Álomidők Párizsban

Miközben odahaza előválasztások zajlottak, Franciaországban is szavazásokkal foglalkoztunk. Mert itt, ha nem is parlamenti, de iskolai-óvodai választásokról szól minden évben az ősz eleje. El is határoztam, hogy be fogom mutatni, hogyan szoktatják hozzá a gyerekeket már az általános iskola alsó tagozatában ahhoz, hogy gyakorolják demokratikus jogaikat, kötelezettségeiket.

Alighogy megkezdődik az új tanév, a gyerekek üzenőfüzetei megtelnek az iskolai szülői szövetségek brossúráival. A különböző értékek köré szinte pártszerűen csoportosuló egyesületek először új tagokat toboroznak, aztán pár héttel később már küldik is a kampányanyagaikat.

Iskolánként változó, hol milyen szövetségek léteznek, de a két legnagyobb országos tömörülés a Szülők Tanácsának Szövetsége, azaz az FCPE (Fédération des conseils de parents d'élèves) és az Állami Oktatásban Részt Vevő Diákok Szüleinek Szövetsége, azaz a PEEP (Fédération des parents d'élèves de l'enseignement public), akik azért versengenek, hogy minél több helyet szerezzenek meg a szülői képviselő-testületben.

A szülők képviselő-testülete és az ingyenes menzakóstolás

Egyszer én is szülői képviselő-testületi tag lettem az óvodában. Attól tartok, azért, mert nem értettem, mire kértek fel, és véletlenül igent mondtam. Mindenesetre arra pont alkalmas volt a nyelvtudásom, hogy borítékokba csomagoljam a választócédulákat, hogy szavazatokat számláljak és popcornt áruljak az év végi iskolai búcsúban.

Azonban a szülői képviselet nem csak ebből áll. Jade Ghieu már évek óta aktív képviselő iskolánkban, ezért megkértem, meséljen arról, mi is a testület feladata.

„A szülői képviselő-testület feladata, hogy kapcsolatot teremtsen a szülők, az igazgató és a polgármesteri hivatal között. Franciaországban sok mindent, például a menzát, valamint az iskola előtti és utáni napközit is a helyi önkormányzat (mairie) irányítja. Az óvodákban például a dadusokat is az önkormányzat alkalmazza” – mondta el Jade.

A szülői képviselet tagjai például bármikor kérelmezhetik az önkormányzattól, hogy kóstolót rendezzen számukra az iskola menzáján. Ezt nagyon vártam, amikor tag voltam, de pont aznap lettem influenzás. Most is egy vírus állja útját a kóstolásoknak, Jade panaszkodott is:

„A szülői testület minden évben elmegy a menzára, hogy megkóstolja az ételt. Aztán elmondják a tanácsnak, hogy kell-e módosítást tenni. Tavaly azonban lecserélték a menza szállítóját, és lekerült egy fogás a menüről (korábban egy előétel, egy főétel és két desszert – sajt és édesség – volt, de mostanra levették az előételt). Azt mondják, hogy nem változtattak a mennyiségen, de mivel Covid volt, egyelőre még nem tudtuk kipróbálni.”

Az iskolatanácsot sok szülő szerint tanácsos elkerülni

Ingyenes menzakóstolgatás ide vagy oda, a legtöbb szülő mindent megtesz, nehogy bárki is felkérje a képviselői feladatra, pedig évente csak háromszor kell részt venni az iskolatanács gyűlésén. Az iskolatanács hozza meg az intézménnyel kapcsolatos fontos döntéseket, például itt döntenek az iskola belső szabályzatáról és itt fogadják el az új projekteket is. Az iskolatanácsban részt vesz az igazgató, az összes tanár, illetve az önkormányzat és a szülői szövetség képviselői. A mi iskolánkban tizenhárom osztály van, így a szülői szövetség tizenhárom tagú. Ebből idén az FCPE hat helyet nyert, míg egy független szervezet hetet.

Minden gyermek szülei egy-egy szavazatot adhatnak le a szervezetekre.

Most már azoknak a csoportjába tartozom, akik távolról, de mély tisztelettel adóznak a képviselősködést bevállalóknak.

