A sikeres Magyarországról és az uniós segítséggel ellenünk összeesküvő külső körülményekről szóló kormánypropaganda dacára azt mutatja az összehasonlítás a régiós posztkommunista tagországok teljesítményével, hogy 2010 után Magyarország nemcsak külön úton, hanem tévúton is jár számos területen – ez a kép rajzolódik ki a TÁRKI Társadalmi riport 2024 című, frissen megjelent tanulmánygyűjteményéből.
Magyarország 2004-es uniós belépése óta éves GDP-jének átlagosan három százalékát kitevő nettó felzárkóztatási támogatást kapott az EU-ból. Ennél is fontosabb az egységes piachoz csatlakozás gazdaságfejlesztő jelentősége: ezt a támogatások hatásának két és fél-háromszorosára becsülik. Az ország gazdasági fejlettsége jelentősen közeledett az EU fejlettebb tagállamaiéhoz, de a közép- és kelet-európai tagállamok többségéhez (a továbbiakban: EU11-országok) képest gyengébben teljesített.
Ez a TÁRKI nemrég megjelent, Társadalmi riport 2024 című tanulmánygyűjteményének központi állítása, ezt mutatják be adatokkal és értelmezik az 1990 óta kétévente, immár tizennyolcadszor megjelenő kötetben a magyar empirikus társadalomkutatások széles körét reprezentáló írások. Ahogy a kötet állandó szerkesztője, Tóth István György közgazdász-szociológus, a TÁRKI Társadalomkutatási Intézet Zrt. vezérigazgatója (és az intézet alapítója, egyben a könyvsorozat egyik elindítója, Kolosi Tamás kiszállása után nemcsak szerző-, hanem szerkesztőtársává is lett Gábos András és Medgyesi Márton) írja a könyv előszavában: a Társadalmi riport „fontos eleme a demokrácia infrastruktúrájának”.
A 2024-es kötet vezértémája tehát Magyarország európai uniós tagságának húsz éve. Mivel ebből tizennégy év a Fidesz kétharmados kormányzása alatt történt, a kötet azt mutatja be, mi a mérlege, hova vitte a magyarokat a Nemzeti Együttműködés Rendszere.
Rosszabb pozícióba, mint 2010-ben volt – állítja a kötet első tanulmányának két szerzője, Gulácsi Gábor és Kerényi Ádám: „A 2010 utáni magyar berendezkedés (az Orbán-rendszer) külön útra terelte és az unió peremére sodorta az országot.”
Mik voltak az Orbán-rendszer fő gazdaságpolitikai céljai? Az uniós források lehívásán kívül a nemzeti nagytőke és a nemzetközi tőke úgynevezett termelő szektorainak előnybe hozása és szükségleteik teljesítése, a nagyvállalatok szektorok szerinti szelektív többletadóztatása, valamint a munkaalapú társadalom kiépítése – összegzi a három szerkesztő a kötet előszavában.
De a magyar felzárkózás elmaradt a hozzánk hasonló helyzetben lévő EU-országokétól. „A járvány kitörése, de különösen a 2022-es parlamenti választásokhoz kapcsolódó költekezés, az uniós források elapadása, az Ukrajna elleni orosz agresszió és a részben ezekhez is köthető inflációs környezet kialakulása ráadásul válságba sodorta a magyar gazdaságot, gyengítve a korábbi évek relatíve gyengébb felzárkózási eredményeit is.”
Cikkünkben a Társadalmi riport 2024 Magyarország EU-mérlegét megvonó írásainak (a kötet 24 tanulmányának csak egy részét szemlézve) főbb állításait foglaljuk össze.
Eredmények: a foglalkoztatottság javulása
Az aktivitási ráta (vagyis a foglalkoztatottak és a munkanélküliek összesített aránya a gazdaságilag aktív korú népességen belül) 1996 és 2023 között 57,8 százalékról 78 százalékra emelkedett. Régiónkban Csehországban és Lengyelországban gyors ütemben nőtt, Szlovéniában és Szlovákiában is javult. Magyarország nemcsak konvergált az EU magországaihoz, de ma már a legmagasabbak között van a foglalkoztatottsági rátája – írja Tóth István György és Csathó Ábel.
2010 után a legnagyobb foglalkoztatottsági növekedést Málta (18,1 százalékpont) és Magyarország (13,5 százalékpont) mutatta be: a két utolsó helyről érték el azt az uniós célt, hogy 2020-ra a 20–64 évesek foglalkoztatási rátája 75 százalékra nőjön az EU-ban. (2020-ban végül az EU egészére csak 73,1 százalék lett.)
