Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Prágai levél

Kinyitottak a teraszok Csehországban is, és ugyan láttunk már ennél melegebb májust, de a lehetőség, hogy sok hónap után végre törvényesen le lehet ülni meginni egy sört, sokaknak nyilván komoly csáberőt jelentett. Aztán jött a meglepetés.

A cseh statisztikai hivatal adatai szerint a boltokban kapható dobozos sörök ára áprilisban éves alapon (azaz előző áprilishoz képest) 8,5 százalékkal emelkedett.

A hír jelentőségét talán azzal a jelenettel tudnám leginkább érzékeltetni, amikor még ősszel egy baráti társasággal elmentünk egy hosszabb sétára, aminek a kellős közepén az egyik táskából előkerült pár doboz sör, azonnali elfogyasztás céljából. Magyarán a csehek számára a sör tényleg alapvető élelmiszer.

Még drágább a söröd

Ha ez nem lenne elég, azokon a vendéglátóipari helyeken, melyek a járvány alatt is árusítottak elvitelre, a csapolt sör még drágább lett.

“Úgy vettük észre, hogy a Covid ideje alatt (azaz tavaly és idén február között) a cseh éttermekben legnépszerűbb sörök ára 12 százalékkal emelkedett. Ez több, mint a megelőző két évben összesen” – nyilatkozta a Prague Morningnak Petr Menclík, annak a cégnek az igazgatója, mely a cseh vendéglátóhelyek negyede által használt fizetési rendszert biztosítja.

A trend pedig megállíthatatlannak tűnik, azaz a korlátozások enyhítése után a szakemberek további drágulásra számítanak.

“Mi nem emeltük sem az ételeink, sem a sör árát, nem is gondolkodunk rajta legalább őszig. A döntésünk akkor majd a sörfőzdék árpolitikájától függ” – mondta Karel Doubek, az U Pinkasů étterem igazgatója.

(Az étteremről annyit mindenképpen meg kell említeni, hogy a 19. század közepe óta működik Prága központjában és állítólag itt csapoltak először Pilsner Urquellt a fővárosban.)

Egy másik étteremtulajdonos arról beszélt, hogy ők elsősorban a vetélytársakat figyelik, de szinte biztos benne, hogy két év múlva a 60 koronás (820 forintos) korsóár lesz az általános.

Ez azért elég sötét jövőképnek tűnik, hiszen a városközpontban most nagyjából 50 korona körül van a sör korsója, persze vannak ennél jóval alacsonyabb árra operáló éttermek is, ahol 35-40 koronánál áll meg az ár.

Sörre bor

Korábban az egyik Prágai levélben már írtam arról, hogy egy felmérés szerint a csehek fogyasztják a legtöbb sör a világon, 468 adagot évente és fejenként, ami ugyebár bőven több, mint egy sör naponta (a sört nyilván nem fogyasztó gyerekeket is beleszámítva).

Érdekesség, hogy noha mennyiségben a sör vezet a bor előtt, a lakosság nagyobb aránya (73 százalék) fogyaszt bort, mint sört (65 százalék).

A bor árának változásáról egyelőre nem érkezett hír.

Prágai levél - mi ez? A Szabad Európa újraindulásával felélesztettünk egy talán feledésbe merült műfajt is, amelynek lényege, hogy a külföldről tartalmat szolgáltató médiumok (amilyen a Szabad Európa Rádió vagy a BBC Magyar Adása volt) megpróbálták kicsit szubjektívabb módon bemutatni a magyar közönségnek a helyi hétköznapokat is. A heti rendszerességgel jelentkező rovatban a prágai és cseh életet, kultúrát, történelmet próbáljuk meg közelebb hozni, illetve megmutatni, milyennek látszik Magyarország 500 km távolságból.
A kép még tavaly májusi, hamarosan készülhetnek majd újak
A kép még tavaly májusi, hamarosan készülhetnek majd újak

Egy héttel azután, hogy május 10-én kinyitottak az üzletek, megnyílnak a kocsmák, éttermek kerthelyiségei is Csehországban. Akadnak érdekességek (ez már csak egy ilyen ország), például nem lehet wifi és zene, illetve beülni csak a betegségen átesve, beoltva vagy negatív teszttel lehet – de ennek felelőssége a vendégre hárul. Prágai levél.

Egy hete arról írtam, hogy hónapok (gyakorlatilag teljes) zárlata után Csehországban mindenki tűkön ülve várta, hogy május 10-én újranyissanak az üzletek.

Jelentem, a nyitás megtörtént, olyannyira, hogy sima hétköznap kora este akkora dugó volt a Prágából kivezető autópályán a városszéli bevásárlóközpontok irányába, amilyet régen láttam.

