Büntethető-e az, aki nem a Fideszre szavaz?

Érthetetlen, hogy a Fidesz politikusai miért nevezik hazugságnak, lejáratókampánynak hatalomgyakorlásuk uniós kritikáit, amikor néha maguk hirdetik a demokrácia és a jogállamiság semmibe vételét, ahogy Lázár János tette nemrég a rosszul szavazó hódmezővásárhelyiek kapcsán. Megnéztük, büntethető-e Lázár János.

Ha a vásárhelyiek Márki-Zayt választják, akkor tudniuk kell, hogy semmilyen támogatásra nem számíthatnak – mondta az egyik helyi fideszes médiumnak Lázár János a közelgő önkormányzati választás kapcsán. A miniszter – aki a térség országgyűlési képviselője maradt, miután a város környéki kisebb települések szavazataival legyőzte a képviselőségért is induló vásárhelyi polgármestert a 2022-es választáson – mindezt azzal indokolta, hogy Márki-Zay az ellenzék vezetőjeként külföldről érkező pénzből kampányolt, és nem ellenzékisége miatt büntetné a kormány a várost, ha rá szavaz; de a zsarolás ettől még zsarolás – vagy talán nem is zsarolás, derül majd ki a cikkből.

Az alkotmány (Alaptörvény) XV. cikke szerint „Magyarország az alapvető jogokat mindenkinek bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül biztosítja”.

Lázár tehát a vásárhelyi szavazókat politikai véleményük alapján (Márky-Zayra szavazók) diszkriminálná: megvonná tőlük azokat a forrásokat, amelyeket a települések az önkormányzati rendszer drasztikus fideszes átalakítása nyomán nem normatív alapon, hanem nagyrészt kormányzati döntések eredményeként kaphatnak meg.

Ennyiben a lázári kijelentés a demokratikus kontrollokat nélkülöző autoriter hatalom működéséről szóló beismerés, ezért megkülönböztetett figyelemre érdemes. Ez indíthatta az aktuálpolitikára ritkán reagáló Körösényi András politikatudóst is arra, hogy Egy mondat a zsarnokságról… címmel a valaszonline.hu-n külön írásban értékelje mint a többség zsarnokságának minősített esetét. (Körösényinek az Orbán-rezsim természetét leíró, lapunknak adott nagyobb interjúit itt és itt olvashatják.)

A NER erős bástyája

A karrierje elején az autoriter hatalomgyakorlás változatos módszereit Rapcsák András helyi polgármester és országgyűlési képviselő jobbkezeként elsajátító ambiciózus fideszes politikus, úgy tűnik, szívesen vállal a nevével a Nemzeti Együttműködés Rendszerének (NER) demokráciaszűkítését és „haveri kapitalizmusát” (crony capitalism) emblematikusan megmutató politikai lépéseket.

Ő volt az, aki 2010 őszén a nyilvánosság elé állt azzal, hogy a kétharmados, alkotmányozó többségű Fidesz-parlament megvonja az Alkotmánybíróság gazdasági kérdéseket érintő jogosítványait, miután az akkor még pártkonszenzussal jelölt tagokból álló testület megsemmisítette a parlamentnek a kétezer éves jogtudományi alapelvet, a visszamenőleges jogalkotás tilalmát sértő, a fideszes keretezésben „pofátlan végkielégítéseket” jogszerűtlennek kimondó, azokat gyakorlatilag elvonó törvényét. Ez a Lázár által bejelentett lépés alapozott meg az AB új, jogállami kontrollt csak nyomokban mutató szerepfelfogásának, aktuálisan pedig a magánnyugdíjpénztári vagyon elkobzásának.

Lázár még egy fontos lépéssel írta be magát az újabb magyar politikatörténetbe (az elrejteni kívánt luxushotelezését firtató Origo felszámolása mellett). Ahogy arra Csányi Sándor is rámutatott, ő vezényelte le a nemzeti vagyon újraosztásának szintén emblematikus nyitó akcióját, a(z ellenzéki keretezésben) trafikmutyit. Egy szabadpiaci terület (2013-ban a dohánykereskedelem, azóta kaszinó, hulladékgazdálkodás, autópálya-üzemeltetés) koncesszióba vonása és a koncesszió haveroknak kiosztása azóta is fontos bevételi forrása a járadékvadász NER-üzletembereknek az irányított közbeszerzések mellett.

