Még június végén, a hágai NATO-csúcs előtt tartott kisebb belpolitikai eligazítást a stábjának a miniszterelnök, a Szabad Európa most részleteket tudott meg az elhangzottakból.
Több mint félmilliárd eurónyi hitelt vett fel Kínában a magyar állam. A nemzetgazdasági tárca szerint Magyarország bocsátotta ki a legtöbb állampapírt a kínai belföldi piacon.
A kínai BYD 2026-ig elhalasztja a tömeggyártást új, magyarországi elektromos járműgyárában, és legalább az első két évben a gyárat kapacitás alatt fogja üzemeltetni – írja a Reuters az ügyhöz közel álló forrásra hivatkozva.
A Kijev belvárosában található Lukjanivszka metróállomást - az ukrajnai háború 2022-es kirobbanása óta - hatodjára érte orosz légicsapás július 21-én a hajnalban. A földalattit a helyiek óvóhelyként használják légiriadók esetén. Oroszország tagadja, hogy civil célpontokat támad.
Szikra Dorottya szociálpolitikus négy ország illiberális pártjainak szociálpolitikai programjait és kormányzati gyakorlatát kutatta. Meglepő módon kiderült, hogy ezek a pártok sok tekintetben még bővítik is a jóléti rendszereket – bár bizonyos csoportokat kizárnak belőle.
A kőolajvezeték akár ötmillió tonna éves szállítási kapacitással is rendelkezni tud -mondta Szijjátó Péter az orosz energiaügyi miniszterhelyettessel és a szerb energiaügyi miniszterrel folytatott budapesti tárgyalás után.
Oroszország több száz drónt és több mint két tucat rakétát indított Ukrajna ellen hétfőre virradóra, egy nappal azután, hogy Volodimir Zelenszkij újabb béketárgyalási fordulót javasolt. A fővárosban, Kijevben legkevesebb két ember meghalt.
"Néhány nap alatt elutasította a Nemzeti Nyomozóiroda azt a nyomozást, amit az Uzsoki VIP-részlege ügyében a főügyésznek feltett kérdéseim nyomán kellett volna indítania" - írta közösségi oldalán a független képviselő.
Az ukrán fővárost (is) érő sorozatos éjszakai orosz légicsapások miatt már sokadik napja kényszerülnek a kijeviek az éjszakát a metróállomásokon tölteni. A vasárnap esti drón- és rakétacsapásnak, ami többek között egy óvodát talált el, halálos áldozata is van.
A ma is regnáló polgármestert még 2019-ben ítélték el 32 millió elsíbolásáért. Egy helyi asszony az utcán vitába keveredett a polgármesterrel, hogy miért titkolta ezt és mikor mond le. A vita hevében még egy vasvilla is előkerült. Történet hamis tanúkról és nyomozni nem akaró rendőrökről.
Kiknek árthat az Orbán-kormány az elhunyt magyar nemzetiségű katona ügyében indított kampányával? A magyar és a szlovák kormány sem vétózta meg az Oroszországot sújtó uniós szankciós csomagot. Uniós eljárás jöhet a Mészáros Lőrincnek koncesszióba adott autópályák miatt. A hét híreiből válogattunk.
A Szabad Európa meglátogatott egy ukrán tüzérségi egységet, akik egy amerikai gyártmányú M109 Paladin tarackkal harcolnak az orosz támadások ellen. A tüzérségi lövedékek fogytán vannak, és orosz drónok vadásznak a nagy értékű fegyverekre.
Továbbiak betöltése