Ötszáz – ötven országból származó – faj viselkedését vizsgálja kéthektáros magánarborétumában a Villányi-hegység déli oldalán Huber Kálmán, aki kutatóként a biztosabb megélhetés érdekében kezdett kertészeti vállalkozásba Máriagyűd külterületén. A Szabad Pécs interjút készített a szakemberrel, aki szerint a klímaváltozás miatt Magyarországon már megterem a pisztácia és a gránátalma is.
Huber Kálmánnak a mikroklíma volt a kutatási témája a Pécsi Tudományegyetem Földtudományok Doktori Iskolájában. Részt vett a fás szárú növényekkel foglalkozó Nemzetközi Dendrológiai Alapítvány egyik nagy ívű, tízéves kutatási projektjében – akkor került közelebb a botanikához. 2002-től – a biztosabb megélhetés érdekében – kertészeti vállalkozásba kezdett, 2006-ban pedig létrehozott egy kéthektáros magánarborétumot a Villányi-hegység déli oldalán, Máriagyűd külterületén.
Az arborétumban a több mint ötven országból származó mintegy ötszáz faj viselkedését vizsgálja. Gyűjteményéről a Nemzetközi Dendrológiai Alapítvány kutatásvezetője, Debreczy Zsolt professzor azt mondta, hogy kísérleti telepnek, hosszabb távon akár nemzeti gyűjteménynek is tekinthető, ahol kiemelkedő a tölgy-, a szamócafa-, a gránátalma-, a pisztácia- és az olajfa-kollekció, amelyekből a jövő dísz- és haszonnövényfajtái is kiemelhetők, honosíthatók lesznek.
Azt talán a laikusok is sejtik, hogy egy arborétum esetében különös szerepe van a helyszínnek. Hogyan választotta ki a területet?
Egy mediterrán gyűjteményt, parkot szerettem volna létrehozni, elsősorban a saját magam örömére. Eredetileg nem volt célom, hogy arborétum legyen belőle. Legdélebbi hegységünk, a Villányi-hegység déli oldalán kerestem területet. A végső és konkrét választásban a tanulmányaimon túl a helyiekkel történő beszélgetések segítettek.
Olyan kérdéseket tettem fel többek között, hogy hol szüretelik a környéken először a cukorborsót. Az első szüret az országban minden évben a Tenkes déli oldalán, Máriagyűd környékén van, de a környéken belül is nagy különbségek vannak a változatos mikroklímának köszönhetően. Ez a terület kivételes mikroklímája miatt és a globális felmelegedés ütemét figyelembe véve pár évtizeddel előrébb tart az időben az ország jelentős részéhez képest, ami tökéletes lehetőséget jelent a honosítási kísérletekhez.
A gyűjtemény legtöbb növénye nálunk melegebb és szárazabb égövről származik, ezért a tavalyi forró, száraz nyár elviselése öntözés nélkül sem okozott problémát, míg a közelben található természetes erdő fáinak levelei már augusztusra kiégtek, rozsdabarna színűre váltottak, mintha már ősz lenne. A szubtrópusi fajok termesztésének egyetlen szűk keresztmetszetét a legnagyobb téli lehűlés jelenti. A gyűjtemény kísérleti telepnek is tekinthető, mert a fajok többsége hazánkban itt került először szabad földbe. Talán télen a legérdekesebb az arborétum, mert a kerítésen kívül minden kopasz, lombjukat vesztett állapotban vannak az őshonos fajok, de a kerítésen belül majdnem minden zöld, hiszen örökzöld fajokról van szó.
Magyarországon nagy probléma a csapadék mennyisége és eloszlása. 2024-ben – egyetlen hónapot kivéve – a sokéves átlagnál kevesebb csapadék esett, újabb aszályos éven vagyunk túl. Ezen csak öntözéssel lehet segíteni – ha a politikusokra hallgatunk. Szakemberként mi a véleménye erről?
