R: Szokott nosztalgiázni? Melyik ciklusra emlékszik a legszívesebben?
NZs: Az elsőre. Óriási élmény volt. A magyarországi rendszerváltozás legkiemelkedőbb pillanata volt a magyar országgyűlés alakuló ülése. Nagyon nagyra becsültem már akkor is Antall Józsefet, habár a politikai palettának nem azonos oldalán helyezkedtünk el, és végül a Fidesz ellenzékben maradt. Az is egy érdekes kérdés, hogy miért. Számomra pedig a rendszerváltozás 1988. március 30., amikor a Fidesz megalakult. Onnantól eddig az időpontig minden rendkívül sűrű volt. Az volt talán az életem legizgalmasabb időszaka.
R: Hogyan emlékszik vissza az első szabad választásra? Milyen volt a hangulat? Milyen volt a kampány? Nagyon más, mint amit most látunk?
NZs: Én akkor is Budafokon politizáltam. Létrehoztuk a helyi Fidesz szervezetet, és nagy kampányt folytattunk. Számomra a szabadság élménye volt, az, amiért az előző években tevékenykedtünk: a szabad választás a demokrácia szinonimája. Ha manapság ránézünk például Belaruszra, akkor azt gondolom, hogy talán a legfontosabb összetevője a szabadságnak, a demokráciának a szabad választás. Természetesen ez egy nagyon összetett fogalom, de az a szabad választás valóban meghatározó élmény volt.
R: És a kampány?
NZs: Magunkra voltunk hagyva, nagyon kevés volt a koordináció. Rendkívül sok véletlen volt a kampányban. Akkor a Karinthy téren volt a Fidesz központi irodája.
Az volt talán az életem legizgalmasabb időszaka.
Egyszer csak besétált egy grafikus, és letett az asztalunkra egy plakáttervet. Ez volt az úgynevezett csókos plakát: amikor Brezsnyev és Honecker szájon csókolta egymást, majd egy fiatal Fidesz-jelvényes pár is szájon csókolta egymást, középen pedig ez: tessék választani. Ennél nem nagyon lehetett volna nagyobb kampányfegyverünk. Máig ez a kedvenc plakátom, amit nem zseniális, kreatív emberek dolgoztak ki, hanem egy utcáról bejött grafikus ajándékozta nekünk. Tehát a kampányban a spontaneitás, a helyi kezdeményezés és enyhén a szervezetlenség volt meghatározó.
R: Mennyire voltak befogadók a választók? Akkor nagyobb volt a bizalom a politikában?
NZs: Azt hiszem, igen. Persze nem volt olyan totális élmény a szabadság, mint ahogy az ember várta volna, vagy mint amit gondolt 1956-ból. Az a sodró erő inkább egy elité volt. ’90 tavaszára a magyar társadalom már nagyon súlyos anyagi problémákkal, nehézségekkel is szembesült. De ezzel együtt volt egy nagyfokú érdeklődés a politika iránt, volt elszántság, tömött termek.
1989-ben már részt vettem egy pótválasztáson is Zalaegerszegen, ahol közös ellenzéki jelöltként indult Marx Gyula. Akkor hangzott el a számból a „kommunistákat az agyagba kell döngölni a választásokon” mondatom, amiből utána lehagyták a végét, és meglehetősen komoly nehézségeim is fakadtak ebből a mondatból. Teherautóplatóról mondtuk el a beszédeinket Marx Gyulával és Csengey Dénessel Zalaegerszeg egyik nagy terén. Ilyen hangulatra a rendszerváltoztatás óta már nem számíthatunk.
R: Mit tart az elmúlt három évtized legnagyobb változásának a parlament szempontjából?
NZs: Az első parlament nagyon értelmiségi volt. A politikai pártok a legkiválóbb koponyákat hozták be a magyar szellemi-, kulturális- és sportéletből. Az a 386 ember, aki 1990-ben beült a magyar parlamentbe, ténylegesen a magyar szellemi elit, a magyar „krém” volt.