Magyarországon a növekedés forrásai
- az elsődleges munkaerőpiac bővülése (a nemzetközi konjunktúra és az állami beruházások nyomán);
- a külföldi munkavállalás támasztotta munkaerőhiány; és a
- kiterjesztett közmunkaprogramok
voltak, „de adminisztratív változások is szerepet játszottak a foglalkoztatás bővülésében” – írja Gábos András és Tóth István György.
Ez a növekedés jelentősen javította a képzetlen vagy alacsonyan képzett munkaerő korábbi komoly foglalkoztatási elmaradását. Míg 2008-ban a legfeljebb általános iskolát végzettek foglalkoztatási rátája az országos átlag 61 százaléka volt, addig 2020-ban már a 73 százalékára nőtt. Ez azt is eredményezte, hogy 2008 és 2020 között a népességben 12 százalékról öt százalékra csökkent a nagyon alacsony munkaintenzitású háztartások aránya, ami fontos előfeltétele a szegénységi mutatók javulásának.
Ebből is ered a szegénységben vagy társadalmi kirekesztettségben élők számának jelentős, egymilliós csökkenése, ami szintén a sikerek közé sorolható.
A foglalkoztatottság javulása miatt csökkent a szegénység
A szegénységben vagy társadalmi kirekesztettségben élők száma 1,09 millióval csökkent – írja Gábos és Tóth. Ezzel Magyarország a negyedik legjobb értéket mutatta (Lengyelországban 5,06 millió, Romániában 3,24 millió, Bulgáriában 1,19 millió ember került ki ebből a súlyos helyzetből). A lemaradók viszont még jobban lemaradtak. „A foglalkoztatásbővülésből kimaradó háztartások még ebben a viszonylag hosszan tartó konjunktúrában is leszakadtak, ami a jövedelmi felzárkózásukat és a relatív szegénységből való kilépésüket szinte lehetetlenné teszi” – írják.
Ennek az is oka, hogy csak a munkaviszonyhoz kötött támogatások (például családi adókedvezmény, gyed) reálértéke nőtt. (A 2026-os választásokat felvezető, a napokban bejelentett változások is csak ezeket érintik.) A munkaviszony nélkül elérhető készpénzes transzferek (például az univerzális családi pótlék, a gyes vagy a jövedelemteszthez kötött, foglalkoztatást helyettesítő támogatás, valamint a tartós munkanélküliek szociális segélye) „megfelelősége (tehát a segélynek egy meghatározott életszínvonalat jelentő jövedelemszinthez, pl. a minimálbérhez vagy a szegénységi küszöbhöz viszonyított aránya) ebben az időszakban jelentősen csökkent”.
A foglalkoztatási ráta (ami nem azonos az aktivitási rátával) 2023-ra ugyan több mint öt százalékponttal magasabb volt (80,7 százalék), mint 2020-ban, így meghaladta az EU által 2030-ra kitűzött célértéket, azonban egyre több jel mutat arra, hogy a hazai tartalékok kimerülőben vannak, a magyar munkaerőpiac egyre inkább vendégmunkásokra szorul. A kutatók szerint mindez felveti az eddigi szociálpolitikai gyakorlat felülvizsgálatát: míg az alacsony aktivitási csapdából kilépést segítő, munkaösztönző hatáshoz a minimálbér és a szociális segélyek közötti rés növelése indokolt lehetett, „addig a megváltozott környezetben és a kialakult rés mértékét tekintve aktuális lehet a jövedelemvizsgálathoz kötött és az univerzális készpénzes transzferek megfelelőségének javítása”. A kormány 2025 elején megint nem ezt az utat választotta.
Összegezve: A súlyos anyagi deprivációban élők rátája 2005 és 2007 között Bulgáriában (58 százalék) és Romániában (38 százalék) volt a legmagasabb, Szlovákiában és Magyarországon húsz százalék körül, Csehországban és Szlovéniában tíz százalék alatt maradt. 2023-ban a legmagasabb deprivációs ráta továbbra is Bulgáriára és Romániára jellemző – 18, illetve húsz százalék –, ami így is jelentős csökkenés. E két országon kívül csak Magyarországon maradt tíz százalék fölött.
Elvándorlás, mortalitás, termékenység
Az EU egységes piaca által ösztönzött kivándorlás magyar számai a régióban nem tekinthetők magasnak. Az évtized végére a romániai elvándorlási arány megközelítette a munkaképes korúak húsz százalékát, a bulgáriai is meghaladta a tíz százalékot, őket követik a balti államok. A lengyel, magyar és szlovák elvándorlási arány öt százalék körül alakult, míg a cseh elvándorlás továbbra is nagyon alacsony.
