Évente százas nagyságrendben vehetnének vadászgépeket, harckocsikat a NATO tagállamai, ha bruttó nemzeti termékük (GDP) öt százalékát költenék védelemre, ahogy Donald Trump amerikai elnök már többször mondta. Szakértőkkel néztük meg, mi lenne a védelmi szövetséggel, ha valóban elkezdene úszni a pénzben, és hogy tudnák ezt kigazdálkodni a tagállamok.
Legutóbb a davosi világgazdasági csúcstalálkozóra küldött videóüzenetében sürgette Donald Trump, hogy a NATO tagállamai költsék legalább GDP-jük öt százalékát védelemre. Ez kisebb pánikot okozott a szövetségen belül. A hivatalos elvárás jelenleg két százalék, ezt még 2014-ben, a walesi Newportban megtartott csúcstalálkozójukon fogadták el önmagukra nézve kötelezőnek a tagállamok. Más kérdés, hogy van, aki még mindig nem teljesíti. (Pontos számok, adatok cikkünk későbbi részében találhatók.)
A kettőhöz képest az öt százalék valóban drasztikus ugrás; ez már az a nagyságrend, amennyit számos fejlett ország oktatásra költ. Egyelőre nehezen látszik, hogyan tudnák a tagállamok rövid távon megugrani az akadályt. Nem véletlen, hogy Orbán Viktor is azt mondta még tavaly decemberben az AP kérdésére, hogy egy hirtelen emelés „felérne egy tüdőlövéssel” a magyar gazdaságnak.
Mi húsz?
Bár az öt százalék egyelőre irreálisnak tűnik, mára – elsősorban az orosz–ukrán háború hatására – nemcsak a NATO és az EU vezetői, de több tagállam politikusai is jelentős védelmikiadás-növelést sürgetnek a mostani két százalékhoz képest. Mark Rutte NATO-főtitkár és Kaja Kallas, az EU észt külügyi főképviselője arról beszélt nemrég, hogy a tagállamoknak meg kell célozniuk legalább azt a 3,7-3,8 százalékos arányt, amit az Egyesült Államok jelenleg védelemre költ (vagyis még az USA is elég messze van az öttől). A Szabad Európa most szakértőkkel vizsgálta meg, mi lenne, ha holnaptól valóban megvalósulna, amit Donald Trump akar.
Cikkünk következő része Csiki Varga Tamás, az NKE John Lukács Intézete tudományos főmunkatársa adataira és közléseire alapul, aki saját számításait az International Institute for Strategic Studies Military Balance+ adatbázisának számai alapján végezte el.
Ha átlagot vonunk az egyes NATO-tagállamok GDP-arányos védelmi ráfordításaiból (ebben nagyon nagy a szórás a négy százalék fölött költő Lengyelországtól az 1,1 százalék körül járó Belgiumig, Spanyolországig), akkor a szövetség össz-GDP-je 2,6 százalékát költi védelemre. Ez 2024-es adatok alapján (módszertani okokból 2015-ös dollárárfolyamon számolva) 1436,68 milliárd dollár: ha a kiadások felmennének öt százalékra, 2757 milliárd dollárt kapnánk egy évre.
Vagyis a többlet 1320 milliárd dollár lenne évente. Ez a jelenlegi teljes amerikai védelmi költségvetés 73 százaléka; ha az Egyesült Államokat nem számítjuk, akkor a többi NATO-tagállam összesített védelmi kiadásainak 2,8-szerese (vagyis átlagosan minden tagállamnak majdnem háromszorosára kellene emelnie a kiadásait, hogy elérje a kitűzött célt).
Nézzük, mire lehetne fordítani ezt a hatalmas összeget. A védelmi kiadások három nagy összetevőből állnak: haderőfejlesztés (beszerzés), személyi kiadások, illetve a hadsereg fenntartása, vagyis működési ráfordítások.
A legkézzelfoghatóbb az első tétel. Tavaly decemberben a NATO tagállamai körében a legfrissebb megrendelések hat harci eszközre vonatkoztak a legnagyobb számban. Ezek az alábbiak. (Az árak irányárak, a tényleges beszerzési árat a megrendelés volumene, illetve az is befolyásolhatja, hogy egyes fegyvereket, fegyverrendszereket milyen kiegészítőkkel szerelnek fel, kérnek-e hozzájuk kiképzést, plusz politikai alkuk is befolyásolhatják a számla végösszegét.)