A magyar politikának ez az értelmiségi jellege teljesen megváltozott. Ma már professzionális politikusok vannak, pártgépezetek, komoly apparátusok és kiépített struktúrák. Tehát a professzionálódást tartom a legfontosabb jellemvonásnak. Az a fajta bájos amatőrizmus, ami jellemezte annak idején a magyar politikát, eltűnt.
De a nagy erénynek azt tartom, hogy a parlament működik, és folyamatosan sikerül megcáfolni azokat a vélekedéseket, hogy a parlament csak egy színjáték lenne. Itt éles ütközések, éles viták vannak. Sikerült megőrizni a parlament fórum jellegét, a politikai vitáknak mégis csak ez a meghatározó terepe. Emlékeztetnék a 2002-2010 közötti időszakban folytatott viták hevességére a kettős népszavazás, az állampolgárság vagy az energetika, a gázvezetékek ügyében.
folyamatosan sikerül megcáfolni azokat a vélekedéseket, hogy a parlament csak egy színjáték lenne
Amikor ellenzékben van az ember, akkor az egyéni találékonyságnak, kreativitásnak lényegesen nagyobb a terepe. Amikor kormányzatban vagyunk, akkor pedig alkalmazkodni kell a kormányzat egészének az érdekrendszeréhez. Kormánypárti képviselőnek, kormánypárti bizottsági elnöknek lenni lényegesen más, mint hasonló szerepkörben ellenzékiként.
R: Ellenzékben is bizottsági elnök volt.
NZs: Amikor ellenzékben voltunk, bizottsági elnökként kizárólag a szerepből adódó önkontroll alapján tevékenykedtem. Ma viszont, amikor kormányzati pozícióban vagyunk, az összkormányzati érdekeket, szempontokat sokkal fokozottabban kell figyelembe venni. Figyelni kell a többi kormányzati szereplő mozgását, lépéseit: az alkalmazkodási kényszer ilyenkor nagyobb.
R: Ön szerint mi a parlament szerepe a demokráciában? Mit tart a legfontosabb feladatának?
NZs: Alkotmányos értelemben a kormányzat ellenőrzése a legfontosabb. Azt hiszem, hogy ezt a funkcióját a magyar országgyűlés többé-kevésbé képes színvonalasan ellátni. A hatalommegosztás hagyományos elveiből fakadóan ez az a metszet, ami az igazságszolgáltatás függetlensége mellett leginkább a parlament feladata.
R: De az előbb azt mondta, hogy kormányzati bizottsági elnökként jobban kell támogatnia, figyelembe vennie a kormányzati szándékokat. Ez nem gyengíti az ellenőrzést?
NZs: Igen, de ez nem jelenti azt, hogy a magyar országgyűlésnek ne maradna meg az ellenőrzési funkciója. Mondok egy példát. Amikor kirobban egy Kaleta-ügy, akkor nekem az a feladatom, hogy a külügyi bizottság ülését összehívjam, meghívjam a titkosszolgálatokat, a Külügyminisztériumot, és megteremtsem a feltételeit annak, hogy a parlamentben létrejöhessen az ellenőrző funkció. Illetve a kormányzat számára is megteremtsem a lehetőséget arra, hogy védje meg magát. Alapvető funkció, hogy a parlament kontrollt gyakorol a kormányzat működésére.
R: Ezt az ellenőrző funkciót a külügyi bizottság az elmúlt 30 évben mikor látta el leginkább?
NZs: Az első időszakban Horn Gyula volt a külügyi bizottság elnöke. Ebben benne volt talán Helmuth Kohl kancellár is, aki telefonon arra kérte a magyar miniszterelnököt, hogy fontos szerepet adjon Horn Gyulának - bár talán nem erre a szerepre gondolt. De, végül is, Horn Gyula nagyon határozottan súlyt tudott adni a külügyi bizottsági működésnek, hiszen egy későbbi miniszterelnökről beszélünk. Orbán Viktor 94-98 között volt az Európaügyi Bizottságnak az elnöke. De hogy mikor látta el legjobban ezt a szerepét a Külügyi Bizottság? Azt hiszem, büszke lehetek arra, hogy 2002 és 2010 között elláttam ezt a szerepet. Az a szerepvállalás, amit akkor eljátszhattam, eljátszhattunk a kormánypárti képviselőkkel, számtalan kulcsfontosságú kérdésben segítette hozzá az országot, illetőleg az ellenzéket, így a Fideszt ahhoz, hogy világossá tudja tenni az álláspontját, ki tudjon alakulni egy arcéle, hogy gyengíteni tudja az akkori kormánykoalíció nemzetközi legitimitását. Utaltam már a vitára, ami az energetika területén bontakozott ki ezekben az években, hogy milyen irányban építi ki energetikai diverzifikációját az ország. Ez nagy szerepet játszott abban, hogy sikerült az ellenzék nyugati elfogadottságát megteremteni, és gyengíteni Gyurcsány Ferenc nemzetközi elismertségét.
