Egy tanulmány szerint a lomisok vállalkozók, akik akár tizenötmilliós befektetést, jelentős szakmai tapasztalatot és a kapcsolati hálójukat is bevetik, hogy hasznuk legyen a lomtalanításkor kitett hulladék újrahasznosításából. A MOHU által megszüntetni kívánt kipakolásos budapesti lomtalanítás során több ezer tonna hulladékot hasznosítanak újra, ez pedig százezer marginalizált romának jelent jövedelemkiegészítést állami ráfordítás nélkül. A lomtalanítás hasznáról és problémáiról beszéltünk Letenyei László szociológussal, a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) docensével. Letenyei a lomizókról végzet kutatást Tim Gittinsszel, a BCE Vállalkozásfejlesztés és -menedzsment Tanszék mesteroktatójával közösen, amelyet itt foglaltunk össze.
Milyen szerepe van a budapesti lomtalanításnak, és milyen szerepe van a hulladékgazdálkodás szempontjából?
Ha összeadjuk az összes, Budapesten begyűjtött kommunális és szelektív hulladékot, és azt vesszük évi száz százaléknak, akkor ennek a mennyiségnek a hat-nyolc százaléka, mintegy negyvenezer tonna az, amit a lomtalanítások során begyűjt az FKF. Ez a tömegét tekintve nagyjából pont annyi, mint az egy év alatt begyűjtött zöldhulladék a fővárosban. Míg azonban ez nem jelent problémát, addig a lomtalanítás kifejezetten nehézséget okoz az FKF-nek, mert sok olyan kihívással jár, amit intézményi szinten nem egyszerű kezelni.
Hova kerül a lomtalanítás során begyűjtött hulladék?
Az észak-budapesti kerületekből – ami az összes begyűjtött lom mintegy negyven százaléka – a Fővárosi Hulladékhasznosító Műbe (HUHA) szállítják a lomot. Ez egy hulladékégető, tehát egész jó kimenet, mert a hulladék hasznosul. Viszonylag tiszta energia lesz belőle, mert a HUHA-nak magas környezetvédelmi besorolása van. A többi hatvanszázaléknyi lom a pusztazámori hulladéklerakóba kerül.
Mik azok a nehézségek, amikkel a lomot elszállító FKF – vagy most már MOHU – szembesül?
A lakosok úgy élik meg, hogy évente egyszer van lomtalanítás, az FKF viszont úgy, hogy összesen 173 lomtalanítási nap van egy évben, tehát majdnem minden második nap. Az FKF-es meglátás szerint – és ezt én is alá tudom írni – a legnagyobb nehézséget az jelenti, hogy az állampolgárok lomtalanításkor számos olyan tárgyat kitesznek az utcára, amelyeket nem lenne szabad. Ilyenek a veszélyes hulladékok, például a festékes vödör vagy az elektronikai hulladék. Ezekkel nagyon nehéz mit kezdeni. Ha azt várjuk a mindenkori köztisztasági hivataltól, hogy legyen kihelyezhető a lom, de nagyon záros határidőn belül tüntessék el az utcáról, miközben mindenféle hulladékot megfelelően kezelnek, akkor nem lehet ilyen sokféle az utcára kitett hulladék. Mivel most egy napon belül elviszik, nincs lehetőség arra, hogy szortírozzanak; arra van idő, hogy felpakolják a kukásautóra, és eltakarítsák a törmeléket.
A leginkább előremutató út az állampolgári felelősség és környezettudatosság lenne, hogy legalább a veszélyes hulladékok a megfelelő helyre kerüljenek. Ha ezt a logikát vesszük, arra lehet válasz az, amit a MOHU közölt a lomtalanítás megszüntetéséről szóló hírre reagálva: hogy gyűjtőpontok lennének, ahova már eleve szelektáltan lehetne lerakni a hulladékot.
Az FKF álláspontja szerint már ma is van megoldás minden típusú hulladék kezelésére. Ahol árulnak televíziót és hűtőt, ott kötelesek a használt eszközt visszavenni. Ruhát a ruhagyűjtőbe, festéket a hulladékudvarba lehet vinni, a még használható bútorokat pedig ingyen befogadják a szemléletformáló és újrahasználati központokban (szúk). Ez alapján tehát nincs is szükség lomtalanításra. Ez az elképzelés azonban messze áll a mindennapi gyakorlattól. Használati tárgyakat befogadó szúkból kettő van Budapesten, és például festéket is hivatalosan csak két helyen lehet leadni a fővárosban; miközben látjuk, hogy szükség van lomtalanításra – abból a szempontból mindenképp, hogy évente elég lom összegyűlik ahhoz, hogy megtöltse az utcákat. Ráadásul évről évre nő a lomtalanításkor begyűjtött hulladék mennyisége. Legfrissebb adataink 2022-ből vannak, arra vonatkozik az előbb említett negyvenezer tonna.
