Intézet létrehozása, amely folytatná az ENA-féle képzést, diákjai azonban kevésbé homogén háttérrel rendelkeznének.

A strasbourgi intézmény bezárását mindenesetre a jelenlegi kormány az egyik legnagyobb közigazgatási reformjaként szeretné láttatni.

Az ENA az „elitképzés” csúcsa

Miután kicsit jobban sikerült megértenem a franciák felsőfokú elitképzés rendszerét, egyszer a lányom óvodája előtt beszélgettem egy amerikai és egy francia anyukával arról, hogy ki hova íratja majd első osztályba a gyerekét. Pippa, az amerikai anyuka fásultan mesélte, hogy hiába kapott a kisfia helyet az egyik iskolában, mégsem ott fogja kezdeni az évet:

„Felvették Sebastiant a Jeannine Manuel iskolába, de sajnos túl bonyolult lenne naponta keresztül cincásznom Párizson, nagyon messze lakunk onnan, így hát az utca végében lévő általános iskolába fog járni!”

Miután Pippa elköszönt, Céline, a francia anyuka suttogni kezdett:

„Te, ez a nő ennyire tájékozatlan vagy ennyire hülye? Most vagy nem tudja mire mondott nemet, vagy nagyon rossz döntéseket hoz az életben. Párizsban, ha a gyereked bejutott a Jeannine Manuelbe, akkor nem lemondasz arról a helyről, hanem odaköltözöl. Érted? Odaköltözöl…”

Még hazafelé menet rákerestem a Jeannine Manuel által alapított iskolára. Kiderült, hogy ez egy rendkívül szelektív, elit általános és középiskola, amely Párizsban nyolcadik éve nyeri el a legjobb gimnázium címét. Ide járt Antony Blinken jelenlegi amerikai magyar származású külügyminiszter, a szintén magyar származású volt francia államfő Nicolas Sarkozy, de itt tanultak Serge Gainsbourg, Sophia Loren, Carla Bruni, Alain Delon és a monacói herceg gyermekei is.

Úgy tűnik tehát, hogy a sárgamellényesek óhajára az ENA bezárásával egyelőre nem fog megrendülni a francia elitoktatás. Az ENA ugyanis tényleg „csak” a rendszer csúcsa.