Csak néhány ezer orosz tiltakozott nyilvánosan az ukrajnai invázió ellen, letartóztatást, pénzbírságot, börtönbüntetést, munkahelyükről való elbocsátást és egyebeket kockáztatva az elvi kiállásért. A kormány, amely szorosan ellenőrzi a nemzeti médiát és befolyásos bűnüldözési gépezetét, minden erejével el akarja fojtani az ellenvéleményt, és megakadályozni, hogy a háború ellenzői eljuttassák üzenetüket a szélesebb nyilvánossághoz.
A Szabad Európa sokakkal beszélt azok közül, akik országszerte tiltakoztak, hogy megtudjuk, miért érezték úgy, hogy vállalniuk kell a kockázatot, és hogy saját maguk mondják el a történetüket.
Vjacseszlav Csernov
Vjacseszlav Csernov 48 éves üzletember a szibériai Kemerovo régió Tastarol városából. Politikai aktivizmusa miatt már kétszer vádolták meg szélsőségességgel, vállalkozása a helyi tisztviselők célkeresztjébe került. „Ebben az országban ezeregy módja van annak, hogy tönkretegyék mindazt, ami az embernek fontos” – mondta a Szabad Európának.
Háborúellenes kijelentései miatt már letöltött egy adminisztratív börtönbüntetést, de dacosan válaszolt, amikor megkérdezték tőle, hogy nem tart-e attól, hogy újabb börtön jöhet.
„Miért kellene félnem? – mondta Csernov. – Az igazat mondom. Ha szenvednem kell, nem szégyellem, hogy szenvednem kell az igazságért (…) Mi értelme kényelmesen élni, ha a lelkiismeretünk nyugtalan? Ez kínzás, nem élet. Ha elveszítem magam, az nagyobb katasztrófa lenne számomra, mint a szabadságom elvesztése. Ha a hatóságok úgy gondolják, hogy meg tudnak törni azzal, hogy börtönbe küldenek, próbálják csak meg.”
Ajhal Ammoszov
Ajhal Ammoszov aktivista és zenész a kelet-szibériai Jakutszk városában, akit kétszer is elítéltek „huliganizmusért” háborúellenes graffitik miatt. Jelenleg „a fegyveres erők lejáratásának” büntetőjogi vádjával néz szembe, mert Nem a háborúra! feliratot fújt egy falra. Elmondása szerint őrizetbe vétele után öt napig magánzárkában tartották, fegyverrel és sokkolóval fenyegették. „Megpróbáltak megtörni mentálisan.”
A Szabad Európának azt mondta, biztos benne, hogy börtönbe kerül.
„Az az ijesztő, hogy ezeket az ellenem indított ügyeket arra használják fel, hogy mindenkit elhallgattassanak, aki a békéért van – mondta. – Elkapnak olyan embereket, mint én, és Jakutszkban mindenki félni kezd. Túl messze vagyunk Moszkvától és Szentpétervártól. Itt nincs védelem (…) Gyakorlatilag egyáltalán nincsenek emberi jogi aktivisták.”
„Azt hiszem, Jakutszkban sokan félnek – mondta Ammoszov. – A szovjet idők óta terrorizálnak minket. A szüleink és a nagyszüleink rettegésben éltek (…) Ha Oroszország diktatúra, akkor Jakutföld ultradiktatúra. Itt az embert egy életre megnyomoríthatják azért, ha más véleménye van, mint a hivatalos.”
„Amikor elkezdenek majd hazatérni a koporsók, az emberek akkor fogják megérteni. Amikor felnyílik a szemük, az utcára fognak vonulni – mondta Ammoszov. – De egyelőre mintha még több háborút, még több vérontást akarnának. »Elpusztítjuk Ukrajnát, aztán tovább…« Az emberek annyira belemerültek ebbe az egészbe, és annyira intoleránsak a másként gondolkodókkal szemben (…) hogy komolyan megfenyegetik őket, követik őket, és azt mondják: Elkapunk a sarkon, és eltörjük a kezed és a lábad.”
Ammoszov elmondta, hogy a nagyszabású orosz invázió napja, február 24-e óta lopakodva háborúellenes tevékenységet folytat.
„Még a munkámat is felmondtam (…) hogy teljes munkaidőben harcolhassak a háború ellen – mondta. – Nagyjából két hónapig kerestek. Bujkáltam, minden éjjel más-más helyen tartózkodtam.”
Maria Ponomarenko
Maria Ponomarenko újságíró a szibériai Altáj régióban fekvő Barnaulból. Jelenleg előzetes letartóztatásban van Szentpétervárott, ahol „a fegyveres erők lejáratásának” vádjával zárták be egy közösségi médiában közzétett, az ukrajnai Mariupolban civileket érő orosz bombázásokról szóló posztja miatt. Akár tíz év börtönbüntetés is várhat rá.
