Mi van akkor, ha nem odakint járnak a szörnyek, hanem otthon, a négy fal között? A családon belüli gyermekbántalmazási esetekben az ügyek 85 százaléka éveken keresztül tart, anélkül hogy a gyermekvédelem érzékelhetően beavatkozna. Ha beavatkozik, jellemzően a gyermeket emelik ki, a bántalmazó szülő pedig az esetek többségében legfeljebb felfüggesztett szabadságvesztést kap – derül ki a kriminológus friss tanulmányából.
Magukra hagyott áldozatok
Van egy kisfiú, aki még be sem töltötte a harmadik életévét, amikor mentőhelikopterrel kórházba kell szállítani, mert állítólag elesett otthon. Bár az orvos feljelentést tesz, a nyomozást megszüntetik. Két évvel később a kórház újra jelez, mert ezúttal égési sérülésekkel kerül be hozzájuk a gyerek. Egy hónappal később már az óvoda is jelzi, hogy mindkét tenyerén és farpofáján körkörös alakú égési sérülések vannak. Ekkor jut arra a következtetésre a gyermekjóléti központ, hogy „vélhetőleg gyermekbántalmazás gyanúja merült fel”, ezért eljárás indítását kérik. Több mint két év telt el az első jelzés óta, több mint két évig maradt bántalmazó családja körében a kisfiú.
A gyerekeket 2023-ban is a családjukon belül érte erőszak a gyermekvédelmi rendszer tudomására jutott gyermekbántalmazási esetek többségében – erősíti meg a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány legfrissebb gyermekjogi jelentése. Testi bántalmazás kapcsán 5083 gyereket tartottak nyilván, akiknek 89 százalékát a családján belül érte fizikai erőszak. A szexuálisan bántalmazott gyerekek 79,6 százalékának is a saját családjukban kellett elszenvednie az abúzust.
Ezt támasztják alá az ügyészség statisztikái is, amelyből az látszik, hogy 2021-ről 2022-re még nőtt is azoknak a száma, akiket saját, vér szerinti szüleik bántalmaztak.
A cikk elején szereplő kisfiú története csak egy abból a több mint ezer, családon belüli gyermekbántalmazás-történetből, amelyet dr. Solt Ágnes, az Országos Kriminológiai Intézet főmunkatársa tanulmányozott 2015–2020 között. Az ügyek 85 százaléka húzódik több éven keresztül. Ezek az esetek csak azok, amelyek kitudódnak, nem maradnak látenciában, azaz amelyek a gyermekvédelem szeme előtt zajlanak, méghozzá úgy, hogy a bántalmazott gyerekek nagy részét papíron védelem alá helyezték, ami azonban nem védi meg őket attól, hogy ne kelljen mindennap elszenvedniük a folytatódó erőszakot. Miért? Többek között szakemberhiány miatt.
„A legtöbben védelembe vannak véve papíron, ami a mindennapokban újra és újra átélt erőszaktól nem tudja megmenteni őket, mert a védelembe vétel gyakorlatilag kiüresedett, a családdal szembeni magatartási szabályok betartatása, az életvitel kontrollja nem képes megvalósulni. Az évekig tartó védelembe vétel időtartama alatt sok esetben a gyermek továbbra is teljesen kiszolgáltatott, valós segítséget nem kap. A nevelésbe vétel – ami a védelembe vétel eredménytelenségét követi – azt feltételezi, hogy a szakellátásban rendelkezésre állnak a szakemberek és intézmények megfelelő létszámban. Ez azonban nem így van. A bántalmazott gyermekek többségét abban a mérgező közegben tartják, amit nehezen lehet családnak nevezni, pusztán azért, mert nem tudja elhelyezni őket – írja a szakértő – (...) mert nincs elég hivatásos nevelőszülő, gyermek- vagy lakásotthon, amelyben fogadni tudnák a gyermekeket.”
