2021. október 6., EU–Nyugat-Balkán-csúcs a szlovéniai Brdo pri Kranjban. Védekező állásban az uniós sorfal néhány tagja. Labdába rúghatnak-e a tagságra vágyó nyugat-balkániak?
„Kipipálós csúcs” – az EU tovább előszobáztatja a Nyugat-Balkánt
Mégis mire jó az EU–Nyugat-Balkán-csúcstalálkozó? Úgy tűnik, az ilyen események Brüsszel számára egyfajta kipipálni való rutinná váltak, mint sok más minden, amit a geopolitika terén tesz manapság.
A mostani, október 6-i csúcs jó lehetőség volt elmesélni, mennyi mindent ajándékoz az EU a hat, jövőbeli tagságban reménykedő országnak a régióban. Viszont azt is bemutatta, mennyire diszfunkcionálissá vált a klub és hogy a balkániak tagsági reményei valójában nem többek mint ködös ábrándok.
Uniós diplomaták természetesen dühösen utasítanák vissza a helyzet efféle jellemzését, és persze elővennék a konkrét példákat arról, mennyi mindent értek el az október 6-ra időzített szlovéniai eseményen.
Vegyük például a csúcs peremén rendezett találkozókat. Ott volt a francia elnök és a német kancellár, akik a koszovói és szerb vezetőkkel tárgyaltak. Mindez demonstrálja, hogy a Belgrád–Pristina-viszony az európai diplomácia legmagasabb szintjeit foglalkoztatja.
Vagy ott volt ugyanaznap a macedón és bolgár vezetőkkel folytatott reggeli – megint csak egy konkrét jelzés arról, hogy aktívan próbálkoznak a Szkopje csatlakozási tárgyalásait blokkoló szófiai vétó feloldásával.
Pénzt, vakcinát, olcsó mobilozást adnak
A csúcsra heteken át készültek az EU illetékesei, a konkrét eredményeket a zárónyilatkozatban próbálták tükrözni. Például hogy az EU harmincmilliárd eurót fektet a következő hét évben a Nyugat-Balkánba.
Vagy hogy Brüsszel 2,9 millió Covid–19-vakcinaadagot adományozott a hat országnak, hogy „2021 végére hasonló átoltottságot érjenek el, mint az EU-átlag”. Továbbá kinyilvánították, hogy világos célokat határoztak meg „az EU és a Nyugat-Balkán közti mobil barangolási díjak mérséklésére”.
Ablakfólia az EU-képviselet épületén az észak-macedóniai Szkopjéban: „Az EU veled van” – Lehet, de a tagságot folyamatosan lebegteti. 2021. szeptember 24.
A nyilatkozat azt is megígérte, hogy az EU és a nyugat-balkáni vezetők jövőre is körbeülik a tábortüzet, a tanácskozás rendszeres lesz.
Viszont van egy aggasztó dolog, amely bizonyosan idegesíti a térség országait: egyre gyakrabban találkoznak EU-s kollégáikkal – négy év alatt már háromszor volt ilyen –, de a beszélgetéseknek nincs sok konkrét hozadéka.
A szomorú valóság ez: a 2003-as thesszaloniki EU–nyugat-balkáni csúcs volt eddig a legnagyratörőbb. Ott még szégyentelen nyíltsággal megfogalmaztak egy konkrét célt: „a Balkán jövője az Európai Unióban van” és „a következő nagy feladat – az európai szabványok bevezetésével párhuzamosan – az európai struktúrákba való integráció és végül az uniós tagság előkészítése”.
A következő ilyen csúcsra csekély tizenöt évet kellett várni
Most hirtelen beígérték az éves rendszerességgel ismétlődő találkozókat, de a nyilatkozatokból eltűnt minden jövőbe mutató retorika.
Az idei kommüniké például így fogalmaz: „Az EU megerősíti a bővítési folyamat melletti elkötelezettségét. A mostantól hozott döntések alapja a partnerek által bevezetett valós reformok, a fair és szigorú feltételek és az objektív megfelelés elve.”
