Sokszor hallom magyaroktól, hogy Franciaország liberális hely, ahol mindenki azt csinál, amit akar: káosz az egész. Ezzel szemben bárki, aki pár napos nyaralásnál hosszabb időt töltött el az országban, tudja, hogy a franciák nagyon sok mindent hagyományokon alapuló, szigorú társadalmi szabályok szerint csinálnak, s ezt kiválóan igazolja a soldes (ejtsd: szóld), azaz az üzletek évente kétszer engedélyezett kiárusítása.
Louis de Funès, Gérard Depardieu, Pierre Richard és Jean Reno filmjein felnőve sokan azt hiszik, hogy a franciák bohém életművészek, akik fittyet hánynak bármiféle rendre. Ilyen művészi káoszra számítottam én is, mielőtt ide költöztünk, s ezt már a reptérről a városba vezető úton igazolva éreztem, mikor a Diadalív körül a sávok nélküli úton száguldó taxiban csakis csukott szemmel tudtam megmaradni.
Viszont nagyon hamar rádöbbentem, hogy minden látszat ellenére a franciák rengeteg írott és íratlan társadalmi szabálynak engedelmeskedve élnek. Nemcsak a híres francia gyermeknevelés (erről majd még szeretnék írni), hanem a társadalom is úgy működik, hogy van egy szigorú keret (le cadre*), amelyben aztán a gyerekek (vagy a franciák) nagyon szabadon mozoghatnak.
Sztereotípiák ide vagy oda, minél tovább élek itt, annál több ilyen szabályt fedezek fel.
A szabályok, keretek és a szabadság
A legapróbb napi rutinoktól kezdve a komolyabb szokásokig mindenre kihatnak ezek a szabályok. Némelyek hasonlóak ahhoz, amelyeket mi is megszoktunk. Például (számunkra nem meglepő módon) a franciák is köszönnek, ha belépnek valahova (liftbe, boltba). Az angolszász világban viszont inkább azt mosolyogják meg, aki egy boltba betérve üdvözli az eladót, aki a köszönést általában nem is viszonozza.
A franciák, ha egy hatvan vendégből álló bulira érkeznek, akkor (járvány előtt) hatvan embert puszilnak egyenként végig. Ez is elképzelhetetlen lenne egy amerikai vagy egy ausztrál közegben.
A franciák az utcán sétálva vagy tömegközlekedési eszközön szinte sosem esznek. Egy-egy rövidebb kirándulásra vagy parki sétára egyetlen anyuka sem cipel rágcsálnivalókkal teli hátizsákot, még a gyerekeknek sem.
A parkokban pedig, ha eljön a záróra, a parkőr síppal kergeti ki az embereket, ők pedig vita és zokszó nélkül kerekednek fel, és indulnak haza.
De ha már az evésről is szó esett, akkor fontos tudni, hogy a franciák annak is megadják a módját: az ebédet szépen komótosan fogyasztják. Az irodát is otthagyják akár egy vagy két órára egy jó meleg ételért – nem dívik a számítógép előtti szendvicsmajszolás. Az állami óvodákban és az iskolákban is öt fogást (saláta, hús, köret, desszert és sajt) tálalnak fel.
Délután fél ötkor azonban minden gyerek uzsonnázik. A szülők az óvoda vagy az iskola után már a goûter-val (kompóttal, péksüteménnyel, joghurttal, csokis keksszel) várják őket.
Ugyanakkor nyaralnak
A nyári szünet hiába tart július második hetétől egészen augusztus végéig, a legtöbb francia ugyanakkor: augusztusban megy nyaralni.
Így július után Párizsban megáll az élet. Szinte kenyeret is alig lehet venni, mert a pékek is kilógatják az ajtajukra: nyaralunk! (Elvileg egy-egy körzetben a pékségeknek meg kellene egyezniük, hogy legalább egyikük nyitva tartson ilyenkor, de a mi külvárosunkban tavaly nem tudtak dűlőre jutni, így hát szomszédságunkban nélkülözni kellett a nyár nagy részében a frissen sült pékárut.)
Ugyanígy februárban, az iskolai síszünet idején a párizsiak nagy többsége elindul az Alpok felé síelni. Mindenki tudja, hogy mindenki ugyanakkor fog indulni, mégis mindenki ugyanakkor indul.
Ez persze borzalmas dugókat okoz az autópályákon. Így nem csoda, hogy a dugó világrekordját is itt mérték a Lyon–Párizs útvonalon: 1980 februárjában 176 kilométeren keresztül álltak egymás mögött az autók.
„A franciák olyanok, mint a lemmingek” – mondta egyszer enyhén gúnyosan egy ismerősöm, arra utalva, hogy tényleg mindent szeretnek egyszerre és ugyanúgy csinálni.
Ha soldes (ejtsd: szóld), akkor irány a bolt!
