Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Szakadás a Mi Hazánkkal szövetségben álló civil szervezetben


Bartal András a Magyar Önvédelmi Mozgalom elnöke
Bartal András a Magyar Önvédelmi Mozgalom elnöke

Annyira szorosra fűzte a kapcsolatát a Magyar Önvédelmi Mozgalom (MÖM) nevű szervezet vezetése a radikális jobboldali Mi Hazánkkal, hogy az a tagok egy részének már sok lett, emiatt többüket kizárták, majd tömeges kilépés indult meg. A szervezetet elhagyók szerint a MÖM mára a Mi Hazánk politikai bábjává vált.

„A Magyar Önvédelmi Mozgalom várja új tagok jelentkezését, de vigyázzatok, mert a mozgalom kettévált! Pártkatonai szervezetté, és vagyunk mi, akiket a politika nem tudott megvásárolni. Keressük a megmaradt hazafiakat, akiket nem a pénz, hanem a hazaszeretetük vezérel!” – ez a tavaszi Facebook bejegyzés az egyik legjobb példája a jobbára magukat„magyar nemzeti gondolkodásúnak” definiáló tagokkal bíró szervezet belső válságának.

A Magyar Önvédelmi Mozgalom (MÖM) 2014 októberében alakult meg, közvetlenül azt követően, hogy a bíróság megszüntette a Szebb Jövőért Polgári Egyesületet. Utóbbi adta az akkor még szintén szélsőjobboldali Jobbikhoz szorosan kötődő Magyar Gárda jogi szervezeti kereteit. A Magyar Gárda megszűnésével, majd a Jobbik politikai profilváltásával a MÖM civil szervezetté vált, amelynek működése sokáig mellőzte a (párt)politikai megnyilvánulásokat.

Terepen

Közösségi médiás oldalaikon a szervezet tagjai karitatív tevékenységeket tüntetnek fel, és ezek mellett úgynevezett „egészségügyi sétákat” szerveztek (és szerveznek a mai napig), ha valahol „problémás együttélésről”, családon belüli erőszakról vagy hasonlókról szereztek tudomást. A MÖM Facebook oldalán látni például olyan képet, ahol egy tizenöt éves Opel Corsából pakolnak ki éppen egy összerakható kiságyat, amit egy rászoruló kismamának összedobott pénzből vettek.

Mint egy korábbi Telex cikk felidézi, 2021-ben a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) közérdekű bejelentést tett a rendőrségen, mert szerintük „a Magyar Önvédelmi Mozgalom elnevezésű szélsőséges szervezet számos olyan akciót hajtott végre, amikor egy helyi konfliktus »megoldását« a saját kezükbe vették, lényegében önbíráskodni kezdtek, járőrözve, bűnüldözői tevékenységet láttatva fegyelmezték a helyi lakosokat”. A TASZ szerint az ilyen önkényes rendfenntartás jogellenes, mert „magánszemélyek, civil csoportosulások, baráti társaságok nem végezhetnek közbiztonsági tevékenységet”.

A Mi Hazánk 2018-as megalakulása után hamar aktívan kezdte építeni kapcsolatait a MÖM felé, aminek eredményeképpen a MÖM és a párt 2022 március végén, közvetlenül a választások előtt megállapodást is kötöttek az együttműködésről. Ennek értelmében a MÖM bizonyos tagjai részt vettek a Mi Hazánk rendezvényeinek megszervezésében (sokszor rendezőként, biztonsági személyzetként), segítették a Mi Hazánk képviselőjelöltjeit a választási kampányfinisben.

Ehhez kapcsolódóan: az oltás az új roma: a Mi Hazánk épülése.

A kapcsolat több MÖM vezetőnek jelentett valódi politikai karriert: László Attila alapító elnök ennek is köszönhetően lett polgármester Pilisen a Mi Hazánk támogatásával a Mind Egyet Akarunk Egyesület színeiben. Emellett azonban a Mi Hazánk frakció tagjaként bent ül a Pest Megyei Önkormányzat közgyűlésében is. Utóda, Bartal András a XV. Kerületi önkormányzatban képviselő szintén a Mi Hazánk színeiben, míg Bákor Dávid (aki egy forrásunk szerint korábban a MÖM médiaügyeit, nyilvános megjelenéseit szervezte főleg) Várpalotán jelenti egy személyben a Mi Hazánk közgyűlési jelenlétét.

Pénz - néhányaknak

Többek között ez lett sok azoknak, akik azóta távoztak a MÖM-ből, vagy éppen kizárták őket a mozgalomból. Czakó Tibor a cikkünk elején idézett bejegyzés szerzője is közéjük tartozik. „Nekem nem tetszett, ahogy a Mi Hazánk kezdte kezelni a MÖM-öt. Őket egyáltalán nem érdekelte a mi civil tevékenységünk, úgy éreztem, csak arra kellünk nekik, hogy eljárjunk a rendezvényeikre, segítsük a kampányukat. Eközben egyre többet lehetett hallani arról, hogy a vezetés tagjai komoly pénzeket, havonta akár több százezer forintot is kapnak kvázi fizetésként a Mi Hazánktól” – mondta a Szabad Európának Czakó Tibor. A Fejér megyei Rácalmáson élő egykori Dunaferr dolgozó azt mondta személy szerint az is elkeserítette, hogy a MÖM a dunaújvárosi cég munkavállalói mellett sem állt ki. Szerinte ez is jele lehet annak, hogy a MÖM teljesen a Mi Hazánk befolyása alá került, miközben a radikalizmust hirdető parlamenti párt „egyre nyíltabban kokettál a Fidesszel”.

Mi Hazánk ellendemonstráció a Pride-on
Mi Hazánk ellendemonstráció a Pride-on

„A Mi Hazánk elfideszesedett, és így sajnos a MÖM is fideszes lett, szerintem ez mára mindenki számára teljesen egyértelmű, aki lát a pályán. Egy bajtársunkat például azért zárták ki a MÖM-ből, mert a magyar állam ellen indított pereket korrupciógyanús ügyekben. Ezt nyilván nem hagyhatta a Fidesz a Mi Hazánknak” – mondta Czakó Tibor.

Szerinte a MÖM tagok egy részét az is felháborítja, hogy a vezetés egyre inkább a „Bűnvadászok” nevű csoport támogatására koncentrál. Ezt Bartal András hozta létre év elején, és jellemzően azzal foglalkoznak, hogy jogcím nélküli lakásfoglalókhoz mennek ki és szólítják fel őket a távozásra. Bartal András mellett személyesen vesz részt ezekben az „akciókban” Toroczkai László is. Az esetekről videót készítenek, és ezeket feltöltik a YouTube-ra. A videók jellemzően 120-800 ezres megtekintést érnek el. Ezért a csatorna alkalmanként már több százezer forintot is fizethet. A „bűnvadászok” közül már csak Bartal András visel MÖM-logós kabátot.

Kérdőjelek

„Ez az egész Bűnvadászok dolog is tele van kérdőjelekkel az egyszerű MÖM-tagok számára. Korábban egy régi, szakadt kisbuszunk volt, ami rendszeresen lerobbant, de azt mondták, nincs pénz másikra. Aztán lett a Bűnvadászok és egyből került mellé egy sokkal újabb, dizájnosra festett furgon, plusz még egy személyautó is. Miből? Ki adta rá a pénzt? És mi van a YouTube bevételekkel?” – mondta lapunknak Czakó Tibor.