Az elvándorlás egy ideig gyorsította a gazdasági felzárkózást (a belföldi munkanélküliség és a szociális kiadások mérséklése, valamint a munkabértranszferek révén), de – írják a kutatók – a mérleg kezd átbillenni a felzárkózást hátráltató hatások felé (a képzett munkavállalók elvesztése, a korszerkezet romlása). A magyar elvándorlók között – eltérően a régió többi országától – nem az alacsony, hanem a magas képzettségűek voltak felülreprezentálva.
Magyarország népessége csökkent, ellentétben a régi tagországok – elsősorban a bevándorlás miatt – növekvő lakosságszámával. A visegrádi államok között csak Magyarországon volt számottevő népességszám-csökkenés, aminek legfőbb oka a népesség kiinduló korszerkezete – állítja tanulmányában Tóth G. Csaba. Magyarán: már a Kádár-rendszernek eltértek a demográfiai folyamatai a szomszédos országokétól, így az ország kedvezőtlenebb korfával kezdte a rendszerváltást, viszont a termékenységi és a halálozási trendek nagyon hasonlítanak a magyarhoz Csehországban, Lengyelországban és Szlovákiában is.
„A társadalmi konvergencia tendenciái közül az egyik legdrámaibb” – állítja Tóth István György és Csathó Ábel arról, hogy az EU11-országok és a hozzájuk kapcsolódó nyugati referenciaországok (esetünkben Ausztria és Németország) közötti várható élettartam-különbség egy-két kivétellel 1990 óta nem csökkent érdemben.
A magyarok várható élettartama ugyan valamelyest javult, de továbbra is – kis eltérésekkel – Romániával, Bulgáriával, Lettországgal és Litvániával együtt Magyarországon a legalacsonyabb a vizsgált országok közül.
Magyarországon
- a továbbra is rossz mortalitási;
- a szocializmusból örökölten – és a régióban máshol is – rossz termékenységi; és
- a régióban nem túl magas kivándorlási mutatókból eredő
demográfiai veszteséget csak részben kárpótolta a környező országokból érkező bevándorlás, ezért relatíve magas a népességszám-csökkenés.
Oktatás: látványos lemaradás
A Társadalmi riport 2024-ben Varga Júlia elemezte a magyar oktatáspolitikát az EU idevágó céljai tükrében. Az EU szerint azok a készségek és kompetenciák, amelyeket a középfokú oktatásban lehet megszerezni (a nemzetközi kategorizálás szerint: felső középfokú oktatásban), egyre inkább minimumkövetelmények a sikeres munkaerőpiaci belépéshez, a továbbtanuláshoz és a felnőttképzéshez. A minőségi felsőoktatás az alapja annak, hogy „a gazdaságok az egyszerű termelési folyamatokon és termékeken túlmutató értékláncot” tudjanak létrehozni. A diplomások iránti keresletet növeli a digitalizáció, a robotizáció és az automatizáció is.
Emiatt a Fenntartható Európa 2030-ra című uniós stratégia 2030-ig az oktatásra vonatkozó számszerű célokat jelölt ki a tagállamok számára.
Ezek:
- 2020-ig negyven százalékra kellett növelni a felsőfokú végzettségűek arányát a 25–34 évesek korcsoportjában, 2030-ra a 45 százalékos szintet jelölték ki;
- a korai iskolaelhagyók arányának 2020-ra kitűzött célja a tíz százalékra csökkentés volt, ezt 2030-ig kilenc százalék alá kellene vinni;
- 2030-ig a legalább középfokú végzettségű 20–24 évesek arányának kilencven százalékra növelését jelölték ki.
Korai iskolaelhagyónak azokat a 18–24 éves fiatalokat tekintik, akiknek általános iskolai vagy annál alacsonyabb végzettségük van, és nem vesznek részt sem iskolarendszerű, sem iskolarendszeren kívüli képzésben. Ez 2014-ben alig volt magasabb Magyarországon, mint az EU27 átlaga: 11,4 százalék a 11,1 százalékkal szemben. 2019-re az EU-országok átlagban elérték a 2020-ra kijelölt tízszázalékos célt.
Ezzel ellentétben Magyarországon 2014 és 2016 között nagyjából egy százalékponttal, 11,4 százalékról 12,5 százalékra nőtt a korai iskolaelhagyók aránya, majd ezen a szinten maradt egészen 2022-ig. 2023-ban csökkenést látunk, de az ekkor mért arány még így is nagyobb volt a 2014-esnél, és 1,6 százalék ponttal meghaladta a 2020-ra kijelölt tízszázalékos uniós célt – írja Varga Júlia.
