Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

EU-riporter

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben 2021. január 25-én.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben 2021. január 25-én.

Magyarország ismét megakadályozta az Európai Unió közös állásfoglalását, ezúttal épp az izraeli–palesztin konfliktus ügyében. Ezen már aligha lepődik meg bárki is, viszont az ilyen fellépés mára olyan rendszeressé vált, hogy kérdéseket vet fel Budapest motivációival kapcsolatban.

Amikor Josep Borrell, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője a tagállamok külügyminisztereinek május 18-i informális ülését követően közölte, hogy egy kivételével mindegyik ország egyetértett a közös nyilatkozat elfogadásában, nem volt nehéz kitalálni, hogy ki vétózhatott. Magyarország számos különböző európai uniós kezdeményezés ellen tiltakozását fejezte már ki, de az utóbbi időben ez még inkább jellemzővé vált.

Az EU hetek óta próbál közös nyilatkozatot elfogadni a hongkongi emberi jogi helyzetről, ehhez egyhangú döntésre van szükség, a magyar kormány azonban még mindig blokkolja ezt, pedig az eredeti szövegnek már csak egy felvizezett változatáról van szó. A májusi portói EU-csúcson Magyarország a „gender” szó használata ellen tiltakozott. Tavasszal lassította a szankciók elrendelését az ujgur kisebbség üldöztetéséért felelős kínai tisztségviselők ellen, a tavalyi év végén pedig mindent megtett annak érdekében, hogy ne kössék össze a többéves közösségi költségvetési keretet jogállamiság feltételekkel.

Itt fontos két rendkívül lényeges dolgot leszögezni: Magyarországnak minden joga megvan arra, hogy megvétózzon különböző kezdeményezéseket, például az ilyen brüsszeli nyilatkozatokat. És természetesen nem csak Budapest él a vétójogával. Az EU tagállamai végső soron szuverén nemzetek, s számos területen, például a külpolitikában, kizárólag akkor lehet elfogadni valamit, ha abban mindenki egyetért. Miközben Brüsszel évek óta szeretne minősített többségi döntéshozatalra áttérni a külpolitikai kérdésekben, abban bízva, hogy ez a nemzetközi porondon meghatározóbb, rugalmasabb geopolitikai hatalommá teszi az EU-t, mindenki beláthatja, hogy a tagállami kormányok féltve őrzik vétójogaikat.

Az utóbbi években ezért láthattuk például azt, hogy Franciaország, majd Bulgária blokkolja a csatlakozási tárgyalásokat Észak-Macedóniával, Lettország és Szlovénia érzékeny neveket vetet le a belarusz szankciós listáról, Svédország ugyanezt teszi Irán esetében, Németország pedig felvizezi a Navalnij letartóztatásáról szóló közös nyilatkozatokat. Magyarország aligha van egyedül, könnyedén mutogathat más tagállamokra.

Szükségtelen vétók

Ugyanakkor a közelmúltbeli vétók teljesen szükségtelennek tűnnek. Az EU-nak nincs rögzített külpolitikai irányvonala Izraelt és a palesztinokat illetően. Őszintén szólva nem is számít igazán tényezőnek a konfliktusban, és ezt a tagállamok többsége is tudja. Egyszerűen túl sok az eltérő álláspont az ilyen ügyekben a jobb- és a baloldali kormányok, a keleti és a nyugati politikai érzékenységek között.

Már a nagyköveti szintű tárgyaláson világos volt, a miniszterek videókonferenciája előtt, hogy nem lesz hivatalos tanácsi zárónyilatkozat. Ehelyett Borrell megpróbálta szóban összegezni, hogy miben értettek egyet a résztvevők. Ha másért nem, azért, hogy jelképesen mutassa: az EU meg tud állapodni valamiről.

Saját összegzésének tartalma nehezen lenne forradalminak nevezhető: felszólított az erőszak azonnali beszüntetésére, elítélte a Hamász Izrael elleni rakétatámadásait, támogatásáról biztosította Izrael jogát az önvédelemhez, hozzátéve, hogy ennek arányosan, a nemzetközi jog tiszteletben tartásával kell történnie. A civil halottak számát „elfogadhatatlannak” nevezte. A szent helyek státuszának megőrzését sürgette, illetve a Sejk Dzsarra-i kilakoltatások leállítását, a palesztin választások megtartását, és a szembenálló felek közötti párbeszéd felújítását. Emellett természetesen hangsúlyozta, hogy Brüsszelnek együtt kell működnie a nemzetközi partnerekkel, például az új amerikai kormánnyal.