Szerinte nagyjából az aktív tagok harmada válhatott ki mostanra MÖM-ből, közülük – akárcsak ő maga – többen elkezdtek „minden párttól független új mozgalmat” szervezni, a többiek pedig „passzívak lettek”. „Persze a lemorzsolódás már korábban elkezdődött. Én emlékszem, hogy amikor például Nyáregyházán tartottunk a helyi művelődési házban egy eskütételt új tagoknak, megtelt a terem. Ma már ilyen elképzelhetetlen lenne. Nem véletlen, hogy az új tagok eskütétele ma már úgy zajlik, hogy régiek is újra esküt tesznek, hogy ne tűnjön fel, milyen kevesen vannak az újak”.

Perben az állammal

A Czakó Tibor által említett, korrupciós perek és a fideszes akarat látványos MÖM-ös és mihazánkos támogatásának ellenzése miatt kizárt tag Gönczi György. Borsod-Abaúj-Zemplén megye több településén gazdálkodó férfi alapítója és elnöke volt a Jobbik nyékládházai helyi szervezetének még 2009-ben, és a párt politikai profilváltásánál és a belső működése miatt már a 2010. évben levélben tiltakozott Vona Gábornál és Novák Elődnél, majd elfordult a pártpolitikától. A MÖM-nek 2020 óta volt tagja, amíg tavaly év végén végül ki nem zárták, állítása szerint „mihazánkos parancsra”.

Gönczi György nagyságrendileg húsz pert indított, bírókat, ügyészeket, kormányhivatalnokokat, megyei rendőri vezetőket is jelentett már fel jellemzően hivatali visszaélés, bűnpártolás, csalás, korrupció, közokirat-hamisítás vádjával, de még az Európai Parlament Állampolgári, Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságának is írt levelet megemlítve a „korrupt, csaló bírókat” idén áprilisban, amikor Magyarországra látogattak.

Ehhez kapcsolódóan: nem hozta közelebb az új szélsőjobb frakcióalakítást az EP-választás.

„A kormány teljesen magára hagyta a vidéket. Szerintem az ország nagy részének fogalma sincs róla, hogy milyen az élet itt Borsodban, főleg a kis településeken. Hogy mekkora nyomorban, kiszolgáltatottságban élnek itt emberek. És nagyon sok esetben ebből a nyomorból és kiszolgáltatottságból a hatalommal szorosan összefonódott szereplők húznak hasznot, nekik pedig sokszor falaznak a magyar állam hatóságai” – mondta Gönczi György a Szabad Európának.

Ő szeretett volna jogsegélyirodát nyitni, legalább egyet a megyében, de sem László Attila, sem Toroczkai László nem támogatta az ötletet. Akkor még nem értette, miért, utólag úgy gondolja, az érintetteket már akkor is elsősorban a saját politikai karrierük építése érdekelte.

Toroczkai László itt éppen a "Nemzeti Légió" megalakulását jelenti be 2019-ben, a szervezetből végül nem lett semmi
Toroczkai László itt éppen a "Nemzeti Légió" megalakulását jelenti be 2019-ben, a szervezetből végül nem lett semmi

„Szerintem egy civil szervezetnek ezt kell tennie: normális módon, minden törvényes eszközzel segíteni, aki bajba jutott. Ha valakinek problémás a szomszédja, akkor őt, de ha valakit a rendőrség indokolatlanul vegzál vagy a törvényi szabályozás ellenére magára hagyja, akkor őt is. Mi ezt tettük. Ha kellett kimentünk a helyszínre, ha kellett megfogalmaztunk adekvát módon egy feljelentést. A normalitás talaján maradva. Nem úgy, mint a Betyársereg, akik látványpékség módjára kimennek utólag valakihez, ha megkínzott egy állatot és feltöltik az egészet a YouTube-ra. Az állatvédelem helyes, én magam is állatvédő vagyok. Ugyanakkor nagyon fontosnak tartom a tisztességes magyar emberek védelmét, lehetőleg proaktív módon. Erre az országban egyre több helyen nagy igény mutatkozik" – fogalmazott.