2014-ben még hét tagállamban volt nagyobb a korai iskolaelhagyók aránya, mint Magyarországon, 2023-ban már csak három ilyen országot találunk. Kettőben – Spanyolországban és Romániában – 2014-ben nagyon magas volt, ezek komoly javulást értek el. Egyetlen olyan ország volt hazánk mellett, ahol romlott a mutató értéke: Németország. Ott ez a migrációs hátterű fiatalok nagyszámú megjelenésének tulajdonítható, akik között sok a korai iskolaelhagyó. „Magyarországon nem volt hasonló, külső oka a korai iskolaelhagyók aránya növekedésének. Nálunk a változást belső okok idézték elő, oktatáspolitikai változások, az iskolarendszer kudarcai, a tanulók összetételének változása és esetleg a fiatalok szelektív, az iskolázottakat nagyobb arányban érintő kivándorlása” – írja a kutató.
2014-ben Magyarország jobban állt a legalább középfokú végzettségű fiatalok arányát tekintve az EU-átlagnál: 85,3 százalék a 81,9 százalékkal szemben. Ezután viszont más pályára került, mint a szomszédai. Míg az EU-országokban a középfokú végzettségű fiatalok arányának átlaga egyenletesen nőtt 2014 és 2023 között (egy átmeneti visszaeséstől eltekintve 2022-ben ), addig Magyarországon 2014 és 2016 között először két százalékponttal csökkent, majd 2019-ig 87 százalékra nőtt, majd ismét csökkenni kezdett, és 2022-ig jelentősen, 83,7 százalékra esett.
2014-ben még tizenegy EU-országban volt kisebb a 20–24 évesek között a legalább felső középfokú végzettségűek aránya, mint Magyarországon, 2024-ben már csak hatban, vagyis az ország itt is lejjebb csúszott a rangsorban.
Bármekkora is volt a különböző oktatási reformok (a tankötelezettségi korhatár csökkentése, a közoktatás irányításának, fenntartásának központosítása vagy a szakképzési reformok) és egyéb tényezők hozzájárulása, az biztos, hogy „a szakpolitika nem tudta megállítani sem a középfokú végzettségű fiatalok arányának csökkenését, sem a korai iskolaelhagyók arányának növekedését, vagy nem is törekedett erre”.
A felsőfokú végzettségűek arányának növelése is kiemelt uniós cél. A 27 EU-ország átlagában 2014 és 2023 között nagyjából egyenletesen növekedett a diplomás fiatalok aránya: 36 százalékról 43 százalékra; 2020-ra elérte az erre az időpontra kijelölt negyvenszázalékos célt.
Magyarországon viszont 2015 után a diplomás fiatalok aránya az induló 32 százalékról harminc százalékra csökkent, és ezen a szinten maradt 2021-ig. Abban az évben nagyobb növekedést láttunk (33 százalék), majd 2022-ben – bár ismét csökkenni kezdett (32 százalék) – a korábbi éveknél magasabb szinten maradt. Végül 2023-ra ismét esni kezdett az arány, ekkor viszont már harminc százalék alá került, vagyis 16 százalékkal maradt el a 2030-ra kitűzött 45 százalékos uniós célértéktől.
2014-ben még kilenc uniós tagállamban volt kisebb a felsőfokú végzettségűek aránya, mint Magyarországon, 2024-re már csak egyetlen országban, Romániában. Az elmúlt tíz évben minden tagállamban növekedett a diplomás fiatalok aránya Románia és Magyarország kivételével.
A felsőfokú végzettségű fiatalok arányának csökkenésében bizonyosan szerepet játszott a fiatal diplomások kivándorlása is, de meghatározó szerepük a felsőoktatást érintő oktatáspolitikai döntéseknek volt. (A 2021-ben tapasztalt átmeneti növekedés a felsőfokú végzettségűek arányában – a Covid-járványra hivatkozva 2020-ban elrendelt – nyelvvizsga-amnesztia következménye volt, de csak egyszeri hatásként.)
Gazdasági hatások és törekvések
2022-ig (amikor az EU több forrás utalását leállította a magyarországi rendszerszintű korrupció és a jogállamisági deficitek miatt) Magyarország volt a második az EU költségvetéséből folyamatosan kapott nettó támogatások rangsorában. Az egy főre jutó magyar GDP-nek az EU27 átlagos egy főre jutó GDP-jéhez uniós vásárlóerő-paritáson viszonyított aránya 2004-ben 62,8 százalék volt, majd a csatlakozás után húsz év alatt körülbelül 14 százalékponttal került közelebb az unió átlagához.
