Újabb beszélgetőpartnerünk külsősként, majd belsősként több mint húsz évet töltött az MTVA-nál, illetve a Magyar Televízióban, mielőtt kiprovokálta a kirúgását. Évekig volt állás nélkül, hivatásának, egzisztenciájának elvesztése és a közszolgálatiság leépülése olyan traumát okozott, amiről azt mondja, nem biztos benne, hogy kiheverhető.
Először távozásának körülményeiről kérdezzük a volt tévést, aki a hírműsoroktól kezdve a kulturális programokig sok területen kipróbálta magát. Azt mondja, a bizalom elvesztéséhez elég volt egyszer őszintének lenni. „Végül már elviselhetetlenné vált a rasszizmus és a homofóbia, ez volt az utolsó csepp a pohárban”, nem bírta tovább, bement a főnökéhez, és elmondta a véleményét.
Sokáig reménykedett, hogy megváltozhatnak a dolgok, és még lehet elviselhető kompromisszumokat kötni, de csak egyre fullasztóbb lett a helyzet, végül eljött az pont, amikor már nem számított az, amit saját megnyugtatására, önigazolásként hajtogat az ember, hogy gondoljon a családjára, miből fogják befizetni a csekkeket, nem kap máshol munkát… Elege lett - ahogy fogalmaz - a „diktatórikus dilettantizmusból”.
Szerinte mindig nyilvánvaló volt, hogy vagy azok kerülnek fel a kirúgandók listájára, akiket politikailag megbízhatatlannak tartanak, vagy azok, akik, mint ő is, kimondják azt, amit gondolnak vagy ellentmondanak az utasításoknak. Nem azonnal küldték el, a csoportos létszámleépítés sokadik hullámában bocsátották el.
A teljes levelezését bekérették
Megerősítette azt is, amit korábbi informátoraink is elmondtak a dolgozók megfigyeléséről. Ez, mint mondja, főleg a közösségi médiát érintette, a Facebook-posztokat figyelték. "Elég volt egy kétértelmű bejegyzés a privát oldalon, és közölték az illetővel, hogy vagy törli, vagy csomagolhat".
Neki az egyik informatikus mondta el, hogy kirúgása előtt az összes emailjét bekérette a főnöke, az elbocsátása napján pedig, mire leért a HR-estől, már nem tudott belépni a számítógépébe, nem sokkal később pedig már a belépőkártyája sem működött - "ez volt az általános gyakorlat".
A félelem és a bizalmatlanság megöli a szolidaritást
Általános a bizalmatlanság a falakon belül, mindenki „búrát húz a fejére” és csak a saját dolgával, sorsával törődik, mert ha nem így tesz, könnyen az utcára kerülhet – ez jellemzi a légkört.
Úgy érzi, mivel nem volt mögöttük erős szakszervezet, védtelennek érezték magukat, ebben a légkörben pedig, mint mondja, a szolidaritás meghal. "Amikor kiderült, hogy éppen kik kerültek utcára, legtöbbször erősebb volt a megkönnyebbülés, mint az együttérzés azokban, akiknek megmaradt az állása".
A bizalmatlanságra és a félelemre példaként említi a volt köztévés azt az esetet, amely, mint mondja "visszavitte egy olyan korszakba, amit soha nem akart megtapasztalni". Persze, voltak pletykák a beépített mikrofonokról és a kamerákról, de amikor az egyik főnöke akart vele beszélni, és azt mondta, hogy inkább járjanak egy kört az udvaron, mert az biztonságosabb, akkor mindez valósággá, tapinthatóvá vált.
Képlékeny tiltólisták
"Ezt a valóságban úgy nézett ki, hogy amikor megterveztünk egy produkciót, le kellett adni a résztvevők listáját a feletteseknek, akik felküldték a neveket „valahova” jóváhagyásra".
Amikor azt kérdeztük a szakembertől, működött-e az öncenzúra, vagyis tanultak-e a szerkesztők a letiltásokból, és esetleg később már meg sem próbáltak bizonyos személyeket javasolni, azt mondta, hogy ez nem volt ilyen egyértelmű, mert "a listák képlékenyek" voltak, változtak, attól függően, hogy a hatalomnak ki a kedves vagy fontos éppen. „Nyilvánvaló volt, hogy Alföldi Róbertet nem lehet behívni, de többször előfordult, hogy aki egy adott műsorba nem jöhetett be, két hét múlva már simán szerepelhetett ugyanott”.
Több munkalehetősége is ugrott, mert utánanyúltak
Amikor beszélgetőpartnerünket elbocsátották az MTVA-tól, addigra már sok jó tévés szakember utcára került, nem bírt többet felszívni a piac. Neki azonban mégis voltak lehetőségei, ám ezek közül több meghiúsult, mert évekkel később is tiltólistán maradt a neve. Kétszer is hívták olyan külső gyártású produkcióba, amit az MTVA rendelt meg, de amikor kiderült, hogy ő is a munkatársak között lenne, az utolsó pillanatban indoklás nélkül kihúzatták a nevét. Ez anyagilag és lelkileg is komoly terhet jelentett.
Árulást éreznek és lelkiismeret-furdalást
Beszélgetőpartnerünk ezzel indokolja azt, hogy a volt közmédiások évekkel a kirúgásuk vagy éppen a felmondásuk után sem nyílnak meg könnyen, arccal, névvel pedig elvétve sem találni megszólalót. Az ember lelkiismeret-furdalást érez, amiért ott, akkor, amikor épp a társait, kollégáit, a szakmát lehetetlenítették el, nem tett semmit, hallgatott és örült, hogy ideig óráig megúszta. És árulást is érez, mert mégiscsak arról az intézményről beszél, amelynek nagyon sokat köszönhet, ahol a szakmát megtanulta, és ahol a legaktívabb felnőtt éveit töltötte.
A volt közmédiás ma már más területen sikeres, de amikor azt kérdeztük tőle, visszamenne-e tévézni, ha a közmédia valami csoda folytán újra betöltené azt, amire egyébként törvény kötelezi, vagyis elfogulatlanul tájékoztatna és minőségi műsorokat készítene, habozás nélkül azt feleli: igen.
Érdekesnek találta cikkünket? Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!
