Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Pozsonyi napló

Sorry! No content for 4 május. See content from before

2021. április 30., péntek

Szputnyik V szállítmány érkezik Szlovákiába, 2021. március 1-én
Szputnyik V szállítmány érkezik Szlovákiába, 2021. március 1-én

Szlovákiában továbbra is a Szputnyik V vakcina ügye az egyik legforróbb belpolitikai téma, amelyben a magyar kormánynak, de az oroszoknak is jut egy-egy epizód.

Szlovákiában csütörtökön este hozták nyilvánosságra azt a szerződést, amely szerint az ország 16 millió euró értékben 2 millió adag orosz Szputnyik V vakcinát rendelt. Eddig 200 ezer adag érkezett az országba, de mivel a készítményt Szlovákiában nem sikerült megnyugtatóan bevizsgálni és politikai válság is kialakult a beszerzés nyomán, nem kezdődött meg vele a lakosság oltása.

Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő csütörtökön este azonban már arról beszélt, május közepén Szlovákiában is elindulhat az orosz vakcinával való oltás. Addigra ugyanis megérkezhetnek a magyarországi laboratóriumi vizsgálatok eredményei, ahová a szlovákiai Szputnyik-szállítmány mintáit bevizsgálás céljából elküldték. Közben azonban az oroszok visszautalták a beszerzés teljes összegét és a szlovákiai raktárakban őrzött első szállítmányból 600 ampullát visszaszállítottak Oroszországba. Moszkva ugyanis attól tart, hogy „rosszándékú emberek” manipulálhatnak a vakcinájukkal, és ezért Oroszországban vizsgálatoknak vetik alá a Szlovákiába küldött szállítmány mintáit.

Titkos beszerzés miatt válság

A szlovákiai Szputnyik V vakcina története március elsején kezdődött, amikor az akkor még miniszterelnök Igor Matovič (OĽaNO) a kassai repülőtéren üdvözölte azokat a katonai szállítógépeket, amelyek az orosz vakcina első 200 ezer adagjával landoltak. Matovič a beszerzést gyakorlatilag titokban, a négypárti, OĽaNO-SaS-Sme rodina-Za ľudí kormányt alkotó koalíciós partnerei tudta nélkül, de a magyar kormány segítségével hajtotta végre. Az SaS által jelölt külügyminiszter, Ivan Korčok Matovič lépésén felháborodva az orosz készítményt a „hibrid háború eszközének” nevezte.

A beszerzés nyomán kormányválság robbant ki, amelynek a témája a Szputnyik-vakcina volt, a fő ellentét pedig az SaS, valamint Matovič között feszült. A válság során aztán a Za ľudí párt is az SaS oldalára állt, és Zuzana Čaputová köztársasági elnök is lemondásra szólította fel Matovičot. Az események következtében Matovičnak távoznia kellett a miniszterelnöki posztról és a pénzügyi tárca vezetését vette át, illetve az OĽaNO kénytelen volt új egészségügyi minisztert jelölni. Ekkor került a kormányfői posztra Eduard Heger, aki korábban a pénzügyi tárcát vezette.

Matovič Budapesten

Heger április elsejei kinevezésével a kormányválság ugyan véget ért, de Matovič és az SaS közötti ellentét megmaradt. Az immáron pénzügyminiszteri tisztségben lévő Matovič április 9-én váratlanul Budapestre utazott, hogy újra a magyar kormány segítségét kérje, hiszen a szlovákiai gyógyszerhatóság nem volt hajlandó engedélyezni a Szputnyik használatát. A hatóság szerint ugyanis az ő laboratóriumaik közel sem rendelkeznek olyan vizsgálati lehetőségekkel, amelyekkel az orosz oltóanyag biztonságosságát vizsgálni lehetne. Egyben hasonló kétségeket fogalmaztak meg a készítmény minőségével kapcsolatban, mint amilyeneket később a brazil gyógyszerhatóság is nyilvánosságra hozott. Matovič egyébként ezért élesen bírálta a szlovák hatóság vezetőjét, akit azonban erre reagálva Čaputová államfő a bizalmáról biztosított. A köztársasági elnök ugyanis helytelenítette, hogy egy politikus, ez esetben Matovič nyomást gyakorol a szakmai intézményekre.

Matovič az április eleji budapesti útját ugyancsak a koalíciós partnerei, így az SaS által jelölt külügyminiszter, Ivan Korčok tudta nélkül készítette elő. A magyar fővárosban aztán a magyar külügyi tárcavezető, Szijjártó Péter (Fidesz) segítséget ígért Matovičnak az orosz vakcina laboratóriumi vizsgálatához, majd pedig a szlovák pénzügyminiszter Orbán Viktor (Fidesz) magyar kormányfővel is találkozott. Az eseményen jelen lévő Gyimesi György (OĽaNO), a pozsonyi parlament magyar nemzetiségű képviselője szerint a magyar miniszterelnökkel egy baráti találkozón vettek részt. Ezért aztán az egészből kihagyták a szlovák diplomáciát, amit Korčok ugyancsak nehezményezett.

