Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Donald Trump szerint beiktatása után hamarosan megkezdődhetnek az ukrajnai béketárgyalások


Donald Trump
Donald Trump

A megválasztott amerikai elnök ismét arról beszélt, hogy szeretné, ha nem sokkal a hivatalba lépését követően megindulhatnának az ukrajnai konfliktus rendezését célzó tárgyalások, de konkrétumokat, pontos dátumokat nem említett.

Donald Trump a floridai birtokán tartott sajtótájékoztatóján nem árulta el, hogy terveznek-e találkozót az orosz elnökkel, Vlagyimir Putyinnal, és ha igen, akkor mikor kerülhet erre sor. Annyit közölte csupán, hogy egy ilyen egyeztetés nem lenne helyénvaló a január 20-i beiktatása előtt.

„Ezt nem tudom megmondani, de azt tudom, hogy Putyin szeretne találkozni” – mondta, arra is kitérve, hogy a rendezés sürgősségét az is indokolja, hogy Ukrajna és Oroszország is sok fiatalt veszít a fronton.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője december végén kiemelte, hogy az amerikai-orosz csúcstalálkozónak nincsenek előfeltételei.

A régi-új amerikai elnök a választási kampány során többször is azt hangoztatta, hogy hivatalba lépését követően 24 órán belül véget vet a háborúnak. Ezzel szemben ezúttal mindössze azon reményét fejezte ki, hogy hat hónapon belül sikerül megoldást találni.

„Remélem, hogy jóval kevesebb, mint hat hónap alatt” – válaszolta arra a kérdésre, hogy fél éven belül véget tud-e vetni a harcoknak.

Erős a bizonytalanság azzal kapcsolatosan, hogy milyen hatása lesz Trump visszatérésének a már lassan három éve tartó ukrajnai háborúra, egyelőre nem világos, s hogy valóban sor kerülhet-e tárgyalásokra. A milliárdos üzletember azonban az újságíróknak nyilatkozva leszögezte, hogy eltökélt szándéka ennek a helyzetnek a „rendbe hozása”, és hozzátette, hogy ez „nehéz ügy”.

Ukrajnában sokakat aggodalommal tölt el annak a lehetősége, hogy egy elkapkodott egyezség lehetővé tenné Oroszország számára az elfoglalt területek megtartását és a sorai újrarendezését. A kijevi vezetés szeretné elérni az amerikai segítségnyújtás folytatását is.

Az ukrán külügyminiszter, Andrij Szibiha előző nap arról számolt be, hogy lemondták a leendő amerikai ukrán-orosz különmegbízott tervezett látogatását. Keith Kellogg korábban arról beszélt, hogy a háború a következő néhány hónap folyamán véget érhet, miután Trump beiktatását követően megindulhatnak a tűzszüneti tárgyalások.

Szibiha rendkívül fontosnak nevezte a találkozót a Trump által kijelölt különmegbízottal. „Biztos vagyok benne, hogy a találkozóra kellő időben sor kerül. Kapcsolatban állunk, hogy világosan meghatározzuk a szervezés ütemtervét, és hogy a találkozó a lehető legjelentősebb legyen” – fogalmazott.

Ramsteini ülés

Trumpot nem kérdezték azokról a hírekről, amelyek szerint Joe Biden távozó amerikai elnök kormánya egy utolsó hatalmas katonai segélycsomagot készül bejelenteni Ukrajna számára Lloyd Austin védelmi miniszter január 9-i németországi látogatásán. Névtelenséget kérő tisztségviselők szerint a cél, hogy az újabb fegyverek nagy része még január 20. előtt eljusson Ukrajnába.

A németországi Ramsteinben található légi támaszponton ülnek össze az Ukrajnát támogató nagyjából ötven ország képviselői. Austin most vesz részt utoljára ilyen találkozón. A kontaktcsoportot az ukrajnai orosz invázió megindítását követően hozták létre, tagjai eddig mintegy 126 milliárd dollárnyi értékben nyújtottak katonai támogatást a megtámadott országnak. Ebből az Egyesült Államok részesedése 66 milliárd dollár körül van.

Trump régóta azt hangoztatja, hogy a szövetségesek nem járulnak hozzá megfelelő mértékben a közös védelemhez, s nemrég arra szólította fel a NATO-tagállamokat, hogy a jelenlegi kétszázalékos cél helyet a bruttó nemzeti termékük (GDP) öt százalékát fordítsák védelmi kiadásokra.

XS
SM
MD
LG