Van egy anya, aki feljelenti volt élettársát, miután eltörte az orrát és randalírozott a lakásban. A rendőrök kimennek, látják, hogy a férfi részeg, de amikor tagadja, hogy bármit is tett volna, békésen távoznak. Ez négyszer-ötször megismétlődik, rendszerint azzal a forgatókönyvvel, hogy mire a rend őrei a helyszínre érnek, az anya elszökik, az őrjöngő férfit pedig, aki gyilkossággal fenyegetőzik, a rendőröknek kell lefogniuk. Egyszer az anya tízéves gyereke hív segítséget, akit az ablakon keresztül ment ki a nő.
Sokszor hiába riasztják kettőnél is többször a rendőrséget családi bántalmazás következtében, nem indul eljárás sem kapcsolati erőszak, sem kiskorú veszélyeztetése miatt – hívja fel rá a figyelmet a szakértő. De miért? Dr. Solt Ágnes szerint elég kiábrándító a válasz: a hatósági rendszer felépítése és „teljesítménykényszere” miatt. A rendőrség eredményességét a felderítettségi ráta mutatja, a családon belüli bántalmazás azonban legtöbbször a négy fal között történik, nincs szemtanú, nincs tanúvallomás, vagy ha van is, az áldozat állításával szemben a bántalmazó tagadása áll. Előbbié egyre erőtlenebb, mert ahogy húzódik az ügy – márpedig az esetek többségében láttuk, hogy évekig is elhúzódhat –, az áldozat egyre kevésbé hajlandó nyilatkozni. A rendőrség tehát sokszor vonakodva tesz feljelentést. Ha mégis megteszi, csak akkor juthat el a következő szintre, az ügyészségre, amelynek fő mutatószáma a váderedményességi mutató. Azaz „akkor eredményes a vád, ha az elítéléssel végződik. Éppen emiatt az ügyész jól felfogott érdeke az, hogy csak olyan ügy kapcsán emeljen vádat, amely esetében azt vélelmezi, hogy az eljárás végére a bíróság bizonyosan bűnösnek nyilvánítja a vádlottat. Emiatt, amennyiben a bizonyítékok mennyisége okot ad a kételyre, hogy az ügy jogerős elítéléssel fog végződni, az ügyész – még ha személyesen akár meg is van győződve az elkövető személyéről és bűnösségéről – vonakodhat vádra vinni. Ez az átka annak, hogy az ügyészség számára a váderedményesség a sikeres munkavégzés mutatószáma” – írja a kriminológus.
Van egy kislány, aki teherbe esik szexuálisan bántalmazó apjától. A védőnő megteszi a jelzést a gyerekjóléti szolgálat családsegítőinek. Éppen véget ér az ötödik óra az iskolában, amikor megjelennek a rendőrök, hogy kihallgassák a gyereket. Nem egyszer, hanem – ahogy a szakértő fogalmaz – bántóan sokszor. „Ezt követően jöttek az iskolába rendőrök, valaki felhívta őket. Én nem hittem el Betti néninek, amikor azt mondta, terhes vagyok. Miután a rendőrök megérkeztek, ők is próbáltak engem kérdezgetni, de én nem nagyon akartam válaszolni, mert mindenki fiú volt, meg már egyébként is nagyon fáradt voltam. Az osztályfőnökömnek is mondtam, hogy nem akarok erről beszélni. Az édesapámmal kapcsolatos kérdésekre nem szeretnék válaszolni. El vagyok fáradva, már az 5. tanórám végétől kérdezgetnek engem ezzel kapcsolatban. Elég volt már a beszélgetésekből. Attól félek csak, hogy minket elvisznek otthonról. Azért tartok ettől, hogy elvisznek minket otthonról. Rendőrök is vannak, és velem még ilyen nem történt. Az eljárási cselekmény befejezve, jegyzőkönyv lezárva (…) év (…) hónap (…) nap 22 óra 09 perckor” – szól a jegyzőkönyvből az idézet. A szexuálisan bántalmazott kislányt a rendőrség az ötödik óra végétől este 10 óráig hallgatja ki többször egymás után, de ez nem elég: kétszer is pszichológusi szakértői vizsgálatnak vetik alá.
