A Jászai Mari-díjas színész az Színház- és Filmművészeti Egyetem szétzúzása óta rendszeresen szót emel közéleti kérdésekben is – elsősorban a közösségi média felületein, de az utóbbi időben már tüntetéseken is, mert hisz abban, hogy minden tőle telhetőt meg kell tennie azért, hogy a gyerekei szabadon, biztonságban, önmagukat megélve tudjanak felnőni. A Szelfi vendége: Lengyel Tamás.
Megjárta a Radnótit, a Kamarát, a Vígszínházat – utóbbit az Eszenyi-érában. Szerinte nagyon kontraproduktív, hogy bár a főváros kivizsgálta a Vígszínház volt igazgatójának bántalmazási ügyeit, de személyiségi jogokra hivatkozva megsemmisítette a vizsgálóbizottság meglátásait. Szerinte ebből azt tanulják meg az emberek, hogy felesleges szót emelni, annak nem lesznek következményei.
Három éve Horváth János Antallal együtt megalapította a Loupe Színházi Társulást, amivel immár nyolc előadásuk fut telt házzal. Ennek köszönhetően teljesen önfenntartóak tudnak lenni, bármilyen állami vagy önkormányzati támogatás nélkül. Közben két önálló estet is visz, és nemrégiben kezdték el forgatni a főszereplésével A mi kis falunkbeli karakteréről, Gyuriról szóló sorozatot.
A beszélgetést itt tudja megnézni:
Ha inkább csak meghallgatná, azt itt teheti meg:
Néhány gondolat a beszélgetésből:
- A Szente Vajkkal szemben néhány hete megfogalmazott kritikájával kapcsolatban elmondta, hogy nehéz elvonatkoztatni attól, hogy a 9 milliárd támogatást kapó Erkel Színház igazgatója nem foglal állást azokban a kérdésekben, amelyekben fontos lenne véleményt nyilvánítani, vagy attól, hogy a kritikus gondolkodással rendelkező színházak állami támogatása közben nagyon lecsökkent.
- A Loupe Színházi Társulás egyik alapító tagjaként elmesélte, hogy úgy igyekeznek tabusított témákkal foglalkozni, hogy közben a nézőknek valóban közösségi élményben legyen része. Nem kapnak sem állami, sem önkormányzati támogatást, a jegybevételt osztják szét a színészek között.
- Korábban azt mondta, egyszer annak is eljön az ideje, hogy tüntetésen szólaljon fel, azóta ez is megtörtént. A Szabad Európának úgy nyilatkozott: ha nem tesz meg mindent azért, hogy a gyerekei szabadon, biztonságban, önmagukat megélve tudjanak felnőni, akkor nem kérheti számon senki mástól, hogy miért nem áll be egy ilyen dolog mögé.
- Az önálló estjei kapcsán elmondta, hogy a Kitolás nagyon más, mint a Segítség, építkezem!, mert utóbbiban az előadás maga tényleg egyfajta felszabadító erővel hat rá, amiben kiadhatja magából azt a feszültséget, amely a lakásfelújítással gyűlt fel benne.
- Három olyan rendezővel is dolgozott, akikről később kiderült a nagy nyilvánosság előtt is, hogy bántalmazók. „Ha egy Lukáts Sándorral, Halász Judittal, Igó Évával vagy Hegyi Barbarával durván beszélnek, akkor kevésbé kérdőjelezi meg az ember, hogy vele miért beszélnek így. (...) Nehéz ebből a tanult dologból kilépni.” A Loupe-nál kifejezetten figyelnek arra, hogy senki ne beszélhessen úgy másokkal, ahogy ezekben a bántalmazó kapcsolatokban tapasztalták.
- Úgy gondolja, hogy addig, amíg a magyar kormány nem a kölcsönös tisztelet mintáját képviseli, vagy amíg Menczer Tamás odamegy Magyar Péterhez azzal, hogy „Mi van, remegsz, kicsi?”, addig nem várhatunk el mást az emberektől a buszon, a metróban, a piacon. „Én ezt a fajta feszültséget érzem mindenhol. Amíg nincs egy központi változás, addig csak rosszabb lesz a helyzet” – tette hozzá.
- A szabadság számára művészként azt jelenti, hogy nincs belekényszerítve olyan helyzetekre, amelyek számára nem érdekesek vagy szórakoztatóak. Szabad döntést tud hozni. Állampolgárként pedig leginkább az, hogy elmondhatja a véleményét, és ennek kapcsán nem éri retorzió.
