Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Pozsonyi napló

Sorry! No content for 12 április. See content from before

2021. április 11., vasárnap

Igor Matovic leköszönő miniszterelnök sajtótájékoztatója a pozsonyi elnöki palotában 2021. március 30-án
Igor Matovic leköszönő miniszterelnök sajtótájékoztatója a pozsonyi elnöki palotában 2021. március 30-án

Igor Matovič (OĽaNO) korábbi szlovák miniszterelnök, aki most a pozsonyi pénzügyminisztériumot vezeti, először Moszkvában járt, hogy a Szputnyik V-vakcináról tárgyaljon, másnap pedig Budapestre látogatott, hogy az orosz vakcina szlovákiai engedélyezéséhez a magyar kormány segítségét kérje.

Szlovákiában március elsején az akkor még miniszterelnök Matovič a kassai reptéren üdvözölte a szlovák légierő szállítógépét, amely az orosz Szputnyik V-vakcina első 200 ezer adagjával érkezett az országba. A kormányfő ezt gyakorlatilag partizánakcióként, az OĽaNO-Sme rodina-SaS-Za ľudí négypárti kormány másik három szereplőjének tudta nélkül hajtotta végre. A Szabadság és Szolidaritás (SaS) által jelölt külügyminiszter, a karrierdiplomata Ivan Korčok az orosz vakcinát a hibrid háború eszközének minősítette, és élesen bírálta a kormányfőt a szállítmány üdvözléséért. Az SaS, majd a Za ľudí is a miniszterelnök távozását követelte. Matovič lépése így megadta a szikrát a kormányválság kirobbanásához, amely miatt végül kénytelen volt távozni a miniszterelnöki székből.

A pozíciót párttársának, Eduard Heger addigi pénzügyminiszternek engedte át, míg ő maga a pénzügyi tárca vezetését vette át. A helycserén kívül Marek Krajčí (OĽaNO) egészségügyi miniszternek kellett még távoznia, a tárca vezetője Vladimír Lengvarský dandártábornok lett.

Pozsony szerint Szlovákia másik Szputnyikot kapott

Az orosz vakcina azonban hat héten át a szlovákiai raktárakban pihent, nem kezdték meg vele az oltást. A szlovák Állami Gyógyszer-ellenőrzési Hivatal (ŠÚKL) ugyanis nem engedélyezte a használatát, hiszen az orosz forgalmazó nem küldte meg a készítmény vizsgálatához szükséges dokumentáció 80 százalékát. A szlovák hatóság többször is kérte az orosz féltől a dokumentációt. Még az orosz vakcinával már egy ideje oltó Magyarországot is megkeresték azzal a kéréssel, adják át a szükséges dokumentumokat, de a magyar szervek ezt, a szerződésben foglalt titoktartási kötelezettségükre hivatkozva, megtagadták.

Szputnyik-diplomácia: külföldre jut, belföldre kevésbé
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:02:56 0:00

A szlovák Állami Gyógyszer-ellenőrzési Hivatal egy dolgot azonban meg tudott állapítani: a Szlovákiába leszállított oltóanyag nem azonos azzal, amit más országok kaptak és azzal sem, amit a The Lancet nevű tudományos szaklapban publikált kutatásban vizsgáltak.

Április nyolcadikán a Szputnyik V-vakcina orosz forgalmazója, a Russian Direct Investment Fund (RDIF) váratlanul bejelentette, szerinte Szlovákia megsértette az oltóanyagról kötött szerződést, így kéri vissza a már leszállított 200 ezer adagot. A forgalmazó szerint a szerződésszegés abban áll, hogy a szlovák gyógyszerhatóság egy nemzetközileg nem akkreditált laboratóriumot, a Szlovák Tudományos Akadémia egyik intézetét is bevonta a vizsgálatba. Russian Direct Investment Fund a szlovák hivataloknak a vakcinájukról tett állítását dezinformációnak minősítette.

Az orosz bejelentés után néhány órával kiderült, Matovič a szlovák kormány különgépével Moszkvába tart, hogy a Szputnyik V-vakcináról tárgyaljon. Az útról az SaS-es külügyminiszter csak úgy szerzett tudomást, hogy azt a moszkvai szlovák nagykövet jelentette neki. Arról, hogy mi történt az orosz fővárosban, Matovič a visszatérése után, április kilencedikén délelőtt tartott sajtótájékoztatóján sem számolt be részletesen. Annyit közölt, Moszkvában sikerrel járt, és bejelentette még aznap Budapestre utazik, hogy a magyar kormánnyal és kormányfővel, Orbán Viktorral a vakcinákról tárgyaljon.

A pénzügyminiszteri tisztségben lévő Matovič április kilencedikén délután már Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági miniszterrel közösen tartott sajtótájékoztatót, ahol a magyar tárcavezető bejelentette, Szlovákia azt kérte Magyarországtól, segítsen az Oroszországból érkező oltóanyag bevizsgálásában, aminek Magyarország szívesen eleget tesz. Matovič ugyanis azt kérte a magyar kormánytól, az orosz vakcinát a magyarországi akkreditált laboratóriumokban vizsgálják be, Szlovákiában ugyanis nincs ilyen intézmény.

Kora este aztán Matovič és Orbán Viktor közös videóüzenetet tett közzé, ebben a magyar miniszterelnök a barátjának nevezi a szlovák politikust és közölte, hogy több órán át tárgyaltak.