Osztályok diákképviselete és az osztályok tanácsa

Ezért is okozott meglepetést, hogy – nyilván empirikus élmények hiányában – az alsós lányomnak hirtelen nagyon fontos lett az osztályképviselői státusz megszerzése.

Miután elköltözött az a barátnője, aki mögött évekig csak osztályképviselő-helyettes lehetett, joggal reménykedett abban, hogy idén talán megválaszthatják. Ez a tisztség alsó tagozatban még nem jár komoly feladattal, inkább a felsőben és a gimnáziumban válik fontossá, hiszen ezek a diákok részt vehetnek az osztálytanács gyűlésein a tanárokkal, az igazgatóval és a szülői munkaközösség tagjaival, és beleszólásuk lehet a diákok bizonyítványába is.

Múlt héten a gyerekeknek posztert kellett készíteniük, amelyen jól látható módon szerepelnie kellett a kampányprogramjuknak. A lányom megígérte, hogy ha rá szavaznak, elintézi, hogy könnyebb legyen a táskájuk (ne kelljen mindent magukkal hordozni, csak azokat a füzeteket, amelyekben lecke van), hogy több ének- és rajzóra legyen (jelenleg egy sincs), többet tornázhassanak és több gyep legyen az udvaron (jelenleg egy pár fa árválkodik a betonudvar mellett), és azt is el akarta intézni, hogy a szünetben a tanárok felügyeljék az udvar azon részét, ahol a legtöbben rosszalkodni szeretnek (itt kobozzák el a gyerekek egymástól az üveggolyókat).

Az osztályban be kellett mutatni a programjukat a plakátjuk segítségével. A lányom azt mondta, izgult, remegett a hangja.

Aztán mindenki szavazhatott. Most minden diáknak csak egy szavazata volt, de ha bármilyen iskolai versenyre kell továbbjuttatni valakit az osztályból, mindenki két szavazattal rendelkezik. Nem a tanárok választják be a diákokat a szavaló- vagy szépkiejtési versenyek iskolai döntőjébe, hanem saját osztálytársaik. Azért van két szavazatuk, mert a tanárok nyilvánvalónak gondolják, hogy egyet úgyis saját magukra adnak le a gyerekek.

Az osztályképviselő-választást Jade lánya nyerte. A lányom csak a helyettes helyettese lett. A nyertes öt, ő három szavazatot kapott. Egész délután sírt. Először azzal próbáltam vigasztalni, hogy elmondtam neki, hogy a helyettes gyerek nemsokára elköltözik, ezért hamarosan ő lehet a helyettes. Jade azzal vigasztalt, hogy az ő lánya tavaly alig kapott szavazatot, és ő is nagyon szomorkodott. Idén azonban valóra vált az álma.

Mi a módja, hogy az iskolában szavazatokat nyerjenek a diákok?

Az igazi vigaszt egy hatalmas csalódás hozta meg.

Egy anyukával beszélgetve kiderül, hogy tavaly a lánya volt osztályának a képviselője. Gratulálok neki. Azt mondja, nem volt olyan nagy teljesítmény, csak tudni kell, hogyan kell csinálni. A lánya például üveggolyót adott a potenciális szavazóknak ajándékba, és sült krumplit ígért nekik a menzára. Mások pedig idén is cukorkát osztogattak.

Elmondja azt is, hogy a kislány aztán nagyon megbánta, hogy ő nyert, mert halálra unta magát a gyűléseken, és soha többé nem akar újra képviselő lenni. Idén még posztert sem készített, nehogy véletlenül bejusson.

Nevetni kezdek, és a naivitásomat okolom a gyerekem sikertelenségéért.

„Hiába! – mondja – A választóknak csak ígérni kell valami szépet, valami jót, valamiféle cukorkát vagy üveggolyót. A szavazókat le kell kenyerezni! Szerintem már idén kezdj el üveggolyókat vásárolni!”