Közben azok az EU-diplomaták, akik tényleg szeretnék a régiót a klubban látni, már kénytelenek annak is örülni, hogy a szöveg legalább említi a bővítés szót. Ekkora most az ambíció szintje.
A bővítésszkeptikusok, például Dánia, Franciaország és Hollandia lenyugtatására pedig beletettek egy ilyen mondatot is: „Ugyancsak megemlítjük annak fontosságát, hogy az EU képes legyen fenntartani és mélyíteni saját fejlődését és biztosítani azt a képességét, hogy új tagokat tudjon integrálni.”
Ez a diplomatazsargon magyarra lefordítva ennyit tesz: „Elég sok belső gondunk van az EU-ban, amivel most foglalkozni akarunk, úgyhogy legyetek szívesek ne zavarjatok bennünket a tagságról szóló kérdésekkel!”
Nem csoda, hogy gyorsan lesöpörték az asztalról a szlovén EU-elnökség korai javaslatát, hogy állítsanak fel valamiféle menetrendet a hat ország felvételére.
Montenegró jó nyaralóhely, a nemzeti valuta euró, de az uniós csatlakozási tárgyalások még váratnak magukra
Gáz van – az EU-t most inkább ez foglalkoztatja
Ahhoz, hogy az ember felmérje, mennyit is ért ez a csúcs, elég volt követni a találkozó előtt az EU-vezetők doorsteptájékoztatóit és a csúcs utáni sajtókonferenciát.
Az újságírói kérdések fele – szinte mind EU-s országbeli médium részéről – nem a Nyugat-Balkánról szólt. A zsurnalisztákat inkább az EU-s vezetők csúcs előtti vacsorája érdekelte (ahol az gázárválság, a kaotikus afganisztáni kivonulás utáni EU-s „stratégiai autonómia” és a Párizst még mindig dühítő AUKUS-affér volt a téma).
A tagságra váró Nyugat-Balkánnak közben sokba kerül az agyelszívás. Narancs színű csík: a nemzetgazdaságot sújtó éves kár millió euróban számolva; fehér dobozok euróösszeggel: egy jól képzett polgár elvándorlásából származó éves veszteség
Az EU a saját köldöke nézegetésével van elfoglalva, a közeljövő tervei között nem szerepel a Nyugat-Balkán.
Csak annyi történik, hogy most már éves csúcstalálkozók lesznek, ahol majd lehet udvariaskodni és kiosztani néhány politikai ajándékot. Egyfajta családi összejövetel. Jobb azonban, ha a szegény rokon tudja: nem tartozik és soha nem is fog a belső körhöz tartozni.
Kancellárjelöltek (balról jobbra): Armin Laschet, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) párt elnöke, Annalena Baerbock, a német Zöldek társelnöke és Olaf Scholz, az SPD pénzügyminisztere
Itt a nagy német választási útmutató
Már csak kevés idő van hátra, és megtartják az elmúlt évtizedek egyik legkiszámíthatatlanabb német szövetségi választását.
Íme a Szabad Európa útmutatója arról, hogy Angela Merkel kancellár távozása után ki léphet a helyére, és mi a különbség a „Jamaica-koalíció” és egy „közlekedési lámpás” koalíció között.
Miért fontos ez a választás?
A fő ok az, hogy Németországnak – az EU legnépesebb és legerősebb tagállamának – 2005 óta most lesz először új vezetője. Isten hozta a poszt-Merkel-éra első választásán!
Angela Merkel kancellár ugyanis négy egymást követő választási győzelem és közel tizenhat, hatalomban eltöltött év után távozik. Ezzel nagyjából beállította mentora, Helmut Kohl rekordját, aki a háború utáni Németország leghosszabb ideig hivatalban lévő vezetője volt. Ez idő alatt öt brit miniszterelnökkel, négy amerikai elnökkel és négy francia államfővel dolgozott együtt.
A kissé vonakodó Merkel az, akit a nyugati liberális rend oszlopának és az Európai Unió tényleges vezetőjének neveznek. Őt tartották a világ legbefolyásosabb nőjének is. Azonban sok német számára ő egyszerűen csak a mutti.