R: Világszerte jellemző, hogy a parlament már csak szimbolikusan hatalmi ág, mert a kormány akaratát szavazza meg, szentesíti. Ön lát ebben gondot?
NZs: Különösen a külpolitika területén vagyok tájékozottabb. Az angolszász világban nagyon erőteljes a parlament szerepvállalása. Ehhez közelít a német, a francia szerepfelfogás is. Meghatározó külpolitikai kérdéseket vitatnak meg ezekben a testületekben. Nem akarom megkérdőjelezni azt a tendenciát, hogy a hatalmi egyensúly eltolódik a végrehajtó hatalom felé , de vannak olyan területek, ahol meghatározó funkciókat fenn tud tartani, meg tud őrizni a törvényhozás a maga számára. Fontosnak tartom, hogy ne engedjük, hogy kicsússzon a parlamentek kezéből a hatalom. Fontosnak tartom a nemzeti parlamentek szerepét az Európai Unió keretein belül. Itt valamennyire szövetségesre találhatnak a nemzeti parlamentek az Európai Parlamentben is, és így tekint az Európai Parlament is a nemzeti parlamentekre. Nem tartom ezt reménytelen erőfeszítésnek, de kreativitást igényel a parlamenti képviselők részéről.
R: A parlament egy népnek, egy közösségnek a legfőbb szuverénje, ennyiben az egész országot, nemzetet képviseli. Ehhez kellenek közös fellépések is a különböző politikai erők között. Ez változott-e az elmúlt 30 évben? Az első ilyen aktus volt például, amikor Szabad György házelnök ’90-ben nem egyeztette le a frakciókkal, majd arra kért minden képviselőt a Trianon-évforduló kapcsán, hogy álljon fel. Erre a Fidesz-frakció kivonult egy olyan aktus során, amikor a parlament egységesen lép fel. Vannak-e pontok, amikor az árkok betemethetődnek?
NZs: A konkrét esettel kapcsolatban el kell mondanom, hogy Szabad György egy házbizottsági megállapodást írt felül. A házbizottság a parlament konszenzusalkotásának a terepe. Orbán Viktor frakcióvezetőként részt vett ezen az ülésen, és később a plenáris ülésen nehezményezte, hogy a házelnök felülírta a házbizottságban pár perccel korábban elért megállapodást. Ennek ellenére a Fidesz-frakciónak csak az egyik, a kisebbik fele fele vonult ki, a másik bent maradt. Hegedűs István kollégámmal ezt a bent maradást kifejezetten fontosnak tartottuk, hiszen egy Trianon megemlékezésről nem vonulhat ki a Fidesz, mert akkor is fontosnak tartottuk a határon túli magyarság képviseletét.
a politikában fölértékelődik az a réteg, amelyik nem városi, amelyik alacsonyabban képzett
A konkrét eseményen túlmutatóan az országgyűlés nagyon fontos szerepét látom abban, hogy politikai konszenzust tudjunk elérni. Ennek a fóruma a mai napig leginkább a házbizottság. Úgy vélem, a mai országgyűlésben is megvan az erre való képesség, törekvés. Lehet, hogy fokozottabb mértékben lehetne meg. De a külpolitikai, nemzetpolitikai kérdések az elmúlt 30 évben sokszor vízválasztót jelentettek a pártok között. Nem tudtunk megegyezni a már említett alapszerződésekben, a kettős állampolgárság kérdésében sem jött létre konszenzus. Dea konszenzusalkotás igénye búvópatakszerűen jelen volt, és jelen van. Például a kettős állampolgárság ügyében az ellenzék már felülvizsgálta az álláspontját: 2010-ben Gyurcsány és egy-két képviselő kivételével a magyar országgyűlés egyértelműen megszavazta. Ma a magyar nemzetpolitikában sokkal nagyobb az egység, mint korábban bármikor volt.