Az új közép- és kelet-európai tagállamok többségének felzárkózási eredményei mégis jobbak, mint a magyar gazdaságé. A fejlettségi rangsorban a tizenegy volt szocialista tagország között Magyarország 2004-ben a harmadik, 2010-ben a negyedik, míg 2023-ban már csak a hetedik helyen állt.
Még súlyosabb a magyar pozícióvesztés, ha az uniós fejlettség másodlagos mércéjét, az egy főre jutó tényleges fogyasztás uniós vásárlóerő-paritáson az EU27 átlagához viszonyított százalékos értékét nézzük. E szerint Magyarország az EU11-ek körében a 2004. évi harmadik helyről 2023-ra már a rangsor aljára, a tíz-tizenegyedik helyre süllyedt.
Írtuk, hogy a gazdasági aktivitás Magyarországon az uniós átlag közelébe emelkedett, aminek forrását alapvetően a képzetlen vagy alacsonyan képzett felnőttek beáramlása jelentette a munkaerőpiacra. Paradox módon ez hozzájárult a magyar termelékenység elmaradásához is a régiós versenytársakkal szemben.
Hosszabb távon ezt eredményezi a NER oktatáspolitikája. Amint láttuk, a magyar fiatalok iskolázottsága minden fontosabb szegmensben romlott az uniós országokkal összevetve. Ez megnehezíti, hogy a magyar gazdaság a magasabb hozzáadott értékű termelés révén törjön ki a közepes fejlettségű gazdaságok csapdájából. „Ehelyett, úgy tűnik, a kormány továbbra is egy adaptív stratégia mentén tervez, melynek a belső humán erőforrásai kimerülni látszanak” – írják, utalva a tovább erőltetett ázsiai forrású iparosítási politikára.
Magyarországon sokáig teljesen hasonlók voltak a hatásai és a jellemzői az EU piacához való csatlakozásnak, mint a többi újonnan csatlakozó tagállamban. 2010 után azonban néhány eltérés figyelhető meg – foglalja össze tanulmányában a Gulácsi–Kerényi szerzőpáros:
• A legutóbbi uniós versenyképességi jelentés szerint 2023 végén a magyarországi szabályozás meg nem felelőségi aránya 2,3 százalékos volt. Ez magasabb az 1,2 százalékos uniós átlagnál, de azért továbbra is érvényesül a befektetők biztonságát növelő egységes uniós szabályozási környezet.
• Az alacsony munkaerőköltségek eleve ösztönzik a külföldi befektetőket a munkaigényes gyártó tevékenységek EU-n belüli áthelyezésére a régióba, így Magyarországra, ráadásul a 2010-es években a magyar bérszintek közeledtek leglassabban régiónkban az uniós átlaghoz
• A magyar kormányzatok pénzügyi eszközökkel mindig ösztönözték a tőkebeáramlást, „2010 után azonban a kormányzati befektetésösztönzési politika szélsőségesen kétarcúvá vált”: a letelepíteni kívánt ipari befektetőknek hatalmas állami támogatásokat kínált, másfelől viszont „egyes területeken (energetika, bankok, távközlés, építőanyag-ipar, élelmiszer-kiskereskedelem) fellépett a külföldi irányítású vállalkozások térfoglalásának korlátozása érdekében”.
• A három évtizedes tőkebeáramlás eredményeképpen a külföldi irányítású vállalkozások magyarországi gazdasági súlya 2020-ra a második legmagasabbá vált az Európai Unióban. A magyar export nyolcvan százalékát a külföldi irányítású vállalatok adják.
„Ugyanakkor a gazdaság külföldi irányítású iparvállalati szektorának integrációja és az összeszerelőműhely-modellen való túllépés még éppen csak elkezdődött, amikor a 2010-es évek végén ez a folyamat is megtorpant. A kormányzat előbb ázsiai gumiabroncsgyártó multik európai piacra gyártó egységének létrehozását segítette, majd az elektromosautó-értéklánc alacsony hozzáadott értékű tevékenységét behozó, szintén ázsiai irányítású akkumulátorgyárakkal telepítette tele az országot. Végül pedig egy kínai tulajdonú elektromosautó-összeszerelő gigafactory építéséhez adott kiemelkedő összegű támogatást.”
A nettó uniós támogatások 2009 után már az éves GDP 2,4–5,3 százalékát adták, pénzügyileg is stabilizálva az Orbán-rendszert. „Az euróban beérkező uniós transzferek az MNB devizatartalékát emelik, és ezzel javítják a fizetési mérleg egyenlegét. Ez tette lehetővé 2015 és 2017 között a lakossági devizaalapú hitelek forintosítását és a lejáró devizaadósság visszafizetésével a nettó külföldi adósság radikális csökkentését.”
A mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatás évente öt–nyolcszázmilliárd forinttal, míg az állami beruházási kiadásokat kiváltó uniós fejlesztési hozzájárulás a GDP két-három százalékával tehermentesítette a magyar költségvetést. „A többlet-áfa- és -szja-bevételeknek önmagukban is nélkülözhetetlen szerepük volt az uniós túlzottdeficit-eljárás 2013-as lezárásában is” – írják.
A mezőgazdaság és vidékfejlesztés kapta a támogatások harminc százalékát, de a kiugróan magas, húszmilliárd euró feletti vissza nem térítendő külső forrás segítségével is csak a „stagnáló ágazat egyik ágának (a nagy táblás szántóföldi növénytermesztésnek) a pénzügyi szanálása és modernizációja történt meg”.
A támogatások hetven százaléka az uniós kohéziós és struktúrapolitika magyarországi megvalósítására szolgált, így a magyar gazdaság növekedését és felzárkózását kellett elősegítenie. De a forrásfelhasználás korrupciós jelenségei és az EU auditszerve által feltárt túlárazások széles körű kritikákat váltottak ki. „Ezekkel is szembesülve a magyar kormány képviselői és tanácsadói – az igényelt változtatások egy részének végrehajtása mellett – elkezdték átkeretezni az uniós támogatások felhasználását; a közös költségvetés tagállami céljai és mércéi helyére az Orbán-rendszer politikai céljait és mércéit állítva.”
Mik a relatív pozícióvesztés okai?
Gulácsi Gábor és Kerényi Ádám az Orbán-rendszer gazdaságpolitikájának és intézményeinek négy olyan kulcselemét jelölte meg, amelyek a magyar gazdaság felzárkózásipozíció-vesztését okozták.
1. A kormányzati gazdasági döntéshozók intézményesített elszámoltathatóságának elsorvadása
A kormány 2010 után unortodox stabilizációs intézkedéseket hozott, és elindította küzdelmét, hogy „megszabaduljon az EU–IMF gyámságtól”. A gyámság megszűnésével viszont „hanyatlásnak indult a gazdasági alkotmányosság és a szabályalapú gazdasági kormányzás is”.
Az először 2016 márciusában meghirdetett és folyamatosan meghosszabbított különleges jogrend segítségével eltértek attól, hogy az éves költségvetés az államadósság csökkentését szolgálja, és lehetővé vált a rendeleti kormányzás is. Ez „megnyitja az utat a kormányzati szférán túlmutató intézkedések kapkodó meghozatalához, akár visszamenőleges hatályba léptetéssel is”.
A gazdasági alkotmányosság hanyatlása többletköltségeket okoz, megemeli a magyarországi befektetések kockázati felárát. A szerzők szerint a döntéshozók intézményes elszámoltathatóságának elsorvadásával több gazdasági hátrány is kapcsolatba hozható:
- A 2010 utáni masszív forintleértékelődés miatt az EU11 körében az uniós tagság időszaka alatt legnagyobb mértékben a magyar nemzeti valuta devalválódott, amiről hallgatnak a döntéshozók.
- Szintén nem vállaltak felelősséget azért, hogy 2023-ra Magyarországon alakult ki az EU legmagasabb tagállami inflációja, illetve 2023–2024-re az EU legmagasabb GDP-arányos kamatszolgálata.
- Ezenkívül számos olyan egyedi kormányzati döntés született, „amely GDP-százalékokban mérhető erőforrás-pazarlást okozott, és ahol a döntéshozók nem a magyarázatokra, hanem az információk visszatartására törekedtek”.
A szerzők sorolják ezeket: az MNB nyereségének alapítványokba kimenekítése, az irracionális stadionépítési láz, a letelepedésikötvény-program, a Covid alatti háromszázmilliárd forintos lélegeztetőgép-beszerzés, az extra orosz gáz beszerzése, a nagyon kedvezményes kamatú Növekedési Kötvényprogram még fél éves folytatása az MNB kamatemelési ciklusának beindítása után, néhány kormányközeli vállalkozó magántőkealapjának ötszázmilliárdos Magyar Fejlesztési Bank- (MFB) finanszírozása és a hatszázmilliárd forintos kormányzatiingatlan-vásárlás.
2. Az „újraiparosítást” középpontba helyező, az export, a foglalkoztatás és a beruházások mennyiségi növelését erőltető gazdasági stratégia
Szemben az EU11-országok többségével Magyarországot lényegében ugyanaz a garnitúra irányítja, ami lehetővé tette – írják a kutatók –, „hogy a kormányzat csökönyösen kitartson egy olyan gazdasági stratégia mellett, amely nem a 21. század nemzetközi versenyképességi igényeiből indult ki, hanem az ország elmaradott térségeinek munkanélküliségi válságából”, és a tudásgazdaság helyett az „újraiparosítást” támogatta kiemelt mértékű költségvetési forrásokkal és leértékelő árfolyam-politikával.