Csak öntözéssel nem lehet a magyar mezőgazdaság problémáit megoldani. Bizonyos kultúrákról természetesen nem mondhatunk le, például a gabonafélékről, de óriási hiba, hogy szinte csak szántóföldi kultúrákból áll a magyar mezőgazdaság. Az lenne a megoldás, ha elmozdulnánk a szárazságtűrőbb fajok, fás kultúrák irányába, de már nem az alma, a cseresznye, a meggy vagy a kajszi felé, hanem egyre nagyobb területeken kezdenénk többek között a pisztácia vagy a gránátalma termesztésébe – ez lenne a tökéletes válasz a klímaváltozásra.
Keresték-e meg szakmai szervezetek vagy intézmények, hogy van-e megoldás az aszályban senyvedő magyar erdők problémájára?
Középhegységeink déli oldalain természetes erdőink szenvednek az egyre forróbb, aszályosabb nyarak következtében. A Nemzetközi Dendrológiai Alapítványnál folytatott munkánk során több erdőgazdasággal működtünk együtt.
Évekkel ezelőtt a Mecsekerdő Zrt. keresett meg minket, hogy összeomlóban van a tölgyállomány, egész konkrétan a kocsánytalan és a csertölgy. Első megoldásként ajánlhattuk volna, hogy hozunk tájidegen, nálunk nem honos, délszaki fajokból olyanokat, amelyek bírják a szárazságot és nagy a szárazanyag-termelésük, azaz gyors növekedésűek, mert természetesen vannak ilyen tölgyfajok.
Léteznek olyan fajok, amelyek évente akár egy métert is nőnek. Ezt itt, a kertben én is megtapasztaltam úgy, hogy ez egy öntözésmentes kert. De ezek a fák tájidegenek. Kertekbe bekerülhet belőlük egy-egy példány, de erdészeti szinten nem lenne helyes megoldás, ha sok-sok négyzetkilométeren termesztenénk; ez az egész élővilágunk arculcsapása lenne.
Ezért az itthon is honos kocsánytalan és csertölgynél maradtunk, de a déli vérvonaluknál. Görögországból, Makedóniából, Bulgária déli részéről hoztunk nagy mennyiségben makkot, méghozzá őshonos állományokból. Ottani erdészetekkel vettük fel a kapcsolatot, évek óta érkeznek, a Mecsekerdő csemetekertészetében már egyre nagyobb mennyiségben növekednek a magoncok.
Vannak a magyar kertekben a klímaváltozás miatt halálra ítélt fajok?
Órákig sorolhatnánk azokat a fajokat, amelyeknek nincs nagy jövőjük a Kárpát-medencében. A kerttulajdonosok örömmel ültetnek vízigényes fajokat, mert esztétikai okokból ragaszkodnak hozzájuk. A kertekben rengeteg a fűzfa, a nyírfa, a lucfenyő… De a kertész szakma lassan elkezdte formálni az igényeket. Hidegtűrő mediterrán növényeket szoktam javasolni a kerttulajdonosoknak.
Tudjuk, hogy vízzel szinte mindent meg lehet oldani, de ez sem illik bele a fenntarthatóság eszméjébe. Például miért akarunk gyönyörű gyepet sok-sok köbméter ivóvíz kárára? Jó lenne, ha lemondanának Magyarországon a kerttulajdonosok az angol gyepről, helyette szárazságtűrő fajokat ültetnének, és sorolhatnám.
A kertes házban élők, a kerttulajdonosok drasztikus változásokra készüljenek?
Nem feltétlenül lesz drasztikus a változás, mert a klímaváltozás vesztesei helyére nagy eséllyel a kerttulajdonosok szárazságtűrő fajokat fognak választani. Továbbra is ültethetünk fenyőféléket, például aleppói fenyőt vagy mandulafenyőt, vagy cédrusokat (atlasz-, himalájai, libanoni, ciprusi), utóbbiak mindent bíró növények. A lomblevelű örökzöldeknél még nagyobb a választási lehetőség. A változó klíma és az új fajok miatt szükséges a háttértudás. Ezt nem lehet minden kerttulajdonostól elvárni, ez a szakma feladata lenne, hogy hirdesse a fajok igényeinek ismeretét: létezik válasz a klímaváltozás következményeire. Az eddig megszokott fajok helyett délszaki hő- és szárazságtűrő fajokkal kell foglalkozni.
Milyen gyümölcsfajokra lehet leváltani az egyre rosszabbul termő almát, kajszit, meggyet?