R: Térjünk rá a legfrissebb parlamenti adatokra, arra, hogyan változott a magyar parlament összetétele. Úgy tűnik, mostanra eltűnnek a 30 év alattiak a parlamentből. Az első ciklusban még 10% volt az arányuk, jórészt a Fidesznek köszönhetően. Most két ilyen korú képviselő van, tehát 1%. Ön szerint miért? Bedugultak a pártokon belüli mobilitási csatornák? Vagy nem elég vonzó a politikus-pálya?
NZs: Sajnálatosnak tartom, hogy így van. A pártokon belül a fiatalok előrejutási lehetőségei tényleg visszaszorultak. Ez azt a kockázatot hordozza, hogy az, ami végül is a szocialisták meggyengüléséhez vezetett, fenyegeti a Fideszt is, vagyis hogy generációs képlet alakul ki a magyar politikában. Ez nem érdeke sem a politika egészének, és különösen nem a Fidesznek.
R: Persze összehasonlítva a brutálisan öreg amerikai kongresszussal, a magyar parlament csikócsapatnak tűnik. De ebben a tendenciában az is veszély, hogy a parlament nem tud megfelelően reflektálni a változó korra, mert egyre öregebbek a tagjai.
NZs: Egyetértek. A fiatalok megszólítása nagyon fontos feladta a pártoknak. Ezzel az elkövetkező időszakban eredményesebben kell megküzdenünk.
R: A Fidesz-frakcióban erősen csökken a diplomások száma. Az első ciklusban még 44% volt, most 30%. De az alacsonyabb képzetségi szint az egész parlamentre jellemző. Ön szerint ez mit hozhat magával? Például a vitakultúrában lehet-e ennek szerepe?
NZs: Engem meglep ez az adat, nekem ez új. De az biztos, hogy a politikában fölértékelődik a nem városi, alacsonyabban képzett réteg. Az elmúlt években ezt tapasztalhattuk. Ezt egyesek populizmusnak nevezik, de szerintem ez helytelen. Egy jó politikai garnitúrának meg kell találnia a szót az alacsonyabb képzettségű, vidéki lakossággal is, hiszen az ország nagyobbik része ilyen. Azt gondolom, hogy ez az adat önmagában nem sokat árul el.
A politikai vitakultúra szerintem ettől független kérdés. Az, hogy az elmúlt években eldurvult a magyar politika hangneme, sok mindenre vezethető vissza. Én sajnálatosnak tartom: sokszor elviselhetetlen az a hangnem, amit a magyar parlamentben egyesek megengednek maguknak. Fontosnak tartottam azokat a házszabály változtatásokat, amelyeket Kövér László vezetésével ennek érdekében az elmúlt időszakban meg kellett alkotni. Talán ennek lesz majd valami fegyelmező hatása.
R: Régen a Fideszben is alulról, a helyi pártszervezetektől jött a képviselőjelöltek kiválasztása. Most már ez a pártelnök döntése, persze más pártokban is vétójoga van a pártelnökségnek. Nyilván fegyelmezettebb így egy frakció, nincsenek kibeszélések. Emlékszünk még a Kisgazda 36-okra, amikor gyakorlatilag egy egész frakció le tudott válni a pártjáról. Viszont az is valószínű, hogy ezzel a kiválasztási módszerrel kevesebb lesz a visszacsatolás egy adott politikára. Hiszen aki a kormánypolitikát viszi, az választ ki mindenkit, aki elvileg az ő kritikusa lehet. Ennek érzi a veszélyét?