„Európa egyik legmagasabb ipari GDP-részarányát tűzték ki célul (…) a külföldi irányítású iparvállalatok magyarországi letelepítésével magas importigényű, alacsony hozzáadott értéket előállító összeszerelő üzemek és energiafaló kapacitások jönnek létre” – írják.
3. Gazdaságpolitikai fordulat: a jóléti állami funkciók GDP-arányos fejlesztése helyett „munkaalapú állam” építése
A magyar állam GDP-arányosan évről évre – egyetlen év kivételével – egyre kevesebbet fordított szociális célokra, oktatásra és egészségügyre. „A magyar költségvetés GDP-hez viszonyított egészségügyi kiadásai öt százalék körüli szinten ragadtak be, miközben a többi régiós országé már lassan elemelkedett erről a szintről.
A GDP-arányos oktatási kiadások – a pedagóguséletpálya-program évtized közepi bevezetéséhez kapcsolt, gyorsan amortizálódó béremelések okozta átmeneti emelkedést kivéve – csökkenő trendet mutattak.
A GDP-hez viszonyított szociális transzferek (köztük a nyugdíjak és a családi pótlékok) az egész időszakban masszívan csökkentek.”
És mire költötte a kormány magyar jóléti kiadások példátlan mértékű csökkentése nyomán szerzett forrásokat?
- az EU-ban legmagasabb arányú vállalati támogatásokra (beruházási támogatásokra ipari befektetőknek, működési támogatásokra a lakossági közműárak alacsony szinten történő befagyasztása érdekében);
- közmunkások alkalmazásának támogatására;
- népesedés- és családpolitikai transzferekre (demográfiai eredmény nélkül);
- sportcélú, a nemzeti identitáspolitikai és az egyházaknak jutó kiadások növelésére;
- ismét államadósság utáni kamatszolgálatra a 2020-as években.
E folyamat eredményeképpen „Magyarország mind a természetbeni, mind a pénzbeli jóléti juttatásoknak az államháztartási kiadási részarányait tekintve az EU-tagállamok sereghajtói közé került”.
A jóléti közszolgáltatások és transzferek visszaszorításában három elem csaknem mindenütt megjelent: 1. végletes centralizálás, 2. agresszív uniformizálás és 3. tűrőképességig lecsupaszított forrásbiztosítás – írják az elemzők.
A magyarországi foglalkoztatási ráta emelkedése a 2010-es években meghaladta a régió többi országában is jelentős foglalkoztatásiarány-növekedést (bár tíz év alatt az ígért egymillió helyett csak hétszázezerrel nőtt a munkahelyek száma – jelzik a kutatók), viszont alig javult a munkatermelékenység, „változása elmaradt mind a többi régiós országétól, mind az előző évtizedben elért emelkedéstől”.
A „munkaalapú állam” kiépítését megalapozó jólétiállam-visszametszés viszont visszaveti az egy főre jutó tényleges fogyasztás emelkedését és hátráltatja a GDP növekedését. Hosszabb távú hatásai egyértelműen hátrányosak – írják: az oktatás és az egészségügy fejlődésének leszakadása a nemzetközi színvonaltól, az innovációra és a vállalkozásra nevelés hiánya, az orvosok, tanárok és szociális munkások tömeges pályaelhagyása és elvándorlása, a képzettségi és egészségi mutatók lassúbb javulása.
4. A gazdasági verseny visszaszorulása és a költségvetési fejlesztési források felhasználásának rendszerszintű korrupciós kockázatai
Az OECD 2024-es országjelentése a magyarországi termelékenység a környező országokétól elmaradó fejlődésének egyik okát a gazdasági verseny elégtelenségében jelöli meg. Az OECD-országok körében Magyarországra a legjellemzőbb, hogy kevés cég dominálja a piacokat.
A verseny szűkítését jelenti egész gazdasági szegmensek koncesszióba adása (autópályák fenntartása és fejlesztése, hulladékgazdálkodás, dohánykereskedelem) vagy a külföldi irányítású vállalkozások kiszorításának meghirdetése egyes ágazatokból. „A feltörekvő vállalkozók már nem technológiai újításokkal akarnak áttörni, hanem gyümölcsöző kormányzati kapcsolatok kiépítésével. Ennek tanújele, hogy a leggyorsabban növekvő technológiai cégek rangsorában közép-európai sereghajtók lettünk.”
