Az autózás olyan, mint a labdarúgás. Ugyanúgy sokat megtudhatsz a másik jelleméről, ha a futballpályán látod vagy autó vezetni. Vannak türelmesek és agresszívek, gyorsak és komótosak, profik és amatőrök, fáradtak és kipihentek. A belgák úgy állnak az autóvezetőkhöz, hogy ismeretlenül is jobb kordában tartani őket. Ehhez “mérik” a szabályokat, amelyeket cserébe a másik oldalon sokszor nagyvonalúan kezelnek.
Összehasonlítani két országot azért sincs értelme, mert az egyik országban annak a lakói élnek, a másikban meg a másikénak. Olyan nagyon ritkán van, hogy valaki két országban él párhuzamosan, de ők meg végezzék el saját maguk az összehasonlítást, ha akarják. Azért beszélni az egyik országról, hogy kiderüljön, miben “jobb” vagy “rosszabb” a másiknál, pusztán érzelmeket szül, és mivel a dolgok általában összetettek, egy-egy adat birtokában egészen biztosan nem látjuk a teljes képet.
Vagyis maradjunk annyiban, hogy elmondom, mi van az egyik országban és mi van a másikban, de minősíteni még véletlenül sem szeretnék. Különösen akkor, amikor egy olyan témáról van szó, mint a közlekedés, egészen pontosan ennek egy lényeges szeletéről, az autózásról. A belgiumi, de főként brüsszeli autós mindennapjairól szól ez a poszt.
Lassítani, próbálj meg lassítani!
Brüsszelben idén január 1-je óta az egész városban 30 kilométer/óra a megengedett legnagyobb sebesség. Ez így még akkor is sokkoló, ha tudjuk, hogy nagyon sok a kivétel. Természetesen nem igaz ez az összes útra, ott is vannak négysávos, bevezető, gyorsító, széles-tágas proszpektek a sok zegzugos kis utcácska mellett, ahol megmaradt az ötvenes korlát. De ennél többel nem lehet menni. Még egy hetvenes táblával sem lehet találkozni, mindet lecserélték ötvenesre. A cél persze a forgalom lassítása volt, amely forgalom – és akkor elnézést az összehasonlításért – a budapestihez képest tényleg csigatempó.
A belga közlekedésszervezők ellenségei a tempós haladásnak. Nem a gyorshajtásra gondolok, hanem arra, hogy lehetőség szerint minél hamarabb, de biztonságosan eljussunk A-ból B-be. A lassításnak – a harmincas korláton túl – több eszköze is van. Ha például valahol egy szakaszon elférne két sáv, vagy volt valamikor két sáv, akkor ott az egyikből azonnal biciklisáv lesz. Ez azért jó, mert ami eddig a járdából elkerített biciklisáv volt, az most megmarad a gyalogosoknak, akik autónyi területen gyalogolhatnak. Nagyon helyesen.
A másik jolly joker a fekvőrendőr, vagy akármilyen más úttorzítás, ami miatt még harmincról is lassítani kell. A harmadik a zöld hullám következetes tagadása, olyan nincs, hogy valaki egyszerre három-négy lámpát megy folyamatosan. Ha két lámpán át tudsz menni megállás nélkül (figyelem: forgalom nélkül!), akkor az egy szerencsés véletlen.
De a legjobb, az a jobbkéz-szabály. Amikor Brüsszelben költöztünk, egy szegedi barátom mondta, hogy neki nagyon kellemetlen élménye volt Belgiumban, amikor kvázi egy földútról jobbról kijött elé egy autó, ő pedig nagy magabiztossággal nekiment. Én nem neki volt igaza. A belga jobbkéz-szabályra mindig készen kell állni, sőt, az esetek többségében az a kiindulási pont. Lehet a te utad bármennyire szépen táblázott és kivilágított, pöffeszkedhetsz a volán mögött a két sávos sztrádán, az egód azonnal koppan az aszfalton, amint jobbról feltűnik valahonnan valami. Ezzel természetesen szintén a forgalom jelentős lassítását lehet elérni, az ember már akkor is fékezve megy egy kereszteződés felé, ha éppen véletlenül elsőbbsége van.
