Az elmúlt évben sokan szoktak rá mindenfélére. Vannak, akik többet neteznek vagy házimoziznak, mint a világjárvány előtt. A Santé Publique France közegészségügyi adatai szerint Franciaországban a tavalyi lezárások idején a franciák 11%-kal több alkoholt fogyasztottak és 23%-kal több cigarettát szívtak, mint előtte. De nem csak káros szokások kialakulásáért felelős a Covid éve, hiszen egyre többen járnak ki rendszeresen a szabadba. Erről nincsenek még kész tanulmányok, csak saját tapasztalatom alapján merem leírni, ugyanis láttam: a parkban.
A park
Számomra a park, az a szomszédságunkban lévő Domaine Nationale de Saint-Cloud, avagy Saint-Cloud parkja. A Szajna-partja fölé emelkedő enyhén dombos vidéken 1577-ben Medici Katalin egy 10 hektáros földet vásárol, amelyet a 17. században XIV. Lajos öccse 460 hektárra bővít. Fülöp, Anjou és Orléans hercege, akit mindenki csak Monsieur-nek hív, bátyjához, a Napkirályhoz hasonló stílusérzékkel bír. Ő építi itt az első kastélyt is, amelynek kertjét ugyanaz az André Le Nôtre tervezi, aki a Versailles-i kertet is. Vendégei elkápráztatására a kertbe több ma is működő szökőkutat és egy, a Szajnára néző hatalmas lépcsős vízesést terveztet.
A kastély aztán apáról-fiúra száll egészen Orléans-i Lajos Fülöpig, Monsieur dédunokájáig, aki 1785-ben hivatalosan átengedi a birtokot Mária Antóniának (Marie Antoinette-nek). A királyné a költözésről azzal győzi meg az uralkodót, hogy az itteni friss levegő jót tesz majd a trónörökösnek. Az anyai ösztön évszázadok alatt sem változott, mert én is ugyanígy érveltem férjemnek, mikor a belvárosból ideköltöztünk:
„Nézd, innen látjuk, ahogy Párizs a szmogfelhőben ül, amelyet éppen csak átszúr az Eiffel-torony csúcsa! A gyerekek tüdejének is sokkal jobbat tesz, ha itt fent lakunk.”
A Bonaparte család Saint-Cloud-i története
A francia forradalom a Saint-Cloud-i kastélyban ér véget (a francia forradalmi naptár szerint) brumaire 18-án, azaz 1799. november 9-én, mert Napóleon itt követi el államcsínyét és veszi át a hatalmat a direktóriumi kormányzattól. A porosz háború idején a poroszok a kastélyt teszik főhadiszállásukká, amelyet a francia csapatok kénytelenek tűz alá venni. Egy gránátcsapás következtében az épület 1870-ben teljesen leég.
A kertet 1994-ben történelmi műemléknek minősítik, azóta a párizsi emlékműveket gondozó alapítvány kezeli. Legutóbb az angol királynő férjének, Fülöp hercegnek halála kapcsán lehetett Saint-Cloud-ról hallani. Miután a herceg családjával elmenekült Görögországból, 1927-ben ideiglenesen a városban telepednek le Fülöp apjának testvére, György herceg és annak felesége, Napóleon császár dédunokahúga, Marie Bonaparte házában.
A herceg gyermekkori képei között található olyan is, ahol éppen a parkban kerékpározik. Fülöp a Saint-Cloud-ban töltött időre úgy emlékezett vissza, mint gyermekkora legboldogabb éveire, hiszen akkor még anyját nem diagnosztizálták skizofréniával, és apja sem költözött tőlük el dél-Franciaországba egy másik nő miatt.
A park nekem tehát Monsieur, Marie Antoinette és Napóleon egykori kertje, Fülöp herceg egykori játszótere.
A kastélykert kreatív használata
Ebben a történelmi parkban sikerült megfigyelnem, hogy az éttermek, az edzőtermek, az állatkertek, a bevásárlóközpontok és a kulturális helyek bezárása milyen kreatívan hat a lakáslakók „park-használatára”.
Az elmúlt év során láttam itt fogyni vágyókat személyi edzővel edzeni, bevándorló férfiakat boxkesztyűben egymást püfölni, nyugdíjas klubokat botokkal skandináv gyalogolni, madárlesőket fényképezőgéppel vadászni, egy férfit szaxofonnal jazz-t játszani, cserkészeket egyenruhában kirándulni, diákokat tanárukkal tornaórázni, egyetemistákat könyvekből tanulni, kórust maszkban énekelni, gyerekeket virágfüzért fonni, apácákat rózsafüzérrel imádkozni, egy kínai családot gyógynövényt szedni, egy öregasszonyt melltartóban sütkérezni, dadákat és piciket kacsákat etetni és tajcsizókat legyező-lengetni. De jönnek ide férfiak pétanque-ozni, barátok mölkkyzni, gyerekek tollaslabdázni, fiatalok randevúzni, táncosok gyakorolni is.
A parkban vannak zöldségeskertek, oda járnak ki a helyiek és a párizsiak kertészkedni; a Stade français sportlétesítményébe pedig teniszezni. Van két játszótér: mindkettő - járvány ide vagy oda-, mindig tele van. Hétvégenként alig lehet bringó-hintót kölcsönözni, mert akkora rájuk a kereslet, mint amekkora sor áll a négy kávézó-étterem előtt, ahol egyelőre csak elvitelre vásárolhat a nép. A szedd-magad farm kecskéi és birkái sem láttak életükben ennyi embert, mint a járvány alatt.
