Fél éve a koronavírus határozza meg az életünket. Bezártak és bezárkóztunk, nem utaztunk, aztán gyorsan igen, számoljuk a fertőzötteket, félünk vagy épp nem félünk attól, hogy mi leszünk a következő szám a statisztikában. Évtizedek óta nem volt ennyire közös élményünk.
De miért viselkedünk úgy, ahogy, miért engedelmeskedünk vagy épp nem engedelmeskedünk a gyorsan változó intézkedéseknek: ezt vizsgálta egy, a napokban lezárult kutatás. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pszichológiai Karának Szociálpszichológia tanszéke március óta négy alkalommal kérdezett meg több ezer embert online arról, hogy mennyire és miért követi a járványügyi normákat. Az online kutatás nem reprezentatív, de sokat elárul rólunk, a szabályokhoz való viszonyunkról. A vírus hazai fél éve alatt négyszer kérdezték meg az embereket.
Kéretlen segítség a döntéshozóknak
„Azt gondoltuk, hogy vannak olyan vezetési stílusok, utasítások, szabályok, amelyeket az emberek inkább hajlandóak követni, és vannak olyanok, amelyek inkább ellenállást szülnek” – beszél arról Kende Anna szociálpszichológus, a tanszék vezetője, hogy a járvány magyarországi kitörésekor miért indították el a vizsgálatot. Összesen közel hatezer embert kérdeztek, akikből még a negyedik, szeptemberi adatfelvételkor is maradt ezer.
A tudósoknak praktikus céljuk is volt. Felkérés nélkül ugyan, de olyan javaslatokat szerettek volna megfogalmazni, amelyeket a döntéshozók használni tudnak, amelyek növelik az intézkedések betartásának hatékonyságát.
Milyen pszichológiai tényezők határozzák meg, hogy az emberek követik-e majd a hatóságok utasításait, szolidárisak lesznek-e másokkal? Hogy olyan viselkedésformákat választanak, amelyek inkább a közösség érdekeit képviselik, nem annyira az egyéni érdekeket? Mitől függ, hogy valaki inkább a kritikus hangokra figyel oda? Ezek voltak a kutatás alapkérdései.
Észérvek vagy tekintélyelv
A négy adatfelvétel nyomán látszik az intézkedések megalapozottságának fontossága a normakövetésben. Érzékeljék azt az emberek, hogy van oka a konkrét intézkedésnek. De ez az ok nem csak a tudományos megalapozottság lehet, „hanem lehet arra is hivatkozni hatékonyan, hogy ezzel tudunk segíteni azoknak, akik inkább ki vannak téve egészségügyi szempontból a vírusnak, vagy más szempontból sérülékeny csoportot jelentenek. Lehet együttérzésre alapuló intézkedéseket hozni, azt kérve mindenkitől, hogy korlátozza magát, vállaljon valamiféle áldozatot, egyszerűen azért, hogy segítsen idős, hátrányos helyzetű embereknek” – ismerteti az eredményeket Kende Anna.
Amellett, hogy a döntéshozók magyarázzák el, hogy mit, miért lépnek, az is fontos, hogy mennyire értünk ezekkel egyet. Például mennyire gondoljuk azt, hogy hatékonyak ezek az intézkedések.
De úgy tűnik, van egy olyan réteg, amelyik megszólítható ezek nélkül is. „Akik egyszerűen csak arra vágynak, hogy legyen egy határozott, erős vezetés, akik irányt mutatnak nekik. Ez a megnyugtató egy ilyen helyzetben” – folytatja a kutató. „Vak engedelmességnek” nevezték el az ő viselkedésüket, rájuk biztosan számíthat a döntéshozó. Érthető, hogy ha valakinek amúgy van erre igénye, az egy ilyen kollektív veszélyhelyzetben felerősödhet. Az ilyen ember „bármilyen típusú határozott utasítást követni fog. Nem fogja mérlegelni, hogy ezek mennyire megalapozottak”.
Vagyis úgy látszik, különböző utak vezetnek el ahhoz, hogy valaki követi a szabályokat vagy sem. Van, akik számára nem az a lényeg, hogy a szabály megalapozott legyen, hanem az, hogy világos útmutatást kapjon. De vannak olyanok is, akik elutasítják azt a vezetési stílust, ami csak utasításokat ad. Számukra fontos az, hogy tudományosan megalapozott legyen, átlátható, derüljön ki, hogy miért döntöttek úgy.
„Nagy a hajlandóság arra, hogy az emberek áldozatokat hozzanak a közösségért”
Kérdésünkre, hogy az egyes csoportok kapcsolódnak-e politikai meggyőződéshez vagy személyiségtípushoz, Kende Anna hangsúlyozza, nem csoportokat állítottak föl, hanem jellemzőket mértek egy skálán mindenkinél. „Azok az emberek, akiket jobban jellemez a tekintélyelvű megközelítés, azokra tagadhatatlanul inkább jellemző, hogy jobboldali beállítottságúak.” De ez nem meglepő, más, nem a vírussal kapcsolatos kutatások is rendszeresen kimutatják jobboldaliság és tekintélyelvűség/tisztelet kapcsolatát. „Ettől még nem szeretném baloldaliként jelölni azokat, akik tudományos érvekre hivatkoznak, mert a kutatásaink alapján ez nem lenne igaz.” A jobboldaliak (és akár tekintélyelvűek) között is szép számmal voltak olyanok, akiknél nagyon magas volt a tudományba vetett hit. Ők, érdekes módon, kevésbé voltak szabálykövetőek, mint azok, akik ugyanilyen beállítódás mellett, kevésbé hittek a tudósoknak.
Egyébként a „vakon engedelmeskedők” aránya, tehát akik azt állították, hogy akkor is betartanák az utasításokat, ha nem értenek velük egyet, márciusban még 30 százalék körül volt, mostanra 26-ra apadt.
