A június végén lejárt határidőig 154 ezer magyar élt a lehetőséggel, hogy a Brexit után letelepedési státuszért folyamodjon Nagy-Britanniában. Azok, akiknek – más EU-s polgárokkal együtt – csak a határidő után bírálják el a kérelmét, most idegesen várnak.
Az Egyesült Királyság uniós kilépése – és az év elejétől már teljesen életbe lépett Brexit nyomán – az EU-s állampolgárok számára elveszett „a szabad mozgás joga” a szigetországban.
A kapuk ugyan nem zárultak be teljesen: aki öt éven át brit földön élt, állandó, aki rövidebb ideig, az ideiglenes letelepedési státuszért folyamodhatott.
A bürokratikus baklövések azonban sok olyan, brit földön maradni akaró európainak okoztak nyugtalan napokat vagy akár hónapokat is, akik elvégezték a papírmunkát.
A brit kormány június 30-ig adott lehetőséget arra – és ösztönözte ezt reklámkampányokkal –, hogy az EU-s polgárok letelepedési engedélyt kérjenek. Valamivel több mint hatmillióan meg is tették ezt.
Közülük több mint 2,8 millió meg is kapta a letelepedett, további 2,3 millió pedig az előzetes letelepedési státuszt, ami azt jelenti, hogy öt év folyamatos tartózkodás után újra kell folyamodniuk.
Az uniós polgárok közül első helyen a lengyelek (1,091 millióan), utánuk a románok (1,076 millióan) és az olaszok (545 ezren) adtak be letelepedési kérelmet. Őket követték a portugálok, a spanyolok és a bolgárok.
Home Office: a legtöbb jelentkezőnek igent mondtunk
Bár a két számot összeadva úgy tűnik, hogy kilencszázezer embernek mondtak nemet a britek, a Home Office – azaz a belügyminisztérium – magyarázata szerint ezek nagy része „többször jelentkezett”, és valójában csak 109 ezer beadványt utasítottak el, döntően azért, mert „érvénytelen” volt.
Ebbe az eufemisztikus kategóriába kerültek azok, akik eleve nem voltak jogosultak a státuszra vagy nem szolgáltattak elegendő bizonyítékot arról, hogy életvitelszerűen tartózkodnak az országban.
A határidő után befutott 58 ezer jelentkezést bizonyos esetekben „méltányosan” elbírálják – közölte a minisztérium.
Például figyelembe veszik, ha egy gyám vagy hatóság nem adta be időben egy kiskorú jelentkezését, ha valakik beteg volt, abuzív kapcsolatban élt vagy képtelen volt az online rendszer használatára.
A letelepedési dokumentum beszerzése simán ment – legalábbis a kilencvenes évek óta Londonban élő Gézának (aki azt kérte, hogy ne a valódi nevén említsük).
Mint elmondta, kevesebb mint egy hónap alatt megkapta a státuszt, a rendszer zökkenőmentesen működött.
„Meglepődtem, mert néha azt sem tudom, hogy sírjak vagy nevessek a brit bürokrácia miatt” – mondta a Szabad Európának.
„Korábban már sok pénzt fizetve folyamodnom kellett az elméletileg örökös lakhatási jogom meghosszabbításáért” – mesélte.
Arról még nincs adat, hány magyar volt a késedelmes jelentkezők között, de a kint élő magyarok közül aki tudott, állampolgárságért is folyamodott (mivel ehhez nem kell feladnia magyar állampolgárságát).
„Gyűlölöm a kormányunkat a szükségtelenül okozott stresszért”
Annak ellenére, hogy milliók dőlhetnek már nyugodtan hátra, azok, akiknek még nem igazolták a státuszát, nyugtalanul várnak.
A nem igazolt státuszú európaiak vagy akik valamilyen oknál fogva nem folyamodtak időben, nem érvényesíthetik a munkához és az egészségügyi ellátáshoz való jogukat, ezért attól tartanak, hogy nem tudnak új lakást bérelni, amíg elbírálják a kérelmüket.
A brit kormány viszont azt ígérte, hogy a határidő előtt jelentkező, de még az elbírálásra váró uniós polgárok jogait „garantálni fogja”.
A gyakorlatban azonban ez nem kíméli meg őket az idegeskedéstől. Az Independent című lap például megjegyezte, hogy a munkaadónak vagy a főbérlőnek szóló belügyminisztériumi instrukciók arról, hogy a státuszkérelmük visszaigazolására várókat nem szabad diszkriminálni, „zavarosak” vagy „eltemették őket”.
A BBC belpolitikai tudósítója szerint augusztus második hetében is még több mint félmillió elbírálásra váró beadványon ültek a bürokraták. A belügyminisztérium ugyanakkor azt mondta: akinek csak a beadási határidő után döntenek a kérelméről, „igazolást kap arról, hogy folyamodott”.
„A feleségem letelepedési státuszát most erősítették meg – írta a múlt héten a Twitteren egy brit férfi. – El sem tudom mondani, mennyire megkönnyebbültem. Támogatom a bizonytalanságban élő többi EU-s polgárt. És még mindig gyűlölöm a kormányunkat, az összes, szükségtelenül okozott stresszért.”
A június végén nyilatkozó jogi szakértők szerint sok munkaadó akkor még nem tudhatott a módosított és többoldalas belügyi ajánlásról, amely szerint a státusz igénylése feljogosítja az uniós polgárokat a munkakeresésre vagy lakásbérlésre.