Pontosan mit vizsgáltak a lomtalanítással foglalkozó kutatásukban?
Az ötletgazda a szerzőtársam, Tim Gittins, aki a Budapesti Corvinus Egyetem Vállalkozásfejlesztés és -menedzsment Tanszékén oktató. A vállalkozások működésével foglalkozik, azzal, hogyan lehet fejleszteni a vállalkozásokat, hogy egy üzletből az legyen. Azt figyelte meg a lomtalanításnál, hogy az egy olyan inkubációs terep, ahol a semmiből vállalkozások jönnek létre. Az ő fogalomhasználata szerint nem attól lesz valami vállalkozás, hogy bejegyzett cégként működik, hanem attól, hogy vállalkozásként működik. Megtakarít, hogy beruházzon, majd a tőkéje és a tudása révén később profitra tesz szert. Vannak ugyanis olyan emberek, akik észrevették, hogy itt van egy piaci rés: bizonyos dolgok az év 173 napján újratermelődnek, azokból pedig olyan tárgyakat lehet kibányászni, amelyeket pénzzé lehet tenni. Erre beruháztak, és egy informális üzleti vállalkozást hoztak létre. Mindenkinek van nosztalgikus emléke a lomtalanításról, hogy milyen kincset talált, de ők az amatőrök; a kutatásunkban velük nem foglalkoztunk.
Mit lehet tudni a lomizókról, és mi ez a speciális tudás, ami miatt vállalkozásként lehet tekinteni rájuk?
Háromfajta tőkére van szükség egy lomis vállalkozás beindításához: pénzre, kapcsolati tőkére és tudástőkére. Ami a pénzt illeti, kell egy szállító jármű és egy helyszín, ahol átmenetileg tárolni lehet a begyűjtött tárgyakat. A furgont, autót, utánfutót meg kell venni, a telket is – aminek legalább egy része fedett kell hogy legyen – valamikor meg kellett venni, vagy bérelni lehet. Ez egy nagyjából 15 millió forintos kezdeti beruházást jelent.
Ahhoz, hogy egy lomis vállalkozás működni tudjon, átlagosan hat ember kell: szükség van sofőrre, emberekre, akik pakolják a lomokat és akik foglalni tudják a szelektált kupacokat. Ezeket az embereket tipikusan baráti, még inkább rokoni szálak kötik egymáshoz egy-egy vállalkozáson belül. Ez magyarázza azt is, miért jellemzően romákból lettek lomis vállalkozók: a nem roma társadalomban ezek a kapcsolatok meggyengültek, jóval nehezebben tudnának összehozni egy ilyen munkaszervezetet. Az is jellemző, hogy a lomisok csak jövedelemkiegészítésként vesznek részt ezekben a vállalkozásokban, esetleg társadalmi szolidaritásból, mert az erős kapcsolatok révén nem pénzt kapnak a munkájukért, hanem visszakapják a szívességet. Ezen erős kapcsolati háló mellett szükség van egy gyenge kapcsolatokból álló hálózatra is: ismerni kell azokat az embereket, akiknek tovább lehet adni a begyűjtött lomot. Végül szükség van tudástőkére is. Tudni kell, milyen lomok értékesek, fel kell ismerni a vasat, az alumíniumot a kupacokban, és tudni kell, hogyan lehet kinyerni az értékes alapanyagokat, méghozzá gyorsan. Egy lomisautó vezetőjének pár másodperce van eldönteni, hogy melyik kupacnál érdemes megállni kutakodni. Erre mondták, hogy két év, mire rááll az ember szeme.
Mennyi hulladékot hasznosítanak újra a lomisok?
A méréseink alapján a kitett lomok tíz–negyven százalékát hasznosítják újra. Ez egy meglehetősen tág intervallum, amit nem tudtunk érdemben szűkíteni, ezek az arányok jöttek ki többféle mérés alapján is.
A legvalószínűbbnek azt tartom, hogy a kitett lomok 25 százalékát viszik el a lomisok, ami azt jelenti, hogy egy év alatt 13,5 ezer tonna hulladékot hasznosítanak újra ezek az informális vállalkozások.