Magyarország azonban nem egyezett bele ebbe sem. Szijjártó Péter külügyminiszter később úgy nyilatkozott, hogy „higgadt megközelítésre lenne szükség, nem pedig politikai pamfletre és ideológiailag elfogult nyilatkozatokra”, megjegyezve, hogy az EU közleményei általában „elég elfogultak, kiegyensúlyozatlanok” Izraellel kapcsolatban, nem tükrözik az izraeliek biztonsági aggályait.

Kompromisszumképtelenség

Egyes EU-tisztségviselők arról számoltak be, hogy Magyarország világosabban elítélte volna a Hamászt, egy illetékes pedig úgy vélekedett, hogy Budapest egyszerűen demonstrálni akarta Izraelnek, hogy az EU „fogatlan tigris” a külpolitikai kérdésekben, különösen Jeruzsálemet illetően. Borrell „nehezen érthetőnek” nevezte a történteket.

Talán ennél is aggasztóbb, hogy a Hongkonggal kapcsolatos EU-s állásfoglalásból, amely április 30. óta készen áll, valószínűleg csak egy, Borrell által kiadott közlemény lesz, amihez nincs szükség mind a huszonhét tagállam egyetértésére. Figyelembe véve ismét csak, hogy mennyire ártalmatlanok ennek a megállapításai, nem meglepő, hogy dühös uniós diplomaták azt találgatják, hogy „Budapest vajon legközelebb kinek tesz majd szolgálatokat”.

A probléma, hogy az EU intézményei és más tagállamai nem tudnak sokkal többet tenni. Senki nem áll készen vétójoga feladására, tudván, hogy lesznek a jövőben olyan ügyek és érdekek, amelyeket védeniük kell.

A blokk közös külpolitikája viszonylag új, megfelelő működtetése a tagállamok jószándékán múlik. Ez azt jelenti, hogy a legkisebb közös nevező keresése mellett gyakran alulteljesít. Az utóbbi hónapokban azonban már teljes működési zavarral nézett szembe, mivel az egyik tag részéről a jelek szerint hiányzik a hajlandóság még a szimbolikus kompromisszumra is.

Várhelyi Olivér uniós bővítési biztos beszél egy sajtótájékoztatón a montenegrói fővárosban, Podgoricában, 2021. május 4-én
Várhelyi Olivér uniós bővítési biztos beszél egy sajtótájékoztatón a montenegrói fővárosban, Podgoricában, 2021. május 4-én

Az Európai Uniónak a nyugat-balkáni államok felé tett megnyilvánulásait figyelni kicsit olyan, mint amikor az ember egy elakadt lemezt hallgat. Az unalomig ismert refrén szép, közös jövőt ígér, csak épp arról nem hallani, hogy ez hogyan és mikor valósul meg.

Az EU vezetői először 2003-ban, Szalonikiben adták a Nyugat-Balkán államainak tudtára – sajátos megfogalmazással –, hogy megnyílt előttük „az európai perspektíva”, azaz hétköznapi nyelven azt, hogy egyszer majd az unió tagjai lesznek.

18 évvel később, idén áprilisban az EU külügyi tanácsa ugyanerre a következtetésre jutott – a régió előtt nyitva áll az európai perspektíva. Bátorításként még azt is hozzátették, hogy „az EU-nak nagyobb erőfeszítéseket kell tennie a térség államaival való párbeszédre”.

Vannak olyanok persze, akik szerint jelentős haladás történt ama bizonyos 18 év során. Szlovénia és Horvátország tényleg EU-tag lett. Mások – például Szerbia és Montenegró – a tagság felé araszolnak, igaz csigalassúsággal.

Még egy elveszett évtized?

Viszont a szomorú tény az, hogy az elmúlt tíz év elég sok kívánnivalót hagy maga után, az EU és a Nyugat-Balkán kapcsolatainak tekintetében. Minden okunk megvan a félelemre, hogy a 2020-as évek egy újabb elvesztett évtized lesz.