Nála „az igazi törést” az jelentette, amikor tavaly februárban a Kitörés túrára saját autóval hozott Nyékládházáról gyerekeket, majd Pilisen kiegészülve a többi fiatallal tovább mentek a MÖM-ös mikrobusszal, de az autó Budapest határában elromlott, így az egész éjszakás túrától fáradt, átfagyott gyerekeket nem tudta volna mivel hazavinni. „Akkor felhívtam Bartal Andrást, hogy segítsen, szerezzen egy másik autót, amit ő meg is ígért. Csak órákkal később derült ki, hogy végül megszegte ígéretét, Bartal András magunkra hagyott bennünket” – mondta.

A Kitörés túrán Gönczi György által említett esettel kapcsolatban külön is kerestük Bartal Andrást. Válaszát közölni fogjuk.

Erózió 2022-től

Gönczi György szerint már 2022-ben elkezdődött egy negatív folyamat a MÖM-ben: ekkor távolítottak el több olyan tagot, megyei vezetőt, akik „szembe mentek a pártosodással”, így lehetetlenült el több MÖM szervezet például Békés-, Pest-, vagy Veszprém-megyében is: „Békés megyében már 2022-ben jelentős számú tag lépett ki a MÖM-ből, ami már akkor sem zavarta László Attilát, pedig maga is onnan, Medgyesegyházáról származik” – mondta Gönczi György a Szabad Európának.

A tetőpontján nagyjából 1200 aktív tagot számláló MÖM így mára jelentősen meggyengült. A kilépettek egy részét a Betyársereg szívta fel, ami Gönczi György szerint azért sem zavarja a Mi Hazánkkal összefonódott vezetést, mert a „Toroczkai László és Novák Előd nagyon jóban van Tyirityán Zsolttal, a Betyársereg vezetőjével és nekik végül is mindegy, hogy melyik szatellit szervezetet használhatják a saját céljaikra”.

Novák Előd Horthy-szobrot avat a Parlamentben
Novák Előd Horthy-szobrot avat a Parlamentben

Gönczi Györgynek is meggyőződése, hogy a Mi Hazánk együttműködik a Fidesszel, és emiatt igyekeznek lejjebb tekerni a MÖM tevékenységét, hogy az ne legyen annyira kényelmetlen a hatalomnak. Ezzel kapcsolatban tény, hogy korábban egy kormányzati forrás már beszélt arról a Szabad Európának: amennyiben a 2026-os választásokon olyan parlamenti erőviszonyok alakulnak ki, hogy a Fidesz csak a Mi Hazánk támogatásával maradhat hatalmon, minden további nélkül megteszik majd a koalíciós ajánlatukat. „Már így is nagyrészt a Mi Hazánk társadalompolitikáját valósítjuk meg. Tehát az együttműködés alapja megvan, amiben meg mást gondolnak, majd hatalmon domesztikáljuk őket” – mondta forrásunk.

Gönczi György ugyanúgy nem érti, hogy ha korábban jórészt mindent a tagoknak kellett saját zsebből finanszírozni, akkor honnan lett pénz egyszerre másik kisbuszra és személyautóra. „Nyilván nem árulok el nagy titkot, de a kilépett tagok jelentős része hiszi, hogy a Mi Hazánk a hatalomtól is kap pénzt. Hogy a Fidesz és a Mi Hazánk vezetői között vannak, akik kifejezetten jó viszonyt ápolnak egymással” – fogalmazott. Szerinte a MÖM lemorzsolódását jól jellemzi az is, hogy tavaly nyár elején a szokásos családi napjukon már alig százan voltak csak, korábban ez a szám ennek a többszörösét is elérte.