Az ország déli felében – az Alföldön is, nem csak a védett középhegységi hegyoldalakon – megterem már a pisztácia és a gránátalma. A klasszikus szőlőtermő vidékeken olajfával, datolyaszilvával és kivivel is nyugodtan lehet foglalkozni, egy-két hektáros szinten már vannak jó példák erre; ez a folyamat a jövőben fel fog erősödni.
Magánházaknál én is láttam néhány fiatal olajfát, de a nagyobb volumenű termelés nyilván mást jelent. Azon a szinten is lehet próbálkozni? És ha igen, milyen minőségű lehet például a hazai olívaolaj?
Hála istennek az elmúlt években több ültetvényről is pozitív visszajelzések érkeztek mind mennyiségi, mind minőségi szempontból. Hazai termésből nyert olívaolajjal is megjelent már egy-két termelő a nemzetközi versenyeken, és kifejezetten jó minőségű kategóriába sorolták őket. Amíg Tokaj a szőlőtermesztés északi határán húzódott meg, az volt az egyik titka, hogy a szőlő ökológiai igényei a küszöbértéken voltak, és általában a gyümölcstermő növények ilyen esetben extra minőséget produkálnak.
Ez van most az olajfákkal is, a termesztési zóna északi határán vagyunk. Bárhová délen sem lehet ültetni, határozott igényei vannak, mínusz 15 foknál nem bírnak hidegebbet elviselni a leghidegtűrőbb olajfafajták sem. Egy-két hektáron hidegtűrő fajtákat ültetni már nem jelent nagy kockázatot az ország legmelegebb mikroklímájú részein, a magyarországi hegylábfelszínek magasabb térszínein, így például a Mecsek vagy a Villányi-hegység déli oldalán és a Balaton-felvidék hegyoldalainak déli lejtőin.
Említette a pisztáciát és a gránátalmát: ezek hasonló lehetőséget, jó minőséget, de kisebb volument jelentenek?
A hazai pisztácia- és gránátalma-telepítésben hatalmas fantáziát látok, mert mindkettő termése egészséges, keresett és roppant drága. Napjainkban egy kiló hántolt pisztácia nagyjából 16 ezer forintért cserél gazdát, egyetlen gránátalma többe kerül ötszáz forintnál. Mindkét növény fittyet hány a 40 fokra, ami nálunk forrónak számít, de a hazájában, Közép-Ázsiában, Délkelet-Törökországtól Iránon át Üzbegisztánig a nyár nagy részében még ennél is melegebb van. A hidegtűrésük nagyjából a kajsziéhoz hasonló, mínusz 20-25 fok. Én azon dolgozom kertészeti vállalkozóként, hogy népszerűsítsem őket.
A diót le lehet váltani a pisztáciával? A diót fenyegeti a klímaváltozás?
A klímaváltozás a dió termesztésére egyre kedvezőtlenebb, a pisztácia számára egyre kedvezőbb viszonyokat teremt. A dió visszaszorulásának több oka van. A Texasból érkező dióburokfúró légy jól érzi magát nálunk, nehéz ellene védekezni. Minél nagyobb egy növény levele, annál nagyobb a párologtató felülete, így a dió nagy levélmérete is utal arra, hogy vízigényes fajról van szó. Ezekből megállapíthatjuk, hogy Magyarországon a dió sem a jövő növénye.
A pisztácia rentábilisabban termeszthető a jelenlegi magyar klímán, nagy hasznot hozó faja lehet a kisebb területen gazdálkodóknak. Sok mindent nem lehet gépesíteni, bár láttam, hogy Kaliforniában rázógéppel szüretelik. A pisztácia mellett gyakorlatilag a gránátalmának sincs betegsége. A csapadékosabb vegetációs időszakban van csak szükség növényvédelemre a pisztáciánál (a gombára érzékeny), a gránátalmát akkor sem kell védeni. 2023 nyarán magasabb volt a levegő páratartalma, több volt a csapadék a szokásosnál, akkor hajlamosak voltak a gombásodásra a pisztáciák, de a tavalyi nyárhoz hasonló években nem igényel növényvédelmet.
