Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Prágai levél

2024. október 1., kedd

Naptár
2024. október
H K Sze Cs P Szo V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Az első, október közepén született Prágai levél arról szólt, hogy Csehországban komolyan fontolgatják a teljes lezárást. Ami nem sokkal később be is következett – bezártak az iskolák, az éttermek, edzőtermek, üzletek. A lezárásnak ezen a héten lett vége, csütörtökön - korlátozásokkal - minden újranyitott.

„A helyzet most, október közepén túlzás nélkül drámai. (...) Az elhunytak száma szerdától a következőképpen alakult: 60, 49, 58, 33 – ez négy nap alatt kereken 200 ember. (Ugyanezen idő alatt a hivatalos adatok szerint Magyarországon 113 ember veszítette életét a járvány miatt.)”

Mindezt októberben írtam, hozzátéve, a cseh adatokat és intézkedéseket Magyarországon is érdemes figyelemmel követni, hiszen nagyjából ugyanabban a cipőben járunk, csak némi csúszással.

A fenti halálozási adatok akkor sokkolónak tűntek, ehhez képest nézzük meg, a héten Magyarországon hogyan alakultak ezek a számok (ismét csak az utolsó négy napot figyelembe véve): 182, 189, 193, 162 – azaz négy nap alatt 726 ember hunyt el a Covid-19 következtében (az egész heti szám 1196).

Ami a cseheket illeti, ott ugyanezek a számok a következőképpen alakultak – az utolsó négy napban 102, 88, 74, 46 – ez összesen 310 áldozat, egy hét alatt 526.

Másfélszer annyi áldozat, mint amikor lezártak mindent

Amiből két dolog következik: egyrészt Magyarországon december első hetében sokkal rosszabb a járványhelyzet, mint a hetekig negatív példaként emlegetett Csehországban.

Másrészt másfélszer annyi áldozat van, mint amikor lezárták az országot, most mégis újranyitott gyakorlatilag minden Csehországban. Ráadásul nem csak újranyitott, de a tömeg neki is indult, az éttermek ismét kivilágítva, emberek söröznek, esznek, beszélgetnek, az üzletek nyitva.

Mindehhez itt is van Mikulás - igaz, az ördög mellett angyal is kíséri -, az enyhítésnek köszönhetően a régi városrész központi terén, a Staroměstské náměstín szombaton olyan tömeg volt, mintha nem is egy járvány közepén lennénk. (Érdemes megnézni a Prague Morning ott készült videóját!)

Érthető persze, hogy a nagyon nehéz helyzetben lévő cseh kereskedelem nem szívesen engedné el a karácsony előtti bevásárlási lázat, ami itt is (miként Magyarországon és a nyugati világban mindenhol) a forgalom jelentős részét adja.

Ugyanakkor elgondolkodtató, hogy hiába a már említett másfélszer annyi halálos áldozat, mint a lezárás előtt, az emberek a jelek szerint már csak olyanok, hogy azonnal nekiindulnak, amint erre lehetőségük van.

Mit dönt a magyar kormány?

Októberben azt írtam, vigyázó szemetek Prágára vessétek – nos, mindez igaz december elején is, csak más előjellel. A magyar kormány ugyanis fontolgatja, legyenek-e enyhítések az ünnepek előtt és karácsonykor, szilveszterkor.

A bizonytalanság elég nagynak tűnik, a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön nem zárta ki az ünnepi speciális szabályokat, akkor sem, ha maradnak a szigorú intézkedések (bármit is jelentsen ez).

Péntek reggel a Kossuth rádióban ugyanakkor már úgy fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök, hogy tudományos tanácsadói jelenleg minden lazítást mereven elleneznek.

Egyikük, Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora nem zárta ki, hogy a mostaninál is nagyobb szigorítások jöhetnek, mert mint mondta, az egészségügyi dolgozók teherbírása is véges.

