Idén Brüsszelben az egyik legfőbb beszédtéma az európai védelem és a fellendítése. A vitának új lendületet adott az oroszok ukrajnai előretörése és az új amerikai kormányzat nyomása. Donald Trump amerikai elnök megismételte, hogy a bruttó hazai termék (GDP) öt százalékát kell megtenni a védelmi kiadások új mércéjének – ezt a célt jelenleg egyetlen uniós ország sem teljesíti.
Ezért nem meglepő, hogy Lengyelország – amely a GDP 4,7 százalékával az unióban a legmagasabb arányban költ védelemre – a Biztonság, Európa hivatalos szlogent fogadta el soros EU-elnöksége jelszavának. A védelem lesz az egyetlen napirendi pont a 27 EU-vezető február 3-i informális csúcstalálkozóján a Brüsszelhez közeli Château de Limont-ban.
Két vendég kapott meghívót a csúcsra: egyikük Keir Starmer brit miniszterelnök, aki először találkozik EU-s kollégáival. Ez megnyitja az utat egy rendes uniós–brit csúcstalálkozóhoz még idén, amelyen London és Brüsszel kézzelfoghatóbb védelmi együttműködésének lehetőségeit vitathatják meg.
A másik vendég Mark Rutte NATO-főtitkár, aki magáévá tette Trump ötszázalékos felszólítását. Rutte nemrég megjegyezte, hogy az európai országoknak jelentősen növelniük kell védelmi kiadásaikat, ha nem, akkor „kezdjenek orosz nyelvtanfolyamokba vagy költözzenek Új-Zélandra”.
Uniós tisztviselők is csatlakoztak a retorikához. Az EU új külpolitikai főképviselője, Kaja Kallas hírszerzési jelentésekre hivatkozva arról beszélt, hogy Moszkva három–öt éven belül próbára teheti az unió védelmi készültségét, és megjegyezte, hogy 2024-ben a 27 uniós ország átlagosan a GDP 1,9 százalékát költötte védelemre, míg Oroszország kilencet.
Mint a védekezésnél mindig, most is az a kérdés, hogy az európaiak képesek-e cselekedni is, nem csak beszélni. Az informális csúcstalálkozón nem hoznak hivatalos döntést és nem tesznek közzé zárónyilatkozatot sem. Ehelyett az ott, illetve a körülötte felmerülő ötletek márciusig hozzájárulnak majd az Európai Bizottság sokat emlegetett fehér könyvéhez az EU védelmének fellendítéséről.
Ezután a vezetők júniusban ismét találkoznak Brüsszelben egy rendes csúcstalálkozón, ahol remélhetőleg hoznak néhány döntést. Még ugyanabban a hónapban az Európai Bizottság közzéteszi a javaslatát a következő, hosszú távú (2028–2034-es) uniós költségvetésre, amelyet a tagországok fővárosaiban megpróbálnak a maguk hasznára alakítani, tekintettel arra, hogy a legutóbbi hosszú távú költségvetés közel kétbillió eurót tett ki – itt eshetnek el az EU védelmi kiadásai.
Ehhez kapcsolódóan: Mi akadályozza a NATO-országokat védelmi kiadásaik növelésében?
Honnan lenne rá pénz?
Az Európai Bizottság valószínűleg több pénzt költene a védelemre, de a tagállamok végül egyetértenek-e vele, vagy inkább más ágazatokra fordítanák, például a mezőgazdaságra vagy a jövedelmező kohéziós alapokra, amelyek az unió kevésbé tehetős régióinak a javát szolgálják?
A fehér könyv márciusi megjelenésének az az egyik oka, hogy el akarják kerülni, hogy az abban foglaltak a február 23-i parlamenti választások előtt a német belpolitikai vita részét képezzék, mert valószínűleg lesz benne néhány vitatott ötlet az európai védelmi kiadások növelésére.
Az egyik kérdést a közösen felvett uniós védelmi kötvények jelenthetik. A közös adósságról az EU gazdaságának fellendítésére szolgáló átmeneti megoldásként állapodtak meg a Covid–19 lezárásait kísérő gazdasági sokk után; a döntést ma is kárhoztatják a takarékosabb északi országok, így Németország és Hollandia.
A másik vitatott ötlet lehet, hogy az EU Európai Beruházási Bankja (EIB) finanszírozza a védelmi projekteket az unióban – amit a bank korábban soha nem tett. Az EIB három A-s besorolásának köszönhetően úgy emel forrásokat, hogy a nemzetközi tőkepiacokon vesz fel hiteleket. Az EU-ban azonban attól tartanak, hogy a bank kockáztatja kitűnő hitelminősítését, ha leszakadó európai védelmi cégekbe fektet.
Végül a tagállamokra maradhat, hogy egyszerűen növeljék a védelmi kiadásaikat. A kérdés az, meg tudják-e tenni. Sok európai gazdaság alig növekszik, óriási gond az infláció. Franciaország politikailag instabil, Németországnak pedig meg kell kerülnie a hitelfelvétellel kapcsolatos alkotmányos korlátait.
És még ott van az örök kérdés: még ha több pénzt költenek is a védelemre, hogyan biztosítható, hogy ne csak olyan honvédelmi vállalatokhoz menjen, amelyek termékei nem feltétlenül kompatibilisek a többi tagállaméval? Más szóval: van-e valódi politikai és gazdasági akarat a brüsszeli buborékon túl egy megfelelő uniós védelmi piac létrehozására?
Az EU-n belül tendencia olyan országoktól vásárolni fegyvert és lőszert, mint Dél-Korea, Törökország és az Egyesült Államok. Néhány európai tisztviselő, akivel beszéltem, elismeri, hogy talán az lenne a legjobb módja Washington megnyugtatásának, ha egy ország egyszerűen több amerikai fegyver vásárlásával növelné a védelmi költségvetését.