Újabb Matovič-Szijjártó találkozó

Csütörtökön aztán Matovič újabb magyarországi útra indult, Gönyű községben találkozott Szijjártóval, ahol egy Szlovákiát és Magyarországot összekötő elektromos távvezetéket adtak át. A pénzügyminiszter nem tagadta, hogy a magyar tárcavezetővel a Szputnyik-vakcináról is tárgyalt, de ez alkalommal több részletet nem árult el. Gyimesi, aki Matovičot erre a magyarországi útjára is elkísérte, arról beszélt, jó lenne, ha Magyarország Szlovákia állampolgárait is oltani kezdené. „Orbán Viktor is azt mondta, május közepére Magyarországon mindenkit beoltanak, aki ezt szeretné. Így aztán megnyitják az oltóközpontokat a külföldön élő magyarok előtt is” – mondta a Denník N szlovák napilapnak a képviselő. Gyimesi hozzátette, szerinte jó lenne, ha Magyarország elkezdené oltani Szlovákia polgárait tekintet nélkül azok nemzetiségére. Erről azonban végül nem egyeztetett Szijjártóval.

Érkeznek az eredmények

Matovič második magyarországi látogatásának napján futott be a hír, mi szerint a magyar laboratórium vizsgálatának első eredményei már meg is érkezhettek a szlovákiai egészségügyi minisztériumhoz. Gyimesi szerint napokon belül megérkezik az összes szükséges eredmény. A szlovák miniszterelnök, Heger ezzel kapcsolatban azt mondta, amint a magyar laboratórium eredményei befutnak, Szlovákiában is elkezdenek oltani az orosz vakcinával. A Moszkva által visszakért 600 ampullának a bevizsgálása azonban egy hónapig tart majd, de Heger arra utalt, ennek nem kellene elodáznia a Szputnyik V vakcina szlovákiai alkalmazását.

A miniszterelnök arról is beszélt, nagyon sok szlovák állampolgár kifejezetten az orosz vakcinával akarja magát beoltatni. Ezt alátámasztja egyébként a GLOBSEC elemzőközpontnak a balti államokban, a V4 országaiban, valamint Ausztriában, Bulgáriában és Romániában végzett kutatása is. Eszerint Szlovákia toronymagasan vezet az orosz Szputnyik V vakcina híveinek arányát tekintve. A szlovákiai lakosság 15 százaléka kifejezetten ezzel a vakcinával oltatná be magát. A következő a sorban Lettország (10%), Észtország (6%), Bulgária (7%), és csak ezt követően jön Magyarország, ahol a lakosság 4 százaléka adatná be magának az orosz készítményt.

Szlovákiában is kinyitottak az üzletek
Szlovákiában is kinyitottak az üzletek

A szlovák kormányválság Budapestre is begyűrűzött, miután az orosz vakcináról tartott szlovák-magyar egyeztetésre nem hívták meg a budapesti szlovák nagykövetség képviselőjét. Politikai diagnózis Pozsonyból: hogyan keveredtek a magyarok a Szputnyik-ügy vesztesei közé.

Ahogy arról beszámoltunk, Igor Matovič (OĽaNO) korábbi szlovák miniszterelnök, aki most a pozsonyi pénzügyminisztériumot vezeti, április 8-án először Moszkvában járt, hogy a Szputnyik V vakcináról tárgyaljon, másnap pedig Budapestre látogatott, hogy az orosz vakcina szlovákiai engedélyezéséhez a magyar kormány segítségét kérje. Orbán Viktor magyar kormányfő és Szijjártó Péter külügyminiszter segítséget is ígért az orosz oltóanyag bevizsgálásához.

Igor Matovič
Igor Matovič

Matovičot a budapesti útjára elkísérte az OĽaNO parlamenti frakciójának egyik tagja, a magyar nemzetiségű Gyimesi György, aki látszólag egyfajta összekötőként működött a magyar kormány és a szlovák pénzügyminiszter között. Gyimesi a találkozóval kapcsolatban, röviddel az esemény után azt mondta, az egyeztetés sikerének előfeltétele volt, hogy azon ne vegyen részt a budapesti szlovák nagykövetség képviselője. Az Orbán-Matovič találkozót ugyanis lényegében a szlovák külügy bevonása nélkül szervezték meg, maga a szlovák külügyminiszter, Ivan Korčok (SaS-jelölt) egy nappal az esemény előtt a budapesti nagykövettől értesült a tárgyalás puszta tényéről.