„Mindkét országot gyötri a koronavírus-járvány. Csak az oltás segíthet. Minél több a vakcinánk, annál nagyobb az esélyünk a sikerre. Bármilyen nagy legyen is a probléma, akár Szlovákiában, akár Magyarországon, jó szomszédok akarunk maradni. Magyarország kész segíteni Szlovákiának, és biztos vagyok benne, hogy ha szükség lenne rá, Szlovákia viszonozná ezt a segítséget. Minden jót kívánok minden szlovák állampolgárnak" – mondta Orbán a találkozó után.

Matovič nagyra értékelte és megköszönte a felajánlott segítséget. „Van Magyarországon egy csúcsszínvonalú laboratórium, ahol bevizsgálják nekünk a Szputnyikot, és így életeket menthetünk meg Szlovákiában" - mondta. A volt kormányfő arról is beszélt, Orbánnal is megállapodott abban, hogy a szlovák Szputnyik V-vakcinaszállítmányt a magyarországi laboratóriumokban fogják bevizsgálni.

Matovič folyamatosan bírálta a szlovák Állami Gyógyszer-ellenőrzési Hivatalt, amely szerinte a nem akkreditált laboratórium bevonásával óriási reputációs károkat okozott az orosz forgalmazónak. Zuzana Baťová a gyógyszerfelügyelet vezetője azonban úgy nyilatkozott, több tucat akkreditált intézményt is megszólítottak, de a leterheltség miatt azok nem tudták vállalni a feladatot. Baťová elmondta, a szóban forgó magyarországi akkreditált laboratóriumokat háromszor keresték meg, hogy vizsgálják be a Szlovákiába leszállított orosz vakcinát, de a magyar intézmények mindháromszor elutasították azzal, hogy nem bejegyzett oltóanyagokat nem vizsgálnak.

A koronavírus-járvány áldozatainak emlékére gyújtott gyertyák Prágában, 2021. április 4-én
A koronavírus-járvány áldozatainak emlékére gyújtott gyertyák Prágában, 2021. április 4-én

A koronavírus-járvány kitörése óta már a negyedik egészségügyminisztert nevezte ki szerdán Andrej Babiš cseh miniszterelnök. A korábbi miniszter az iskolák újranyitását javasolta, és ellenezte az orosz és kínai vakcinák importját.

Petr Arenberger korábbi prágai kórházigazgatót nevezte ki az egészségügyi tárca élére Andrej Babiš. Csehországban, ahol a világon az egyik legrosszabb a koronavírus okozta fertőzések és halálozások száma a lakosság arányában, a járvány kezdete óta már háromszor váltottak egészségügyminisztert.

Kell-e a keleti vakcina?

Arenberger elődje, Jan Blatný leváltása előtt nyíltan szembekerült a miniszterelnökkel a járvány kezelésével kapcsolatban. Babiš a múlt héten ‒ ahogy már korábban is ‒ felvetette, hogy az EU-s vakcinabeszerzést kiegészítve, Magyarországhoz és Szlovákiához hasonlóan importáljanak az orosz Szputnyik V védőoltásból.

Ez egyelőre csak felvetés maradt, részben az egészségügyi tárca ellenállása miatt. Blatný a múlt héten nyíltan hangoztatta, hogy meg kéne várni az orosz vakcinák európai engedélyezését, mielőtt elkezdik használni – az engedélyezési folyamatot elindító klinikai tesztelés egyébként a jövő héten indul el.

Babiš a napokban szintén nyilvánosan bírálta Blatnýt, részben az orosz vakcinák miatt. A minisztert emellett azért is támadta, mert az ellenezte egyes új koronavírus elleni gyógyszerek soron kívüli engedélyezését, és mert az iskolák újranyitását javasolta a tanárok tesztelése mellett. Az iskolák egy részét végül április 19-étől mégis újranyitják, emellett felfüggesztik az országon belüli utazás tilalmát, amely március 1. óta érvényben volt.

Az új egészségügyminiszter a Novinky hírportál szerint azt mondta, nem zárkózik el az elől, hogy megkezdjék a Szputnyik-vakcinák klinikai tesztelését Csehországban. Arenberger első miniszteri sajtótájékoztatóján részt vett Miloš Zeman cseh köztársasági elnök is, aki szintén arról beszélt, szükség lehet az orosz, és akár a kínai vakcinák alkalmazására is. „Mind arra kell, hogy törekedjünk, hogy a lehető legtöbb vakcinát szerezzük be” – mondta Arenbergernek. „Sajnos az elődje ezt megakadályozta.”

Nehéz helyzetbe került Babiš kormánya

A 10,7 millió lakosú Csehországban eddig több mint 27 ezren haltak meg a koronavírus okozta betegségben, ami lakosságszámhoz képest valamivel magasabb, mint a magyarországi halálozási adat. Csehországban ugyanakkor az új covidos esetek száma márciusban és áprilisban jelentősen csökkent, az elmúlt héten naponta átlagosan 4511 új fertőzést regisztráltak.

Az egészségüggyel kapcsolatos vitáktól függetlenül szerdán további nehézséggel szembesült Andrej Babiš kormánya: a hivatalosan kormányon kívüli, de a kabinetnek külső támogatást nyújtó Kommunista Párt (KSCM) bejelentette, hogy megvonja a támogatást a kormánytól. Elmondásuk szerint Babišék több olyan lépést is terveznek, amellyel nem értenek egyet, a leginkább sérelmes ilyen tervnek a katonai kiadások csökkentését nevezték.

A Babiš által vezetett koalíció ezzel a gyakorlatban is kisebbségi kormánnyá vált, azonban valószínű, hogy (hat hónappal a választások előtt) ez már nem fenyegeti Babiš pozícióját. A kormányfő leváltását Zeman államelnök indítványozhatná, akivel az ellenzéki pártok nagy része nem szívesen működne együtt.

Készült a Reuters tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG