„A céllal egyetértünk, de amíg nem látjuk, hol van erre a pénz, addig nem vállaljuk” – mondta két éve Orbán Viktor az uniós klímacélokról. A hét eleji uniós csúcson finomabban ugyan, de megismételte ugyanezt. De a pénz már itt van: a Helyreállítási Alap felhasználásának is feltétele, hogy a tagországok annak majdnem 40 százalékát zöld fejlesztésekre költsék.
Orbán Viktor még az EU „abszurditásig emelt klímacéljairól” írt tavaly szeptemberi országértékelő cikkében. A most hétfői EU-csúcs utáni Facebook-videóján a kormányfő, illetve sajtótájékoztatóján a környezetvédelmet is lefedő innovációs minisztérium vezetője, Palkovics László sem nyitott már újabb frontot egy ilyen minősítéssel a viharos EU–Magyarország viszonyban – de a lényeg ugyanaz.
A klímacélokat elfogadjuk (legalábbis a 2050-re belőtt uniós karbonsemlegességet), de a 2030-ig tartó gyorsítást (a korábbi 40 százalékos cél helyett már addigra 55 százalékra csökkenteni az 1990-es kibocsátást) csak akkor, ha a „legnagyobb kibocsátók és nagy szennyezők” helyett nem a „magyar embereknek és családoknak” kell fizetniük – mondták. Magyarán: ha kapunk támogatást, akkor még a saját kormányzati ciklusunk/sainkban felgyorsítjuk az üvegházgáz-kibocsátásunk csökkentését.
Bár Magyarország nettó haszonélvezője az EU-támogatásoknak, tehát bármely területen a gazdag országok (amelyek egyben valóban a legnagyobb károsanyag-kibocsátók is) fizetnek nekünk, de elsőre nehezen vitatható ez a kormány-álláspont. Hiszen zöld alaptézis, hogy fizessenek a szennyezők (adók, termékdíjak stb. formájában).
De a Levegő Munkacsoport erre a kormányzati alapállásra reagálva ezt kérdezi: „Miért nem sorolja a kormány Magyarországot a nagy szennyező országok közé, miközben az egy főre jutó szén-dioxid-kibocsátásunk meghaladja a világátlagot? A kormány szerint nem kell-e minden országnak részt vennie a kibocsátáscsökkentésben? A magyar kormány nem tartja magára nézve kötelezőnek a Párizsi Megállapodást, valamint az EU vonatkozó jogszabályait?”
Az Európai Bizottság valóban kiterjesztené szén-dioxid-kibocsátási kvótarendszerét a lakóépületekre és a közlekedésre is, de ezzel párhuzamosan azonnali kompenzációt vezetne be az alacsony jövedelmű háztartásoknak. Persze a rezsicsökkentés nem is a rászorulók támogatásáról (még kevésbé a költségvetési források felhasználásáról) szólt.
A népszerű fogyasztásra szánt magyar érv mögött, értékelte lapunknak egy névtelenséget kérő környezetgazdálkodási szakértő, valójában azt szeretnék a régió országai, hogy az ő alacsonyabb GDP/fő szintjükhöz legyen lecsökkentve az, hogy hány százalékkal kell csökkentsék az ESD (lásd keretes írásunkat) kategóriába tartozó kibocsátásaik szintjét. „Spórolni akarnak a csökkentéshez szükséges beruházásokkal és állami támogatásokkal – vagy ha erre nem hajlandóak a többiek, akkor fizessenek kompenzációt.”
A zöld már nem vörös
A Fidesznek a „magyar családokat” védő álláspontja azt jelenti, hogy ők nem tartják a fenntarthatóságot nemzetstratégiai célnak (hiszen mi más lenne a magyar családok érdeke, mint nemzetstratégiai/kormányzati cél).
A kormányzati hozzáállás mutatja azt az ambivalens viszonyt, ami a kormányt az általa balos ideológiának tartott környezetvédelemmel kapcsolatban jellemzi. Nem volt régen: a Covid előtt az európai politika fő témájává vált klíma- és környezetvédelmet (mely 2018–19-re a Fidesz alap-agendáját, a migrációs fenyegetést is hátrébb szorította mind az európai közvéleményben, mind az uniós politikában) a kormánysajtó heves elutasítása fogadta. 2019 nyarán Gulyás Gergely miniszter Greta Thunberget beteg kisgyereknek titulálta (ezért később elnézést kért), a globális klímasztrájkra pedig azt mondta, hogy „a magyarok józanságát mutatja, hogy néhány tucat aktivistán kívül mást nem érdekel”.
Hogy a kormány megmérte-e a téma társadalmi támogatottságát, vagy csak nem akart egy újabb, és nehezen megvívható harcot nyitni az EU-val, nem tudni, mindenesetre a kommunikációs áthangolást jelezte, hogy pár hónappal minisztere megszólalása után Orbán Viktor tavaly februári évértékelőjében már klímavédelmi akciótervet hirdetett (szakmai értékelői szerint ez csak kommunikációs gesztus volt), Varga Judit pedig arról írt, hogy „eljött a keresztény-konzervatív zöldpolitika ideje”.
Az Idea Intézet azt mérte, hogy a Fidesz szavazói között is jelentős a klímavédelem támogatottsága. De ennél is erősebb ösztönzője a Fidesz fordulatának, hogy a mostani uniós költségvetési ciklusban a támogatások egyik legfontosabb feltétele a zöld fejlesztések lettek. Vagyis a forrásokhoz való hozzáféréshez valamennyire be kellett zöldülnie a pártnak. A legfrissebb és legkönnyebben felhasználható uniós forrás, a Helyreállítási Alap felhasználásának is feltétele, hogy a tagországok annak 37 százalékát klímacélokra fordítsák. És bár ebből csak a vissza nem térítendő támogatást vesszük föl, a kormány tervezete megfelel ennek.