NZs: Azt hiszem, hogy modern demokráciában teljesen általános, hogy alulról jön a jelölés, és a központi szervek részéről születik meg a jóváhagyás. Nagyon összetett módon bizonyul egy képviselő alkalmasnak arra, hogy betöltse a szerepét. De miután lezajlanak a választások, egy párt apparátusának meglehetősen sok mérési eszköze van az egyes képviselők teljesítményének mérésére. Azt hiszem, az alulról jövő bizonyítás lehetőségei fennállnak.
alkalmazkodni kell a kormányzat egészének az érdekrendszeréhez. Kormánypárti képviselőnek, kormánypárti bizottsági elnöknek lenni lényegesen más, mint hasonló szerepkörben ellenzékiként.
Én egyéni képviselőként indultam a legutóbbi választáson. Látom az alulról jövő kezdeményezések, teljesítmények különbségeit, mozgásterét.
R: A Fideszben a női képviselők aránya sosem volt 10% felett, de az MSZP-ben sem volt 14%-nál magasabb, bár a szocialistáknál ebben a ciklusban már 20%. Viszont az új pártokban, a Momentumban, LMP-ban nagyon magas: a parlamenti LMP-ben 40%. Mi az oka annak, hogy a régebbi pártokban ennyire nincsenek nők?
NZs: A Fidesz ezt valamennyire megpróbálja a kormányzati munkán keresztül ellensúlyozni. Számos államtitkár, miniszter, kormányzati szereplő hölgy van. Azt is érdemes lenne figyelembe venni, hogy állami vezetői szinten hogy állunk a hölgyekkel. Akkor jobb szám jönne ki.
A képviselői munka nagyon komolyan megterheli az embereket, főleg, amikor 60-80 kis falut kell lejárnia és bebiztosítania. Nem igazán családbarát a képviselői munka. Ezzel együtt alacsonynak tartom ezt a számot, és fontosnak tartanám, hogy a hölgyek arányát javítsuk, de nem csak a parlamentben, hanem a közéletben is. Az már némileg kinyitja a lehetőséget a hölgyek számára. Az államigazgatásban egy családanyának is több lehetősége is van.
R: A kvótarendszerről mi a véleménye?
NZs: A kvótarendszernek viszont nem vagyok a híve, mert szerintem egyfajta kontraszelekcióhoz is vezethet. Azok a hölgyek, akik most ebben a politikai mezőnyben képesek meghatározó szerepet betölteni, szintén nem támogatják a kvótarendszer bevezetését, mert úgy érzik, hogy az a saját teljesítményüket vonja kétségbe. Én ezt nem feltétlenül így gondolom, de azt hiszem, meg kell próbálnunk más eszközökkel növelni a hölgyek arányát a politikában.
R: Kövér László házelnök kifogásolta korábban a kormányzati beterjesztések helyett az egyéni képviselői indítványok, a saláta törvényekben eldugott módosítók elszaporodását. Aztán nem változott semmi. Ezek a jelenségek nyilvánvalóan csökkentik a parlament kompetenciáját. Ön egyetért Kövér László véleményével? Jelezték ezt a pártban vagy a kormány felé?
NZs: A kormányzati munkában nagyon fontos, hogy javuljon a kiszámíthatóság és a kormányzati döntések előkészítettsége. Ez a közigazgatási koordináció kulcskérdése. Gulyás Gergely a közigazgatási koordináció területén eredményes tevékenységet végez, de azt hiszem, neki is meg kell fontolnia a házelnöki útmutatásokat.
R: Mit gondol, ha 10 év múlva beszélgetnénk, akkor a parlamentnek milyen évtizedét tudná értékelni?
NZs:Azt tartom nagyon fontosnak, hogy 2030-ban a magyar országgyűlés szerepe fennmaradjon, akkor is meghatározó szereplője legyen a magyar politikának. Nagyon bízom abban, hogy sikerül javítani a vitakultúra hangnemét.
Meglehetősen kevés a parlamentben a humor, és az együttműködés a különféle politikai erők között, a frakciók közötti konszenzus. Talán sikerül tovább növelni a konszenzusos politikai területek számát. Ahogy említettem, nekem szívügyem, hogy a külpolitikában legyen konszenzus, beleértve a nemzetpolitikát. Jó esélyt látok arra, hogy ezt sikerül javítani, és a legfontosabb politikai erőknek egy irányba húzni az ország meghatározó politikai kérdéseiben.
(A Parlament 30 évét bemutató egyedi infografikánkat itt találja.)
