Hiába hirdetett száznyolcvan fokos fordulatot Vlagyimir Putyinhoz fűzött politikájában Donald Trump és tett hitet Ukrajna támogatása mellett, Oroszországot nem az új nyugati fegyverek fogják megállítani (ha valami megállítja) Ukrajnában – mondták szakértő vendégeink, Demkó Attila, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének a programigazgatója és Takács Márk katonai szakértő.
Az elemzést itt nézheti meg:
Ha csak hallgatná, ide kattintson:
A beszélgetés néhány gondolata:
Takács Márk: Az oroszok újdonságként motorkerékpáros alakulatokat vetnek be az ukrán fronton. Bár elsőre nem tűnhet jó ötletnek a fronton motorozni, ha belegondolunk, hogy az ukrán védelem főleg drónokra épül, máris más megvilágításba helyeződik a dolog. Drónokkal könnyű kilőni a lassú mozgású csapatszállítókat, de ha az ezekben ülő embereket motorra ülteted, máris tehetetlen velük szemben egy drónvédelem.
Demkó Attila: Nem igaz a sztereotípia, hogy az oroszok nem tanulnak a fronton, nem alkalmazkodnak rugalmasan a helyzethez. A kezdeti orosz vereségek oka nem ez volt, hanem, hogy kevesebben voltak, mint az ukránok. Most meg többen vannak. Az orosz haderő növekszik, az ukrán pedig stagnál, vagy csökken.
Takács Márk: Az oroszok „befektetésként” kezelik saját vérveszteségeiket azért, hogy olyan területeket, objektumokat foglaljanak el, ahonnan több irányba is manőverezhetnek később, hogy így több védelmi kapacitást leköthessenek.
Demkó Attila: Az egy nyugati illúzió volt, hogy az „oroszok egyedül maradnak” a háborúban. Kína megmondta, hogy nem hagyja, hogy Putyin elveszítse ezt a háborút, és az is látszik, hogy ha kell, tízezres nagyságrendben mennek a frontra harcolni észak-koreai katonák. India pedig többek között azért is kezdett rengeteg orosz olajat importálni, mert ennek nagy részét tovább adja például európai országoknak.
Takács Márk: Ha Ukrajna elérné, hogy tartósan ötven dollár körül legyen a Brent olaj ára, és eközben az újonnan kapott eszközökkel az országgal határos orosz régiókban tönkre tenné a közlekedési infrastruktúrát, ezzel egy időben növelné a drónjaival az orosz veszteségeket, akkor ez a kombináció esélyt adhatna rá, hogy ne olyan rossz helyzetben fagyjon be a front és kezdődjenek meg a béketárgyalások.
Demkó Attila: Nincs nyugati „csodafegyver”, sem a Taurus, sem a Tomahawk nagy hatótávolságú rakéta nem az. Ráadásul az ördög a részletekben rejlik: hány szárazföldi telepítésű indítórendszert lehet Ukrajnába küldeni? Ki végzi ezek üzemeltetését? Meddig tart az ukrán személyzet kiképzése? Hosszú távon egyetlen hatásos eszköz van Putyin ellen: Oroszország fárasztása. Ehhez több olajat kellene a világpiacra önteni, hogy csökkenjen az olaj ára.
Ehhez kapcsolódóan: Peking egyre merészebb – Kína álláspontja Ukrajnáról riadalmat kelt az Európai Unióban