Ambiciózus toporgás
A környezetvédelmet uniós forrásként kezelő kormányzati szemléletet mutatja, hogy az elismert klíma– és energiaügyi államtitkár, Kaderják Péter év eleji váratlan leváltása után utódját az Igazságügyi Minisztériumból hozta Palkovics László, ahol Steiner Attila az európai uniós kapcsolatokért felelt.
Ő az EuObserveren áprilisban megjelent véleménycikkében arról írt, hogy Magyarország élen jár a klímacélok teljesítésében, hiszen 1990-hez képest már 32%-kal csökkentettük a károsanyag-kibocsátásunkat. Azt nem tette hozzá, hogy ez jórészt a rendszerváltás utáni ipar összeomlásának volt köszönhető. Azóta pedig a közlekedés felelős leginkább a károsanyag-kibocsátásért.
Az EU a 2030-as CO2-kibocsátás csökkentési célja elérése érdekében két, kibocsátással járó tevékenységcsoport számára ír elő (különböző mértékű) csökkentést.
Az egyik az a már hagyományos terület, ami az európai kibocsátás-kereskedelmi piac, az ETS szabályai szerint kell csökkentse évről évre a kibocsátását. (Ide iparvállalatok és erőművek tartoznak. Az itt biztosított kibocsátási kreditekkel – jogosítványokkal – a cégek, illetve az országok kereskedhetnek.)
A másik erőfeszítés-megosztási rendszer, a 2009-ben elhatározott Effort Sharing Decision (ESD), ez alá olyan területek kibocsátásai tartoznak, mint a közlekedés, az épületfűtés/-hűtés, a mezőgazdaság, a szennyezés-kezelés. (A mezőgazdálkodásból a földhasználat és az erdészet nem.) Az ESD szerint teljesítendő – évenkénti – csökkentéseket a hétéves uniós tervezési ciklusokra határozzák meg; az előző 2020-ban ért véget, az újnak a számairól még nem született végleges döntés.
Az államtitkár kiemelte a Nemzeti Energia- és Klímaterv „ambiciózus céljait”. Szintén kimaradt a cikkéből, hogy a program tervezetét az Európai Közlekedési és Környezetvédelmi Szövetség (T&E) a legrosszabbnak ítélte az uniós országok között. Elsősorban amiatt, mert a magyar tervezetből jórészt hiányoznak a konkrét intézkedések a kibocsátás csökkentésére. A 2005-ös adatokhoz viszonyítva Magyarországnak mindössze 7%-os károsanyag-kibocsátás-csökkentést kellene végrehajtania 2030-ig a közlekedésben, de nemhogy csökkentene, hanem 30%-os növekedéssel számol.
Kritikák
A 2020 januárjában közzétett végleges változatról szóló közös értékelésükben civil szervezetek nem látják a „szerkezetváltó szándékot”. Szerintük „a 2030-ra kitűzött célok nem elég ambiciózusak, az eszközrendszer hiányos, torz vagy nem megfelelően alátámasztott, számos javasolt intézkedés pedig éppen aláássa a kitűzött célt”. A szakértő civilek 2030-ra 55 százalékos csökkentést bőven megvalósíthatónak tartanának, de az Energiaklub szerint a 60 százalék is reális lenne.
Fontos része a kormány klímatervének, hogy két célját, az „energiaszuverenitást” (vagyis a források diverzifikálását – ennek részeként gyakorlatilag teljesen lemondana a szélenergiáról) és az energiatermelés dekarbonizálását is jórészt Paks 2 beállításával akarja megvalósítani.
Egy másik cél, a „rezsicsökkentés fenntartása” pedig, írja az Energiaklub, „több szempontból is kérdőjeleket vet fel, hiszen ez az intézkedéscsomag több súlyos problémát generált az elmúlt években, ebben a szektorban főként az energiahatékonysági beruházások és a megújuló energiaforrásokra való átállás akadályozása kapcsán”.
A Levegő Munkacsoport vezetője, Lukács András szerint: „Ahelyett, hogy az energiaárakat igyekezne a kormány mesterségesen alacsonyan tartani, nem lenne-e sokkal észszerűbb jelentősen felgyorsítani az energiahatékonyság javítását szolgáló beruházásokat, mindenekelőtt az épületek korszerűsítését?”
Ha nincs pénz, jöhet a klímakatasztrófa
„A céllal egyetértünk, de amíg nem látjuk, hol van erre a pénz, addig nem vállaljuk” – mondta a miniszterelnök két éve. „Úgyhogy kezdjünk tárgyalni a pénzről!” – tette hozzá.
„A közép-kelet-európai régiónak az éghajlat-semlegesség elérése érdekében a GDP-hez képest magasabb költségekkel kell szembenéznie” – érvel áprilisi cikkében az Steiner Attila államtitkár.
Csakhogy a magyar kormánynak is alkalmazkodnia kell, ha pénzt akar, amit a Helyreállítási Alaphoz beadott tervezete is mutat.
Orbán – főleg Lengyelország és Bulgária támogatásával – egy blokkoló kisebbséget hozott létre, mondta lapunknak egy névtelenséget kérő környezetgazdálkodási szakember. „Ennek az erejét próbálgatja most. A céljuk nem a csökkentési előírások felpuhítása – szakértelmet kívánna annak felmérése, hogy milyen mértékű csökkentés mennyi nemzetgazdasági ráfordítást kívánna meg –, hanem sok uniós pénz kizsarolása.”