A Covid gyakran okoz hosszú távon fennmaradó idegrendszeri tüneteket, amelyek okai máig nem ismertek. A HUN-REN Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet (HUN-REN KOKI) kutatói feltárták az agy immunsejtjeinek szerepét a Coviddal összefüggő agyi károsodás kialakulásában.
A sikeres Magyarországról és az uniós segítséggel ellenünk összeesküvő külső körülményekről szóló kormánypropaganda dacára azt mutatja az összehasonlítás a régiós posztkommunista tagországok teljesítményével, hogy 2010 után Magyarország nemcsak külön úton, hanem tévúton is jár számos területen.
A XII. kerületben épülhet meg az első olyan emlékmű Ukrajnán kívül, amely a háború ukrán és kárpátaljai magyar áldozatainak állít emléket – közölte a hegyvidéki polgármester, miután fogadta Ukrajna új budapesti nagykövetét.
A kormány havi 15 ezres visszatérítésről beszél, de ez a felső határ lesz; egy átlagos nyugdíjas pár ezer forintot kaphat vissza. A rendszer működtetése óriási költség és adminisztráció – mondta egy szakértő. A minisztérium szerint csak minimális módosítás szükséges a kisboltok pénztárgépein.
Az Ipsos közvélemény-kutató friss adatai szerint az egészségügy, a politikai/pénzügyi korrupció, az infláció, a társadalmi egyenlőség/szegénység miatt aggódnak leginkább a magyarok 2025 februárjában. A cég havonta 29 országban húszezer felnőtt körében végzi a Mi aggasztja a világot? felmérést.
Az Állami Számvevőszék szerint a tavaly „már jelzett folyamatok fennállásának vizsgálatára irányul” a mostani, amely a fővárosi önkormányzat mellett a cégeire is kiterjed.
A szakmai szervezetek és az óvodapedagógusok sem tartják jó ötletnek azt a rendelettervezetet, amely külön csoportba tenné azokat az óvodásokat, akik a következő évben kezdik az iskolát. Gyarmathy Éva pszichológus szerint ez a megközelítés érthetetlen.
Pár száz ember vonult március 2-án a Széll Kálmán térről a budapesti ukrán nagykövetséghez, hogy szolidaritást vállaljon Ukrajnával, és bírálja Orbán Viktor miniszterelnök háborús politikáját.
Egy év után vette át a közbeszéd meghatározását a kormányfő, aki a Pride betiltásának emlegetésével szintet lépett a kommunikációs gumicsontok dobálásában – mondja a Republikon Intézet vezető elemzője. Orbán élvezi a nemzetközi nyomás enyhülését, a „kocsmaprogram” pedig olcsó üzenet a támogatóinak.
Orbán nyíltan Trump oldalára állt az EU-val és Ukrajnával szemben. Törvénymódosítással tiltaná be a kormány a Pride-ot, de a főváros talán megmentheti. Kevesebb gyerek születik, mégis egyre többen kerülnek állami gondozásba. A hét legfontosabb cikkeiből válogattunk.
2024 is sikeres év volt, de 2025 az áttörés éve lesz – mondta Orbán Viktor az évértékelőn. A kormány minden korábbinál élesebben szembefordult az Európai Unióval az Ukrajnának nyújtandó katonai segélycsomag ügyében. Legnépszerűbb közösségimédia-tartalmainkból válogattunk.
Díszes korlátok, egykori szépségüket máig őrző lépcsőházak, gyönyörű kilincsek, romantikus kapualjak: Budapest történelmi épületeinek megmaradt szépségeit mutatja be kivételes fotókon a svájci születésű, magyar származású Vincent Baumgartner.
Továbbiak betöltése