Az utolsó fordulat

Kissé csalódottan itt akartam befejezni a történetet, közben arra kértem az ismerőseimet, hogy küldjenek fotókat a választásokon induló gyerekek plakátjairól. Így kaptam meg Stella plakátját, amelyre a kislány cukorkákat ragasztott, és cukorkaosztást ígért minden péntekre a menzán.

Az anyuka hozzátette, hogy a plakát a fényképezés óta már nem így néz ki, mert a tanítónő letépte a cukrokat a poszterről, és azt mondta, finomságot nem szabad ígérni szavazatért cserébe, mert az csalás.

Úgy tűnik, hogy a gyerekek tényleg a saját bőrükön, szinte játszva tanulják meg a demokratikus szabályokat. Legalább nem felnőttkorukban tapasztalják meg mindazt, ami megtörténhet még egy demokratikus választás során is. Így később, kevésbé naivan valószínűleg nem lesznek annyira könnyen lekenyerezhetők és talán kevésbé lesznek majd megvezethetők.

A koronavírus-járvány idején Franciaországban, mint sok más nyugati országban megszaporodtak a kutyatulajdonosok. Az állatokat impulzívan, gyakran terápiás célból vásárolták maguknak a franciák. Most, hogy sokan vissza kell térjenek az irodába, az ebeket – majd két év után – először hagyják magukra. Előfordul az is, hogy a gazdik elhanyagolják vagy egyszerűen kidobják a kutyusokat. A kormány szigorúbb büntetéseket fontolgat.

„A park tele van kétévesnél fiatalabb kutyákkal” – mondja egy labradorkölyök büszke párizsi tulajdonosa, akit kutyája teljesen körbetekert a hosszú tréningpórázzal.

„Hihetetlen, hogy milyen szociális lesz az ember, ha hirtelen kutyája lesz. Olyan ez, mint amikor először születik gyereked, és mindenki megállít az utcán. Ez most azért különösen érdekes, mert a sok távolságtartás meg lezárás után az ember hirtelen mindenféle vadidegennel elegyedhet szóba” – mondja a gazdi.

Párizs külvárosában, a Parc de Saint-Cloud alsó részén tényleg rengeteg kutyával lehet találkozni, és ha a kutatásoknak – és a kutyásoknak – hinni lehet, a legtöbbjük valószínűleg „chiens de pandémie”, azaz „Covid-kutya”. Így hívják ugyanis azokat az ebeket, akiket a járvány időszakában, azaz 2020 januárja után vásároltak. Ezek a kutyák az elmúlt időszakban alig töltöttek időt a gazdájuktól távol.

Globális-e a Covid-kutya-jelenség?

Állítólag nemcsak Párizst, de Londont és a kanadai és amerikai nagyvárosokat is ellepték a Covid-kutyák. Egy amerikai felmérés szerint 2020-ban harminc-negyven százalékkal több ebet fogadtak örökbe, mint az azt megelőző évben.

„Nem tudom, hogy a jelenség globális-e, de az Egyesült Államokban, Európában és az Egyesült Királyságban minden bizonnyal valós” – válaszolt kérdésünkre James A. Serpell, a Pennsylvania Egyetem állatorvosi karának állatjóléti professzora, aki szerint a Covid idején a háziállatok közül egyértelműen az ebvásárlás volt a legjellemzőbb, legalábbis az USA-ban.

Számos híresség is kutyával vigasztalódott a járvány idején.

Cambridge hercege és felesége, Vilmos és Katalin szeptemberi észak-írországi hivatalos látogatása során elárulta, hogy rengeteg állatot szereztek be a járvány miatti lezárások alatt, akik úgy hatottak rájuk, „mint a terápia”. Állítólag Katalin hercegné egy spánielt is kapott az öccsétől.

Pár héttel később Andrew Lloyd Weber híres zeneszerző azt nyilatkozta a Varietynek, hogy miután meglátta, mit csinált Hollywood a Macskák című musicaljéből, életében először vásárolt kutyát. Az eb a lezárások idején a zeneszerző állandó kísérője lett. Weber még repülni is magával vitte mint terápiás állatot.

Terápia Covid-kutyákkal

A francia média a járvány kirobbanása után nem sokkal már arról cikkezett, hogy a kutyavásárlási láznak terápiás hatása is van.

