Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Lemondott a román elnök az érvénytelenített választást követő válság miatt


Klaus Iohannis román elnök a decemberi katonai parádén Bukarestben
Klaus Iohannis román elnök a decemberi katonai parádén Bukarestben

Iohannis román elnök bejelentette, hogy lemond posztjáról, miközben az ellenzék eljárást próbál indíttatni ellene, amiért posztján maradt az alkotmánybíróság által érvénytelenített elnökválasztás után, amelynek első fordulóját meglepetésre a jobboldali, oroszbarát Călin Georgescu nyerte.

Klaus Iohannis február 10-én közölte, hogy lemond, február 12-én távozik hivatalából. „Hogy megkíméljem Romániát ettől a válságtól, lemondok Románia elnöki posztjáról” – mondta érzelmektől fűtött beszédében.

A 65 éves Iohannis 2014 óta töltötte be az elnöki posztot, amelyet két ötéves ciklusban maximalizál az alkotmány. Elnökségét azonban decemberben meghosszabbították, miután az Alkotmánybíróság két nappal az elnökválasztás december 8-i, második fordulója előtt törölte az eseményt.

Ovidiu Voicu, a Közéleti Innovációs Központ ügyvezető igazgatója azt mondta a Szabad Európa román szolgálatának, hogy a Iohannis közjogi felelősségre vonására irányuló erőfeszítéseknek egyébként sem lett volna esélyük a szükséges támogatás megszerzésére a parlamentben. Ám a kormánykoalíció lemondásra „kényszerítette” Iohannist, hogy a lépést gesztusként tüntethesse fel az ország megnyugtatására, valamint a béke és stabilitás megteremtése érdekében.

Ehhez kapcsolódóan: Újabb tüntetések Romániában az elnökválasztás érvénytelenítése miatt

A szenátus vezetője, Ilie Bolojan lesz Iohannis átmeneti utódja, ha a képviselők jóváhagyják az államfő lemondását. Az új elnökválasztást május 4-ére, az esetleges második fordulót május 18-ára tervezik.

Az alkotmánybíróság az elnökválasztás eredményének megsemmisítése miatt kérte fel maradásra Iohannist, akinek mandátuma december közepén lejárt. Az alkotmánybíróság két nappal azelőtt törölte a választást, hogy Georgescu és Elena Lasconi Európa-párti centrista jelölt megmérkőzött volna egymással a második fordulóban. A testület olyan állami dokumentumokra hivatkozott, amelyek állítólag azt mutatják, hogy a függetlenként induló Georgescu egy tisztességtelen közösségimédia-kampánynak köszönhette az előnyét, amelyet valószínűleg Oroszország irányított. Moszkva tagadja, hogy beavatkozott volna a választásba.

„A történtek csak elmélyítik az országban jelenleg uralkodó politikai káoszt, és ártanak a nemzetközi megítélésünknek – mondta egy bukaresti a Szabad Európának. – Ez lehet a józan ész utolsó gesztusa a részéről, de aligha oldja meg a problémát.”

Ehhez kapcsolódóan: Titkosszolgálati dokumentumok szerint orosz hibrid hadviselés célpontja volt a romániai választás

XS
SM
MD
LG