Mik a számukra hasznos lomok, amit újrahasznosítanak?
Három dolgot gyűjtenek alapvetően. Az egyik a vas, az alumínium és a réz, amit vastelepeken adnak le. Főleg az őszi lomtalanításokon jellemző, hogy elvisznek olyan anyagokat, amiket téli tüzelőként lehet használni. Ezt hívhatjuk eufemisztikusan fának, de visznek bútorokat is. Akár olyanok is gyűjtenek, akiknél otthon gázfűtés van, viszont a rokonságban jól jön a tüzelő. Nagyon sokan vannak olyanok, akik a téli tüzelő kérdését így oldják meg. A harmadik kategória azok a tárgyak, amiket ócskapiacokon vagy gyűjtőknek lehet értékesíteni. Ismerni kell azokat az embereket, akik átveszik ezeket, mert nem jellemző, hogy a lomisok maguk mennének ki piacozni.
Ruhákat is elvisznek?
Ruhát is gyűjtenek, de azt első sorban maguknak, még inkább a gyerekeknek, mert a ruhát nem nagyon lehet továbbértékesíteni.
Két év haladék
A Szabad Európa írta meg még decemberben, hogy a hulladékkezelést országszerte átvevő MOHU megszüntetné a kipakolásos lomtalanítást Budapesten. A Mol tulajdonában lévő hulladékos cég cikkünk után közölte, hogy már 2025 elején indulhat az új rendszer: a MOHU elképzelése szerint a társaság kerületenként három gyűjtőpontot jelöl majd ki, ahol három napig lehet leadni a lomokat – köztük a veszélyes hulladékot. A MOHU szerint a gyűjtőpontokat úgy alakítják ki, hogy egyik se legyen nyolcszáz méternél messzebb a lakóházaktól – ez persze jelenthet légvonalban nyolcszáz métert is. A bejelentést követő felháborodás után Lantos Csaba energiaügyi miniszter azt mondta: csak 2027-től lép életbe az új rendszer, a kétéves átmeneti időszakban a kerületek maguk dönthetnek arról, megtartják-e a jelenlegi gyakorlatot.
A XIII. kerület már meg is szavaztatta a lakókat: 92,3 százalék azt szeretné, ha maradna az eddigi lomtalanítási rend.
Hány embernek jelent jövedelemkiegészítést a lomizás?
Amikor a lomisok által begyűjtött hulladék mennyiségét mértük, végeztünk forgalomszámlálást is. Ennek eredményei és az interjúk alapján úgy becsüljük, hogy két-háromezer ember vesz részt rendszeresen lomizáson, és húszezer fő alkalmi jelleggel. Ez a budapesti lomtalanításra vonatkozik, ami nem feltétlenül jelent budapesti embereket, mert akár Ózdról, Miskolcról is jönnek a fővárosba lomizni évi pár alkalommal.
Ennek a szociális dimenziója pedig óriási, hiszen ez alapján azt lehet mondani, hogy a lomizás százezer marginalizált roma embernek jelent jövedelemkiegészítést akár Budapesttől 250 kilométerre is, és mindezt egy fillér adófizetői pénz ráfordítása nélkül.
Ne felejtsük el, hogy Tim Gittins eredeti célja a kutatással az informális vállalkozók vizsgálata volt. Nagyon rossz lenne a társadalmi üzenete annak, ha most kiszorítanák őket egy olyan piacról, amit ők fedeztek fel maguknak, meglátták a lehetőséget, kitanultak egy szakmát, befektettek, hogy később hasznuk legyen belőle.
Olyan megoldást kellene tehát találni a lomtalanítás átalakításakor, ami életben hagyja ezeket az informális vállalkozásokat. Lehet abba az irányba segíteni őket, hogy idővel formalizálódjanak, de Tim meglátása szerint egy jól működő gazdaságban az informális vállalkozásoknak is lehet komoly szerepük, és egy adott üzemméret alatt már nem feltétlenül a gazdaság kifehérítésének kellene a prioritásnak lennie – erre volt jó példa a kata, amíg volt.
Az informális hulladékgyűjtőknek több országban van valamilyen szervezetük, de létezik az International Alliance of Waste Pickers is; ennek a nemzetközi szövetségnek már ötven szervezet a tagja a világ 34 országából. Hasznos lenne, ha azokban a közép-európai országokban – Magyarországon, Szerbiában, Romániában –, ahol van kipakolásos lomtalanítás és ennek megfelelően vannak informális lomis vállalkozások, megtűrnék ezeket. Egyrészt a rejtett szociálpolitika miatt, másrészt mert olyan kézi munkát tesznek a hulladék feldolgozásába, aminek a költségét egyébként a magyar társadalom – ha ezért szervezett keretek között bért és adókat kellene fizetni – nem tudná kitermelni. Jelenleg nem áll rendelkezésére a hulladék kiválogatására megfelelő ipari eljárás: vagy nem hasznosítjuk újra, vagy exportáljuk a hulladékot olyan országokba, ahol aztán kézi erővel elvégzik ezt a munkát.
Mit tapasztalt, a lakosság hogyan viszonyul a lomtalanításhoz? A lomtalanítás megszüntetéséről szóló cikkünk elég sok reakciót váltott ki, kiderült, hogy érzelmileg mindenki viszonyul hozzá valahogyan.
Engem nagyon meglepett, hogy a lomtalanítás tervezett megszüntetéséről szóló cikketek mekkora érzelmi vihart kavart. Azt ugyan eddig is tapasztaltuk, hogy a lomtalanításra van társadalmi igény, mert jellemzően nem szívesen költenek arra, hogy elszállítsák valahova a tönkrement hűtőt vagy a felesleges festéket. Sokan vannak olyanok is, akiknek nosztalgiájuk van, mert hoztak már el ezt-azt lomtalanításról. Viszont ami a lomisokat illeti, szinte kizárólag negatív sztereotípiával találkoztam. Egy diákom szakdolgozatát tudom idézni, aki azt találta, hogy minden vizsgált társadalmi csoportban negatív előítéletek élnek a lomisokkal szemben, és nem nagyon volt ellenvélemény. Még a nem lomizó romák körében is szinte csak negatív véleménnyel találkozott. Szemléletformálásra lenne szükség, mert a lomizó emberek nem koszosak; munkaruhát vesznek fel egy kosszal járó munka elvégzéséhez, egy olyan munkához, amit a középosztály nem végez el.
Mire számít a lomtalanítás jövőjével kapcsolatban, és mi lenne az ideális megoldás?
Az FKF–MOHU szempontjából kifejezetten káros a lomisok tevékenysége, ráadásul a lomisok munkájából fakadó előnyök nem a MOHU-nál jelentkeznek, hanem társadalmi szinten. Az, hogy évi pár ezer tonnával kevesebb lomot kell elszállítani, nekik nem tétel, a fémhulladékon keletkező bevételt pedig ők is zsebre tehetnék. Azt is mondhatják, hogy ha van rejtett szociálpolitikai hozadéka a lomizásnak, akkor azt az állam fizesse ki, ne egy magáncég. Ezért szerintem a MOHU-nál azon gondolkodnak, hogy szűnjön meg az eddig megszokott kipakolás, a lomis vállalkozókat rövid időn belül szorítsák ki, helyettük a lakosság a már említett megoldásokat használja, amelyekről az FKF úgy gondolta, hogy megfelelők.
Tehát azt gondolom, hogy rövid távon a MOHU ezeket az informális vállalkozásokat igyekszik kiszorítani, hosszú távon viszont az egész lomtalanítást igyekszik megszüntetni.
Remélem, hogy a MOHU-nak sikerül bemutatnunk, hogy a lomis vállalkozások hosszú évtizedek alatt alakultak ki, és hogy a MOHU-nak előnyös lehet együttműködni velük. A most létező, valós állapotból kellene kiindulni: vannak lomis vállalkozók és van egy lommennyiség, aminek a szelekcióját elvégzik. Ebbe az irányba kellene továbbmenni, már csak azért is, mert van igény a lomtalanításra.
Igaz, hogy sok olyan dolgot kiraknak az emberek lomtalanításkor, amit nem lenne szabad, de azért teszik, mert egy festékes vödörtől nem olyan egyszerű szabályosan megszabadulni. A többség tudja, hogy nem lehet a kommunális kukába dobni, viszont – ahogy már említettem – két helyen lehet leadni Budapesten festéket. Hasonló a helyzet a bútorokkal vagy akár a törött ablaküveggel. Igaz, hogy Bécsben például megszüntették a kipakolásos lomtalanítást, de ott a különböző veszélyes hulladékok szabályos elhelyezése egyszerűbben megoldható, mint Magyarországon.