Vagyis ha mind a hat, jelenleg a piacon keresettnek számító fegyverből rendelnének a NATO-tagállamok száz-száz darabot, még akkor is csak 34,752 milliárd dollár lenne a végösszeg. (Pedig száz darab Eurofighterre és száz darab MQ–9B drónra biztosan nem lenne szükség még a mostani háborús helyzetben sem.)
A 34,752 milliárd dollár töredéke a kiszámított 1320 milliárd dolláros növekménynek. Egy korábbi (konszenzussal elfogadott) NATO-irányelv alapján minden tagállam védelmi kiadásainak legalább ötödét fegyverzetfejlesztésre, eszközbeszerzésre kell költenie. Ezt 2024-ben jelentősen túlteljesítette a szövetség, összességében a katonai kiadások 32 százaléka ment ilyen célra.
Ha ebből indulunk ki, akkor az 1320 milliárd dollárból 422,4 milliárdot költhetne a NATO csak fegyverbeszerzésre; ez is elképzelhetetlenül nagy szám a jelenlegi léptékekhez képest.
Régi tervek egy csapásra
Csiki Varga Tamás szerint felmerül a kérdés, mire lehetne még költeni a szinte kiapadhatatlannak látszó pénzforrásból. Egyből adódik (bár ez nem tisztán NATO-program) a European Sky Shield (magyarul Európai Égi Pajzs Kezdeményezés) nevű, 22 országot (köztük Magyarországot) tömörítő kezdeményezés. Ez egy közös lég- és rakétavédelmi rendszer kiépítéséről szól rövid, közepes és nagy hatótávolságú elfogórakétákkal. „Az orosz–ukrán háború világosan mutatja, mekkora gondot okoz Ukrajnának a lég- és rakétavédelem hiánya, és ezen a téren Európa nagy része sem áll jól” – mondta.
Ehhez kapcsolódóan: Mi akadályozza a NATO-országokat védelmi kiadásaik növelésében?
A rendszernek csak az első eleme, a rövid hatótávolságú rakéták állnak rendelkezésre európai (német) gyártásból, a másik kettőt az amerikai Patriotok, illetve az izraeli gyártású Arrow 3 rakéták jelentik, és természetesen a hozzájuk tartozó radarrendszerek, kilövőállomások, parancsnoki központok. Ez így együtt már több száz milliárd dolláros nagyságrend, de az 1320 milliárd dollárból bőven telne rá, vagyis mindössze egyetlen évnyi többletforrásból a teljes európai lég- és rakétavédelmi rendszert ki lehetne építeni. Ennek a gyakorlati megvalósítása – az elemek gyártása, a rendszerek kiépítése, beüzemelése, a logisztikai háttér kialakítása és a kezelőszemélyzet kiképzése – akár öt évet is igénybe venne.
Tegyük fel, hogy nagy nehezen elköltjük az első éves plusz 1320 milliárd dollárt. Csakhogy a pénz minden évben ott lesz a tagállamok költségvetésében, így adódik a kínzó kérdés: mire költsük el? Ha az első évben elköltöttük rakétavédelemre, drónra, nehézfegyverzetre, akkor a második évben jöhet a harcjárművek teljes lecserélése, aztán a légierő teljes megújítása, végül a hadiflotta – utóbbiban azért már nagyságrendekkel nagyobbak a költségek, de évi 1320 milliárd dollárból még ez sem lenne gond.
Atomot! Atomot?
Ha a hagyományos fegyverekkel végeztünk, ki lehetne tenni az asztalra a NATO nukleáris elrettentő képességét. („Ha Trumpnak van üzleti érzéke, előbb-utóbb napirendre veszi a témát” – mondta a szakértő.) Ez is több száz milliárd dolláros nagyságrend. Az Egyesült Államokban, Oroszországban és Kínában is komolyan dolgoznak hiperszonikus rakéták fejlesztésén – beszállhatna a versenybe a NATO is mind rakéták, mind ezek elfogórendszereinek kifejlesztésével.
„Néhány év múlva ott tartanánk, hogy a NATO adná a világ messze legerősebb hadseregét, az abszolút sebezhetetlenség állapotába jutnánk el. Ez már nyilvánvaló túlzás lenne” – mondta Csiki Varga Tamás.
