Csak augusztusban 133-an haltak meg alultápláltság miatt Gázában, köztük 25 gyermek – közölte a helyi egészségügyi minisztérium szerdán. Az UNICEF szerint tápszerből csak 2500 csecsemő számára van egy hónapnyi készlet, miközben becslésük szerint legalább 10.000 csecsemőnek lenne szüksége rá.
Bár Ukrajna megállította az orosz előrenyomulást, a területeket nehéz visszaszerezni.
A középiskolával együtt 37 évet töltött a magyar honvédségnél. Hivatásos évei nagy részét a kecskeméti katonai reptéren töltötte. A Szelfi vendége Szentgyörgyi Tibor volt, akit a MiG-repülőgépek alkatrészeinek az eltűnése kapcsán kérdeztünk az ügy tágabb hátteréről, a honvédség helyzetéről.
Hogyan próbál a magyar kormány lavírozni kínai gazdasági kapcsolatai építése és az új amerikai adminisztrációnak való megfelelés között? És tud-e kulcsszereplő lenni a kínai–EU kapcsolatokban, amit a kínai elnök is pártolna? A kínai-magyar kiadatási egyezmény hátteréről szóló sorozatunk záró része.
Az izraeli hadsereg közleménye szerint egy gázai hadművelet során bukkantak a magyar állampolgárságú túsz, Ilan Weisz holttestére, és visszaszállították Izraelbe a családjához.
Miközben Ukrajna gyászolja a csütörtöki orosz drón- és rakétatámadás halálos áldozatait, a mentőalakulatok tovább kutatnak túlélők után a romok között. Egyelőre kudarcot vallottak a 42 hónapja tartó orosz háború megállítására irányuló erőfeszítések.
Az ukrán légvédelem szerint az oroszok mintegy 600 drónnal és 30 rakétával támadtak.
Tuzson Bence miniszter nyáron kiadatási egyezményt írt alá Kínával. Megelőzte ezt egy belügyi egyezmény, de a tömeges megfigyelésre alkalmas arcfelismerő kínai rendszer adaptálásának nincs nyoma. A deficites magyar költségvetés kínai finanszírozásának viszont igen.
Barátságos légkörben zajlottak szerdán Taras Kachka ukrán miniszterelnök-helyettes megbeszélései a magyar kormány több tagjával. Egy nappal azelőtt, hogy Szijjártó Péter egy magyar származású ukrán tisztet tiltott ki a schengeni zónából és emiatt ismét üzengetés kezdődött a két kormány között.
A Szabadság Rádió kijevi irodáját is megrongálta az orosz légicsapás augusztus 28-án. Néhány szerkesztőségi irodában betörtek az ablakok, pár berendezés is megsérült, de senki sem sebesült meg. Kijevben ugyanakkor 15-re emelkedett a halálos áldozatok és 38-ra a sebesültek száma.
Tömeg gyűlt össze az Újvidéki Egyetemnél, miután a bölcsészkar dékánja, Milivoje Alanović kedden kitiltotta a blokádot hirdető diákokat az épületből. Több tanár mellett helyi gazdák is csatlakoztak a fiatalokhoz. Ez a tiltakozás is a tavaly ősszel indult tüntetéshullám egyik leágazása.
Olyan, korábban már felújított kastélyokról van szó, amelyeket az építésügyért felelős Lázár János miniszteri döntéssel magánkézbe adott.
Továbbiak betöltése