Információs börzék, a művészeti, szépirodalmi, üzleti élet, a politikai diskurzus mindenki számára nyitott, demokratikus terei, mindez az otthon kényelmét, bensőségességét idéző vendéglátással – ezt jelentették a pesti kávéházak. Több egykor európai hírű volt, mára viszont alig maradt belőlük. Erről az elveszett világról, városszeretetről, örökségeink tiszteletéről is beszélgettünk a Szelfiben Saly Noémi művészet- és irodalomtörténésszel.
Néhány gondolat a beszélgetésből:
- A legenda szerint Karinthy Frigyes megmérte a pesti vicc sebességét. A beszélgetésből kiderül, milyen gyorsan száguldott át Budáról Pestre egy jó poén ebben az internet nélküli korban.
- Kiderül az is, mit kellett nyújtania egy kávéháznak ahhoz, hogy magához csalogassa a vendégeket, a törzshelyük legyen.
- A pesti kávéházak tulajdonosainak többsége zsidó volt. Kevesen élték túl az üldöztetést, mégis, 1945-től 1949-ig, ahogy Budapest újraéledt, a kávéházi élet is feléledt. Az államosítás azonban végképp megpecsételte a sorsukat.
- A kávéházak a polgári nyilvánosság demokratikus terei, a diktatúrák pedig rettegnek az olyan helyektől, ahol az emberek összegyűlhetnek, tájékozódhatnak, vitázhatnak, akár kormányt is válthatnak.
Itt nézheti meg a videópodcastot:
Ha inkább csak hallgatná a beszélgetést, itt teheti meg:
