Az Európában elszigetelődött Orbán-kormány Trumptól és a szeptemberi előrehozott olasz választást várhatóan megnyerő, Giorgia Meloni vezette jobboldali koalíciós kormánytól várja izolációja oldódását, és utóbbitól szövetségest az EU-val vívott, a jogállam körüli harcában.
A posztfasiszta pártot vezető Giorgia Meloni több elemző szerint a kelet-európai magyar kisebbségek számára mintát jelentő dél-tiroli autonómia kritikusa (olyan fotókon pózol kétnyelvű dél-tiroli feliratok előtt, amelyeken a német nyelvű rész le van takarva az olasz zászlóval), így Orbán reálpolitikai érdeke szembemehet a magyar nemzeti érdekkel, a magyar kisebbségek jogainak képviseletével. Így látja-e Davide Zaffi politológus, kisebbségi szakértő, a Südtiroler Volksgruppeninstitut munkatársa is, akit írásban arról kérdeztünk, hogy milyen mélységű Orbán–Meloni-szövetségre számíthatunk.
A határon túli magyar kisebbségek szempontjából lehet-e problémás a jó kapcsolat a magyar kormány és a várhatóan Giorgia Meloni vezette olasz között?
Nem hiszem, hogy érdemes összekötni a jövőbeni olasz–magyar kormányzati kapcsolatokat és a magyar kisebbségek nemzetközi védelmét. Nincs összefüggés a kettő között. Bármilyen színezetű kormány is jön, az európai intézményeknek, különösen az Európa Tanácsnak kell betartatnia a kisebbségeket védő intézkedéseket. Emellett a nyelvi kisebbségek védelme földrajzi, történelmi és politikai okokból sem lesz kiemelt helyen a magyar–olasz kapcsolatokban.
Mi Meloni és pártja álláspontja Dél-Tirol autonómiájáról, tágabban az olasz nemzetállamról?
Meloni pártja, a Fratelli d’Italia (FDI) erősen hangsúlyozza a patriotizmust, különösen két területen. Azt hirdeti, hogy az olasz állami érdekek a mostaninál sokkal respektáltabbak lesznek az uniós intézményekben, amelyekből ugyanakkor nem akar kilépni – tehát nem lesz Italexit. A másik témája pedig az illegális bevándorlás és a közbiztonság miatti aggodalom.
Ami a regionális autonómiát illeti, van, aki azt feltételezi, hogy az FDI patriotizmusa alapvetően idegenkedik ettől. De az FDI annak a Ligának a szövetségese, amely nagyon határozottan követel több autonómiát, különösen az északi tartományoknak, Lombardiának és Venetónak. Ha a jobboldal győz a választáson, Melonitól mint új miniszterelnöktől nem számíthatunk arra, hogy kockáztatni fogja a Liga támogatását a regionalizmus ügyében. Még konkrétabban: ma tizennégy olasz tartományt a jobboldal kormányoz, és csak ötöt a bal. Ha csak a politikusok érdekeit nézzük, valószínűtlen egy antiregionalista politika a jobboldalon.
Ami Dél-Tirolt illeti: Meloni sosem beszélt autonómiáról vagy bármilyen, a dél-tiroli kisebbségvédelmi rendszert érintő szabályozásról. Ritka bozeni látogatásain az olaszul beszélők jogai védelmének szükségességét hangsúlyozza, mert szerinte diszkriminálva vannak a mindennapi életben. De eddig sosem sürgetett változásokat a dél-tiroli autonómiastatútumban a kisebbségi jogok csorbítása érdekében.
Dél-Tirolt, amely korábban Ausztriához tartozott, az első világháborút lezáró békeszerződések juttatták Olaszországnak. Az olasz politika a többségében német anyanyelvűek által lakott régióban az etnikai arányok megváltoztatására törekedett.
A II. világháború után több évtizedig tartó Dél-Tirol-vitát még szeparatista csoportok terrorcselekményei (például villanyvezetékek felrobbantása) is kísérték. Ausztria többször az ENSZ közgyűléséhez fordult panasszal. Az olasz parlament végül 1971-ben megszavazta a valódi kisebbségi területi autonómiát megteremtő második autonómiastatútumot.
Dél-Tirol saját helyi parlamentet és közigazgatási végrehajtó szervet kapott. A parlamentben (regionális tanács) az olasz és a német képviselők száma egyenlő, elnökei felváltva olaszok és németek.
A lakásépítési támogatásokat, a bérlakásokat és a közszférában a munkahelyeket az egyes településen élő népcsoportok arányában osztják el.
A német és az olasz nyelv a hivatalokban egyenlő rangú. Köztisztviselő csak az lehet, akinek mindkét nyelven van nyelvvizsgája.
Mennyiben lehet minta a dél-tiroli autonómia a magyar kisebbségek számára, figyelembe véve, hogy a régióban a többségi elitek sosem mutattak szándékot bármilyen területi autonómia megadására?