A haveri kapitalizmus építése során Magyarország „még a legegyszerűbb korrupciókockázati mutatót – az egyajánlatos közbeszerzések arányát – tekintve is a 2010-es évek közepéig többszörösen túllépte az unióban elfogadhatónak tekintett tízszázalékos küszöböt”. A közbeszerzésekben valós verseny nélkül kiválasztott építési vállalkozások bevételének növekedése és profitrátája messze meghaladta a szakágazati átlagot.
2022-től javultak az unió nyomására az uniós forrásokat felhasználó közbeszerzések legegyszerűbben ellenőrizhető korrupciós mutatói, de a hazai költségvetési forrásokat felhasználó közbeszerzéseké nem. Sőt új, átláthatatlan feltőkésítési csatornaként megjelent a kormányközeli vállalkozók magántőkealapjainak finanszírozása a Magyar Fejlesztési Bank által.
Mit hozott nekünk a fülkeforradalom?
A magyar kormányzás autokrata átalakulása és belpolitikai okokból a szándékos együtt nem működés az EU-val végül odavezetett, hogy 2022 decemberében az Európai Tanács befagyasztotta három strukturális programja magyar forrásainak 55 százalékát, és más uniós programok esetében is felfüggesztették a magyar programok támogatását. (Ezek egy részét 2023 végén rendelkezésre bocsátotta az Európai Bizottság.) De ekkorra „a magyar kormányzati magatartás a pragmatikus alkalmazkodás és a konfrontatív visszaüzengetés váltogatásával teljesen tudathasadásossá vált” – értékelik a szerzők.
A forrásvesztés, éppúgy, mint a régiós lemaradás előző fejezetben tárgyalt négy, mélyebben fekvő oka (a döntéshozók intézményesített elszámoltathatóságának elsorvadása, az újraiparosításra fókuszáló gazdasági stratégia, a piaci verseny visszaszorulása és a rendszerszintű korrupció, valamint a humán ágazatokra költött állami kiadások visszafogása) egyaránt a 2010 után kialakult politikai berendezkedés sajátosságainak köszönhető, és „rávilágítanak a domináns politikai aktor irányította felzárkózási stratégia gyengeségeire és veszélyeire is”.
Mert milyen helyzetben dolgozhatott a Fidesz Magyarországon, miután – értelmezése szerint – a „fülkeforradalom” 2010-ben „lezárta az átmenet zavaros éveit”?
„A szavazók mintegy felének támogatását bíró, valamint a fékeket és ellensúlyokat meggyengítő domináns párt által biztosított, stabil kormányzás – szemben a rendszerváltáskor elindult, nyugatos mintát követő, váltógazdaságra épülő két évtized a miniszterelnök által kudarcosnak ítélt tapasztalataival – hatásosabb útja a felzárkózásnak” – gondolhatták, írják a Társadalmi riport szerkesztői a kötet előszavában. A személyileg is változatlan elit „gyakorlatilag belső politikai alternatíva nélkül hajthatta végre programját egy olyan időszakban, amit az uniós források beáramlása és egy általános nemzetközi konjunktúra jellemzett”.
Egyelőre úgy látszik, sikertelenül. Mi jöhet ezután?
Nyilvánvaló, hogy nincs alternatívája az unió egységes piacán való részvételnek, az elfogadható mértékű növekedéshez szükséges az EU több milliárd eurós éves nettó támogatása is. Viszont úgy tűnik, hogy az Orbán-rendszer a hatalmát egy, „az EU-val külpolitikai téren is konfrontálódó, autoriter politikai berendezkedéssel biztosítja, amely a jelenlegi unióban csak átmeneti időkre konszolidálható idegen test” – írja Gulácsi Gábor és Kerényi Ádám a kötetben megjelent tanulmányban. Ezt ők „baljós előjelnek” látják az ország felzárkózási pozíciójának jövőbeni alakulására nézve is, és az EU-transzferek tartós elvesztését jósolják.
A 2026-os választáson ezen ugyan segíthet, hogy a Fidesz a konfliktusait az EU-val a nemzeti szuverenitás korlátozására tett kísérletként keretezi, de az ország hosszabb távú fejlődésén nem.
A Miért buknak el a nemzetek? nemrég Nobel-díjat kapó szerzőitől tudjuk, hogy a nemzetek/országok társadalmi-gazdasági jóléte vagy elszegényedése elsősorban az intézményi, hatalmi struktúrától függ. Az elmúlt tizennégy év kormánypolitikájának következetessége nem valószínűsít érdemi politikai fordulatot, hiába romlik évről évre Magyarország teljesítménye a legfontosabb mutatókban.