Börtöncellájából válaszolt az írásbeli kérdésekre.
„Az Ukrajna elleni háború fájdalmas – írta. – Fájdalom a lélekben, a szívben, az elmében. Amikor a háború elkezdődött, mély kétségbeesést éreztem, mert lehetetlennek tűnt, hogy megállítsuk ezt a testvérgyilkos őrületet. Jogom van ezt háborúnak nevezni. (…) Az első hetekben és még most is pusztító érzelmeket, bűntudatot éreztem. De mindent megtettem, amit tudtam. Nem hallgattam. Nem adtam a beleegyezésem. A hallgatás ma Oroszországban egyenlő a bűnre való felbujtással.”
„Egy elnyomó gépezet fogja be a szánkat – folytatta Ponomarenko. – De még ilyen körülmények között is, amikor akár öt vagy tíz évre is bebörtönözhetnek, találunk bátor embereket, akik nem hajlandók magukra venni az ukrán polgári lakosság meggyilkolásában való részvétel terhét. Harcolunk, bár nem vagyunk sokan. Most sok múlik a szabad oroszokon. Ha csak az oroszok öt százaléka megtalálja a bátorságot és az elszántságot, eljön a változás.”
Anna Krivonosz
Anna Krivonosz újságíró a távol-keleti Juzsno-Szahalinszk városában. Harmincezer rubel (475 dollár) pénzbüntetést kapott egy március 2-án közzétett, Szahalin Oblast Wants Peace (Szahalin oblaszty békét akar) című közösségi médiás posztja miatt, amelyben arra szólította fel az embereket, hogy írják alá a háborúellenes nyilatkozatát.
Amikor a posztot írta, elmondása szerint biztos volt benne, hogy meg tudja győzni az embereket arról, hogy az ukrajnai háború erkölcstelen és veszélyes.
„Meg voltam erről győződve – mondta. – Úgy gondoltam, hogy azok az emberek, akik támogatják ezt a poklot, egyszerűen nem gondolták át eléggé.”
Az idő múlása azonban megváltoztatta a véleményét.
„Ezekben a hónapokban az emberek bármilyen információt megtalálhattak, számos forrásból ellenőrizhették és újra ellenőrizhették – mondta Krivonosz. – Ha akarták. Ha valaki támogatja, ami most történik, az tudatos döntés. Nincs miről beszélni. Nemrég arra gondoltam, hogy elmegyek a rendőrségre, a bíróságra, és mindezt a semmiért.”
„Valójában már akkor, április elején sem volt értelme – tette hozzá. – Lassan jöttek az aláírások. Voltak, akik aláírták, majd megkértek, hogy vegyem le a nevüket, mondván, hogy meggondolták magukat. Sok barátom van, de közülük csak hárman írták alá. Fájdalmas lecke volt.”
Bírósági meghallgatása mindössze néhány percig tartott, mondta Krivonosz, de maradandó benyomást tett rá.
„Nagyon furcsa érzéseim voltak – emlékezett vissza. – Valamiért a szabadság, a teljes bizonyosság és az igazság érzése volt bennem. Korábban szorongást és félelmet éreztem. De a tárgyalóteremben csak szabadságot. Azt hiszem, a bírónak, egy velem egykorú nőnek is furcsa érzései voltak. Legszívesebben megragadtam volna a vállánál fogva, és azt mondtam volna neki: Nem kell ezt tennie. Van választása. Még sajnáltam is őt.”
Alekszandr Dnyeprov
Alekszandr Dnyeprov 33 éves számítógépes szakember Naberezsnije Cselniben, Tatárföld második legnagyobb városában. Április óta tart egyszemélyes háborúellenes tüntetéseket. Szokatlan módon nem kereste meg a rendőrség. „Senki sem érdeklődött irántam” – mondta.
Arra a kérdésre, hogy mit érzett február 24-én, amikor Oroszország provokálatlanul háborút indított Ukrajnában, Dnyeprov azt mondta, hogy az egyik érzés a szégyen volt.
„Vegyes érzések voltak – szégyen és hitetlenség, hogy elnökünk ilyen szörnyű bűntettet követett el – mondta. – Nem mondanám, hogy féltem – fájt, és szégyelltem magam az ukrán nép előtt.”
„Korábban nem éreztem magam semmilyen politikai esemény résztvevőjének – folytatta Dnyeprov. – De azon a napon úgy éreztem, hogy nem lehet többé hallgatni. Be kellett ismernünk, hogy bűnösök vagyunk. Megállíthattuk volna ezt korábban? Nehéz kérdés, mert nem tudtuk, hogy idáig fajul a dolog. Soha nem hittem, hogy a kormányom képes ilyen agressziót elkövetni.”
