A biztonsági és geopolitikai kérdésekre szakosodott kommentátor az október 26-i georgiai választás tapasztalatairól beszélt a Szabad Európának adott interjúban.
Edward Lucas, aki több könyvet írt Oroszországról, valamint a kémkedésről és a kiberbiztonságról, arra is figyelmeztetett, hogy Georgia „nem kapja meg azt a figyelmet, amit megérdemel”.
Mik az első benyomásai és reakciói a georgiai választások után?
Azt hiszem, ez rossz nap volt Georgia számára, rossz nap Georgia barátai számára, azonban jó nap Vlagyimir Putyin és minden barátja számára. Azt látjuk, hogy a Georgiai Álom szerintem jobban teljesített, mint az emberek várták a valódi szavazatokat illetően, és természetesen a választások manipulálása terén is, miután számos bejelentés érkezett megfélemlítésről és nyílt hamisításról, amit a statisztikai elemzés is elég világosan bizonyít.
Bár az ellenzéki tüntetés rendkívül bátor és dicséretes volt, az államfő (Szalome Zurabicsvili) szerepe pedig külön említést érdemel, számomra nem úgy tűnik, hogy ez megállíthatná Georgiát, és új választást hozna nemzetközi felügyelet alatt, amire szükségünk lenne. Attól félek, hogy a dolgok jelenlegi állása szerint Georgia Belarusz irányába tart; ez nagy szomorúsággal tölt el.
Mit árul el a georgiai kormánypártról, hogy Orbán Viktor az első – és eddig egyetlen – nyugati vezető, aki gratulált nekik? Hogyan látják a Georgiai Álom kormányzását Nyugatról?
Attól tartok, hogy Nyugatról nem igazán látják ezt, ugyanis a legtöbb nyugati döntéshozó jelenleg nem Georgiára koncentrál. Az Egyesült Államokban rendkívül fontos választás (volt), krízis van a Közel-Keleten, háború dúl Ukrajnában, ezáltal Georgiára nem jut annyi figyelem, amennyit megérdemelne. Úgy vélem tehát, hogy a nyugati fővárosokban most nincs napirenden ez a téma.
Úgy gondolom, hogy Orbánnak az odalátogatásról szóló döntése agilitást és showmanséget mutat. Azt reméli nyilván, hogy Donald Trump nyerni fog, és ő lesz Amerika első számú európai szövetségese, ez pedig része lesz egy nagy geopolitikai átrendeződésnek Európában. Azonban ha barátot keresnék a nemzetközi politikában, valószínűleg nem Orbán Viktort választanám, mert Orbán Viktor legjobb barátja Orbán Viktor.
Egyelőre itt tartunk. Jelenleg nem látok egyértelmű következő lépést sem a georgiaiak, sem külföldi barátaik részéről, így csak stratégiai türelemre buzdíthatok, és remélem, a dolgok jobbra fordulnak.
Ehhez kapcsolódóan: Orbán Viktor szabadnak és demokratikusnak nevezte a georgiai választásokat Tbilisziben
Ön azt mondja, hogy a georgiai helyzet nincs rajta igazán a nyugati radaron. Milyen árat kell majd fizetni ezért a jövőben?
Úgy gondolom, hogy a Varsótól nyugatra fekvő világ harmincöt éven át nem értette meg, milyen valójában az 1991 utáni Oroszország. Ezt láthattuk már a kilencvenes évek elején az abháziai és dél-oszétiai háborúkkal, az úgynevezett befagyott konfliktusokkal, amelyekről destabilizáló hatásukat tekintve mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy befagyottak.
Az a tanácsom, hogy ne kezdjenek el azon gondolkodni, hogy mikor ébred fel a Nyugat, mivel a Nyugat egyszerűen nem ébred fel. Ülhetsz ott, és kongathatod a vészharangot, ahogyan csak akarod, ha az emberek mély álomban vannak és mély álomban is maradnak, az nagyon frusztráló.
Szerintem tehát az az elgondolás, hogy majd megjelenik egyfajta fehér nyugati hajó, és az Oroszország árnyékában élő országok megmentésére siet, kissé félreértés. Végül is a Nyugat olyan megosztott, mint még soha, és olyan zavart, mint még soha. Úgy kell foglalkoznunk a világgal, ahogy van, nem pedig úgy, ahogy szeretnénk, hogy legyen.
Beszéljünk most arról az emberről, aki ezt leginkább lehetővé tette – a Georgiai Álom alapítójáról, Bidzina Ivanisviliről –, és arról, hogy mit gondol róla mint államférfiról.
Nem vagyok benne biztos, hogy az államférfi megfelelő szó; nevezhetnénk őt tulajdonosnak, üzletvezetőnek. Szerintem óriási hiba volt azt feltételezni, hogy valaki, aki Oroszországban kereste a vagyonát, minden politikai terhet maga mögött hagyhat.
Viszont ne felejtsük el, hogy Ivanisvili inkább azért nyert, mert az embereknek elegük volt abból, ahogy Georgiát akkoriban irányították. Valódi elégedetlenség volt az országot 2003 és 2012 között kormányzó Egyesült Nemzeti Mozgalommal és Miheil Szaakasvili miniszterelnök megközelítésével szemben is. Sok georgiai kimerültnek érezte magát, úgy érezte, hogy itt az ideje a hatalomváltásnak. Ezek észszerű kívánságok voltak. Akkor még nem tudtuk, hogy ez lesz az utolsó szabad választás.
Úgy gondolom, mindennek az alapvető üzenete az, hogy a rossz fiúk nyernek, amikor a jó fiúk elcseszik. Újra és újra azt látjuk, hogy amikor olyan pártok kerülnek hatalomra, amelyek állítólag atlantisták, a vállalkozások és a civil társadalom pártján állnak, liberálisok, de nem vezetik túl jól az országot, a szavazók végül besokallnak, és a változásra voksolnak, ami gyakran rosszabb, csak máshogy.
Végül is Orbán is azért került vissza a hatalomba Magyarországon (2010-ben), mert a többiek elszúrták. A baloldali populista Smer párt miniszterelnöke, Robert Fico is azért került kormányra Szlovákiában, mert a másik párt elcseszte. A bolgárok kétségbeesésükben szavaznak, vagy egyáltalán nem szavaznak, mert Bulgáriában kudarcot vallottak a centrista, kisebb liberális pártok, és még sorolhatnám.
Ezért, azt hiszem, ez lesz felírva az 1991 utáni liberális konszenzus sírkövére: Minden helyes elképzelés náluk volt, de nem tudták megvalósítani.