Azt nem tudom, hogy a lemmingek hogyan vásárolnának, de valószínűleg úgy, mint a franciák. Egyszerre és akkor, amikor minden a legolcsóbb. Erre találták ki a „soldes”-ot (azaz a leárazásokat) Franciaországban, amit egy évben kétszer tarthatnak meg az üzletek.
Minden francia tudja, hogy jobb, ha január és június idusán van félretett pénze, mert akkor kezdődnek az akciók országszerte. A soldes keretében az üzletek leárazzák a tél- vagy a nyárvégi portékáikat.
Ilyenkor érdemes berendezni a lakást, megvenni egy évvel korábban (az egy mérettel nagyobb) téli vagy nyári ruhákat a gyerekeknek és a jól előre tervező Jézuskának is ilyenkor érdemes beszerezni a karácsonyi ajándékokat.
Nem túlzás azt mondani, hogy a soldes olyan nagy esemény, hogy az emberek a dátumokat beírják a naptárjukba. „Készen álltok, csajok?” – kérdezte a helyi zeneiskola kapuja előtt az egyik anyuka. „Mire?” – kérdeztem vissza, miközben a többiek lelkesen bólogattak. „Hát, holnap kezdődik a les soldes!” – lelkendezett a flitteres pólós vidám nő.
Szigorúan szabályozott időpontok
A les soldes-ról érdemes tudni, hogy a gazdasági minisztérium a kereskedelmi törvénykönyv külön erre vonatkozó passzusa értelmében évente tényleg csak kétszer engedélyezi a kereskedőknek, hogy megszabaduljanak a rajtuk maradt áruktól, és leárazás keretében kiárusítást tartsanak. A pontos szabályozás így szól:
- A téli leárazások kezdete január második szerdája reggel 8 óra, vagy január első szerdája, ha a második szerda a hónap 12. napja után következik.
- A nyári leárazások kezdete június utolsó szerdája reggel 8 óra, vagy június utolsó előtti szerdája, ha az utolsó szerda a hónap 28. napja után következik.
(Egyszerű, mint a Diadalív körüli körforgalomból felfestett sávok nélkül kivezetni.)
Idén azonban a járvány miatt csak június 30-tól rakhatták ki a soldes táblákat az üzletek.
Egészen 2020-ig a kiárusítás akár hat hétig is eltarthatott, de állítólag egyre kevesebb üzlet képes tárolni a piaci verseny miatt egy szezonban is többször cserélődő árukészletet egészen a félév végéig, így sok árutól már korábban megszabadulnak. Továbbá a soldes iránti érdeklődés is csökken – talán a mostanában egyre jobban teret nyerő Black Friday és az internetes rendelések miatt.
Tavaly óta ezért már csak négy hétig engedélyezik a hatóságok az akciókat. Ha ezen az időkorláton kívül akar valaki leárazást tartani, annak külön engedélyt kell kérnie, vagy pedig törvényszegés miatt vállalnia kell a következményeket.
Honnan ered ez a francia hagyomány?
A Jean-Benoît Nadeau–Julie Barlow írópáros (több francia témájú könyvet is írtak) úgy véli, hogy a soldes jó példa arra, hogy bemutassa, hogyan él együtt az országban a régi és az új: a hagyomány és a modern szokások.
Szerintük a soldes gyökereit a középkorban kell keresni, amikor is céhek védték a kereskedőket egymástól, a többi város kereskedőitől, és ezek a tömörülések határozták meg a kereskedelem feltételeit is. A rendfenntartók biztosították, hogy a kereskedők betartsák a céhek által lefektetett szabályokat. Ennek hagyományaként a rendőrség volt sokáig az, amely minden megyében meghatározta, hogy mikor tarthatnak végkiárusításokat.
Mások a modern soldes eredetét az 1830-as évekre teszik, és egy Simon Mannoury kereskedő nevéhez kötik, aki a párizsi „Le petit Saint Thomas" üzlet alapítója volt. Állítólag ő volt az, aki kitalálta, hogy árcsökkentéssel könnyen megszabadulhat a szezon végén megmaradt portékáktól. Az igazi őrület azonban csak akkor alakult ki, amikor a nagy párizsi áruházak, mint a Bon Marché, a Printemps, a Bazar de l'Hôtel de Ville (BHV) és az idén 16 év után újranyitó La Samaritaine is bevezették az akciókat.
Azóta, immár majd 160 éve, rendszeresen, minden évben kétszer rendeznek Párizsban kiárusítást.
Párizsi shopping-túra
Így hát, ha valaki élvezni szeretné ezt a francia hagyományt, és egy shopping-túrát óhajtana Párizsba tervezni, akkor annak nem árt a leárazások időpontjára odafigyelni, és francia szokás szerint a naptárjába bevésni. Csak azt kell észben tartani, hogy télen január második szerdájától, nyáron pedig június utolsó szerdájától számolva egy hónapon belülre kell időzíteni a párizsi kiruccanást.
* A cadre fontosságáról részletesen lehet olvasni Pamela Druckerman Nem harap a spenót című gyermeknevelési könyvében