Merkel gyakran játszott kulcsszerepet a kontinenst az elmúlt években sújtó számos válság – a gazdasági és az eurókrízistől kezdve a migrációs hullámokon át a Brexit és most a pandémia – kezelésére adott válaszok kidolgozásában. Gyakran vádolták azzal, hogy nincs világos elképzelése Németországról és Európáról, és habozik a nehéz döntések meghozatalában. Viszont a kompromisszumokkal és a végtelenül elnyúló tárgyalásokkal sikerült összetartania mind országát, mind az EU-t.
Szeptember 26-án azonban – amikor a németek az urnákhoz járulnak – lezárul ez a korszak.
Tschüss, Mutti! Ez a választás nyitja meg az Angela Merkel utáni érát a német politikában
Mivel nincs egyértelmű utódja, és egyik tömegpárt sem tört élre, a választás igazi thriller lehet. Ráadásul valamelyik erő győzelmével még nem ér véget a bizonytalanság.
A nagy munka már másnap elkezdődik, amikor a temérdek opció közül össze kell kovácsolni egy kormánykoalíciót. Könnyen előfordulhat, hogy az országnak az ötvenes évek óta először kisebbségi kormánya vagy első ízben hárompárti koalíciója lesz. (A konzervatív CDU-t és bajor testvérpártját, a CSU-t – bár két külön párt – egynek számítják a szövetségi politikában.)
Nagyon valószínű, hogy az alkudozás jó ideig eltart majd, és Berlin karácsonyig vagy még tovább is ügyvezető üzemmódban funkcionál csak. Közben az EU kormányrúd nélkül hánykolódik majd egy olyan pillanatban, amikor a koronavírus delta-variánsának és a tálibok afganisztáni győzelmének hullámai az európai partokra zúdulnak.
Ki váltja Merkelt?
A legvalószínűbb kimenetel jelenleg az, hogy Merkel utódja a három legnagyobb politikai párt – a szociáldemokraták (SPD), a jobbközép CDU/CSU vagy a Zöldek – egyik vezetője lesz. Az elmúlt négy hónapban mindhárom párt egy-egy alkalommal állt a közvélemény-kutatások élén, a köztük lévő különbség még mindig mindössze néhány százalékpont.
Tuti tippnek most az SPD jelöltje és jelenlegi pénzügyminisztere, Olaf Scholz tűnik. Pártja jelenleg vezet a közvélemény-kutatásokban. Ha ezt a választók is megerősítik a szavazás napján, ő kapja meg az első lehetőséget a kormánykoalíció létrehozására.
A mérsékelt baloldali politikus lendületben van, mivel jól szerepelt az első tévés vitán. A felmérések szerint ő a nép által preferált kancellár.
Annak ellenére, hogy nem Merkel pártjából való, sikerült biztos kezű és a folytonosságot garantáló jelöltként beállítania magát. Sikerét azonban nagyban köszönheti annak is, hogy a másik két jelölt túl korán jutott fel a csúcsra, amúgy pedig halovány volt.
Sem a zöld jelölt, Annalena Baerbock (jobb oldalon), sem a korábbi észak-rajna-vesztfáliai miniszterelnök, Merkel felkent utódja a CDU élén, Armin Laschet nem tűnik karizmatikusnak
A CDU/CSU jelöltje, Armin Laschet néhány hónappal ezelőtt a CDU/CSU kemény csatával járó előválasztásából emelkedett ki kancellárjelöltként. Tavasszal egy ideig a párt látványosan az élre tört a közvélemény-kutatásokban. De Laschet elkezdett baklövéseket elkövetni. A legrosszabb az volt, amikor lefilmezték, amint épp egy viccen nevetgél, miközben az államfő komor beszédet tart a tragikus nyári árvizekről.