Nem segíti a bántalmazott gyermekeket az sem, ahogy, ahányszor és amennyi ideig hallgatják ki és meg őket – újra és újra traumatizálódva. Nem volt elég egyszer (vagy épp folyamatosan, rendszeresen) átélni a családjukban az erőszakot, kényelmetlen és feszélyező kérdésekkel bombázzák őket, azt sugallva, hogy megkérdőjelezik az állításaikat – írja a szakértő. Pedig lenne másik út is, (papíron) létezik különleges (kíméletes) bánásmód. Csak épp alig alkalmazzák a nyomozó hatóságok. „Még ha a meghallgatás szakszerű is, nyomasztó a meghallgatott számára. A szakszerűséget azonban sokszor nélkülözik a meghallgatások” – teszi hozzá az Országos Kriminológiai Intézet főmunkatársa.
Meg nem büntetett bűnösök
Ha valahogy mégis eljut vádemelésig és aztán bíróságig az ügy, az esetek többségében olyan ítélet születik, amely mindenről szól, csak nem a gyerekvédelemről. Dr. Solt Ágnes szerint míg évek óta észrevehetően szigorúbb ítéletek születnek más büntetőeljárásokban, addig a gyermekbántalmazások esetében egyre enyhülnek. „Azt az embert, aki éveken keresztül tartja terrorban a családját, azt, aki megalázza, testileg és lelkileg kínozza gyermekét, nagyon valószínű, hogy maximum felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltetik.” 2015-ben az általa vizsgált esetek elkövetőinek 76 százaléka, 2020-ban pedig már a 82 százaléka megúszta felfüggesztett szabadságvesztéssel. Nem így a gyerekek, azaz maguk az áldozatok. Sokszor épp őket távolítják el, emelik ki a családjukból, és adják nevelésbe nevelőszülőkhöz vagy ennek hiányában gyermekotthonba. Oda kerülnek, ahol épp van hely. A gyermekvédelmi törvény szerint a szakellátásba kerülő testvéreknek együtt kellene maradniuk (hogy ne traumatizálják a tőlük való elszakítással is az áldozatokat), ám sok esetben férőhelyhiány miatt még ez sem tud megvalósulni. Ugyancsak törvényileg a három év alatti kisgyermekeknek mindenképp családi közegbe, azaz nevelőszülőkhöz kellene kerülniük, de mint láttuk, nevelőszülőkből is hiány van. Sokak számára csak a csecsemőotthon marad, azaz első három életévüket – amely alatt kialakulhatna az egészséges felnőtt létükhöz szükséges bizalmi, szerető közeg – e nélkül, intézményi keretek között kell tölteniük. Így válnak a gyerekek a saját családjuk után a rendszer áldozatává.
„Minden bűncselekmény esetén az a kívánalom, a társadalom igazságérzetét az szolgálja, ha az elkövetőt büntetjük meg, távolítjuk el, zárjuk börtönbe. A gyermekek sérelmére elkövetett családon belüli bűncselekmények esetén azonban sokkal jellemzőbb, hogy az áldozatot távolítjuk el, semmint az, hogy az elkövetőt. A gyermekeket nevelésbe vették, azaz eltávolították a családjukból 2015-ben az esetek 56%-ában, 2020-ban 38%-ában. Ennek a büntetésnek és ennek a gyakorlatnak a társadalom felé való üzenete kifejezetten diszfunkcionális. Egyrészt azt üzeni, hogy a gyermek bántalmazása és elhanyagolása nem tartozik a kifejezetten súlyos cselekmények körébe, tulajdonképpen csaknem bocsánatos bűn. Másrészt megtanítja az áldozatokat, sértetteket és minden eljárásban részt vevő tanút arra, hogy az egész hercehurca, az éveken keresztül tartó büntetőeljárás – amely alatt rendkívül sok kellemetlen, szorongást kiváltó, de akár testi épséget veszélyeztető helyzeten és időszakon kell keresztülmenniük – végeredményben tökéletesen hatástalan: az elkövető marad, és akár tovább fenyegetőzik, gúnyosan nevetve, a felfüggesztett ítéletet lobogtatva, míg a sértettek megélhetik a teljes kiszolgáltatottságukat és azt, hogy nem számíthatnak a hatóságok valódi segítségére” – fogalmaz dr. Solt Ágnes.