Érdekes megállapítása a kutatásnak, hogy az emberek óriási áldozatra is hajlandóak. „Az nagyon szépen kiderült az első vizsgálatunkból, ahol majdnem 6000 ember válaszolt a kérdőívünkre, hogy nagyon nagy a hajlandóság arra, hogy az emberek egyéni áldozatokat hozzanak a közösségért. Volt egy nagy elköteleződés, hogy felelősségem van abban, hogyan oldjuk meg a járványt. Azt hiszem, hogy ha csak körülnéztünk magunk körül márciusban, akkor ezt láthattuk.”
Az is meglepő, hogy a vírusvédekezésben nem számított az, hogy mit gondolok arról, hogy mások betartják-e a szabályokat. Pedig a csoportnyomás máskor nagyon erős tud lenni: arra lehetett volna számítani, hogy akkor fogom betartani a szabályokat, ha mások is betartják. De nem.
„Engem szociálpszichológusként ez rendkívül meglep, mert minden eddigi kutatás azt állítja, hogy nem annyira az értékeink és a beállítódásunk szerint viselkedünk. Ennél sokkal erősebb hatása van a normáknak, tehát, hogy mások milyen viselkedést tartanak helyesnek. Úgy tűnik ebből a kutatásból, hogy ez nem játszott szerepet. Mintha az emberek úgy élnék meg, hogy önálló döntést hoznak” – mondja Kende Anna.
Dr. Gődény és dr. Lenkei bánatára nem látszanak a vírustagadók
Végeredményben milyen magatartás jellemzi a magyar társadalom nagyobb részét a vírushoz való viszonyában? Az első, márciusi adatfelvételkor viszonylag magas volt a „vak engedelmesség”: vagyis akkor is betartom az utasításokat, ha nem értek velük egyet.
„Ez fontos kitétel, mert könnyű azokat az utasításokat betartani, amikkel egyetértek” – mondja a kutató. Ez az érték akkor a középérték körül mozgott, nem volt sem markáns elutasítása, sem markáns elfogadása annak, hogy vakon kell engedelmeskedni. „Azt lehet mondani, hogy a 6000 emberből fele-fele arányban vannak azok, akik inkább elfogadták azt, hogy kell vakon engedelmeskedni, és akik nem. De az együttműködés mértéke rendkívül magas volt.”
Júniusra, amikor megszűntek a korlátozó intézkedések, ez csökkent, többségbe kerültek azok, akik úgy gondolták, hogy nem fogom követni azokat az utasításokat, amelyekkel nem értek egyet. De annál az ezer embernél, aki negyedszerre, szeptemberben is válaszolt a kérdésekre, mostanra nagyjából visszaállt a korábbi középértékre.
Elég magas volt a kritikus hangokra való odafigyelés értéke is. Az emberek egyetértettek azzal, hogy meg kell hallgatni azokat is, akik kritizálják ezeket az intézkedéseket. Ez, ellentétben a vak engedelmeséggel, fokozatosan nőtt, majd visszacsökkent, és most alacsonyabb szinten van, mint márciusban.
„Ez azt jelenti, hogy az emberek most kevésbé fogékonyak ezekre a kritikus hangokra, amit mi azzal magyarázunk, hogy sokkal többféle kritikus hang van most, mint a járvány kezdetekor. Most felerősödtek a tudományellenes vírustagadó nézetek, tehát elképzelhető, hogy az emberek egy része ezekre gondolt, hogy ezekre nem kell odafigyelni.”
Egyébként a kutatók nem látják jelét, hogy a mintájukban lenne egy markáns vírustagadó réteg. Voltak olyan kérdések, amelyek ezt célozták például, hogy túlreagálták-e a döntéshozók a helyzetet, de a válaszadók többsége nem értett ezzel egyet.
Az intézkedésekre külön-külön nem kérdeztek rá, mert azok folyamatosan változtak, és akkor nem tudták volna összehasonlítani az egyes felvételek adatait. Az alapkérdés az volt, hogy a delikvens mennyire ért egyet az intézkedésekkel.
Ez a kiinduláskor azoknál, akik a negyedik adatfelvételre is bent maradtak a kutatásban, kicsit az átlag felett volt, az 5 fokú skálán 3,17. Ez azt jelenti, hogy halványan, de inkább egyetértettek vele, mint nem. „Ez az, ami a legjobban lecsökkent. Ugyanezeknél az embereknél most már 2,37 az átlag. Ez a változás nagyon jelentős” - mondja a kutató.
Érdekes, hogy a tekintélyelvű gondolkodás hatása háttérbe szorult az egyetértés okai között.
„Ha együtt nézem az összes lehetséges okot, akkor már nem számít olyan fontos tényezőnek, ami alapján be lehet jósolni, hogy valaki milyen mértékben engedelmes vagy nem.” Megerősödött az okok között viszont az, amit a kutatók morális meggyőződésnek neveztek: mennyire hiszi el azt, hogy az ő viselkedése az egyetlen helyes viselkedésmód. „Valahogy minden fontos ok mögött megjelenik, hogy egyet is kell értsen az intézkedésekkel. Bár azt mondja, hogy akkor is betartanám, ha nem értenék egyet, de mégis úgy tűnik, hogy az egyetértés elég fontos tényező.”
Vagyis úgy tűnik, hogy egy ember viselkedését, engedelmességét a járványügyi intézkedéseknek egy ilyen válsághelyzetben leginkább az határozza meg, hogy valamilyen szinten azonosulni tud-e az intézkedésekkel. „Értelmesnek tartsa azokat, egyrészt a hatékonyság szempontjából, másrészt, hogy ez tényleg segíthet másokon is, nem csak rajta.”