„Másoktól elzárva, a korlátozó intézkedések miatt sok honfitársunk a háziállatokhoz fordult. A bezártság alatt ezek az állatok minden eddiginél nagyobb vigaszt jelentettek, hiszen segítettek a franciáknak kiszakadni az elszigeteltségből, valamint megerősítették a bezártság miatt stresszes családokat. Az elmúlt évben a kedvtelésből tartott állatok értékesítése robbanásszerűen megnőtt. A vásárlók trendeket követve kezdtek el kiskutyát vásárolni. A pomskyk, amelyek a huskyk vad szépségét ötvözik a pomerániai ölebek puhaságával, nagy sikert arattak” – írja a La Chaîne Info (LCI) információs csatorna.

Talán nem véletlen, hogy az elmúlt időszakban a Parc de Saint-Cloud igazi sztárja is egy pomerániai kutyus, aki Koby névre hallgat. Gazdája Annabelle néven mutatkozik be.

Arra a kérdésre, hogy Koby Covid-kutya-e, igenlő válasz érkezik:

„Igen. Az első lezárás idején különösen nehéz volt két gyerekkel otthon lenni, otthon tanítani, távmunkát végezni és állandóan főzni. Minden kulturális és sportolásra alkalmas hely be volt zárva, ráadásul a csodálatos parkunk, ahová minden hétvégén járunk a gyerekekkel, szintén zárva volt. Úgy döntöttünk a férjemmel, hogy veszünk egy kutyát: egy kis pomerániai spitzet, aki narancssárga, mint egy kis róka. Ez volt a családunk álma, mert a parkban találkoztunk néhány csodálatos háziállattal” – meséli Annabelle.

A járvány alatt nehezebb lett Franciaországban kiskutyához jutni

Az LCI szerint a járvány teljesen felforgatta a kisállattenyésztés és az állatkereskedelem ágazatát: a tenyésztőknél megnövekedett a várakozási idő és az állatkereskedésekben megugrottak az árak.

A fent említett labrador-kölyökkutyát Spanyolországban vásárolta a gazdája, aki azt állítja, hogy Franciaországban képtelenség volt rövid időn belül kiskutyához jutni.

Annabelle, Koby gazdája azt mondja, nekik a francia árak okoztak nehézséget.

„Amikor elkezdtünk kutyát keresni, természetesen először francia tenyésztőket néztünk meg. Hamar rájöttünk, hogy egy jó törzskönyvvel rendelkező pomerániai kiskutya ára rendkívül magas. Közben véletlenül megtudtam, hogy egy Oroszországban élő távoli rokonom pomerániaitenyésztő, és egy nagyon szép kiskutyát ajánlott nekünk megfizethető áron. Gyorsan megszületett a döntés, hogy tőle szerezzük be a kiskutyát” – mondta Annabelle, aki szerint a tenyésztő hozzászokott már a külföldi vásárlásokhoz, és minden formalitást elintézett, hogy a kutya épségben és jogszerűen érkezzen meg Párizsba.

Koby esetében a vevők jól ismerték a tenyésztőt, de az állatvédők kongatják a vészharangot. James A. Serpell állatjóléti professzor szerint a külföldi kutyavásárlás problémát is okozhat.

„Európában vannak arra utaló jelek, hogy a kölyökkutyák iránti megnövekedett kereslet és a magasabb árak elősegítették a Kelet-Európából és Ázsiából származó, kereskedelmi céllal tenyésztett kölyökkutyák illegális kereskedelmét. Ez jelentős közegészségügyi veszélyt jelent a veszettség és más zoonózis (állatról emberre átterjedő – szerk.) betegségek miatt, és nyilvánvalóan rossz hatással van a kiskutyák egészségére és jólétére” – írta a Szabad Európának e-mailben Serpell.

A Covid-kutyák mozgást, rendszert és új kapcsolatokat hoztak a járvány idején

Annak ellenére hogy a média világszerte hangsúlyozza, hogy a legtöbb kisállatot a járvány idején terápiás célból vásárolták, a The Conversation hasábjain Beth Daly, a kanadai Windsor Egyetem antrozoológiai – azaz az állatok és az emberek együttélését kutató – docense azt írja, hogy ez vitatott téma.