Hogy miért a pesszimizmus? Azért, ami egy nappal az EU külügyi tanács után történt. Ugyan nincs közvetlen köze a Nyugat-Balkánhoz, de nagyon jól mutatja, hogyan működik valójában az európai uniós politika.

Az ominózus esemény Michel Barnier volt uniós biztos és brexit-főtárgyaló május 11-i francia tévéinterjúja volt. A volt uniós illetékes (korábban több francia miniszteri tárca gazdája) hatalmas sokkot okozott a brüsszeli kulisszák mögött.

Hithű gaullistához méltó módon felvetette, hogy Franciaország öt évre állítsa le az összes nem uniós állampolgár bevándorlását, és hogy Párizs tegyen aktív lépéseket a Schengen-övezet külső határainak megerősítésére. Emellett, szemrebbenés nélkül összekapcsolta az Európába történő bevándorlást a terrorhálózatokkal.

Hirtelen eltűnt a tapasztalt európai államférfi, aki szerette hangsúlyozni a klub erényeit, a toleranciát és a nyitottságot. Megjelent viszont a helyén egy opportunizmus-gyanús politikus, aki úgy tűnik Marine Le Pen szavazóit próbálta meg elcsábítani a jövő tavaszi elnökválasztások előtt.

Barnier az Élysée-be tart?

A 70 éves politikus egészen eddig lebegtette, hogy indulhat az elnöki posztért a jobbközép Les Républicains párt színeiben. A felmérések szerint azonban nem lenne veszélyes ellenfele sem Le Pennek, sem Emmanuel Macron jelenlegi elnöknek, mert túlságosan centristának és szürkének tartják.

Lehet, hogy ez volt az utolsó, kétségbeesett kísérlete, hogy releváns maradjon a hazájában?

Bármi volt is a motivációja, az epizód rávilágít két dologra, ami végzetes lehet a Nyugat-Balkán EU-integrációja számára.

Az első: hogy az európai politikusok még mindig nem tudnak elszakadni attól a hagyománytól, hogy egy dolgot mondjanak Brüsszelben, és aztán a hazai közönségnek tetszelegve, valami radikálisan mást otthon.

A második és még fontosabb dolog: Barnier pálfordulása jól mutatja, hogy milyen is a politikai légkör az EU egyik legfontosabb tagországában, és ez nem ad okot az optimizmusra. Azt sugallja, hogy a törekvés most az „Európa erőd” építése, amiben a franciák nincsenek egyedül.

Tovább előszobáztathatják a tagjelölteket

Ez a két tényező látványosan érzékelhető az uniónak a Nyugat-Balkánhoz való hozzáállásában. A portugál uniós elnökség látszólag teljes erőbedobással dolgozik azon, hogy mandátuma lejárta – július 1. – előtt megnyissák a csatlakozási tárgyalásokat Észak-Macedóniával és Albániával. Csakhogy Bulgária hajthatatlannak tűnik.

Szófiában javában zajlik a választási kampány, amelyen a nyelvrokonság ellenére jelen van az Észak-Macedóniával lezáratlan történelmi vita.

Koszovó – az EU Bizottság szerint – teljesíti a vízummentesség összes feltételét, de kevés olyan tagállam van, amely szeretné megadni neki a könnyítést. Valahol mindig van egy választás vagy választói csoport az unióban, amely sokkal fontosabb, minthogy zöld utat adjanak a Nyugat-Balkán országainak.

Az európai intézmények a végén az ilyen problémák során megszokott, jól ismert sémát követik majd: tanácskoznak róla. Már döntöttek is, hogy a Nyugat-Balkán ügyének gyakrabban kell szerepelnie a külügyi tanács napirendjén.

Josep Borrell, az EU külpolitikai főmegbízottja pedig a jövő héten Brüsszelbe invitálta a tagságra pályázó hat ország vezetőit. Felmerült még, hogy minden évben megrendezzék az EU–Nyugat-Balkán csúcsot.

Tavaly Horvátország volt egy ilyen találkozó házigazdája, az idén Szlovéniában tartják a következőt, 2022-re pedig Csehország jelentkezett be.

Ezeknek a rendezvényeknek a legvalószínűbb eredménye egy jól ismert nyilatkozat lehet a régió „európai perspektívájáról”. A hogyant és mikort inkább ne firtassuk.

Továbbiak betöltése

XS
SM
MD
LG