Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Brüsszeli buborék

Sorry! No content for 6 április. See content from before

2021. március 29., hétfő

Naptár
2021. március
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4
(Képünk illusztráció)
(Képünk illusztráció)

Az esélyegyenlőség jegyében nincs középiskolai felvételi a belga oktatásban, ennél egy sokkal kifinomultabb eszközt alkalmaznak: a sorshúzást.

Belgiumban a március az iskolai beiratkozások hónapja, legalábbis abban az iskolai rendszerben, amelyben érintettek vagyunk. Ez a flamand közösség oktatási hálózata, jól felismerhetők például az egyforma, piros-fehér iskolabuszok, amelyeken virít a “GO” felirat, amely konkrétan a “Gemeente onderwijs – önkormányzati oktatás” rövidítése. A beiratkozás nem bonyolult. Abban az esetben van rá szükség, ha valaki iskolát kezd, iskolát akar váltani, vagy elérkezett a továbbtanulás időszaka, ami a hatodik osztály végét jelenti, itt ugyanis a 6+6-os rendszer az általánosan elfogadott.

Miközben arról olvasgatok, hogy magyarországi ismerősen gyermekei középiskolai felvételiket írnak ökölbe szorult gyomorral, de a választott iskola iránti vágyakozással, eszembe jut, hogy ezen én is átestem még a nyolcvanas évek közepén. Az akkor eléggé ritkának számított, mindenesetre életem első komoly erőpróbájaként maradt meg bennem. De sikerült.

A most középiskolába készülő, majdnem 12 éves fiamnak ez az adrenalinlöket kimarad az életéből – nincs felvételi. Nem akarok elveszni a részletekben, az oktatási rendszerek közötti számtalan tény- és mentalitásbeli különbséget összevetni, mert felesleges ítéletet mondani egyik vagy másik rendszer fölött, nem az én dolgom. De felvételi nincs, pedig túljelentkezés – legalábbis az általunk bejelölt két iskolában – van. Néhány évvel ezelőtt még érkezési sorrendben történt a diákok beíratása, aztán mikor kialakultak az egész éjszakás sorok, úgy gondolták, hogy ezt hagyjuk abba, mert embertelen.

Azóta sorsolnak

Igen, kihúzzák a felvettek neveit egy gömbből. Tehát mindegy, hol és hogyan tanult addig a gyerek, ugyanannyi az esélye mindenkinek. Pontosabban, vannak egyenlőbbek. Akinek a testvére már ott tanul, annak zöld utat adnak. Aztán külön belső kvótája van azoknak, akik szociálisan hátrányosabb helyzetben vannak: vagy rendszeres pénzügyi segélyre szorulnak, vagy pedig a gyermek édesanyjának nincs középfokú végzettsége. Nekik is könnyebb bekerülni. És azoknak is, akiknek egyik szülőjük legalább középfokon beszél hollandul. Az én gyerekemnek szerencséje van, mert az apja beáldozott egy évet az életéből a cél elérése érdekében.

Nem kell nagyon meglepődni azon, hogy a szülők nem beszélnek hollandul, de a gyereket holland oktatásba akarják adni. Brüsszel alapvetően francia nyelvű város, míg Belgium többségét a holland anyanyelvű flamandok alkotják. Brüsszeltől pár kilométerre, minden irányban már flamand települések találhatók. Ugyanakkor sok francia nyelvű család a saját gyermeke érdekében választja a holland oktatást, mert ha valaki érvényesülni akar például a közigazgatásban, vagy a legtöbb szakmában, akkor tudnia kell a francián kívül hollandul is – hiszen ezek a hivatalos nyelvek (valamint a német is, a keleti határ mellett élő német kisebbség miatt). Ha már a nyelveknél tartunk, a brüsszeli buborékban minden diáknak 18 éves korára három nyelven kell tudnia: franciául, hollandul és angolul. Talán nem kell ecsetelni, hogy önmagában ez a tény mekkora előnyt jelent egy pályakezdő számára.

A választás persze nem teljesen esetleges, a középiskolák rendszere meglehetősen tagolt és az általános iskolák feladata, hogy a gyereket megfelelő irányba tereljék, szempontokat adjanak a családnak a választáshoz. Az adott iskolában azonban mindenki tiszta lappal indul. Mivel nincsenek összeválogatva az elitgyerekek, jól elkülönítve a szegény családok kevesebb esélyt és támogatást kapó fiaival és lányaival, az oktatási rendszer vállalja a felelősséget, hogy megfelelő alapokat nyújtson a továbbiakhoz.

Virágszőnyeg a brüsszeli belvárosban a 2016-os terrortámadások első évfordulóján, 2017. március 22-én
Virágszőnyeg a brüsszeli belvárosban a 2016-os terrortámadások első évfordulóján, 2017. március 22-én

Öt évvel ezelőtt történt a brüsszeli kettős terrortámadás. Először a repülőtéren, majd pedig az egyik metróállomáson robbant pokolgép. 32 halálos áldozata volt az öngyilkos támadásoknak, ez Belgium történelmének legsúlyosabb ilyen jellegű merénylete. A tettesek öngyilkos merénylők voltak, a támadást az Iszlám Állam vállalta magára.

Szubjektív emlékképek arról a napról és az azóta eltelt időszakról.

A füst

Egy piros lámpánál álltam az autóval, éppen a metró szellőzője fölött, Brüsszelben, az uniós negyedben. 2016. március 22-én kilenc óra után kicsivel. Kékes füst jött a szellőzőnyílásból, lassan terjedt az autó körül, mindefelé útnak indult a négy sávos úton. Pár pillanatig tartott ez a tétovaság. Aztán kitört a pánik, emberek rohantak az egyik irányból, megállt a közlekedés. Másfél órával voltunk az első, repülőtéri robbantás után, és nem sokkal a másik támadást követően, amelyet egy metrómegállóban hajtottak végre. Attól a megállótól voltam én pár száz méterre, a föld alól előbukkanó füst a robbantásból származott. A tudósítónak persze ilyenkor is tudósítania kell, úgyhogy kinéztem egy biztonságos pontot, a miniszterelnöki hivatal előtt. Ez nem volt messze onnan, ahol álltam – persze akkor már jöttek a hírek az újabb robbantásról. Azt viszont senki sem tudta, hogy lesz-e következő. A miniszterelnöki hivatal természetesen egy jó terrorista célpont, de arra gondoltam, akkor ennek megfelelően védik is. Szóval a következő pár órát ott töltöttem, a család biztonságban volt, mindenkit bezártak munkahelyre, iskolába. A hangulat azonban hihetetlenül feszült volt. Mindenki úgy nézett a másikra, mint potenciális terroristára. Miközben az egész városban megállt az élet, rendőrautók, katonai autók, mentőautók százai cirkáltak, szirénázás mindenhonnan, helikopterek a levegőben. És hiába rohangáltak állig felfegyverzett kommandósok körülötted azért, hogy megvédjenek, a kiszolgáltatottság volt a legerősebb érzés azon a napon.

Hétköznapok a terrortámadások után
Hétköznapok a terrortámadások után

Molenbeek

A támadás előtt és azt követően is viszonylag sokat jártam Brüsszel Molenbeek kerületében, amely a világ minden pontján terroristafészekként, a dzsihadisták menedékeként szerepelt a híradásokban. Focimeccsekre jártam oda elsősorban, az RWD Molenbeek egy nagy hagyományokkal bíró klub, 12 ezres stadionnal, pár viharos és csődökkel tarkított év után akkor éppen a belga ötödosztályban játszottak, jelenleg a másodosztályban erős középcsapatnak számítanak. A Molenbeek valamikor a hetvenes években bajnokságot is nyert, az akkori csapat ma is élő tagjait mint valami ereklyét minden meccs előtt körbehordozzák és megünneplik. Mert a klub jelmondata: „A legenda sosem hal meg”. De az is tény, Molenbeekben húzódtak meg a brüsszeli és a párizsi terrortámadások kitervelői, végrehajtói, a kerületben működő mecsetek pedig a fanatikus iszlám híveinek találkozóhelye és kiképzőközpontja volt. Azért a múlt idő, mert az elmúlt években elég nagy tisztogatást hajtottak végre a kerületben a rendőrök, nagyon sok embert tartóztattak le, sokakat figyelnek meg ma is a nap 24 órájában. Az a metróvonal, amelyen a robbantás törént, átmegy Molenbeeken is, vagyis a merénylők tudták, hogy a mintegy felerészben muszlimok lakta városrész lakói közül is sokan a szerelvényen utazhatnak. Az egyik áldozat például egy háromgyermekes muszlim óvónő volt. Ezért is mondhatjuk, hogy a terroristák nem szabadságharcosok, hanem gyáva gyilkosok. Molenbeek most is gyakran bekerül a hírekbe. Nemcsak a focicsapat, és nemcsak a Molengeek nevű startup-közösség miatt, hanem a kábítószerfogyasztásnak, az utcai balhéknak köszönhetően is. De a dzsihadizmusról kevesebbet lehet hallani. Nyilvánvalóan nem tűntek el, sokkal valószínűbb, hogy a közösségi értékeket, a többségi társadalmat el nem fogadók máshol élik ki pusztító hajlamaikat. Drogoznak, vagy szilveszterkor autókat gyújtogatnak. Persze ilyenkor kiderül, hogy ezeknek a fiataloknak semmi közük semmilyen valláshoz.

Az áldozatok emlékműve az uniós negyedben az első évfordulón
Az áldozatok emlékműve az uniós negyedben az első évfordulón

A társadalom

Egy olyan világból érkezve, ahol minden devianciának büntetés a jutalma, nem is lehet megérteni, hogyan gondolkodnak a belgák. Függetlenül attól, hogy a háromnyelvű országban melyik nyelvi közösséghez, vagy melyik valláshoz tartoznak. A társadalmi problémákra ugyanis a társadalom is válaszokat ad, és igyekszik közösségként reagálni. Úgyhogy nemcsak abból áll a terrorellenes küzdelem, hogy összefogdossák a gyanús elemeket és bezárják őket, hanem abból is, hogy kézen fogják azokat, akik kísértésbe eshetnek. Intézményrendszerek, tanárok, edzők, lelkészek, imámok, sportolók és zenészek hálózata figyeli, hogy kik azok, akiket megkörnyékezhetnek a terroristák, akik kiábrándultak a világból és az életükből. Beszélgetnek velük, igyekezve bevonni őket a közösségbe. Vagyis a megoldás keresése nemcsak arról szól, hogy szűnjön meg a probléma, hanem arról is, hogy szerezzünk belőle tapasztalatokat, építkezzünk a jövőre nézve, és értsük meg, mi és miért történik. Még akkor is, ha ez sokkal macerásabb, drágább és néha reménytelennek tűnik.

A támadás után pár órával – készültség a miniszterelnöki hivatal előtt
A támadás után pár órával – készültség a miniszterelnöki hivatal előtt

Továbbiak betöltése

XS
SM
MD
LG