„Végül is a kutatási eredmények azt mutatják, hogy a kutyák jelenléte csökkenti a vérnyomást, csökkenti a stresszt és javítja az érzelmi jólétet. Herzog (Hal Herzog antrozoológus – a szerk.) viszont többször adott már vészjelzést, és figyelmeztetett, hogy ezek az antrozoológiai kutatások elfogultak. Ezt az aggodalmat osztja a Dog Sense című könyv szerzője, John Bradshaw is, aki megjegyzi, hogy bár egyes tanulmányok valóban pozitív egészségügyi hatásokat mutatnak, ugyanennyi tanulmány arra a következtetésre jut, hogy a háziállatoknak nincs vagy csak csekély hatásuk van az egészségre.”

Az elmúlt két évben vásárolt kisállatok több más pozitívumot is hoztak gazdájuk életébe. A kutya például mozgásra buzdít és rendszert visz a mindennapokba, ugyanis rendszeresen ki kell vinni sétálni.

„Koby érkezése nagyon pozitívan változtatta meg az életünket. A gyerekeket lefoglalta, játszottak vele és vicces dolgokat tanítottak neki. Az ő felelősségük lett, hogy naponta többször elvigyék sétálni, és takarítsák fel a padlót, ha tócsát csinál” – mondja Annabelle.

Franciaországban a kutyasétáltatásra még a legszigorúbb lezárások idején is volt lehetőség.

„Kobynak köszönhetően kivételt képeztem este hét óra után a szabály alól. A kutyám sétáltatására feljogosító igazolással a zsebemben jogot kaptunk a kijutásra!”

A Covid-kutyák és a szocializáció paradoxonja

A kutyák még a legnehezebb időkben is segítettek a gazdájuknak társadalmi életet élni.

„Miután a park megnyílt, és az emberek elkezdtek gyakrabban kimozdulni, Koby igazi sztár lett a Parc de Saint-Cloudban és Párizsban. Amerre csak jártam, az emberek megszólítottak. Olyan szimpátiatőkével rendelkezett, hogy mindenféle embert magához vonzott, minden korosztályt, társadalmi státuszt és nemet. Még egy híres énekesnő is odajött hozzánk a parkban, hogy megsimogassa. Ha van kutyád, belépsz a kutyatulajdonosok klubjába, és az emberek elkezdenek veled beszélgetni a séta során. Ez egy teljesen új világ! Hihetetlen elégedettséget és boldogságérzetet ad” – mondja Annabelle, aki úgy véli, hogy egy kedves kisállat nemcsak a saját, de mások életét is megváltoztathatja.

„Ami igazán vicces, hogy miután láttak minket ezzel az aranyos kutyával sétálni, a szomszédaink is vettek, mondván, hogy hatottunk rájuk” – meséli a pomerániai tulajdonosa.

Talán paradoxonnak tűnhet, de a pandémia alatt a kisállattartásban a fő gondot mégis a szocializáció hiánya jelentette, hiszen gazdáikhoz hasonlóan a kutyák sem éltek igazán normális társadalmi életet.

A Szabad Európának is nyilatkozó Serpell a The Conversationben megjelent cikkben rámutat a lényegre: „A világjárvány idején szerzett kiskutyák, ha a gazdik felelősségteljesen viselkedtek, nem lettek megfelelően szocializálva.”

„A ma kölyökkutyái holnap a menhelyek kutyái lehetnek”

Most, hogy sok országban, köztük Franciaországban is kezd visszatérni az élet a normalitásba a magas átoltottságnak köszönhetően, sokan visszamennek a munkahelyükre dolgozni. Az egyedül otthon hagyott kutyákra egyre jellemzőbb a szeparációs szorongás, hiszen az elmúlt időszakban a lezárásoknak köszönhetően a kisállatok szinte alig töltöttek időt távol a gazdájuktól.

Annabelle szerint kiskutyája átalussza az egész napot, ha senki nincs otthon.

