Prágai levél

A helyzet úgy áll, hogy a korlátozások miatt jelenleg nem lehet megfelelő indok nélkül közlekedni Csehország különböző régiói között, így aztán az egyszeri prágai lakos is a városon belül marad. Így is lehet azonban izgalmas felfedezéseket tenni – mint például a Lennon-fal. Szubjektív levél Prágából.

A kényszer (ebben az esetben az, hogy nem lehet elhagyni a cseh fővárost) néha egészen érdekes felfedezéseket szül. Így botlottam bele nemrég a belvárosban (egészen pontosan a Velkopřevorské náměstín) egy falba, ami tele volt Beatles- és Lennon-idézetekkel, graffitikkel.

Lennonizmus vs leninizmus

A fal voltaképpen kulturák kereszteződése, hiszen az 1158 óta a városban ezen a helyen található Máltai Lovagrend épületét óvja. Az első rendszerellenes feliratok az 1960-as években jelentek meg rajta.

Az 1968-as prágai tavasz leverése után fiatalok kezdtek el üzenni a falon, kiírva magukból a levert forradalom, az elbukott reformok fölött érzett elkeseredésüket. A rezsim persze nem vette jó néven a lennonizmusra (nem összekeverendő a leninizmussal...) keresztelt kisebbfajta mozgalmat, melynek egyik csúcspontja a közeli Károly-hídnál vívott csata volt.

Ekkoriban a fal elsősorban az ellenállás szimbóluma volt, a ma ismert Lennon-fallá (megtartva persze a kommunista rendszer elleni hangulatot) a zenész 1980-as halála után vált. A Beatles legendás alapítójára a szabadság szimbólumaként tekintettek.

Mi látható ma a falon?

Graffitik, feliratok, rajzok tömkelege a béke mellett, a fegyverkezés ellen, de láthatunk Hongkongnak szabadságot követelő szöveget is. Magyar szemmel persze kissé furcsa látni a központi helyet elfoglaló Za Johna Winstona Lennona feliratot, amit körbevesznek a Peace, Love and Rock’n’Roll; Imagine; Love, Peace & Harmony; You’re in High School Again és ezekhez hasonló szövegek.

John Lennon arcképe körül a legendás Beatles-himnusz, az All You Need is Love van felírva különböző nyelveken, de nem maradhatott ki a jelen sem: „All You Need is Love & Face Mask” – hirdeti 2021 valóságát az egyik graffiti.

És ha már a realitás: a rengeteg turista és a vandalizmus miatt meglehetősen lehangoló állapotban lévő falat 2019 októberében kezdték rendberakni a máltaiak a kerülettel közösen.

A cél az volt, hogy a bársonyos forradalom 30. évfordulójára normális(abb)an nézzen ki, novemberben aztán át is adták a sokkal inkább szabadtéri galériának, mintsem graffitihelynek szánt falat.

Az új szabályok értelmében már nem lehet csak úgy írogatni és festegetni rá, a maradék (nagyon kevés) fehér felületen lehet tollal vagy krétával üzenetet hagyni.

Kérdés, mit szólna hozzá John Lennon, ha látná...

Ehhez kapcsolódóan:

A prágai halálvillamos

Mielőtt bárki a szívéhez kapna, nem az egyébként kétségtelenül tragikus jelenlegi járványhelyzetben elhunytakat szállító járműről, hanem egy száz évvel ezelőtti - mai szemmel nem kicsit morbid - szolgáltatásról szól az eheti szubjektív prágai levél.

A 20. század elején a gyarapodó cseh főváros külterületein egyre több temetőt hoztak létre. A sok lakos miatt ez elkerülhetetlen volt, a város központibb részein fekvő temetők pedig már nem bírták a terhelést.

Igen ám, csakhogy rögtön jelentkezett egy probléma: a megközelíthetőség. Így aztán az akkoriban a tömegközlekedésért felelős társaság gondolt egyet és elhatározta, összeköti a központi, sűrűbben lakott részeket a külvárosi temetőkkel.

Ehhez kapcsolódóan:

Mi köze a kézmosásnak a kormányba vetett bizalomhoz?

Ebben eddig nem lenne semmi különös, csakhogy ezeken a temetői villamosokon nem csak emberek utaztak volna szeretteik sírjához, ezeken szállították volna az elhunytakat is a koporsókban.

Mi több, a temetőig tartó úton gyászszertartásokat is terveztek, ami egy egészen morbid találkozása a 19. századi rituáléknak és a hatékonyságot előtérbe helyező 20. századi modern technikának.

Nem a csehek kezdték

Noha az ötlet kifejezetten kafkai (ha már Prága...), eredetileg mégsem a cseheknek jutott eszébe, hanem az olaszoknak. A 19. század végén ugyanis a milánói Cimitero Monumentale temető egyszerűen megtelt, ezért újat kellett létrehozni.

A helyszín a várostól 7 kilométerre északnyugatra fekvő Musocco lett. A Cimitero Maggiore 1895-ben nyílt meg, a közlekedést pedig villamosokkal oldották meg. Az ötlet olyannyira bevált, hogy 1913-ban már nyolc motoros és öt ló vontatta villamos közlekedett a város és a temető között.

Prága még csak nem is a második volt a sorban, mert időközben a Párizs melletti Vincennes is átvette az ötletet.

Ehhez kapcsolódóan:

Hazai terméket a polcokra – vagy mégsem?

Közbeszólt a világháború

Visszatérve Prágába, a megvalósítás nem ment könnyen. Az elképzelés szerint minden egyes villamos két kocsiból állt volna, mindkettőben nyolc gyászolónak lett volna hely a koporsó mellett (a pap külön kupát kapott).

Csakhogy időközben kitört az I. világháború, a villamosokkal pedig inkább a pályaudvarokat kötötték össze a kórházakkal a sebesült katonák szállítását segítendő.

1917. október 22., délután 3 óra

Végül aztán csak elindult az első „halálvillamos”, méghozzá 1917. október 22-én, hétfő délután 3 órakor. A 152-es villamos egészen addig teljesen átlagos utasokat szállított.

Ehhez kapcsolódóan:

Prágai levél: túrórudi és delicsoki

Az átalakítást követően négy koporsó fért fel rá, a számot levették róla, helyére egy világító kereszt került és fehér keresztet festettek az egyébként feketére mázolt jármű oldalára is.

A köznyelv gyorsan el is nevezte az (egyébként az Olšany temetőbe járó) járművet Fekete Máriának. A villamost katonák működtették, az ő feladatuk volt a koporsók fel- és lepakolása is.

A prágai „halálvillamos” végül kevesebb, mint két évig működött.

A Prague Morning és a Novinky cikkeinek felhasználásával.