A demokrácia látszatát fenntartó autokraták hasonlóan működnek világszerte, szükség van a gazdaság, az igazságszolgáltatás és a média kontrolljára, de garantálni kell tudni a választások végeredményét is – mondja Rácz András Oroszország-szakértő, a Német Külpolitikai Társaság kutatója. Szerinte a homoszexualitás megjelenítését tiltó magyar törvény szigorúbb a hasonló orosz szabályozásnál.
A pedofilellenesnek nevezett magyar törvényt többen az orosz szabályozáshoz hasonlítják az LMBTQ emberek jogait korlátozó részei miatt. Ön korábban arról beszélt, hogy a magyar törvény szigorúbb, mint az orosz szabályozás. Miért?
A két törvény szövege alapján az orosz és a magyar koncepció hasonló, mindkettő a gyerekek védelmére hivatkozva korlátozza az LMBTQ-közösségek megjelenési lehetőségét és így a jogait. Van viszont néhány elég fontos különbség. Az egyik, hogy az orosz törvény egyszerűen a gyerekek védelmére hivatkozik, nincs benne szó pedofíliáról. A magyar törvényt viszont kifejezetten „pedofilellenes törvénynek” nevezték el. A pedofília és a homoszexualitás fogalmának összemosása az orosz törvény szövegében nincs benne, míg a magyaréban igen. Ez egy fontos különbség.
Az orosz törvény azt tiltja meg, hogy kiskorúak nem hagyományos szexuális kapcsolatokat „népszerűsítő” tartalmakkal találkozzanak. Az orosz gyakorlatban ez a homoszexualitást jelent. A magyar törvény szélesebb körben korlátoz, mert a homoszexuális kapcsolatok megjelenítésén túl korlátozza a nemváltással kapcsolatos tartalmak „népszerűsítését” is. Nem arról van szó, hogy Oroszországban nem lehet megjeleníteni a homoszexualitást, de transzneműeket igen. Az orosz törvény gyakorlati alkalmazása meglehetősen korlátozó, de a két jogszabály szövege közül a magyar szélesebb körben korlátoz.
Az is különbség, hogy a magyar jogszabály egy listán való szerepléshez köti, hogy mely szervezetek tarthatnak szexualitással kapcsolatos felvilágosító tevékenységeket iskolákban. Aki ezen a listán nincs rajta, az nem végezhet ilyen tevékenységet. Az is a magyar szabályozás sajátossága, hogy nincs szó arról, hogy kinek és mikor kell létrehoznia ezt a listát, amelyen szerepel, hogy ki végezhet szexuális felvilágosítást az iskolákban. Azt sem tudni, mi alapján lehet rákerülni és hogyan lehet az ellen fellebbezni, ha egy szervezet nem kerül rá. Határideje sincs a lista létrehozásának, elvileg akár az is előfordulhat, hogy ha ez a lista nem készül el, akkor onnantól senki nem végezhet felvilágosítást az iskolákban a tanári állományon kívül. Ebben a konkrét orosz törvényben ilyen egyáltalán nincs.
Ahhoz azonban, hogy az LMBTQ emberek életét befolyásoló szabályokat össze lehessen mérni, a teljes jogszabályi környezetet össze kellene hasonlítani, de ez még nem történt meg. A magyar törvény kapcsán sem tudunk még sok mindent, hiányoznak például a végrehajtási utasítások. Az is igaz ugyanakkor, hogy az LMBTQ emberek helyzete Oroszországban sokkal rosszabb, mint Magyarországon.
Egyrészt Oroszországban az egyes föderatív köztársaságok elfogadhatnak olyan saját törvényeket, amelyek nincsenek ellentétben a szövetségi szabályozással. De a legnagyobb problémákat nem a szigorú törvények, hanem a meglévő törvények be nem tartása okoz. A rendőrség és a hatóságok sok esetben nem vizsgálják ki az LMBTQ-közösségek tagjait érő erőszakot.
Tehát nem az a probléma, hogy van egy szigorú LMBTQ-ellenes törvény, amelyet szigorúan betartatnak, hanem a szellemisége, amely akár bátorítja az LMBTQ emberek elleni támadásokat, az áldozatokat pedig nem védi meg?