„Koby az elején nem volt túl boldog, de most már egyéves, és megszokta, hogy korán reggel elmegyünk. Ha a férjem otthon van, vele marad. Ha nem, mert ő is dolgozik, Koby egész nap alszik. Amikor fél hat körül hazaérek, azonnal kimegyek vele. Este mindannyian boldogok vagyunk, hogy újra láthatjuk egymást.”

Azonban nem minden otthon hagyott eb reagál úgy, mint Koby. Az egyedülléthez nem szokott kutyák, ahogy az a The Conversation cikkéből kiderül, destruktív módon kezdhetnek viselkedni. Egyesek újra a lakásban piszkítanak, odakint pedig agresszívabban viselkednek.

Arról nem is beszélve, hogy a kevesebb sétáltatás, az aktivitás hiánya is negatív módon hat a kisállatokra.

„Az továbbra sem világos, hogy a normális munkához való visszatérés következtében megnőtt-e a pandémiás kutyák elhagyása vagy kidobása. Néhány állatmentő szervezet növekedést jelentett, de mások nem számoltak be növekedésről a járvány előtti évekhez képest” – válaszolt kérdésünkre Serpell.

A fura viselkedést azonban a gazdák valószínűleg egyre kevésbé fogják tolerálni, ezért Serpell szerint félő, hogy „a ma kölyökkutyái holnap a menhelyek kutyái lesznek”.

Franciaországban az impulzív vásárlások miatt szigorúbb büntetéseket terveznek bevezetni

Az Europe 1 rádió információi szerint már a járvány előtt legalább százezer kisállatot dobtak ki évente a franciák, többségük kutya és macska volt.

„Franciaországban az állatok kidobását – ugyanúgy, mint az állatkínzást – a büntető törvénykönyv kegyetlenségnek minősíti” – írja a Le Figaro egyik cikkében, amelyben részletesen elemzik, hogyan lehet az állatokról törvényes módon lemondani. Ha valaki már nem tud gondoskodni a kisállatáról, elviheti egy állatmenhelyre, de semmi esetre sem hagyhatja közterületen vagy dobhatja ki a természetbe, mert ezért szigorú büntetés jár.

Az állatok kidobását mint bűncselekményt jelenleg akár két évig terjedő börtönbüntetéssel és harmincezer eurós pénzbírsággal büntethetik.

A járvány során tapasztalt impulzív kisállatvásárlások megnövekedése következtében a francia kormány már tavaly a szankciók szigorításán gondolkozott.

Julien Denormandie mezőgazdasági miniszter 2020 decemberében bejelentette, hogy a háziállatok védelme érdekében a kormány szeretné a börtönbüntetést három évre, a bírság összegét pedig akár negyvenötezer euróra emelni.

A kutyák emberfüggővé, a gazdik kutyafüggővé váltak

Nem minden Covid-kutyától válik meg a tulajdonos. Koby esetében már akkor eldőlt, hogy örökre náluk marad, amikor Annabelle lányai egy masnival átkötött dobozban megkapták.

„Amikor kinyitották a dobozt, szó szerint megnémultak. A nagyobbik lányom azt kérdezte: Ez a MI spiccünk? Örökre velünk marad? – Igen – válaszoltam, és együtt sírtunk a boldogságtól” – meséli Annabelle.

Bár Franciaországban vannak, akik jelezték a munkáltatójuk felé, hogy a kutyájuk miatt nem tudnak visszamenni az irodába dolgozni, mégis inkább az a jellemző, hogy a munkahelyek miatt a kutyák veszítik el a gazdijukat, és nem a munkahelyek veszítik el az alkalmazottaikat az ebek miatt.

A legtöbb öleb várhatóan nem lesz olyan szerencsés, mint Koby. Inkább az valószínű, hogy hamarosan a fő gond nem az lesz, hol vegyenek az emberek maguknak kutyakölyköt, hanem az, hogy ki fogadja örökbe a menhelyeken megsokasodott Covid-kutyákat.

Készült az Europe 1, a Le Figaro, a The Conversation, a The Washington Post, a Variety és az LCI cikkeinek felhasználásával.