Bárhogy döntsön is a magyar kormány, az első napok cseh tapasztalatai alapján egy dologra bizton lehet számítani: ha teheti, és a szabályok megengedik, az emberek nagy része neki fog indulni vásárolni, étterembe vagy éppen a budapesti belvárosba.

Marad tehát a régi szlogen: vigyázó szemetek Prágára vessétek!

Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!

November 17. fontos nap a csehek életében és nem csak azért, mert ilyenkor nem kell menni dolgozni. (Persze nyilván ezért is.) Ezen a napon két nagyon fontos esemény történt az ország életében, egészen pontosan 50 év különbséggel.

November 17-én a csehek két jelentős történelmi eseményt is ünnepelnek. Az egyik 1939-ben, a másik 1989-ben történt. Az összefüggés természetesen nem véletlen.

Ami az előbbi dátumot illeti, a náci Németország 1939. március 15-én indította el Cseh- és Morvaország megszállását. A harcok nem tartottak sokáig, egy nappal később Hitler a prágai várban már ki is hirdette a német protektorátust, azaz a független Csehszlovák Köztársaság megszűnését.

Még ugyanazon évben, november 17-én jórészt diákokból álló tömeg verődött össze és kezdett tüntetni a nácik ellen. Az ok az volt, hogy egy diákot, Jan Opletalt október 28-én a Csehszlovák Köztársaság kikiáltásának évfordulóján rendezett tüntetésen a nácik meglőttek, november 11-én halt bele a sérüléseibe.

Náciellenes megmozdulás és a kegyetlen bosszú

Négy nappal későbbi temetése, melyen több ezer diák vett részt, náciellenes megmozdulássá lett. A diákok leszedték a német utcanévtáblákat, melyeket a megszállás szimbólumainak tartottak.

Válaszul Konstantin von Neurath, a protektorátus birodalmi kormányzója november 17-én az összes egyetemet és főiskolát bezáratta, a Gestapo és a német hadsereg katonái behatoltak a prágai, brnói és příbrami egyetemek kollégiumaiba és válogatás nélkül elhurcolták a diákokat.

A nácik kilenc diákvezetőt kivégeztek, több mint ezer társukat pedig koncentrációs táborba küldték. A tragikus események nyomán 1941-ben november 17-ét Nemzetközi Diáknapnak nevezték ki.

Ötven évvel később

Nem véletlen tehát, hogy a nácik elleni lázadás 50. évfordulóján, 1989. november 17-én a történelem megismételte önmagát. A cseh diákok erre a napra demonstrációt szerveztek Jan Opletal mártíromságára emlékezve.

A felvonulásból gyorsan az ország kommunista vezetése elleni tiltakozás lett, amit a rohamrendőrök megpróbáltak brutálisan leverni. A mintegy 15 ezer fős tüntetést tartják az úgynevezett Bársonyos Forradalom kezdetének.

Az események villámgyorsan követték egymást, november 25-én a prágai Letna Parkban például közel 750 ezer ember tüntetett, december 10-én már meg is alakult a jórészt nem kommunistákból álló új kormány.

Idén persze a megemlékezések is visszafogottak voltak, hiszen az országban komoly korlátozások vannak a járvány miatt. Ezzel együtt érdemes egy pillanatra elgondolkodni azon, mi mindenre képes az elszánt diákság bármilyen diktatúra ellen.

Prágai levél - mi ez? A Szabad Európa újraindulásával felélesztünk egy talán feledésbe merült műfajt, amelynek lényege, hogy a külföldről tartalmat szolgáltató médiumok (amilyen a Szabad Európa Rádió vagy a BBC Magyar Adása volt) megpróbálták kicsit bemutatni a magyar közönségnek a helyi hétköznapokat is. A terveink szerint heti rendszerességgel jelentkező rovatban a prágai és cseh életet (remélhetőleg minél hamarabb a kultúrát, gasztronómiát, mindennapi különlegességeket) próbáljuk meg közelebb hozni, illetve megmutatni, milyennek látszik Magyarország 500 km távolságból.

Továbbiak betöltése

XS
SM
MD
LG