Az pedig csak tetézte a nemtetszést, hogy a halálos áradás elsősorban Észak-Rajna-Vesztfáliát sújtotta, ahol az elmúlt négy évben ő volt a tartományi miniszterelnök. Így kérdések merültek fel azzal kapcsolatban, mekkora felelősség hárul rá a történtekért és azért, mert úgy tűnt, hogy a tartomány nem volt felkészülve egy ilyen katasztrófára.
Az SPD-s Scholz ezzel szemben azt ígérte, hogy a pénzügyminisztérium lazítani fog a költségvetési szigoron és nagy összegeket pumpál a katasztrófa sújtotta területekre, amivel persze politikai jópontokat szerzett.
Annalena Baerbock, a Zöldek kancellárjelöltje szintén az év elején könyvelhette el, hogy megugrott a népszerűsége. Viszont plágium- és olyan vád merült fel vele szemben, hogy hamis adatokat adott meg az önéletrajzában.
Laschetről és Baerbockról is úgy tartják a saját pártjukon belül, hogy vannak jobb jelöltek nála. A CDU/CSU részéről a népszerű bajor miniszterelnök, Markus Söder hivatalosan támogatta Laschetet, de a pálya széléről ugyanakkor folyamatosan fúrta.
A Zöldeknél sokan a párt Baerbockkal közös társelnökét, Robert Habecket tartják alkalmasabb választásnak. Így felkészülhetünk rá, hogy az ősz folyamán – vagy ami még valószínűbb, a négy év múlva esedékes szövetségi választásokon – még hallani fogunk ezekről az úriemberekről.
Mely pártokból áll majd össze az új kormánykoalíció?
Ez volt az égető kérdés az elmúlt hónapokban. Ahhoz, hogy meg tudjuk válaszolni, színekben kell gondolkodnunk. Egyből van egy szín, amelyet ki lehet zárni, ez a kék; a szélsőjobboldali Alternative für Deutschland (AfD) színe. Egyetlen párt sem akar velük koalíciót kötni.
Ők vesztettek is egy kicsit a lendületükből. Az előző, 2017-es választáson – amikor először jutottak be a Bundestagba – a legnagyobb ellenzéki erővé váltak. Most az előrejelzések szerint a szavazatok körülbelül tíz százalékára és arra számíthatnak, hogy figyelmen kívül hagyják őket. Ez kétségtelenül örömteli prognózis sokak számára az országban, amelyet még mindig kísért a rasszista múlt.
Így öt párt marad. Ezek közül valószínűleg három fog koalíciót alkotni: a CDU/CSU (a színük fekete), az SPD (piros), a Zöldek (természetesen zöld), a liberális FDP (sárga) és a szélsőbaloldali Die Linke (szintén piros, bár néha lilával lenne jobb jelölni, ha el akarjuk különíteni őket a szociáldemokratáktól).
Talán ő lesz a következő vezető? Angela Merkel Olaf Scholz alkancellárra, az SPD pénzügyminiszterére mutat egy június 3-i sajtótájékoztatón
Az SPD jelenleg 25 százalék körüli tetszési indexszel vezet. Ha koalíciót kell kötniük, valószínűleg a Zöldek felé fordulnak majd, akik 15-18 százalék körüli eredményt érhetnek el. A többség biztosításához azonban valószínűleg még egy pártra szükségük lesz, ezért a párton belüli szocialistább elemek megnyugtatására vörös-piros-zöld koalíciót hozhatnak létre a Die Linke párttal.
A hét százalék körüli eredményre számító, nyíltan NATO-ellenes, oroszbarát és a kelet-németországi marxista–leninista kormánypárt közvetlen leszármazottjának számító Die Linkét nem tartják annyira szélsőségesnek, mint az AfD-t. Ennek ellenére sokak számára nehéz lehet megemészteni, hogy bevegyék egy kormánykoalícióba.
A legvalószínűbb koalíció jelenleg tehát az úgynevezett „közlekedési lámpa” koalíció, amelyben a piros SPD és a Zöldek beveszik maguk mellé a sárga FDP-t, amely néhány kemény év után az előrejelzések szerint 12 százalék körüli eredményt érhet el. Ha az SPD sikertelenül próbálkozik, akkor a jelenleg húsz százalékra számító CDU/CSU és Laschet is esélyt kaphat. Az FDP természetes szövetségese a CDU/CSU-nak. A két párt esetleg a Zöldeket is magához csábíthatja, hogy létrehozzák a karibi ország zászlajáról elnevezett „Jamaica-koalíciót”.