Ami az általános köz(út)hangulatot illeti, attól eltekintve, hogy idióták itt is vannak, a belga sofőrök udvariasak. Nem vezetnek túl jól, vannak, akik nagyon rosszul, de nem lógnak ki a nemzetközi mezőnyből. A zebrán átkelő gyalogost átengedik, már csak azért is, mert az első át nem engedős kísérlet után világossá válik, hogy a gyalogos jönni fog. Tehát résen kell lenni, ha nem engeded át a gyalogost, akkor csúnyán fognak rád nézni a többiek. Viszont ha éppen reménytelennek tűnik a kisorolás egy kereszteződésben, akkor biztos lehetsz abban, hogy be fognak engedni.
Ami még nagyon nem megy, az az indexelés. Nem úgy, hogy ha nem muszáj, akkor nem használják, hanem úgy, hogy ha muszáj lenne, akkor sem. Jobb erre rákészülni és illő távolságot tartani. A másik ebben a kategóriában a párhuzamos parkolás. Áll egy autó a forgalom közepén az út szélén és nincs benne senki, mögötte viszont szépen gyűlik a sor. Mert a tulaj beugrott egy bagettért, a postára, a gyerekért az oviba. Simán otthagyják az autót, vészvillogó nélkül, ahogy kell. Ez akkor kicsit idegesítő, amikor egy egysávos utcában történik. A másik teljesen mindennapos dolog, amikor az egyik sávban teherautó, költöztető furgon, zöldségszállító áll meg. Ők mondjuk szoktak integetni, hogy bocs.
Régi idők kocsija
És akkor nézzük a vicces, szerethető dolgokat. Az utcai parkolás Brüsszelben nagyon nehéz ügy, de cserében sok a parkolóház. Az utcai automatákból viszont lehet kérni ingyen 15 perces jegyet arra az esetre, ha csak be kell ugrani bagettért, a postára, vagy a gyerekért az oviba. Így meg lehet spórolni naponta 1-2 eurót, amit tényleg nem szívesen fizet ki az ember kétszer öt percért.
Az oldsmobilok. Azok, de tényleg azok az autó járnak szép számmal – jó, főként hétvégente -, amiket a magamfajta az autós kártyákból ismert. Simca, NSU, Datsun, öreg Citroenek és Peugeot-k, gyerekkoromban tényleg ez volt a kapcsolatom Nyugattal és lám, léteznek. A tulajok is úgy néznek ki, mint a veteránautó-fesztiválok statisztái, azzal a különbséggel, hogy nem kell szerepet játszaniuk. Nem egy olyan garázst láttam, hogy egyik oldalon a városi terepjáró, másik oldalon pedig a megelevenedett autóskártya-modell állt.
A belga életérzés másik kifejezése, amikor hülyét csinálnak az autóból, vagyis átalakítanak autókat valamivé, vagy valamit autóvá. Ezekre minden fesztiválon van példa, de a figyelmesebbek a hétköznapokon is találkozhatnak ilyen őrültekkel.
Autómentesen is van élet
És ha már autózás, akkor zárjuk a blogepizódot autómentesen. Minden évben szeptember kb. harmadik vasárnapja az autómentes nap Brüsszelben. Egyébként egész Belgiumban igyekeznek az autómentességet kiterjeszteni, a nagyobb városokban a belvárosba – nem csak a főtérre – nem lehet behajtani, parkolóhelyeket szüntetnek meg, egyirányúsítanak, kitiltanak régebbi motorral közlekedő járműveket, lezárnak utcákat, szóval minden eszközzel igyekszik elvenni az autós kedvét attól, hogy arra közlekedjen.
Az autómentes nap azonban az autósok körében is nagyon népszerű. Itt nincs kivétel, nincsenek menekülő utak, autómentes napon nem lehet Brüsszelben autózni és kész. Persze, mentő, taxi mehet, de ha valaki szembemegy a szabályokkal, akkor nemcsak a rendőrök büntetik meg, hanem jó eséllyel a járókelőknek is lesz néhány keresetlen szava. Ilyenkor ugyanis már reggel labdázó gyerekek lepik el az utakat, mindenki előveszi a kerékpárját, rollerét, babakocsiját és tüntetően az út kellős közepén megy, lassan, komótosan.
Aztán pedig minden megy tovább a maga rendje szerint a következő autómentes napig.