Ha nem szűken vett jogi szempontból nézzük, egy törvény nem csupán önmagában értelmezendő. Van szellemisége, van egy kialakult közhangulat. Oroszországban van egy évek, sőt bizonyos szempontból évtizedek óta gerjesztett LMBTQ-ellenes közhangulat, amelyhez hozzájárul az állami propaganda is. Ez eredményez olyan atmoszférát, hogy munkahelyi diszkrimináció, utcai atrocitások, emberölések történnek. Ezeket sok esetben nem vizsgálják. Van különbség, Moszkvában, Szentpéterváron és a többi nagyvárosban jobb a helyzet, mint mondjuk az Észak-Kaukázusban, Csecsenföldön, Dagesztánban. Ramzán Kadýrov csecsen elnöknek volt egy híres mondata, hogy Csecsenföldön márpedig nincsenek melegek. Egy ilyen kijelentés ott sok esetben halálos ítélettel egyenlő.
Orbán Viktor kormányzását máskor is hasonlítják az orosz elnökéhez. Putyin 1999 óta van hatalmon, az első elnöki éveiben még nem volt ilyen rossz a megítélése Nyugaton, volt felé egy fajta bizalom. Meg lehet ragadni, hogy melyek voltak azok az első restriktív intézkedések, amelyekkel az autoriter vezető útjára lépett?
A mai orosz berendezkedés egy hosszú folyamat eredménye. Vlagyimir Putyin eleve nem demokrataként indult. Putyin egy mély gazdasági és belpolitikai válság közepén került hatalomra 1999-ben. 1998-ban volt egy részleges államcsőd Oroszországban, 1998–1999-ben öt miniszterelnöke volt az országnak. Borisz Jelcin akkor már öreg volt, komoly szívproblémákkal küzdött és súlyos alkoholista volt. A belföldi titkosszolgálat, az FSZB élén Putyinnak kulcsszerepe volt abban, hogy kompromattal kiiktatta azt a Jurij Szkuratov főügyészt, aki nagyon közel jutott ahhoz, hogy Jelcin családját felelősségre tudja vonni. Ezek után, 1999 augusztusában lett Putyin a miniszterelnök. Ősszel kezdődött a második csecsen háború, robbantások történtek Moszkvában és több más városban is – ezekhez köze lehetett az FSZB-nek. Erre hivatkozva tudott Putyin háborúellenes hangulatot kreálni, amelyet meglovagolva népszerű is lett. Jelcin 1999 szilveszteri beszédében nagy meglepetésre bejelentette lemondását, és Putyint nevezte ki ideiglenes elnöknek. Megrázó felvétel, ahogy az öreg, törődött, láthatóan nagyon beteg Jelcin könnyek közt kéri, hogy „Vigyázzatok Oroszországra!” Így lett Putyin ügyvezető elnök, aztán 2000 tavaszán meg is választották.
Putyin első feladata az volt, hogy az oligarchákat megrendszabályozza, mert főleg Jelcin második ciklusa idején tényleg ők irányították Oroszországot. A legelejétől vaskézzel bánt velük, Guszinszkijjel, Berezovszkijjel és a többiekkel. Sokan pozitívan értékelték, hogy végre valaki gatyába rázza az oligarchákat, de valójában Putyin már a legelejétől nagyon durva módszereket használt. Azóta pedig fokozatosan keményedik a rendszer. Miután a Bush-adminisztráció 2000-től kezdve zászlajára tűzte a demokrácia terjesztését, elkezdtek kitörni az úgynevezett színes forradalmak: Grúzia 2003, Ukrajna 2004, Kirgizisztán 2005. Ezeket a forradalmakat Oroszország saját belpolitikai stabilitása szempontjából súlyos fenyegetésnek tekintette. Moszkva azt érzékelte, hogy az Egyesült Államok egyre-másra robbant ki demokratikus, oroszellenes forradalmakat a környező országokban. Erre Putyin is elkezdte keményíteni a saját rendszerét. Mindig minden autoriter rendszer a saját belpolitikai stabilitását tartja szem előtt.
Akármilyen durva módszerekkel is lép fel valaki a saját vélt vagy valós ellenfeleivel szemben, az már szintlépés, amikor a lakosság korlátozására irányulnak az intézkedések. A civilek korlátozása, az idegenügynök-törvény nem csak a politikai ellenfeleket célozza.