„Alapértékeinkkel ellentétes cselekedeteket folytat”

Gönczi György 2024 november 9-én rendkívüli gyűlésre hívta a MÖM megyei vezetőit. Ezen el is fogadtak egy nyilatkozatot, ami így kezdődik: „Nem ismerjük el Bartal Andrást a MÖM országos vezetőjének. Azért, mert az alapértékeinkkel ellentétes cselekedeteket folytat, pártpolitikai és önös érdekek miatt”. A dokumentumot Hajdú-Bihar-, Heves-, Budapest-, Borsod-Abaúj-Zemplén-, Fejér-, Jász-Nagykun-Szolnok, Bács-Kiskun-, Szabolcs-Szatmár-Bereg- és Békés megyék MÖM vezetői írták alá, de Gönczi György szerint ehhez érdemes tudni, hogy a szervezet az ország keleti és középső részén a legaktívabb. A Bartal Andráséktól elhatárolódott megyei vezető azt sem érti, hogy a Mi Hazánk hogy működhet rendszeresen együtt a Pest Megyei Közgyűlésben a Fidesszel. Ehhez még egy érdekes adalék: egy forrásunk azt mondta Bartal Andrásról, hogy az ellenzéki vezetésű XV. kerületi közgyűlésben „teljesen konszolidáltan viselkedik, sőt a DK-s polgármester, Cserdiné Németh Angéla előterjesztéseiből is többet megszavazott már”.

Nulla hozzászólás

2025 február végén volt egy MÖM-ös évnyitó rendezvény, az erről szóló videóban Bartal András azt ígéri a hallgatóságnak, hogy a MÖM továbbra is mentes lesz a pártpolitikától. Pozbai Tibor alelnök arról beszél, hogy a radikális jobboldalnak egységesnek kellene lennie, majd ennek némileg ellentmondva egyből hozzáteszi, hogy neki semmi kifogása az ellen, hogy több ilyen szervezet is van, és az sem baj, ha valaki nem a MÖM-be lép be, hanem valamelyik másik szerveződésbe. Azóta Pozbai Tibor is kilépett a MÖM-ből és a Mi Hazánkból is.

Felszólalt Novák Előd is, ő azt mondta, a MÖM hiába végez már segítő tevékenységet több mint tíz éve, ezért semmilyen elismerést nem kapnak a tagok, bezzeg, ha Magyar Péter kimegy egy homokzsákkal egy gátra árvíz alkalmával, az egyből országos hír lesz. Ez a nyolc perces videó egyébként a legfrissebb bejegyzés a Hírek menüpont alatt a MÖM saját honlapján, nulla hozzászólással.

Kerestük a Magyar Önvédelmi Mozgalmat és a Mi Hazánkot is. A párt sajtóosztályának válaszát teljes terjedelemben közöljük.

Kik részesülnek anyagi juttatásban a MÖM-ben a Mi Hazánk részéről és milyen címen, mekkora mértékben? Támogatja a Mi Hazánk a MÖM-öt anyagilag?
Igen, támogatja, néhány millió forinttal évente. Még a 2022-es választások előtt kötött egy nyilvános gyűlésen a Magyar Önvédelmi Mozgalom és a Mi Hazánk egy együttműködési megállapodást, aminek részeként a Mi Hazánk az állami támogatásából évről évre támogatja a MÖM működését, ennek keretében olyan MÖM-tagokat, akik többnyire közben a Mi Hazánk tagjaivá is váltak, foglalkoztat, és a MÖM-öt is támogatja anyagilag.

Adott támogatást a Mi Hazánk a Bűnvadászok két autójának megvásárlására?
Tudomásunk szerint a Bűnvadászoknak egyetlen autója van jelenleg, és igen, a Mi Hazánk támogatta ennek az egy autónak a megvásárlását, a MÖM-ön keresztül.

