Nem csak a kecskeméti, hanem a szolnoki légibázis védelmében is kemény intézkedések történtek azt követően, hogy Kecskeméten alkatrészeket loptak el az ott tárolt MiG 29-es vadászgépekből – tudta meg a Szabad Európa. Ezek egy részéről a helyszínen saját szemünkkel is meggyőződhettünk.
Csak a megfelelő földutat kell megtalálni a Szolnoktól alig néhány kilométerre fekvő Rákóczifalva határában ahhoz, hogy pár perc séta után már a katonai repülőtér kerítéséhez érjünk. (A tippért köszönet egy kedves helybelinek.) Az objektum hatalmas területű, méreteit jól érzékelteti, hogy ottjártunkkor éppen a fejünk fölött szállt le egy kisrepülőgép, de magát a landolást már nem láthattuk, a kifutópálya annyira messze helyezkedik el a kerítéstől.
Az idő vasfoga
A szögesdróttal is ellátott drótkerítés kissé viseletes állapotú – mint ismert, a gyanú szerint Kecskeméten ezt vágták át ismeretlenek, hogy aztán az ott tárolt, már nem üzemképes MiG-29-es vadászgépekből fontos alkatrészeket lopjanak el. Az esetről elsőként a Blikk számolt be, egy későbbi cikkünkben azt már mi írtuk meg, hogy nyolc ott tárolt gépből vihettek el a lokátort és a fegyverzetet összehangoló fedélzeti számítógépeket.
Nézze meg képgalériánkat!
Azt is a Szabad Európa írta meg, hogy a Honvédelmi Minisztérium saját belső szabályzata szerint a katonai objektumok védelmének megszervezéséért a közigazgatási államtitkár (jelenleg Vidoven Árpád) a felelős. Az incidens után a rendőrségi nyomozás mellett a Magyar Honvédség és a minisztérium is belső vizsgálatot indított, igaz, a tárca már előre közölte, hogy ennek bármi is lesz az eredménye, azt 30 évre titkosítani fogják majd, így a nyilvánosság nem ismerheti meg, hogy végül is mi történt azon az augusztus eleji éjszakán - ha valóban egy éjszaka alatt történt - Kecskeméten.
A következményként elrendelt intézkedések egy részével azonban Rákóczifalva határában mi magunk is meggyőződhettünk: a kerítés mentén nagyjából öt méteres sávban minden bozótot kiirtottak. Forrásaink szerit ugyanis az elmúlt években nem sok figyelmet fordítottak a reptér kerítésének karbantartására. A természet pedig visszavette, ami az övé: a drótkerítés mentén valóságos bozótos alakult ki, sok helyen akkora, hogy már maga a kerítés is alig látszott. A helyszínen járva tényleg azt láttuk, hogy egészen nagy, több tíz centiméter átmérőjű fák is kinőhettek a földből – mostanra csak a csonkjaik maradtak meg.
Őrszázad(os)
Egy informátorunk szerint Szolnokon ötven fős brigád irtotta-irtja a bozótot, és ugyanilyen munka folyik Kecskeméten is, ahol hasonlóan elhanyagolt állapotú volt több helyen a reptér kerítése. Ezen kívül várhatóan mindkét helyen jelentős felújítások is kezdődnek majd a közeljövőben: a rossz állapotú drótkerítés-szakaszokat kicserélik, ahol eddig nem volt kamera (mi Szolnokon nem láttunk), ott ezeket is felszerelik, sőt úgy tudjuk, tervben van, hogy drónokkal is védik majd az objektumokat, bár egy forrásunk szerint ehhez egyelőre nincs elég eszköz és kiképzett személyzet sem.
Forrásaink szerint a két reptér őrzésének protokolljában szintén változás történt: elrendelték, hogy századosi rangig minden katona köteles részt venni az őrségben. „A százados a legmagasabb tiszti rang. Utána már a főtisztek jönnek. Senki nem emlékszik rá, hogy a honvédség történetében előfordult volna, hogy egy századost őrszolgálatra kötelezzenek” – mondta egy forrásunk.
Ehhez kapcsolódóan: „Ma is milliárdokat érnének a MiG-ek, pazarlás volt elhanyagolni őket” – Szentgyörgyi Tibor leszerelt százados.
Korábbi megkeresésünkre a Honvédelmi Minisztérium sajtóosztálya csak annyit közölt, hogy amíg a vizsgálatok folyamatban vannak, semmilyen információval nem szolgálhatnak, majd ezt követően jött a közlés a titkosításról. Ez nem segíti elő, hogy a lopásokkal kapcsolatos pletykák elüljenek. Arról szintén a Blikk írt – és a Szabad Európa saját forrásai is megerősítették – hogy még az is elképzelhető: a kerítés átvágás csak figyelem elterelés lehet, valójában „belsősök” hajtották végre a lopást, amihez komoly logisztikára volt szükség.
Erre utalt a Szabad Európának nyilatkozva Szentgyörgyi Tibor volt repülős tiszt, aki Kecskeméten is hosszú éveket töltött korábban. Ő úgy fogalmazott: „Én feltételezem, hogy nem lesz meg. (Az elkövető – a szerk.) Azért feltételezem, mert hogyha meglenne az a szakember, aki ezt kiszedte, még az is előfordulna, hogy kiderül, hogy ki adott rá parancsot, hogy kiszedje, vagy esetleg kiderülne, hogy melyik raktárba került ez a berendezés. Vagy kiderülhetne az is, hogy ezek a berendezések nem is biztos, hogy az elmúlt két hétben kerültek ki ezekből a gépekből”.
Szentgyörgyi Tibor arról is beszélt, hogy mivel a berendezéseket csakis szakemberek szerelhették ki a gépekből (ráadásul a művelethez létrát is kellett használni, mert volt olyan, ami két-három méter magasan helyezkedett el), ezért „egy nagyon szűk kör” tagjai közül kerülhettek ki az elkövetők.