Hétfőn (azaz május 17-én) nyitnak a kerthelyiségek is. Tekintsünk el attól a nem elhanyagolható ténytől, hogy brutális esőzéseket jósolnak egész hétre, és képzeljük el, ahogyan az egyszeri éhes-szomjas cseh polgár elindul kedvenc étterme vagy kocsmája felé!

Az érvényes (e sorokat péntek délután írom) szabályok szerint a kerthelyiségekbe csak olyanok térhetnek be, akik vagy átestek a fertőzésen, vagy be lettek oltva (mindkét adaggal) vagy 72 óránál nem régebbi negatív tesztet tudnak felmutatni.

Utóbbit kiadhatja a munkaadó is, mivel Csehországban már jó ideje heti tesztet kell csinálnia annak, akinek be kell mennie a munkahelyére.

Mit csináltak? Hát semmit

A nagy kérdés persze az, ki fogja ellenőrizni ezek meglétét? Nos, a csehek azzal vágták át a gordiuszi csomót, hogy nem csináltak semmit (ez egyébként is jellemző rájuk).

Magyarán sem az egészségügyi, sem az ipari és kereskedelmi tárca nem hozott semmilyen rendeletet, így aztán az egyes vendéglátóipari helyeken múlik, mit is lépnek.

A cseh sajtó persze elég részletesen foglalkozik a kérdéssel, a Mladá fronta Dnes (MfD) lapnak nyilatkozó egyik étteremtulajdonos például kerek-perec közölte, ő bizony nem fog csak azért egy pincért odaállítani a bejárathoz, hogy az ellenőrizze az igazolásokat.

“Maximum megkérdezik majd a pincérek a vendéget, van-e érvényes tesztje, de nem tudok elképzelni olyan helyzetet, ahol 'nincs' lenne a válasz” – fogalmazott a neve leírásához persze hozzá nem járuló tulaj.

“Ha a vendég csal, az az ő felelőssége”

Egy másik azt mondta, ők étterem és nem felügyelő hatóság, szóval oldják csak meg szépen a hivatalos szervek és a rendőrség az ellenőrzést, ők aztán nem foglalkoznak egy adott dokumentum valódiságával.

A kormány sem aggódja túl magát. “Olyan ez, mint amikor a fiatalok először mennek kocsmába. Vannak országok, ahol csak személyigazolvány bemutatása mellett rendelhetnek alkoholt. Ez is olyasmi. Ha a vendég csal, az az ő felelőssége” – jelentette ki Karel Havlíček ipari és kereskedelmi miniszter.

A prágai egészségügyi hivatal vezetője próbált szigorúbban fogalmazni, mondván, a dokumentumokat notóriusan nem ellenőrző helyiségek büntetésre számíthatnak. Ami a szabályokat illeti, nyitva este 10-ig lehetnek a helyek, a minimum 1,5 méter távolságban lévő asztaloknál maximum négy, nem egyazon háztartásban élő ember ülhet.

Ki így - ki úgy nyit: a korlátozások feloldása Európában
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:01:20 0:00

Se WiFi, se zene

Más kérdés, hogy kisebbfajta időutazás lesz majd kiülni ezekbe a kerthelyiségekbe, hiszen a törvény szerint a vendégek által elérhető WiFi és a zene is tilos lesz, mondván, így majd nem üldögélnek annyit ott az emberek.

“A zene és főleg a WiFi azért tilos, mert nem az a cél, hogy az emberek (különösen a fiatalok) ott találkozzanak, sörözzenek és üldögéljenek négy órát” fogalmazott Karel Havlíček.

Hanem akkor ugyan mi? - tesszük fel a kérdést kissé megemelkedett szemöldökkel, visszaemlékezve a téli napokra, amikor bőven láttunk olyan helyeket, ahol a “kint felejtett” asztaloknál hosszan üldögéltek és ittak ezt-azt az emberek. Nem beszélve arról, hogy "zene nélkül mit érek én", ugye.

Prágai levél - mi ez? A Szabad Európa újraindulásával felélesztettünk egy talán feledésbe ment műfajt is, amelynek lényege, hogy a külföldről tartalmat szolgáltató médiumok (amilyen a Szabad Európa Rádió vagy a BBC Magyar Adása volt) megpróbálták kicsit szubjektívabb módon bemutatni a magyar közönségnek a helyi hétköznapokat is. A heti rendszerességgel jelentkező rovatban a prágai és cseh életet, kultúrát, történelmet próbáljuk meg közelebb hozni, illetve megmutatni, milyennek látszik Magyarország 500 km távolságból.

Továbbiak betöltése

Maradjon velünk!

  • Szabad Európa a mobilján: töltse le ingyenes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!

A stabil mobilkapcsolat érdekében a weboldal egyes funkciói az applikációban csak korlátozottan érhetők el.

XS
SM
MD
LG