Mindkét fél megerősítette az Ukrajna és Oroszország közötti határ mentén fekvő régióban zajló összecsapások tényét.
Az orosz védelmi minisztérium arról számolt be előző nap, hogy „az ukrán fegyveres erők moszkvai idő szerint reggel 9 órakor ellentámadást indítottak, hogy megállítsák az orosz csapatok előrenyomulását Kurszk irányába”. Ugyancsak vasárnap az ukrán vezérkar közölte, hogy a térségben negyvennégy összecsapásra került sor, legkevesebb kilenc helyen továbbra is harc dúl. Azt ugyanakkor konkrétan nem erősítették meg, hogy újabb offenzívát indítottak volna. „Ukrajna védelmi erői folytatják a hadműveletet a Kurszki területen. Negyvennégy harci összecsapásról tudunk jelenleg, ebből harmincöt már véget ért. A harcok folytatódnak” – írták a Telegramon.
Egyelőre nem tudni biztosat az offenzíva kiterjedéséről és arról sem, hogy ez vezethet-e változáshoz a fronton, egyes ukrán tisztségviselők azonban azt sugallták, hogy jelentősebb műveletek indultak. Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője jó hírekről számolt be Kurszkból, és hangsúlyozta, hogy Oroszország „azt kapja, amit megérdemel”.
Az eseményeket Andrij Kovalenko, az Ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács dezinformáció elleni központjának vezetője is kommentálta. Szerinte a kurszki orosz erőket „több irányból is támadták, ami meglepetésként érte őket (…) Dolgoznak a védelmi erők” – húzta alá.
Az ukrán haderő augusztus 6-án indított meglepetésszerű támadást a határon áttörve Oroszországban, és egyes területeket azóta is az ellenőrzése alatt tart. Az utóbbi hetekben az észak-koreai csapatok által támogatott orosz egységek ugyan elkezdték kiszorítani az ukrán katonákat, de több helyen még tartják magukat.
Jelentések szerint az új offenzívát a továbbra is ukrán ellenőrzés alatt álló Szudzsából indították a régió közigazgatási központjától, Kurszktól hetven kilométerre fekvő Bolsoj Szoldatszkoje irányába.
Az orosz védelmi tárca azt írta, hogy visszavertek egy támadást a határtól nagyjából tizenöt kilométerre található Berdin közelében.
Számos orosz háborúpárti blogger szerint az ukrán hadsereg páncélozott járműveket és aknamentesítő eszközöket is bevet, illetve elektronikus hadviselést alkalmaz, sikeresen fellépve az orosz drónokkal szemben.
Interneten közzétett videókon ukrán páncélos hadoszlopok láthatók a hóval borított földeken.
Az MIG Rosszij csatorna információi szerint az ukrán fél helyi sikereket ért el. Arra is kitértek, hogy „nem kis szabotőrcsoportok lomha manővereiről van szó, hanem teljes körű támadási kísérletről”.
A Szabad Európa nem tudta független forrásból megerősíteni a jelentéseket.
Ehhez kapcsolódóan: Véget érhet-e az ukrajnai háború 2025-ben?
Az augusztusban elindított offenzíva során elfoglalt területek nagyjából feléről már kiszorultak az ukrán csapatok, de Kijev még mindig tartja Szudzsát és további ötszáz négyzetkilométernyi területet. Vlagyimir Putyin orosz elnök súlyos provokációnak minősítette a kurszki betörést.
Novemberben került sor az első összecsapásokra az ukránok és az oroszok támogatására küldött észak-koreai erők között. Ukrán tisztségviselők szerint a kelet-ázsiai sztálinista diktatúrából érkező katonák súlyos veszteségeket szenvedtek.
Közben a Kreml bejelentette, hogy az orosz fegyveres erők elfoglalták a fontos kelet-ukrajnai logisztikai központnak számító Kurahovét, ami fontos mérföldkő a hónapok óta tartó előrenyomulás után, hiszen a város ugródeszka lehet Donyeck többi részének „gyorsított ütemű” leigázása felé. „Teljes mértékben felszabadították Kurahove városát, a legnagyobb települést a Donbász délnyugati részén” – írták a Telegramon.
A háború előtt körülbelül 22 ezres lakosságú iparváros egy víztározó mellett fekszik, és otthont ad egy erőműnek is.
A jelentős túlerőben lévő orosz hadsereg az utóbbi hónapokban lassan, de folyamatosan nyomul előre Kelet-Ukrajnában. Január 20-án lép hivatalba Donald Trump, aki kampányában többször hangoztatta, hogy napokon belül véget vet az ukrajnai háborúnak.
Keith Kellogg, az új washingtoni adminisztráció leendő ukrán-orosz különmegbízottja kijelentette, hogy szerinte rövidesen meg is kezdődhetnek a tűzszüneti tárgyalások. Egy decemberi interjúban azt mondta, hogy a háború „a következő néhány hónapban megoldódhat”.
Ehhez kapcsolódóan: Keith Kellogg nyugalmazott altábornagyot jelöli ukrán–orosz különmegbízottnak Donald Trump
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy január 2-i nyilatkozatában arról beszélt, hogy a kurszki műveletek kulcsszerepet játszottak a nemzetközi megítélés ellensúlyozásában, miszerint Kijev el fogja veszíteni a háborút. „A kurszki hadművelet mindent megváltoztatott. Fontos lépés volt.”
Egy másik interjúban hangsúlyozta, hogy egy esetleges békeegyezmény biztonsági garanciái kizárólag akkor lennének hatékonyak, ha mögöttük az Egyesült Államok állna. „Az Egyesült Államok nélkül nincsenek valós biztonsági garanciák” – fogalmazott Zelenszkij, azon reményét is kifejezve, hogy hamarosan találkozhat Trumppal.