Csák Gyula közel 25 éve dolgozik újságíróként, szerkesztőként és vezetőként. Volt a BBC, az Euronews, az Inforádió, a Magyar Rádió és a Rádió C munkatársa egyaránt.
A kormányfő szerint a jövőben oltásalapú védekezésre van szükség, mert ha elég ember be van oltva, nem kell visszatérni a zárásokhoz, a maszkhasználathoz, hanem a normális, jól megszokott életnél lehet maradni. Az ellenzék szerint kormányváltásra van szükség.
A finn Jukka Sinnemäki kiválóan ismeri Magyarországot. A Szabad Európának adott interjúban úgy fogalmazott: „Ha egy nemzet vezetői nem a saját népükbe fektetnek be, akkor mibe?” Heti tíz legérdesebb cikkünk összefoglalója.
Esztergom önkormányzata 27 millió forintért megvásárolt három épületet, amit pár héttel később további 31 millió forintért már le is bontana. Kérdőjelek egy tervezett beruházás körül.
A magyar kormány úgy döntött, három hónapig jár a korábban a magyarokat segítő, a tálib hatalomátvétel után Magyarországra menekített afgánoknak szállás és élelem. Az nem egyértelmű, mi lesz utána.
Az út maga fontosabb, mint az eredmény - fogalmazott a Szabad Európának a Political Capital szakértője az ellenzéki előválasztásról. László Róbert hangsúlyozta, október közepére meglesz a 106 egyéni kerületi és a miniszterelnök-jelölt, akik mögött ott áll a hat ellenzéki párt.
"Ne ellenséget lássunk egymásban, hanem testvért. Le kell bontani az egymás közötti falakat" – mondta budapesti beszédében Ferenc pápa. Szerinte a Lánchíd Budapest jelképe, ami nem különválasztja, hanem egyben tartja a két városrészt.
Mintha fordulat történt volna a kormányzati kommunikációban az Európai Unióval kapcsolatban, Orbán Viktor például úgy fogalmazott, a magyarok lennének az utolsók, akik elhagynák a közösséget. Vajon mit szóltak ehhez Brüsszelben? Ez is kiderül a hét legérdekesebb cikkeit összegző összeállításunkból.
"Még akkor is, hogyha az EU szétesik, mi ott leszünk az utolsók között, tartjuk az utolsó gerendát” - mondta a magyar kormányfő Kötcsén. Megkérdeztük a nagy európai politikai pártcsaládokat, mi a véleményük Orbán Viktor újfajta elköteleződéséről.
Az élelmiszerek inflációja egyértelműen magasabb lett a vártnál. A szakértő szerint nem látszik enyhülni a koronavírus inflációs utóhatása az éttermi és munkahelyi étkezésben sem. A kormány szerint az infláció egy szükséges rossz, előre látható volt, mi fog történni, ez az ára a gyors kilábalásnak.
Mivel az ellenzéki előválasztás jogi értelemben nem számít választási kampánynak, a magukat megmérettető ellenzéki politikusok bárkitől elfogadhatnak pénzügyi támogatást, legyen az cég vagy magánszemély, belföldi vagy külföldi - mondta a szakértő.
Egyre közelebb az ellenzéki előválasztás, erősödni látszik a feszültség is a jelenleg rivális ellenzéki pártok között. Oknyomozó riportunkban utánajártunk, milyen folyamatok zajlanak a háttérben.
Több vezető fideszes politikus, köztük Orbán Viktor miniszterelnök is az Európai Unió jelentőségét hangsúlyozta a hétvégi hagyományos kötcsei pikniken. Kérdés, kommunikációs fordulatról van-e szó.
Az elmúlt években Magyarország vásárolt a legnagyobb értékben Németországtól haditechnikai eszközöket, megelőzve ezzel például az Egyesült Államokat is. Az eszközök között egészen változatosak vannak. Ez is kiderül heti legjobb cikkeink összefoglalójából.
Egy kiszivárgott hangfelvételen egy aktivista beszél a Fidesz és az MSZP közti kapcsolatról. A Fidesszel történő előválasztási együttműködést az érintett jelölt és az említett pártok is cáfolták, de a helyzet nem ilyen egyszerű.
A Covid–19 jóval fertőzőképesebb, „halálosabb az influenzánál, és semmiféle védelmünk nincs ellene, mivel új vírus” - hívta fel a figyelmet Kemenesi Gábor virológus, aki sok , a Covid-járvánnyal és az oltásokkal felmerülő kérdésekre adott választ.
Tanárok és szülők is aggódnak az iskolakezdés miatt, a szegénységben élők különösen nehéz helyzetben lehetnek, ha megint távoktatást kell bevezetni. Riportunk egy különösen nehéz helyzetben lévő vidékről.
A jelenlegi német kormány hivatali ideje alatt Magyarországnak adott el a legtöbb pénzért fegyvert. A magyar állam sokféle fegyvert vásárolt, ezek között akadnak nehéz harckocsig éppúgy, mint kisebb rakétavetők.
Ötezer fő alá csökkent a nyilvántartott fertőzöttek száma Magyarországon. A hétvégén napi ötezer embert tudtak beoltani, ami emelkedés a korábbi hetek napi háromezres átlagához képest.
Kellemetlenül érinti a magyar filmeseket az adójogszabályok idei változása, egyre nagyobb körükben az elégedetlenség. Közben a magyar kormány inkább kevesebb, mint több sikerrel csábítaná Magyarországra a külföldi vendégmunkásokat. Legérdekesebb cikkeink heti összefoglalója.
„Le kell ülnöd egy székre és tévét kell nézned” – ez elsőre nem hangzik rosszul, mégis, gyötörni lehet vele, legalábbis ez derül ki Alekszej Navalnij szavaiból. A bebörtönzött orosz ellenzéki politikus a hétköznapjairól beszélt.
Továbbiak betöltése