A kormány havi 15 ezres visszatérítésről beszél, de ez a felső határ lesz; egy átlagos nyugdíjas pár ezer forintot kaphat vissza. A rendszer működtetése óriási költség és adminisztráció – mondta egy szakértő. A minisztérium szerint csak minimális módosítás szükséges a kisboltok pénztárgépein.
Az Ipsos közvélemény-kutató friss adatai szerint az egészségügy, a politikai/pénzügyi korrupció, az infláció, a társadalmi egyenlőség/szegénység miatt aggódnak leginkább a magyarok 2025 februárjában. A cég havonta 29 országban húszezer felnőtt körében végzi a Mi aggasztja a világot? felmérést.
Az Állami Számvevőszék szerint a tavaly „már jelzett folyamatok fennállásának vizsgálatára irányul” a mostani, amely a fővárosi önkormányzat mellett a cégeire is kiterjed.
A szakmai szervezetek és az óvodapedagógusok sem tartják jó ötletnek azt a rendelettervezetet, amely külön csoportba tenné azokat az óvodásokat, akik a következő évben kezdik az iskolát. Gyarmathy Éva pszichológus szerint ez a megközelítés érthetetlen.
Pár száz ember vonult március 2-án a Széll Kálmán térről a budapesti ukrán nagykövetséghez, hogy szolidaritást vállaljon Ukrajnával, és bírálja Orbán Viktor miniszterelnök háborús politikáját.
Egy év után vette át a közbeszéd meghatározását a kormányfő, aki a Pride betiltásának emlegetésével szintet lépett a kommunikációs gumicsontok dobálásában – mondja a Republikon Intézet vezető elemzője. Orbán élvezi a nemzetközi nyomás enyhülését, a „kocsmaprogram” pedig olcsó üzenet a támogatóinak.
Orbán nyíltan Trump oldalára állt az EU-val és Ukrajnával szemben. Törvénymódosítással tiltaná be a kormány a Pride-ot, de a főváros talán megmentheti. Kevesebb gyerek születik, mégis egyre többen kerülnek állami gondozásba. A hét legfontosabb cikkeiből válogattunk.
2024 is sikeres év volt, de 2025 az áttörés éve lesz – mondta Orbán Viktor az évértékelőn. A kormány minden korábbinál élesebben szembefordult az Európai Unióval az Ukrajnának nyújtandó katonai segélycsomag ügyében. Legnépszerűbb közösségimédia-tartalmainkból válogattunk.
Díszes korlátok, egykori szépségüket máig őrző lépcsőházak, gyönyörű kilincsek, romantikus kapualjak: Budapest történelmi épületeinek megmaradt szépségeit mutatja be kivételes fotókon a svájci születésű, magyar származású Vincent Baumgartner.
László András fideszes EP-képviselő felel kormánybiztosként a USAID által „a magyar jogalanyoknak kifizetett politikai korrupciós források feltárásáért”, Ballester-Bólya Boglárka személyében pedig külön miniszteri biztost kapott a szuverenitásvédelem ügyének előmozdítása.
Tavaly volt a legalacsonyabb születésszám 1949 óta – amióta vezetik a statisztikákat –, viszont egyre több gyerek lesz állami gondozott, miközben folyamatosan fogy a gyermekvédelemi dolgozók száma. A még ott lévők meséltek arról, hogyan súlyosbodnak az állapotok napról napra.
A 2019-es köznevelési törvény módosításával már nem a szülők és az óvodapedagógusok jogosultak eldönteni, hogy a hatodik életévét betöltő gyermek alkalmas-e az iskolakezdésre, hanem az Oktatási Hivatal. Tehát alapból mindenkit be kell íratni az iskolába, aki augusztus 31-ig betölti a hat évet.
Továbbiak betöltése