A német Bundestag, a szövetségi parlament épülete. Az 598 mandátum felét egyéni választókörzetekben, a másik felét listás szavazáson lehet megnyerni
Míg a CDU/CSU és az SPD nem szívesen lépne ismét nagykoalícióra, az FDP-vel a fedélzeten megalakíthatnának egy „Németország-” (a német zászló színeit idéző) kormányt. Bár az országnak a világháború utáni időszakban még soha nem volt kisebbségi kormánya, ez most megváltozhat, ha a két párt összefog, és egy harmadik párt hallgatólagos támogatását is megszerzi. Valóban számos lehetőség létezik tehát, így Berlin komoly alkudozásra készülhet fel a választás utáni hetekben és hónapokban.
Miben lesz más a választások utáni „új” Németország?
Ezt most szinte lehetetlen megjósolni, hiszen nem igazán tudjuk, milyen kormányt fogunk látni.
Érdemes megjegyezni, hogy minden pártnak vannak frakciói, amelyek más és más irányba húznak. Vegyük például az Oroszországhoz és Kínához fűződő viszonyt. A CDU/CSU, az FDP és az SPD soraiban is vannak héják, de vannak olyan üzleti platformok is, amelyek számára az a legfontosabb, hogy csak minimálisan zavarják meg a kereskedelmet, így a Moszkvával és Pekinggel való jó kapcsolatokat részesítik előnyben. Az SPD talán valamivel puhább Oroszországgal szemben – mivel az SPD legutóbbi kancellárja, Gerhard Schröder az Északi Áramlat 1 vezeték és a Rosznyeft orosz állami olajcég igazgatótanácsának elnöke volt.
Ami biztosnak tűnik: a kék szín nem fog megjelenni meg az új koalícióban. Senki nem akar közösködni a radikális jobboldali AfD-vel, az Alternative für Deutschlanddal. A képen a parlamenti frakció társ-frakcióvezetője, Alexander Gauland és helyettes vezetője, Tino Chrupalla egy 2021. március 3-i sajtótájékoztatón
A Zöldek tűnnek a leghűvösebbnek az összes párt közül, mivel nagy hangsúlyt fektetnek az emberi jogokra. De a pártnak vannak békepárti gyökerei, és nem szívesen költene többet a védelemre. Ami világos, hogy ha a Die Linkét is bevonnák a kormánykoalícióba, az új kabinet külpolitikája sok nyugati szövetségest megijesztene.
Van néhány dolog, ami valószínűsíthető, például hogy Németország enyhén balra fordul. Ez azt eredményezheti, hogy az ország európai szinten egy kicsit kevésbé lesz takarékos és egy kicsit jobban föderalista, amit különösen Franciaország üdvözölne. Tehát ne lepődjünk meg, ha az európai együttműködés elmélyülését látjuk majd jó néhány területen.
Az sem elképzelhetetlen, hogy Merkel és esetleg az egész CDU/CSU félreállásával Berlin bekeményít a jogállamiság vélt megsértőivel – Lengyelországgal és Magyarországgal – szemben. Ha ez bekövetkezik, az azt jelenti majd, hogy a páneurópai jobbközép Európai Néppárt (EPP) egyetlen nagy uniós tagállamban sem lesz hatalmon.
Merkel távozásával az EPP többé nem lesz az a politikai erő Európában, amely egykor volt.
Mivel Orbán Viktor magyar miniszterelnök és a Fidesz már nem tagja ennek a családnak, nem elképzelhetetlen, hogy magával visz néhány pártot, például Janez Janša szlovén miniszterelnök SDS-ét. Ezzel új, nagy populista jobboldali csoportosulást hozhatna létre Európában.
Ezért érdemes a német választásokat mindenféle szemszögből figyelemmel kísérni.