Itt fontos megjegyezni, hogy a márciusi szlovák kormányválság fő ellentéte a négypárti koalíción belül az OĽaNO, pontosabban a párt által adott miniszterelnök, Matovič és az egyik koalíciós párt, az SaS között feszült. A konfliktus következtében Matovičnak távoznia kellett a miniszterelnöki posztról, illetve az OĽaNO kénytelen volt új egészségügyi minisztert is jelölni. A kormányválság Eduard Heger (OĽaNO) miniszterelnöki kinevezésével ugyan lezárult, de Matovič és az SaS között megmaradt az ellentét. A korábbi karrierdiplomatát, Korčokot pedig pont az SaS jelölte a külügyi tárca élére.

SaS-Gyimesi adok-kapok

Gyimesinek a szlovák diplomáciai szolgálatról tett kijelentése nem várt hullámokat keltett a szlovák belpolitikában, Korčok még aznap este Facebook-bejegyzésben határolódott el a képviselő állításaitól.

Egyértelműen elhatárolódom Gyimesi képviselő állításaitól, amelyek szerint a szlovák nagykövetség küldöttének a pénzügyminiszter budapesti tárgyalásától való távolmaradása az egyeztetés sikerének előfeltétele volt. Ez a szlovák diplomáciai szolgálat elleni durva vád. Egyben helyénvaló feltenni a kérdést, miről is szóltak a budapesti tárgyalások, amelyeken egy olyan képviselő vehetett részt, aki már hosszabb ideje alaptalanul sározza a szlovák diplomáciát” ‒ írja a szlovák külügyminiszter.

Az SaS vezetője, Richard Sulík a koalíciós tanács elé akarta vinni Gyimesi kijelentéseit. „Egy olyan képviselő oktatja ki és sérti meg a szlovák diplomatákat, akinek semmilyen diplomáciai tapasztalata nincs. Ez minden határon túlmegy, főleg egy olyan ember szájából, akinek először azt kellene megmagyaráznia, mi a helyzet az állampolgárságával” – mondta Sulík, arra utalva, hogy ha Gyimesinek a szlovák állampolgársága mellett magyar útlevele is lenne, elveszítené a szlovákot, és ezzel a parlamenti mandátumát. A képviselő később úgy nyilatkozott, csak szlovák állampolgársága van.

Martin Klus (SaS) külügyi államtitkár pedig Gyimesi lépéseit a külföldi érdekeket képviselő, államellenes tevékenységet folytató ügynökök ténykedéséhez hasonlította egy politikai vitaműsorban szerepelve. „Ha valaki azért fizetné őt, hogy valódi diverzáns tevékenységet folytasson a saját országa ellen, akkor ez pont így nézne ki” – mondta Klus. A műsorvezető azon kérdésére, hogy ebben az ügyben konkrét gyanút is megfogalmaz-e Gyimesivel szemben, az államtitkár úgy válaszolt: „Természetesen, nézzék meg, mit művel ez az ember az utóbbi hónapokban!” Klus hozzátette, szerinte Gyimesi egyetlen célja, hogy nemzetiségi feszültséget keltsen. A képviselő azonban az államtitkár kijelentéseitől is elhatárolódott. „Ezekkel az állításokkal Klus úr megerősítette hungarofóbiáját” – írta a közösségi oldalán Gyimesi.

A szlovák‒magyar kapcsolatok dimenziója

Néhány nappal a budapesti találkozó után a külügyi vagy nemzetiségi kérdésekben jobbára tartózkodó Veronika Remišová miniszterelnök-helyettes, a Za ľudí kormánypárt vezetője, az ügyet a szlovák‒magyar kapcsolatok szempontjából kommentálta. Szerinte „szokatlan”, hogy egy másik állam vezetője mondja meg, ki vehet részt ilyen találkozón, és ki nem. Hangsúlyozta, Szlovákia büszke és független állam.

Elmondta, hogy a szlovák‒magyar kapcsolatok szerinte ma nagyon jók, de hozzátette, ez nem azt jelenti, hogy a magyar fél döntheti el, melyik szlovák diplomata vehet részt egy-egy találkozón. Fontos hozzátenni, a magyar fél, de Matovič sem erősítette meg, hogy a budapesti kormány kérte volna a szlovák nagykövetség küldötteinek az egyeztetésről való kizárását. Gyimesi a szlovák diplomaták távolmaradásával kapcsolatban néhány nappal a budapesti látogatás után azt mondta, nem volt szándékában rossz színben feltüntetni a szlovák külügyi szolgálatot, de szerinte tény az, hogy a magyar kormányfővel való egyeztetés sikere ezen múlott. Ezt azzal magyarázta, hogy Orbán és Matovič, valamint ő baráti beszélgetést folytatott, így a szlovák külügy képviselőjének jelenléte felesleges lett volna.