A gyermekbántalmazás elkövetői között nagy arányban találunk olyanokat, akiknek szintén bántalmazó, diszfunkcionális családban vagy család nélkül kellett felnőniük. Ők pedig – működőképes gyermekvédelmi rendszer híján – ezt adják tovább saját gyermekeiknek. Így él és száll tovább generációról generációra a bántalmazás.
„A gyermekbántalmazás, és idetartozik az elhanyagolás is, olyan súlyos bűncselekmény, amelyet furcsa módon egyáltalán nem kezelünk helyén. Mintha nem lennénk tisztában a társadalomra való veszélyességével: azzal, hogy az egyéni devianciák majd mindegyikének kulcsfontosságú kiindulópontja a mérgező, erőszakos családi minta és a gyermekkorban szerzett, maradandó nyomot hagyó lelki sérülések” – hangsúlyozza a kriminológus szakértő.
A Fehér Gyűrű civil szervezet a családon belüli bántalmazás áldozatainak próbál segítséget nyújtani. Fügedi Orsolya, az egyesület vezetője szerint a gyermekvédelmi rendszer egyre kevésbé képes segíteni a gyermekáldozatokon, akik magukra maradva a bántalmazással szerhasználóvá válnak, öngyilkossági gondolatokkal és már tíz-tizenegy évesen is nagyon komoly mentális problémákkal küzdenek. A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány friss gyermekjogi jelentése is növekvő szerhasználatot mutat a gyermekek és fiatalkorúak között. Ehhez képest – ami szintén kiderül a jelentésből – a gyermek- és ifjúságaddiktológiai ellátásban tovább csökkent az elérhető szolgáltatások száma.
Ezt megerősíti Fügedi Orsolya is: „Nincs hely, ahova ezek a gyerekek befeküdhetnének, ahol megkaphatnák azt az egészségügyi, pszichiátriai ellátást, amire éppen azért lenne életbevágóan szükségük, mert magukra hagyta őket a rendszer, mert korábban sem segített nekik senki megvédeni őket a bántalmazástól, és ezt a segítséget továbbra sem kapják meg a rendszertől. Egy gyerek felnőtté válva azt tudja továbbvinni, amit gyermekkorában kapott. De ezek a gyerekek mit kaptak a bántalmazáson és elhanyagoláson kívül? A rendszer teljes közönyét. Mi lesz így belőlük? Milyen jövőjük lehet így?” – teszi fel a kérdést.
És vajon milyen üzenete van mindennek (az áldozatok további rendszerszintű bántalmazásának) a többi áldozatra nézve? Az, hogy még kevesebben mernek majd segítséget kérni, tovább nő a látencia, azaz a rejtve maradt esetek száma. Márpedig a látencia növekedése annak a következménye és egyértelmű jele lehet, hogy nem működik a gyermekvédelmi rendszer – írja dr. Solt Ágnes.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2015-re hirtelen 135,9 ezerre esett vissza a veszélyeztetett gyermekek száma. Öt évvel korábban még 198 ezer volt, vagyis alig fél évtized alatt több mint 62 ezer gyerek esett ki a jelzőrendszer látóköréből. Maga a KSH adja meg a magyarázatot a veszélyeztetett gyerekek hirtelen eltűnésére: az illetékességi és hatásköri változások, valamint a korlátozott hozzáférés is szerepet játszott abban, hogy csökkent a veszélyeztetett és a védelembe vett gyermekek száma. 2010-ben még 754 településen működött gyermekjóléti szolgálat, a foglalkoztatottak száma 3326 volt, a rendszer átalakítása után már csak 597 településen maradt elérhető alig 2900 szakemberrel.
„Meg nem büntetett bűnösök, magukra hagyott áldozatok maradnak az otthoni erőszakosságok körébe sorolható bűncselekmények, így a kiskorú veszélyeztetése ügyek után is. A látencia, vagyis a rejtve maradás ezekben az esetekben azért is lehet ilyen magas, mert a társadalom egyetlen alrendszere sem működik hatékonyan az áldozatok védelmében” – foglalja össze kutatásának eredményeit a kriminológus.