Abban mindenképp, hogy az egység még akkor is demonstrálandó kifelé, amikor nincs meg. A dél-tiroliaknak sikerült egy hangon beszélniük, amikor megállapodásokat kötöttek a többséggel. Az autonómia jól megalapozott követelése, legyen az területi vagy sem, a demokratikus rendszerben inkább az autonómiát követelő csoport győzelme, mint engedmény a kormányzattól, azon egyszerű okból, mert a legitimitását demokratikus alapelvekből és érvekből szerzi. Szerintem ezért kaptak a dél-tiroliak annyi szimpátiát és támogatást Európában az olasz állammal való összeütközések idején.
Egy másik pont a kapcsolat a rokon országhoz: a dél-tiroliak gyakran sürgették Bécset, hogy gyakoroljon nyomást Olaszországra, de soha nem hagyták, hogy Bécs gyakoroljon nyomást rájuk.
Dél-Tirol valóban modellnek tűnik a kisebbségi magyar elitek számára, csak ők a mai Dél-Tirolt veszik modellként, ami már kiharcolta autonómiáját, és gyakran figyelmen kívül hagyják a hosszú éveken át tartó, meddő és frusztráló tárgyalásokat az olasz kormánnyal, amikor az erőszak néha elfojtott mindent. Azok az évek szintén hasznos leckéket kínálnak, és modellként szolgálhatnak.
Mit gondol, hogyan hatott az Orbán-kormány által megadott kettős állampolgárság a kisebbségi autonómia lehetőségére? Általánosságban: a régióban jellemzően nemzetállami logika szerint működő államoktól várható-e, hogy területi autonómiát adjanak olyan polgáraiknak, akik egy szomszéd állam polgárai is?
Nem hiszem, hogy a kettős állampolgárság befolyásolná Magyarország szomszédait az autonómia kérdésében, legfeljebb ad nekik egy érvet a propagandához. Ha valaki a területi autonómiát csak a kiválás első lépéseként akarja látni, akkor az ő problémája független attól, hogy hány útlevél van az emberek zsebében.
Létezik konfliktus az etnicitáson alapuló regionális autonómia és az állampolgári, nem nemzetállami államfelfogás között?
A tapasztalatok fényében érdemesebb nyelven alapuló autonómiáról beszélni, mint etnicitásalapúról, mert az etnicitásról senki nem tudja, hogy micsoda. A nyelvi autonómia – legyen az egy nemzetállamban vagy egy kozmopolita államban – és az állampolgárságon alapuló autonómia között nem csak különbség van: két külön világ. Az első egy világosan definiálható csoport alapvető szükségleteivel foglalkozik, míg a második a nemzeti vagy kozmopolita államok által a hatékonyság érdekében használt adminisztratív eszköz.
Emerson így fogalmazta meg: számos tudós ment el a vadonba megfigyelni az etnicitásnak nevezett vadat, viszont nem érkeztek haza ketten ugyanazzal a leírással. Valószínűleg ezért van, hogy az Európai Tanács két, kisebbségekkel foglalkozó dokumentuma közül az egyik nyelvi, a másik nemzeti kisebbségekről beszél.
Semmilyen egyén vagy csoport nem tudná, hogy etnikuma micsoda vagy mit követel, viszont mindenki erősen kötődik az általa használt nyelvhez, és tisztában van a szerepével identitása formálásában. Ezért legtöbben a nyelv ellen intézett támadásokat az emberségük ellen intézett támadásként kezelik, a nyelv védelmét pedig az emberi jogaik alapvető elemének tartják.
Az állampolgárságon alapuló autonómia nem állampolgárokon alapszik. Ennek az autonómiának nem az emberi része a döntő, hanem a földrajzi faktorok és az adminisztratív jelentőség. Az Alkotmány szerint mind a 21 olasz régió autonóm. De például Lazio tartomány autonómiája nem hasonlítható össze Dél-Tirol vagy Aoste autonómiájával, legitimáció és kiterjedtség szempontjából nincs köztük hasonlóság.
Lehetséges-e feszültség Meloni újabb keletű EU-pártisága és Orbán EU-szkepticizmusa között? Közeli barátságuknak lehet-e akadálya kettejük különböző megítélése az orosz agresszióról?
Nem hiszem, hogy Meloni és Orbán közeli barátságra törekedne. Ha Meloni miniszterelnök lesz, ő és Orbán alkalmi és kölcsönös támogatásra fog törekedni (tehát kevesebbre, mint egy formális vagy akár informális szövetség), amikor vita lesz az EU-ról, például a növekvő jogköreiről vagy az új jobboldal, a migráció, az iszlám mozgalmak kérdéséről.
Oroszországot illetően Meloni valamennyivel kevésbé oroszellenes, mint ahogy az utóbbi időben látszik, és Orbán sem annyira oroszbarát, mint ahogyan lefestik, hiszen sok oroszellenes szankciót megszavazott. Általánosságban Orbánnak és Meloninak is jobban érdeke együttműködni az alapelvek, ha tetszik, az ideológiák kérdésében (állami szuverenitás, keresztény örökség stb.), mint a nemzetközi politika egyedi, konkrét problémáiban.
Egyébként Meloni, ha győz, várhatóan sokkal inkább bel-, mint külpolitikával fog foglalkozni.