Ehhez kapcsolódóan: Magyar képviselő jelentését fogadta el a NATO Oroszországról
Ha a realitásokból indulunk ki, nem árt emlékezni, hogy már a tavalyi NATO-csúcs előtt tárgyalt a tagállamok egy csoportja (a britek, skandinávok, baltiak és lengyelek) arról, hogy a két százalékról (amit, mint láttuk, még mindig több tagállam nem teljesít) első körben 2,5 százalékos védelmi költésig jutnának el a tagállamok. A csúcstalálkozóra nem jutott el az ügy, mert a 32 ország akkor még nem tudott volna egyezségre jutni ebben. Csiki Varga Tamás szerint ugyanakkor a háromszázalékos arány belátható időn belül reálisan elérhető, és szükséges is – már ha a NATO komolyan veszi saját vállalásait.
Terület, védelem
Ezek ugyanis 2022-ben (már az orosz–ukrán háború árnyékéban) úgy szóltak, hogy egy új NATO-haderőmodell keretében „komoly területvédelmi képességeket fejleszt ki a szövetség” élőerőben és technikában is. Első körben ez százezer, majd háromszázezer, végül ötszázezer katona gyors mobilizációját jelenti a szövetségesek területének védelmére – szükség esetén a NATO keleti szárnyán.
Ha három százalékkal – vagyis a jelenlegi 2,6-hez képest 0,4 százalékpontnyi növekedéssel – számolunk, az éves szinten 217 milliárd dollár. Eltörpül az 1320 milliárdhoz képest, de azért már látható összeg. Ebből el lehetne kezdeni kiépíteni egy potens területvédelmi képességet. Persze – demokratikus szervezetről lévén szó – mindig kérdés, hogy vesszük rá a renegátokat a közös vállalások tényleges teljesítésére.
„Félig hadigazdálkodás”
A legtöbb európai ország jelenlegi gazdasági helyzetében szinte lehetetlen vállalkozásnak tűnik előteremteni ezt az évi 1320 milliárd dollárt. Nem véletlen, hogy tavaly decemberben Orbán Viktor is azt mondta: Magyarországnak már a kétszázalékos költési arány is komoly kihívást jelent, de ha ezt hirtelen kellene ötre emelnünk, az „már félig hadigazdálkodás lenne (…) a magyar gazdaságnak felérne egy tüdőn lövéssel”. Ha tényleg nagyon gyorsan kellene ekkorára növelni a védelmi kiadások arányát a költségvetésben, az európai kormányok komoly gondban lennének, mivel egy radikális költségvetési átcsoportosítás társadalmi elégedetlenséggel, népszerűségvesztéssel járhat.
Tegyük fel, hogy sokan első körben hitelből szereznének pluszforrást. Madár István, a portfolio.hu vezető elemzője szerint ez akkora összeg felvételét jelentené, amely „egyrészt nem életszerű, másrészt – még ha meg is próbáljuk elképzelni – óriási, kiszámíthatatlan hatással lenne a nemzetközi kötvénypiacokra”.
Induljunk ki abból, hogy az érintettek saját költségvetésük terhére gazdálkodnák ki az emelést. Ez azt jelentené, hogy Görögország kivételével hatalmasat ugrana az összes uniós tagállam költségvetési deficitje, az előírt háromszázalékos határ fölé. (Görögországban hagyományosan magasak a hadikiadások, és a kormány rendkívül szigorú, szufficites büdzsével tervez.) Ráadásul éppen az eleve magasabb hiánnyal küszködő Magyarország és a régiós államok számai néznének ki a legcsúnyábban, hét-nyolc százalék körüli szinttel.
Felpörögne az import
Madár István szerint helytálló volt a kormányfői hasonlat a tüdőlövésről. Egy ekkora hiányt mindenképpen csökkenteni kellene, ennek pedig csak két útja van: adóemelés vagy költségvetési kiadáscsökkentés – miközben a jövedelmeket átcsoportosítjuk a hadiiparba. Ráadásul Magyarországra (és a legtöbb NATO-tagállamra, amely nem rendelkezik számottevő hadiiparral) nézve ez az öt százalék olyan kiadást tartalmazna, aminek nagyon magas az importtartalma, és közben nem járul hozzá a GDP növekedéséhez, mint például egy út, vasút megépítése vagy valamilyen egyéb infrastrukturális beruházás.
„Erre azt mondja a közgazdaságtan, hogy a hadikiadásoknak nincs tovagyűrűző hatásuk, amit persze könnyű belátni. Hogyan is lenne egy új radarrendszer megvételének?” – mondta, hozzátéve: emiatt az ötszázalékos költési arány hosszú távon sem javítaná a NATO-tagállamok makrogazdasági pályáját. Rövid távon persze okozhatna GDP-növekedést a hadiipar felfuttatása, hiszen keresletnövelő hatású lenne. (Ezt látni részben Oroszországban is.) Ha pedig hosszabb távon mérséklődne a költségvetési hiány, azt várhatóan az Európai Bizottság is elfogadná a háromszázalékos küszöb túllépése esetén is.