„Ezt az egész történetet maga Oroszország találta ki, csak Oroszország a hibás” – tette hozzá.
Kamil Csurajev
Kamil Csurajev dizájner és művész Ufában, Baskíria fővárosában. Háromszor tartott egyszemélyes tüntetést a háború ellen, de nem vették őrizetbe.
„Ami történt és ami történik, az annyira szörnyű és jelentős – szó szerint mindannyiunkat érint –, hogy tisztességtelen lenne úgy tenni, mintha valahogyan nem érintene – mondta Csurajev a Szabad Európának. – A tüntetés természetes reakció volt, a vágy, hogy közvetítsem az embereknek, hogy személyesen ellenzem azt, ami történik (…) Mit tehetek? Firkálhatok egy papírra, és kimehetek tiltakozni. Nincs más lehetőség.”
„Ukrajnai barátaim azt írják, fontos, hogy lássák az oroszországi emberek támogatását” – tette hozzá.
„Szent jogomnak tartom, hogy a dolgokat a valódi nevükön nevezzem – mondta Csurajev. – Ha háború folyik, akkor háborúnak fogom nevezni.”
Ravil Sarafutgyinov
Ravil Sarafutgyinov 29 éves ügyvéd Szizranyból, Szamara régió egyik városából. Ő lett az első szizranyi polgár, akit a háború elleni tiltakozás miatt őrizetbe vettek, amikor május 3-án egyszemélyes tüntetést tartott. Harmincezer rubel (475 dollár) pénzbírságot kapott „a fegyveres erők lejáratásáért”.
„Kezdettől fogva kategorikusan elleneztem a háborút” – mondta a Szabad Európának.
De csak körülbelül a háború tizedik hete után tiltakozott a nyilvánosság előtt.
„Azt hiszem, fizikailag is nehéz volt hallgatni – mondta. – A lelkiismeretem nem akart megnyugodni. Minden egyes nappal egyre világosabbá vált a különbség fekete és fehér között. Nem lehet egyensúlyozni a fekete és a fehér között (…) Ha az ember a fényben akar maradni, akkor át kell lépnie a határt, és abba kell hagynia a semmittevést. Legalábbis számomra ez volt a helyzet.”
Márciusban, elmondása szerint, megpróbált tiltakozni.
„Megpróbáltam elvinni egy plakátot a városközpontba – emlékezett vissza. – Álltam néhány percig, és rájöttem, hogy nem vagyok kész arra, hogy rendőrségi furgonnal elvigyenek egy cellába. Három kisgyermekem és feleségem van.”
Később azzal érvelt, hogy az ilyen sztrájkőrségek nem törvénytelenek.
„Lehet, hogy pénzbírságot kapok, vagy néhány napot börtönben töltök – mondta –, de legalább ember maradok.”
Letartóztatása ellenére Sarafutgyinov azt tervezi, hogy folytatja a tiltakozást, bár reméli, hogy elkerüli a büntetőjogi felelősségre vonást.
„Ha büntetőügyre kerül sor, hát legyen – mondta. – Elmegyek a bíróságra. Meg fogom védeni magam.”
Jevgenyija Iszajeva
Jevgenyija Iszajeva művésznő Szentpéterváron él. Röviddel a február 24-i invázió után fehér ruhában, vérvörös festékkel bekenve jelent meg a város központjában. Tiltakozása tíz percig tartott, „garázdaság” miatt nyolc nap börtönre ítélték.
„A tiltakozásom (…) egyfajta szabadságélmény volt – mondta. – Február 24-e óta nem tudtam normálisan élni. Rosszul éreztem magam, és hosszú évek óta először pánikrohamaim voltak. De ez a gesztus segített. Jobban éreztem magam.”
„Az állami propaganda megpróbál mindenkit meggyőzni arról, hogy a hozzám hasonló emberek elvesztették az eszüket – mondta Iszajeva. – De nem vesztettem el az eszem. Azt mondtam a rendőröknek az őrsön, hogy a történelem ítélkezni fog felettünk, és ez elég hamar meg fog történni.”
„Mindannyian ennek a rendszernek a foglyai vagyunk – tette hozzá. – De ha csak a vállunkat vonogatjuk, ez az egész feketeség elnyel, felfal minket. Vannak abszolút igazságok, amelyeket ki kell mondanunk.”
„Most van a legjobb pillanat a cselekvésre – mondta Iszajeva – és arra, hogy ne legyünk tétlenek. Segítenünk kell egymásnak. A befelé fordulás és a bűntudat véleményem szerint nem célravezető.”