Eddig leginkább egyéni sikerekről, próbálkozásokról beszéltünk, miközben ez arról is szól, hogy ezeknek a növényeknek egy része a jövőt jelentheti. A magyar állami szervezetek vajon foglalkoznak ezzel a témával? Végeznek olyan kutatásokat vagy rendelnek meg olyan tanulmányokat, amely ebbe az irányba mutat?
Ezzel a véleménnyel nem egyedül vagyok, de úgy tűnik, mintha az állami intézmények, például a gyümölcskutató intézetek, egyetemek mezőgazdasági, kertészeti témájú képzései a múlt század hatvanas éveiben rekedtek volna. Ebben a témában még jelentősebb lemaradással rendelkezünk a Nyugathoz képest, mint gazdasági területen. De még a régió többi országához képest is úgy tűnik, mintha Csipkerózsika-álmát aludná a szakma. A változás ezen a területen is alulról érkezik: a gyűjtőknek és az új fajokat kereső kertészeti vállalkozóknak köszönhetően. Ki tudja, miért, de az állam továbbra is kizárólag a vízpótlásban látja a megoldást.
Hogy kell elképzelnünk az új fajták keresését a gyakorlatban? Önöket éppen a gránátalma érdekli, és tudják, hogy Üzbegisztánba nemcsak a kajszi miatt, hanem a gránátalmáért is érdemes elmenni. Megszervezik az utat, lebeszélnek találkozókat, aztán kertészetből kertészetbe járnak?
Dehogy, a tudomány területéről érkeztem, első lépésben az Üzbég Tudományos Akadémiát kerestük meg Dlusztus Miklós barátommal, „tettestársammal”, és elkezdtünk kapcsolatokat kiépíteni. Hosszas egyeztetések után megismertük azokat a kihívásokat, amelyeket a klímaváltozás állít az országaink elé. Barátságosan fogadtak minket, terepjáróba ültünk, és semmit sem titkolva bemutatták a kísérleti telepeken folyó munkát.
Milyen problémákkal küzdenek Üzbegisztánban?
Ők eddig félsivatag voltak, most meg az elsivatagosodás veszélyezteti az országot, már a gránátalma-ültetvényeiket is öntözniük kell. Olyan szelekciós munkát végeznek, amelyek egyre szárazságtűrőbb fajtákat eredményeznek.
Az arborétumában láttam egy gyönyörű, nyolcméteres paratölgyet, említette, hogy tizenhat éves. Ha nem vesszük figyelembe a biodiverzitás kérdéseit, akkor boríthatná a Mecsek déli lankáit is a parafa alapanyagát szolgáltató erdő?
Abszolút, ha csak az ökológiai igényét vesszük figyelembe; ahogy az olajfát, a paratölgyet is lehetne gazdaságilag érdekes mennyiségben termeszteni, azaz könnyen lehetne akár ültetvényekben gondolkodni. Viszont félő, hogy invazívvá válna a nagy volumenű termesztés miatt, ezért az ültetvényes termesztésével óvatosan bánnék. De azt is elárulom: mivel a Villányi borvidéken vagyunk, a hatásomra több borászatnál növekszik egy-egy szép paratölgy.
A füge szóba sem került. Jól tudom, hogy már nem csak Dél-Magyarországon lett alapeleme a magyar kerteknek? Az ön arborétumának gyümölcsfás részében is feltűnt több fa.
Pécsett és a déli területeken már nem unikum, de az ország nagyobb része nemrég kezdte felfedezni. Az egy dolog, hogy füge, de nem mindegy a fajta! Milyen a hidegtűrése? Hányszor érik be? Az is fontos szempont, hogy mekkora a termés alján a nyílás, mert ha befér rajta a hangya, akkor két nap alatt megerjed.
A bolgároknak vannak nagyon jó hidegtűrésű és nagyon jó minőséget adó fajtái, most ezeknek a szaporításán és elterjesztésén dolgozunk. Ipari léptékben soha nem fogunk fügét termeszteni, mert a betakarítást nem lehet gépesíteni, és az ehhez szükséges élőmunka költsége Magyarországon már túl drága, ezért marad a török füge a boltokban, nálunk pedig egyelőre a kiskertek növénye lesz.