Kötne koalíciót a Mi Hazánk a Fidesszel a 2026-os választások után, ha csak így lehetne fenntartani egy Fidesz-kormányzást? Támogatnák ennek érdekében kívülről Orbán Viktor pártját?
Rengetegszer válaszoltunk erre a manipulatív kérdésre, és rengetegszer elmondtuk, hogy a Mi Hazánk nem készül koalícióra sem a Fidesszel, sem a Tiszával. Május elsején bejelentettük, hogy folyamatosan nyilvánosságra hozzuk azokat a pontokat, amelyek megvalósítását kikényszerítenénk, ha a mérleg nyelve lennénk a parlamentben. Mi erre fókuszálunk, nem saját magunkra. Szeretnénk ugyanakkor arra a hazug állításra is válaszolni tényekkel, amelyeket a levelében megfogalmazott. Aljas hazugság azt állítani, azt a látszatot kelteni, hogy a Pest Vármegyei Közgyűlésben a Mi Hazánk a Fidesz közelébe kerülne. Az igazság ezzel szemben az, hogy a Fidesz legkeményebb ellenzéke, ezt a szavazások jól mutatják. A Fidesz tavaly ősz óta minden egyes közgyűlésre beterjeszti a közgyűlés elnökének és 3 alelnökének fizetésemelést. Az elnöki fizetésemelést idén áprilisban a Fidesz a Momentummal közösen szavazta meg. A Mi Hazánk frakció következetesen nemmel szavazott mindig. Az országban az egyetlen vármegye így Pest, ahol a Mi Hazánkos szavazatoknak köszönhetően nem duplázódott meg az alelnökök fizetése a mai napig. Mi vetettünk véget a Fidesz civilnek álcázott pénzelosztó rendszerének is. A Samsung iparűzési adóbevételének egy része (döntéshozatali alkalmanként /évi 2-3 alkalom/ több száz milliós nagyságrendben) civil szervezeteken keresztül olyan egyesületekhez, alapítványokhoz vándorolt mindeddig, amelyek vezető Fideszes politikusokhoz és azok köreihez voltak köthetők. A Mi Hazánk képviselői már az alakuló ülés előtt leszögezték, hogy csak úgy hajlandóak megszavazni a bizottsági struktúrát, ha az minden esetben paritásos alapon kerül kialakításra, tehát magyarul a Fidesznek egyik bizottságban sem lehet többsége. Ennek eredményeképpen a civil pályázati pénzek sorsáról saját hatáskörben döntő Vármegyei Értéktár Bizottság is ellenzéki többségű lett. Itt a két Mi Hazánkos szavazat adja a szavazati többséget, tehát gyakorlatilag a Mi Hazánk két szavazata dönt arról, hogy egy pályázat elfogadásra kerül-e, vagy sem. Miután a képviselőcsoport tagjai hosszasan utánajártak minden pályázónak, az őszi döntéshozatalok során minden alkalommal leszavaztunk minden egyes Fideszhez köthető civil támogatási kérelmet. Így innentől kezdve a Fidesz nem kapott forrást túlárazott nőnapi ajándékozásra, sem helyi propagandamédia üzemeltetésére stb.
Júniusban ismét leszavaztuk az elnök és alelnökök újabb fizetésemelését, a momentumosok viszont megint megszavazták az elnökét. Megszavaztuk viszont a Momentum előterjesztését, hogy a Samsung ügyében rendkívüli környezetterhelési vizsgálatot kezdeményezzen a közgyűlés elnöke, ezt a fideszesek egyedül nem támogatták.
Ugyanezen az ülésen leszavaztuk, hogy a fideszes közbeszerzésektől hemzsegő Penta Kft.-nek ne kelljen a vármegye részére kifizetnie a jogos kötbért. A fideszesek a kötbér elengedést támogatták.

  • 16x9 Image

    Kósa András

    Kósa András a Szabad Európa főmunkatársa. 2001 óta újságíró, az elmúlt bő húsz évben volt a Magyar Hírlap, a Magyar Nemzet, a Hír Televízió és a Népszava munkatársa. Ezenkívül dolgozott a hvg.hu politika rovatának vezetőjeként és a tulajdonosok által 2022 augusztusában megszüntetett azonnali.hu főszerkesztőjeként is.

XS
SM
MD
LG