„Eltemették benne ezt a kitételt. Hány munkaadó keresi majd ki, hogy elolvassa? Annyira túlreklámozták, hogy június 30. volt a legvégső határidő, hogy a munkaadók inkább biztosra mennek, és csak igazolt letelepedési státusz birtokában vesznek majd fel embereket” – mondta Rebecca Hone, a Clarkslegal ügyvédi iroda bevándorlási ügyekkel foglalkozó jogásza a lapnak.
Deportálással is fenyegettek
Dolgozóra – akár európaira is – pedig néhány ágazatnak nagy szüksége van a Brexit után. Kamionsofőrből például százezer hiányzott a nyári hónapokban, aminek nyomán egyes brit szupermarketek árukészleteit nem tudták rendesen feltölteni.
Ennek ellenére volt olyan lengyel kamionos, akit deportáltak, mert a hatóságok szerint illegálisan akart munkát vállalni az Egyesült Királyságban – pedig még júniusban folyamodott letelepedési státuszért.
A férfi korábban hat évet élt Nagy-Britanniában, majd hazatért Lengyelországba. A kaminonoshiányról szóló hírek hallatán visszatért. A reptéren azonban megállították, egy időre őrizetbe vették, majd közölték vele, hogy hazaküldik.
Mivel a briteknél nincs személyi igazolvány, az uniós polgárok jogait védő The 3 Million nevű szervezet a héten javaslatot nyújtott be a brit kormánynak, hogy hozzanak létre QR-kódos rendszert. Ezzel az EU-s polgárok könnyebben igazolhatnák a státuszukat – érvelnek.
Az aktivisták szerint sürgősen szükség van rá, mivel a belügyminisztérium már őrizetbe vett a státuszért folyamodó és ezt igazolni tudó, de még döntésre váró európai állampolgárt, akit deportálással fenyegettek.
Közben a brit Főbérlők Szövetsége felmérése szerint tagjaik egyharmada nem volt képben az uniós polgárok letelepedési státuszával kapcsolatos rendelkezésekről. Ez azért lényeges, mert korábban kötelezték őket arra, hogy ellenőrizzék, joga van-e brit földön tartózkodni a potenciális bérlőnek.
A magát Gézának nevező, ötvenes éveiben járó budapesti férfi a kilencvenes években érkezett Londonba – akkoriban még munkavállalási engedéllyel.
„A munkaadóm, akinél kilenc évet húztam le, kétévente meghosszabbította a papírt. Néhány év múlva segített állandó letelepedési státuszt szerezni.”
Emiatt nem is foglalkozott a brit állampolgárság gondolatával, Magyarország uniós felvétele után sem. „Úgy gondoltam, szinte minden jogom megvan, csak a parlamenti választásokon nem szavazhatok. Megvolt a papírom – Indefinite Leave to Remain – az örökös letelepedési engedély – mesélte. – A Brexit-népszavazás után viszont kezdtem érezni, hogy jobb lesz az állampolgárság.”
Ekkorra a brit belügyminisztérium úgy döntött, hogy papír és pecsét formájában az „örökös” engedély „nem érvényes”, biometrikus kártyára kell kicserélni. „Felment bennem a pumpa. Megkaptam a jogot, ezek után még nekem kell intézkednem, hogy érvényes maradjon? Ez abszurd!” – mondta.
Géza felháborodását csak fokozta, hogy a brit belügyminisztérium egy magáncégnek szervezte ki a beadványok feldolgozását. Regisztrálni kellett náluk, feltölteni egy sor adatot és igazolást a Nagy-Britanniában eltöltött évekről, majd több száz fontot fizetni a személyes megjelenésért, hogy felvegyék a biometrikus adatait.
„A beígért fél óra helyett öt órát ültem ott, mert annyit bénáztak és olyan hatalmas sorok voltak. Ráadásul a szkenner sokáig nem tudta rögzíteni az adataimat.”
Géza panaszt is emelt, de azzal utasították el, hogy „eleget tettek a szerződésben vállaltaknak, és felvették az adatait”.
A kafkai történet itt még nem ért véget. Az adatfelvétel után a belügyi hatóság is megkereste Gézát, hogy szolgáltasson további adatokat. „Ja, akkor mégsem vettek fel tőlem mindent! A belügyet azonban nem lehetett felhívni, mert az ügyosztály megírta a levelében, hogy semmilyen körülmények között nem fogad telefonhívásokat.”
A férfi ezek után ügyvédhez fordult, és néhány száz további fontért cserébe írtak a nevében egy levelet. Ezután rövidesen megkapta az állampolgárság megszerzéséhez fontos biometrikus lakhatási kártyát... hogy arról egy évvel később kiderüljön: megint érvénytelenné válik.
„Ekkor döntöttem úgy, hogy nem gyűjtögetek, kiköhögöm az 1400 fontot, és beadom az állampolgárságot. Menet közben pedig a később érkezett EU-s polgárokra kitalált letelepedési státuszt is, biztos, ami biztos.”
Innentől már simán mentek a dolgok. A státuszt egy hónapon belül megadták, az állampolgárságot pedig hat hónap alatt kapta meg.
Az ügyintézés során megedződött Géza már csak legyint arra, hogy további közel kétszáz fontjába kerül majd, ha nem akar hat hetet várni, és sürgősséggel kéri, hogy visszaküldjék a magyar útlevelét, amikor immár „kék, brexites brit” útlevélért folyamodik.
„Mindig van egy újabb meglepetés, de ezt most már kibírom” – mondta.