Az idén itt tartottam én is a gyerekzsúrt, a barátainkkal csak itt találkozgatunk, és a húsvéti nyuszika is ideszervezett tojásvadászatot.
A park, mint állat- és növénykert
A parkban sétáltatott kutyákon kívül található itt őz, mókus, zöld küllő, papagáj, vadkacsa, vadliba, szajkó, cinke és szarka. Vörösbegyből is látni sokat, este meg a fülemüle és a bagoly hangja zengi be a lombokat.
A gesztenyefák koronáit tavasz elején egyenesre metszik, úgy, mint a sövényeket, s most, ahogy virágzani kezdtek, olyanok, mint a születésnapi torták, melyeken ezer számra világít a fehér gyertya-virág. A park fáit és a szobrait nézegetve sokszor arra gondolok, hogy ők még tanúi voltak annak, amikor Napóleon vagy Marie Antoinette itt sétálgatott.
Áprilisban hozzák ki kis targoncákkal a narancsfákat, amelyeket hatalmas szürke fadobozokba ültettek, s télen üvegházakban teleltetnek. De most kezdik el kirakni a hegyoldalában, a kilátó alatt a virágmozaikot is, amelynek mintáját egy évvel előre számítógépen megtervezik és az ahhoz szükséges növényeket télikertben nevelgetik egészen késő tavaszig.
Apropó kilátó! Innen a legszebb Párizs látképe. Mintha a város keresztmetszetét ki vetítették volna egy széles vászonra: balról kezdve látszanak a La Défense üzleti negyed modern „felhőkarcolói”, majd Montmartre dombja, az Eiffel-torony, az André Citroën park hőlégballonja, amely olyan, mintha a Montparnasse torony mellett szállna fel és le. Végül pedig jobbra ellátni egészen a La Seine Musicale gömb alakú koncertterméig.
Attól függően, hogy az Eiffel-torony és a Sacré-Cœur milyen színűnek látszik, innen meg lehet mondani, hogy milyen kedvű a város. Ha a Sacré-Cœur fekete, akkor felhős mogorva az ég: Párizsnak nincs jó kedve. Ha az Eiffel-torony vasszerkezete réz-színben csillog, akkor valószínű a nap is süt, vagy hamarosan szivárvány is ragyog.
Tavaly karanténba zárták a természetet
Tavaly tavasszal a járvány miatt három hónapra bezárták a parkot, mert másképp nem tudták megfékezni, hogy az emberek nagycsoportokba összejöjjenek. Ez azért is érdekes, mert a Párizs-környéki parkokat tényleg be lehet zárni. Hiába ingyenesek, attól még van nyitvatartási idejük és jó nagy vaskerítésük is. Tavaly a zárt kapun át nézhettük, ahogy tavasszal odabent elvadult a természet, mi pedig idekint kezdtünk megőrülni, mert sétálni sem lehetett hova menni.
A járvány miatt aztán elmaradtak a szokásos éves események is: a narancsfák között - az eredeti helyszínen – megtartott színielőadás, amely bemutatja, hogy vette át a hatalmat Bonaparte tábornok. Nyáron nem indították be a szökőkutakat, mert a klasszikus koncertekkel tarkított vízi-show-t is lemondták. Nem volt kertmozi, s lefújták a Rock en Seine fesztivált is, amely olyan hangos, hogy azt azért annyira nem sajnáltam. Viszont a szeptemberi Le Grand Feu-t igen, mert az Európa leghosszabb (kétórás) és legcsodálatosabb tűzijátéka, amelyet a helyiek erkélyükről ingyen nézhetnek.
A hatóságok aztán rájöttek, hogy nem érdemes karanténba zárni a természetet, és amióta újra megnyitották a parkot, ha esik, ha fúj, ha havazik, szinte minden nap kimegyünk. Ha jó idő van esténként a park mellett lévő házban lakó parkőr sípja kerget csak onnan ki.
Mit nekem más parkok bája?
A változatosság kedvéért gyakran eljárunk más parkokba is, de azokból mindig „hazavágyom”. Hiába lehet máshol körhintázni, trambulinozni, kosárlabdázni, pónin lovagolni vagy bábszínházi előadást nézni, vagy -, mint a Luxembourg-kert szökőkútjában - évszázadok óta bérelt kishajókat bottal úsztatni, nekünk mégis a „mi” parkunk a legszebb. Ismerjük minden szobrát, titkos ösvényét, mókusainak lakóhelyét.
Saint-Cloud parkjához képest a Versailles-i kastély kertjében úgyis mindig túl nagy a tömeg, a Luxembourg-kertben vakító a napsütés, a Chèvreloup-i arborétum vadabb, a Sceaux-i kastélykert elrendezése logikátlan, a Bois de Boulogne egyes része meg nem gyereknek való (egy-egy rezgő bokor vagy mozgó teherautó olykor meglepő látványt tartogathat).
Európa egyik legbájosabb kertje
Viktória angol királynő, amikor 1855-ben a párizsi világkiállításon járt, a Saint-Cloud-i kastélyban vendégeskedett. (Ezt a rajzot a kastély ablakából készítette.) Naplójába hazafelé menet ezt írta:
„Olyan boldogtalannak éreztem magam, hogy ott kellett hagynom ezt a bájos Saint-Cloud-t [...] ezt a vidám és ragyogó helyet.”
A helyiek állítják, hogy a fiatal Viktória azt is mondta, hogy a Saint-Cloud-i kastély kertje Európában az egyik legszebb. Hogy ez igaz-e vagy sem, azt nem tudom, de ebben az évben én is gyógyíthatatlanul park-függő lettem.
