Nem nyugtatta meg a meghívottakat Navracsics Tibor önkormányzati miniszter nem sajtónyilvános egyeztetése az önkormányzati gazdálkodást érintő új kormányzati tervekről. Például július 1-jétől a Magyar Államkincstár egy gumiparagrafus alapján költségvetési biztosokat küldhetne az önkormányzatokhoz.
Orosz tisztviselők szerint Ukrajna március 11-én indította a legnagyobb dróntámadást Oroszország ellen, amelyben legalább két civil életét vesztette. Akkor zajlott, amikor amerikai és ukrán tisztviselők Szaúd-Arábiában a háború befejezéséről tárgyaltak volna.
Călin Georgescu indulásának megtiltása a május 4-i romániai elnökválasztáson elmélyítette a politikai megosztottságot, tiltakozásokat váltott ki, és aggodalmat keltett Románia demokratikus jövőjét illetően.
Nem biztos, hogy a tíz százalékban maximált árrés fedezi az élelmiszerboltok költségeit, jobb esetben nem termelnek majd veszteséget azon a harmincfajta terméken, amelyekre napokon belül be kell vezetni a korlátozást – mondta az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.
Ez derül ki abból a válaszból, amelyet a Belügyminisztérium küldött a 24.hu kérdésére. Azt írták, hogy nagyszámú észrevétel érkezett a tervezethez, ezért folytatják az egyeztetéseket.
Sokan a sziget történetének legkritikusabb eseményének tartják a március 11-i grönlandi parlamenti választásokat. A Dániához félig autonóm területként tartozó terület függetlensége a kampány egyik fő témájává vált, miután kiderült, hogy Trump elnök meg akarja szerezni a szigetet az USA számára.
Ukrajna nagyszabású dróntámadást indított Moszkva és környéke ellen az éjjel - legalább egy ember meghalt, károk keletkeztek lakóépületekben és az infrastruktúrában is. Közben amerikai és ukrán diplomaták készülnek találkozni egymással Szaúd-Arábiában.
A gyanú szerint a Santiago Abascal vezette szélsőjobboldali párt több mint 4,5 millió eurót (mintegy 1,8 milliárd forintot) kapott Mészáros Lőrinc bankjától, az MHB-tól, megsértve a politikai pártok finanszírozásáról szóló jogszabályt.
Februárban több mint öt százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, januárhoz képest 0,8 százalékos volt a drágulás üteme. Az élelmiszerek ára több mint hét százalékkal nőtt egy év alatt.
Cikkünkben összeszedtük, hogy mire érdemes figyelni a szaúd-arábiai egyeztetések során, amelyek akár Ukrajna sorsát is eldönthetik három év háború után.
Tíz vármegyében vezettek be szállítási korlátozást a Magyarországon ötven év után ismét megjelenő ragadós száj- és körömfájásjárvány miatt. A vírus a sertéseket és a marhákat veszélyezteti, minden párosujjú patást, és gyógyíthatatlan. Jelentős kár érheti az állattartókat.
Ő egyike annak az Oroszország által annektált Krím félszigetről származó tizennyolc újságírónak, akiket jogvédők szerint politikailag motivált vádakkal tartanak fogva. Most vasárnap volt a bebörtönzésének negyedik évfordulója.
Továbbiak betöltése