Orbán Viktor és Igor Matovič 2020-ban Budapesten, a magyar külgazdasági és külügyminiszter társaságában
Orbán Viktor és Igor Matovič 2020-ban Budapesten, a magyar külgazdasági és külügyminiszter társaságában

A budapesti látogatás nyomán kialakult helyzet odáig fajult, hogy a szlovák parlament magyar alelnöke, Grendel Gábor is – aki az OĽaNO frakciójában ül, de a NOVA párt tagja – kénytelen volt közbelépni, holott alapvetően nem foglalkozik aktívan a magyarokat, valamint Magyarországot érintő kérdésekkel.

A szlovák-magyar kapcsolatok nem csak két ország politikusainak baráti kapcsolatairól szólnak. A jó szlovák-magyar kapcsolatok a szlovákiai magyarok és a szlovákok együttélésének minőségétől is függenek” ‒ írja Grendel a közösségi oldalán.

A törvényhozás alelnöke szerint veszélybe kerülhettek a szlovákok és a magyarok közti jó kapcsolatok, ezért a háttérben békítő tárgyalásokat kezdeményez az érintett felekkel, vélhetően a szlovák külügy SaS-es vezetésével, illetve Gyimesivel. „​Megpróbálom arra bírni őket, hogy mérsékeljék a témában való nyilvános fellépéseiket, mindezt azért, hogy ne rontsunk az előző kormánytól örökölt jó szlovák‒​magyar kapcsolatokon, amelyeket azóta egy fokkal még javítani is sikerült” ‒ nyilatkozta a Szabad Európának Grendel.

SNS: A magyarok zsákmánya lesz a Szputnyik

Szlovákiában tehát belpolitikai témává vált a magyarokkal, Magyarországgal való kapcsolat. Látszólag erre a hullámra próbált ráülni Andrej Danko, a parlamenten kívülre került Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke. A jobb napokat látott politikai formáció vezetője egy héttel Matovič budapesti látogatása után a közösségi oldalán egy videóüzenetet tett közzé, amelyet a következő mondattal kezd:
Barátaim, a magyarok elveszik tőlünk a Szputnyikot!” Danko, aki az SNS élén a hírhedt Ján Slotát váltotta, a videójában arról beszél, hogy magyarországi kamionok jelentek meg Szentmihályfalván (Šarišské Michaľany), az IMUNA PHARM cég telephelyén, ahol a Szlovákiába eddig leszállított 200 ezer adag Szputnyik V orosz vakcinát raktározzák.

A hír egyébként igaz, a teherautók sofőrjei azt kérték a vállalattól, hogy haladéktalanul rakják fel a kamionokra az összes, 37 raklap oltóanyagot. Azt állították, Magyarországra kell vinniük a szállítmányt, hogy a vakcinát bevizsgálják. A szlovákiai cég azonban nem adta át az oltóanyagot, mert erre nem kapott hivatalos utasítást. Ehelyett 46 ampullát küldött abba a magyarországi laboratóriumba, ahol azokat a Matovič-Orbán megállapodás értelmében bevizsgálják.

Danko szerint azonban a kamionok nem azért érkeztek, hogy tesztelésre szállítsák a vakcinákat, hanem hogy azokat véglegesen Magyarországra vigyék. Az SNS elnöke szerint Magyarország hamarosan piacra dobja a szlovák Szputnyik-vakcinákat, és reméli, hogy az oroszok még megbocsátanak Szlovákiának.

A kulturális szervezetek is összecsaptak

Danko videóüzenete előtt néhány nappal pedig az SNS-szel szorosan összefonódott Matica slovenská szlovák kulturális intézményhálózat éles kritikával illette főként Gyimesit, mivel a képviselő a magyar kulturális szervezetnek, a Csemadoknak az állami támogatásáról beszélt. A szlovák szervezet azt írja, abban az esetben, ha erre sor kerül, a Matica slovenská a magyar intézményhálózatot fenntartó Csemadoknak juttatott állami forrás tízszeresét fogja követelni magának. A Matica slovenská ugyanakkor már most is közel kétmillió eurós normatív állami támogatásban részesül, míg a Csemadok csak pályázati úton, a Kisebbségi Kulturális Alapból juthat szlovákiai forráshoz. Az alap évente, a magyar kisebbség összes intézménye számára, hozzávetőlegesen 4 millió euróra ír ki pályázati felhívást.

Továbbiak betöltése

XS
SM
MD
LG