Ehhez kapcsolódóan: Megindult a deficiteljárás Magyarországgal szemben.
Felmerül a kérdés, ilyen helyzetben milyen adót tudna emelni a magyar kormány, és mely kiadásokat csökkenteni jelentősebb népszerűségvesztés nélkül. Madár István szerint a megtakarítások magas aránya miatt egy ezekre kivetett mérsékeltebb adó vagy a legmagasabb jövedelműek adójának emelése lehetne ilyen, ez ugyanis nem fogná vissza a fogyasztást.
A kiadások csökkentése esetében adódnak az úgynevezett gazdasági kiadások, amelyek Magyarországon nemzetközi összehasonlításban is magasak. Idetartoznak például a százmilliárdos volumenű beruházási támogatások – ezeket akár lényegesen is csökkenteni lehetne. „Ezek azonban jórészt egyszeri, statikus tételek és hatások. A legvalószínűbb, hogy az öt százalékra emelés elhúzódó ütemben valósulhat meg, ebben az esetben lehet abban bízni hogy a gazdasági növekedés kitermelne egy fájdalommentesebb pályát” – mondta Madár István.
Inkább politika
Trump felvetése rövid távon valószínűleg inkább szolgál politikai célokat – vélekedett Demkó Attila is. „Ebben a formában ennek a felvetésnek csak politikai értelme van, ez egy hasraütés-szerűen megfogalmazott szám, teljesen világos, hogy politikai nyilatkozattal van dolgunk Donald Trump részéről. Még az Egyesült Államok sem költ ennyit védelemre, és nincs jele annak, hogy a jövőben fog.” A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet Stratégiai Jövők programjának vezetője szerint a NATO másképp működik, nem ilyen politikusi bemondások alapján.
„Természetesen, hiszen demokráciákról van szó, a NATO mint védelmi-katonai szervezet politikai irányítás alatt áll, politikai iránymutatások mentén dől el, hogy merre fejlődik. De precíz tervezés van. A kiindulás mindig az, hogy mire van szükség a 32 tagállam hatékony védelméhez. Ehhez először is azt kell meghatározni, hogy pontosan mi a potenciális fenyegetés, és az elhárításához milyen katonai képességekre van szükség. Ez alapján indulhat el a védelmi tervezés is” – mondta Demkó Attila, hozzátéve, hogy emiatt szükséges újraértékelni a két százalékot, de hogy mi lesz a vége, az a fenyegetés mértékétől függ.
Ehhez kapcsolódóan: Oroszország jövője: szakértők elemzése Putyin lehetséges utódairól.
„Egy szándékosan abszurd példával élve: ha az a fenyegetés, hogy támad a Mars, akkor nyilvánvalóan a tíz-húsz százalék sem lenne elég. De komolyra fordítva a szót: ötszázalékos arányra ma aligha van szükség, az orosz hagyományos képességek nem indokolják ezt.” A szakértő szerint Trump nyilván arra célzott inkább, hogy a jelenleginél minden NATO-tagállamnak többet kell költenie a közös védelemre – aki már most legalább a bruttó nemzeti terméke két százalékát erre fordítja, annak kevésbé, aki még ezt sem éri el, annak jelentősen többet.
„Ez helyes cél, amit egyébként egyre több európai vezető is felismer, hiszen van fenyegetés, egy nagy háború a határaink mentén. Ehhez képest ott tartunk, hogy a tizenegy éve meghatározott kétszázalékos küszöböt sem éri el máig legalább nyolc tagállam, köztük olyan jelentősek, mint a másfél százalékon álló Olaszország vagy az 1,3 százalékkal az utolsó helyen álló Spanyolország – mondta Demkó Attila, hozzátéve: – Trump nyíltan ugyan nem mondja, de nyilván azt gondolja, hogy »költsetek többet, és vegyetek amerikai fegyvereket«, ami Washingtonból nézve érthető, de ha most egyszerre minden NATO-ország elhalmozná a megrendeléseivel az amerikai fegyveripart, még ők is bajban lennének, mert ott sincs elég hadiipari kapacitás egy ekkora ugráshoz.”