Putyin először 2000–2008 között, két ciklust kitöltve volt elnök, utána jött Dmitrij Medvegyev, és az ő első ciklusa után, 2012 tavaszán a következő elnökválasztás. 2011 végén így mindenki azt találgatta, mi fog történni. Medvegyev folytatja, visszatér Putyin, vagy valaki más lesz az elnök? Erre 2011 szeptemberében Putyin és Medvegyev elmentek horgászni, ami után bejelentették, hogy megállapodtak, és visszacserélik posztokat, Putyin lesz az elnök. Ez tekinthető fordulópontnak. Ki se várták a választásokat, hónapokkal korábban kijelentették, mi lesz a végeredmény. Az orosz társadalom jelentős része ezt olyan megaláztatásként élte meg, amelyre korábban nem volt példa. Ezután törtek ki a Bolotnaja-tiltakozások, százezrek vonultak utcára Moszkvában a Bolotnaja térre. Ezekre a tüntetésekre válaszul születtek meg az első brutálisan elnyomó törvények. Szigorították a tüntetésekre vonatkozó törvényeket, a be nem jelentett tüntetéseken való részvétel például már bűncselekmény az addigi szabálysértéssel szemben. Az ön által említett idegenügynök-törvény is 2012 novemberi.
Erre jött rá az ukrajnai forradalom 2013–2014-ben, amely komoly politikai és gazdasági válságot okozott Oroszországban, párosult ugyanis az olajár jelentős zuhanásával. A magas olajáraknak köszönhetően a kétezres években évi öt-tíz százalékkal nőtt az orosz GDP, Putyin első két ciklusában a vidéki átlagorosz jobban élt, mint a történelem során bármikor. Putyin nagyon népszerű lett, az a kép alakult ki, hogy neki köszönhetően minden jobbá vált. Az olajár csökkenésével viszont súlyos gazdasági nehézségek jöttek, a lakosság egyre elégedetlenebbé vált, és ezen a ponton még több represszióra lett szükség. Több faktor játszik tehát abban szerepet, hogy az orosz rendszer mára ennyire elnyomó lett. Múlt heti hír, hogy nem kívánatos szervezetté nyilvánították az ismert és színvonalas Bard College amerikai felsőoktatási intézményt. Mostanra teljesen kiszámíthatatlan kiterjedésű és szigorúságú intézkedések követik egymást. Szeptemberben lesz parlamenti választás, és a hatalom pártja nem áll jól. Minden lehetséges módon igyekeznek elnyomni, gyengíteni az ellenzéket.
A magyar sajtó és az állami propaganda helyzete kapcsán is rendre előjön az orosz párhuzam.
A kilencvenes évek orosz médiája nem volt demokratikus, de szabad volt, és plurális. Oligarchák kezében volt a médiapiac, de a mából nézve az az orosz média aranykora volt. Erősen kritikus volt a hatalommal szemben, a plurális média komoly szerepet játszott Jelcin népszerűségvesztésében. Az egyik első lecke, amelyet Putyin megtanult, hogy nem jó, ha a politikai ellenfél kezében média van. Az oligarchák elleni fellépés azzal kezdődött, hogy elvették tőlük a médiájukat. Állami, jogi és némi fegyveres erőszakot is bevetve elkezdték bedarálni a független média csatornáit. Később a többi tulajdonosok már önként átadták a médiumokat, hagyták magukat kivásárolni. A mai orosz médiahelyzet egy húszéves folyamat eredménye.
Azért is tűnik ennyire hatékonynak az orosz propaganda a Nyugattal szemben, mert a nyugati módszereket használják arra, hogyan kell jó médiát csinálni. Az RT, a Szputnyik is úgy néz ki, mintha nyugati média lenne. Még mindig vannak emberek, akik újságíróknak tekintik a Szputnyik embereit. Pedig a Szputnyik a Rosszija Szegodnya ügynökség része. Ennek az alapító okirata egy elnöki rendelet, amely kimondja, hogy az ügynökség feladata az Oroszországi Föderáció politikájának külföldi képviselete. Szó nincs objektív tájékoztatásról. Az van kiírva rá, hogy Szputnyik News, de feladatát tekintve nem hírügynökség. Nehezen értem, miért kapnak a Szputnyik emberei újságírói akkreditációt.
Propagandával kapcsolatban sem érdemes lebecsülni a hagyomány szerepét. Ha csak a nagy októberi szocialista forradalomtól számítjuk, akkor is több mint százéves múltjuk van abban, hogyan csináljanak belföldi propagandát, mozgósító vagy akár lejárató kampányokat, hogyan terjesszék az eszméiket Nyugaton vagy miként próbálják befolyásolni a Nyugatot. Adminisztratív, tudásbeli és sok esetben személyes folytonosság van a Szovjetunió és Oroszország között. Sok tudást felhalmoztak az évek során. A Nyugattal szembeni propagandát pontosan rászabták a nyugati médiakörnyezetre. A belföldi propagandában pedig a szovjet totalitárius hagyományok párosulnak nyugati módszertannal. Azért is hatékony az orosz propaganda szinte az egész posztszovjet térségben, mert abszolút minőségi tartalmat közvetítenek. Grúziában, Örményországban, Ukrajnában sokan nem azért néztek orosz tévét, mert putyinisták, hanem mert egyszerűen jobb a műsor. Minőségi műsor, csak van mellette egy olyan politikai melléktartalom vagy adott esetben fő tartalom, ami miatt propagandacsatornának tekinthetők.