Lengyel túlzások
A John Lukács Intézet munkatársa szerint az általában vett GDP-arányos védelmi kiadásnál fontosabb mutató (ezt is elfogadták a tagállamok) például, hogy minden tagállam fegyverzetbeszerzésre, -korszerűsítésre költse védelmi kiadásainak húsz százalékát, „mert az öt vagy a most érvényes két százalékot is lehet nagyon rugalmasan értelmezni: például beleszámítjuk a katonák nyugdíját, vagy egyszerűen szép irodákra és nagy fizetésekre költjük”. Igaz, még ez az egyötödös mutató sem ad átfogó képet: hiszen más az, amikor egy ország a lefegyverzett hadseregét próbálja helyrehozni (ez történik Magyarországon az elmúlt években, miután a 2010-et megelőző időszakban rengeteg fegyverrendszert leépített vagy megszüntetett még a régió többi rendszerváltó országához képest is), és más, amikor egy eleve jó állapotú, korszerű hadsereget fejlesztenek egy adott ország GDP-je két százalékának (minimum) ötödéből.
Demkó Attila szerint ebből a szempontból Lengyelország kirívóan sokat költ: nem csak a bruttó nemzeti terméke több mint évi négy százaléka megy védelemre, de ennek az összegnek bő fele haderőbeszerzésre, korszerűsítésre van elkülönítve. „Figyelembe kell venni a gazdasági realitásokat is. Hiszen egy harckocsit, egy harci repülőt nem elég megvenni, üzemben is kell tartani a teljes életciklusán át, éppen úgy, mint a privát életben egy autót. Lehet adósságból venni egy Rolls-Royce-ot, de mennyi az alkatrész, az üzemanyag és az éves szerviz ára? Ha valaki vesz egy F–35-ös flottát, sok ezer új, drága egyéb eszközt, de nem tudja fenntartani, akkor nem tett jót magának, nem lesz ütőképes a hadserege. Ezért kérdés, hogy hosszú távon kibírja-e a gazdaság, ha ekkora terhet helyezünk rá. Nekem Lengyelországgal kapcsolatban, bevallom, vannak kétségeim, ezért nehezen értelmezhető az öt százalék is”.
Ehhez kapcsolódóan: Lengyelország keleti határán már a háborúra készülnek
Ha – tegyük fel – mégis elhatároznák a szervezet tagállamai, hogy azonnal radikálisan megemelik védelmi kiadásaikat, Demkó Attila szerint a nehézfegyverzet fejlesztése mindenképpen a prioritások közé kellene hogy tartozzon. „A rendszerváltás után a NATO nagyon sokáig arra készült, hogy nehézfegyverzetre – főleg nagy számban – már nem lesz szükség. Persze el kell menni majd külföldi bevetésekre, de mondjuk odarepülünk Afganisztánba légi úton szállítható, ezért szó szerint könnyűfegyverekkel, aztán indulhatunk a bevetésre egy még könnyebb fegyverzetű ellenséggel szemben. Ehhez képest most levonhatjuk a tanulságokat egy szemünk előtt, a szomszédban zajló háborúból. A tüzérség, a páncélozott eszközök és a drónok játsszák a legfontosabb szerepet mind a két oldalon. Területvédelemre alkalmas nehézerőkre van szükség – éppen arra, amiről 2014 (az Ukrajna elleni első orosz agresszió – a szerk.) előtt sok mindenki lemondott, mert a könnyű és telepíthető erők építése volt a javaslat az USA-ból.”
Ezenkívül fel kellene fejleszteni az európai hadiipart, ami Demkó Attila szerint ma szinte „manufakturális szinten áll”, hiszen gyakran egy-egy működő üzem két számjegyű nagyságrendben tud például harckocsit gyártani – évente. „Ehhez képest ebből évente százas nagyságrendet kellene venni a NATO-ban. Nyilván úgy lenne költséghatékony, ha a tagállamok összeállnak a fegyverbeszerzésekben, csak sajnos a partikuláris érdekek – például hogy egy-egy harckocsit, vadászgépet konkrétan mivel szereljenek fel – eddig felülírták ezt. Emiatt hiúsult meg korábban több tervezett közös V4-es fegyverbeszerzés is.”
Egy komoly fejlesztési program időtartama azonban legalább tíz év a mai világban, maga a tervezés is alapos munka. Az amerikai politikai nyomás jó irány, de előbb azt kellene elérni, hogy minden NATO-tagállam érje el a 2014-ben elfogadott két százalékot – vélte Demkó Attila.