Magyarországon is rendre hallani olyan történeteket, hogy hatalomhoz közel állók kinéznek maguknak jól menő cégeket, és megszerzik. Az, amit a Leviatán című filmben látni, hogy egy helyi kormányzó miként tud tönkretenni egy családot, hogy elvegye a földjüket, mennyire a valós képet mutatja? A klientúraépítés mennyire hatja át a társadalmat?
Andrej Zvjagincev Leviatánja nagyon jó film, és amit az oligarchák és a hatalom mindent átszövő erejéről bemutat, az valós. Minél inkább távolodunk a nagyvárostól, annál valósabb. Moszkvában, Péterváron, Jekatyerinburgban azért jobban érvényesül az államiság, mint vidéken, ahol tényleg egy kormányzószerű figura az abszolút hatalom. A filmben a legdurvább jelenet számomra nem a vége, hanem amikor a kormányzó odamegy részegen Kolja házához. Kérdi Kolja, hogy: „Ki vagy?” „Nem ismersz meg?” „Ki vagy?” „Én vagyok a hatalom.” „És mit akarsz te, hatalom?” „Ezt mindet akarom!” Ez az, ami nekem legjobban megmaradt a filmből. Meg az a következtetés, hogy egyébként Kolja még akkor járt volna a legjobban, ha ott rögtön vadászpuskával lelövi a kormányzót. Ez volt az egyik oka annak, hogy Oroszországban betiltották a filmet, hogy a filmből az következett, hogy utólag visszagondolva Kolja még akkor járt volna a legkevésbé rosszul, ha lelövi a kormányzót. A tiltás hivatalos indoka amúgy az egyházellenesség volt.
Fontos eszköze a központi hatalomnak, hogy legyenek ilyen erős helytartói?
Putyin többször módosította az orosz föderatív struktúrát. Mostanra a kormányzókat már nem helyben választják, hanem a központ nevezi ki. Részben azért, hogy semmiféle regionális autonómia ne erősödjön meg és a kormányzók minden esetben a központ akaratát érvényesítsék. Nyilván ha valaki elég ügyesen csinálja, akkor a központ elnéz neki kisebb-nagyobb stikliket. Ez egy hierarchikus klientúrarendszer. Rengeteg történet van arról, amikor elér egy bizonyos szintet egy jól működő vállalkozás, és az valakinek megtetszik, akkor könnyen elveszik tőle a hatalomhoz közel álló körök összekapcsolódva a politikával, néha a titkosszolgálattal is. Nem véletlen, hogy az orosz befektetői környezetet rosszra értékelik. Sokan el is hagyják Oroszországot, mert az tűnik a legbiztonságosabb megoldásnak. A hatalom nagyon változatos eszközökkel tudja rávenni a tulajdonosokat, hogy adják át a cégüket. De ezt nem úgy kell elképzelni, hogy Putyin eldönti, hogy kinek kell elvenni az éttermét. Ebben a helyieknek autonómiája van. Ha ők erősebbek helyben, akkor övék lesz az étterem. Velük szemben nem nagyon van kihez fordulni.
Az igazságszolgáltatás Putyin idején veszítette el a függetlenségét?
Ez szovjet örökség, különösen az ügyészség feletti erős politikai kontroll. Ez tulajdonképpen a Visinszkij-modell. Andrej Januarjevics Visinszkij volt Sztálin főügyésze. A Visinszkij-modell arról szól, hogy nem a bíróságot kell kontrollálni, hanem az ügyészséget. Mert az ügyészség dönti el, miből van ügy és miből nincs. Ha az ügyészség úgy dönt, hogy nincs ügy, akkor nincs ügy. Ha pedig van ügy, akkor onnantól a dolog már megy a maga útján. Az orosz bírósági rendszer működéséről sokat elmond, hogy azokban a büntetőügyekben, amelyek eljutnak a bíróságig, több mint kilencven százalék végződik elítéléssel. Gyakorlatilag lehetetlen felmentő ítéletet kapni, nem igazán működik a jogorvoslat.
Polt Péter legfőbb ügyész június elején büszkélkedett el azzal, hogy a magyar ügyészség váderedményessége már 98,9 százalékos. Mennyire ért egyet azzal a kijelentéssel, amelyet sokan hangoztatnak, hogy a magyar berendezkedés általában is putyinizálódik?
Nem vagyok Magyarország-szakértő, és az elmúlt tíz évben keveset éltem Magyarországon. Nem tudom, hogy ami ott történik, az országspecifikus-e. Lehetséges, hogy autokráciát körülbelül ugyanúgy kell csinálni bárhol a világon, és ha a putyini rendszert a belarusz, a török vagy a brazil helyzethez hasonlítanánk, ott is sok hasonlóságot találnánk. Fontos, hogy legyen gazdasági erő, hogy legyen kontroll az igazságszolgáltatás felett, hogy ne nagyon zavarjon be a független média, hogy a választások eredményét garantálni lehessen. Nem gondolnám, hogy ez specifikusan orosz vagy magyar vagy belorusz vagy bármilyen más rendszer. Amíg egy autoriter rendszer demokráciának akar látszódni, addig valószínűleg mindenhol ugyanazokat a dolgokat kell csinálnia.
A korlátozó szabályozásokon túl mennyiben segíti Putyint hatalmon maradni az, hogy az emberek már nem hiszik el, hogy leváltható lenne?
Arra vonatkozó felmérést nem ismerek, hogy mennyire hisznek az oroszok a rendszer megváltoztathatóságában. Putyin népszerűsége 67 százalékon áll. Volt ez már 89 is, tehát a 67 százalék viszonylag alacsony, de Nyugaton ez még mindig nagyon szép eredmény lenne. Annak a támogatottsága viszont alacsony, hogy Putyin 2024 után is elnök maradjon. De az messze van, és valószínűleg még maga Putyin sem tudja, hogy miként folytassa.
Ami a Kreml szempontjából kellemetlen, hogy szeptemberben parlamenti választások lesznek, és a hatalom pártja, az Egységes Oroszország népszerűsége alig harminc százalékon áll. Ez azért is nagyon kevés, mert bármilyen utódlási módot választ is Putyin 2024 utánra, alkotmánymódosításra lesz szükség. Ahhoz pedig kétharmados többség kell. Kevesebb mint három hónappal a választások előtt nem látszik, hogyan lehetne ezt a kétharmados többséget masszív csalások nélkül elérni. Pláne úgy, hogy most a koronavírus újabb hulláma elképesztő veszteséget okoz Oroszországban.
Meg lehet mondani, hogy mennyire tudják befolyásolni a választások végeredményét? Hogy például harminc százalékot még lehet manipulálni, de hatvan százalékot már nem tudnak?
Mindig azt gondoljuk, hogy ennyit már nem tudnak elcsalni, és mindig kiderül, hogy elég sokat tudnak. Oroszországban komoly hagyománya van a választási matematikának. Eddig 16-20 százalékot gond nélkül toltak az eredményen, néha többet is, de idén még többre lenne szükség. Azzal, hogy Navalnij mozgalmát szélsőségesnek nyilvánították, mindenki, akinek ehhez a mozgalomhoz köze volt, elvesztette a passzív választójogát, nem lesz választható. Ez egy olyan típusú korlátozás, amilyen eddig nem volt.
Egy választást több módon lehet elcsalni. Egyrészt lehet csalni a jogi környezet kialakításával. Lehet manipulálni azt, hogy kit engednek egyáltalán elindulni a választáson. Lehet manipulálni az eredményt a kampány során, ki milyen médiához fér hozzá, kinek lehet plakátja, kinek nem. Lehet manipulálni konkrétan a szavazás során, a sajátjaikat hagyják mozgósítani, az ellenfelet nem. Lehet manipulálni a szavazatszámlálás során is. Oroszországban ezek közül mindegyiket alkalmazzák. Egy választási megfigyelő misszió hat hétig tart, fontos, hogy a manipulációk egy része még az előtt megtörténjen, hogy a megfigyelők megérkeznének. A manipulatív választási környezet kialakítása már a választás előtt jóval megtörténik. Eldöntik, hogy hol húzódnak a választási körzetek, kinek van szavazati joga, melyik jelölt jelölőlistáin hitelesítik az aláírásokat. Bevett trükk, hogy a hatalom pártjának aktivistái fals neveken aláírják az ellenzéki jelöltek listáit több ezerszer, aztán a hitelesítésnél kiderül, hogy a támogató aláírások többsége hamis. Sok manipulatív eszköz van, az idei orosz parlamenti választás valószínűleg minden eddiginél durvább lesz.