A pár év körön kívüliség után építési és közlekedési miniszterként visszatérő Lázárnak munkabírása mellett még egy politikai képessége érdemel figyelmet: a bosszúállás. Hasonlóan Kocsis Máté frakcióvezetőhöz, úgy tűnik, ő sem tudja megemészteni, hogy volt, amikor megrendítették helyi hatalmát.

A szavazópolgárok ilyen megfélemlítése eddig sem volt szokatlan: különböző beszámolók szerint kisebb települések vezetői többször jelezték már polgáraik felé, hogyan kell szavazniuk településük (vagyis saját) érdekükben, különben semmilyen uniós vagy magyar költségvetési támogatás nem fog oda érkezni.

Lázár fixáltságát Márki-Zay megbüntetésére és talán emiatt politikai figyelmetlenségét mutatja, hogy ezt az üzenetet most nem egy kis csoportos vagy személyes polgármesteri találkozón adta át a helyi fideszes választókerületi elnök, ahogy szokás, hanem a nyilvánosságban.

Büntetőjogi felelősség

A lázári kijelentés – a már említett beismerővallomás-jellege mellett, amelynek mérlegelése a szavazók és az uniós politikusok és bürokraták dolga – nem különbözik nagyon a szokásos politikai nagyotmondásoktól, amelyek logikusan a szólásszabadság védelme alá tartoznak, így a jognak nincs velük dolga. Vagy mégis? Megkérdeztünk erről néhány jogász szakértőt.

Lapunk kérésére Bencze Mátyás volt büntetőbíró, a Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa gondolta végig a lehetséges büntetőjogi kapcsolódásokat.

Itt négy bűncselekmény jöhet szóba:

• zsarolás,
• hivatali visszaélés,
• kényszerítés,
• választás rendje elleni bűncselekmény.

A zsaroláshoz jogtalan előnyszerzés céljából kell fenyegetni valakit. Itt Lázár János nem akar pluszpénzt vagy jogtalan előnyt szerezni magának, így ez kiesik.

A hivatali visszaéléshez ez a cselekmény túl távoli – mondja Bencze Mátyás –, mert Lázár csak fenyeget azzal, hogy mi történik, ha szavaznak a vásárhelyiek. „Ez olyan, mintha azt mondanám, hogy megöllek. Ez nem emberölés, nem is emberölés kísérlete, hanem zaklatásnak minősül, ami egy másik bűncselekmény. De a hivatali visszaélés esetén nincs ilyen másik bűncselekmény. Vagy visszaélés, vagy nem” – mondja a szakértő.

Az sem minősíthető hivatali visszaélésnek, ha egy kormány a saját politikai döntése alapján oszt pénzt, bizonyos korlátok között szabadon. (Később majd látjuk, hogy ennek a bizonyos korlátok közöttnek része lehet a diszkriminációmentesség, de nem a büntetőjogban.)

Az követ el a választás rendje elleni bűncselekményt, aki az arra jogosultat a választásában fenyegetéssel befolyásolni törekszik. Esetünkben van fenyegetés (nem kaptok a kormánytól semmilyen pénzt, ha…), Lázár ezzel befolyásolni akarja a választókat. „De itt is van két probléma. Az egyik az, hogy ennek a bűncselekménynek a dizájnja, amire tervezték, az, hogy konkrét személyt, személyeket fenyegetnek az elkövetők – mondja Bencze Mátyás. – Odamegy Kiss Gézához, és azt mondja, hogy nem lesz az út leaszfaltozva, ha erre szavazol, nem pedig arra.” De ha nem konkrét embert fenyegetnek meg, hanem egy közösséget, vagy általában azt mondják, hogy ha ilyen lesz az eredmény, akkor ez meg az lesz, „akkor nagyon rugalmas értelmezés kellene ahhoz, hogy azt mondjuk, hogy itt van konkrét személy”.

Azért a volt büntetőbíró nem zárja ki, hogy lehet olyan bíróság, amelyik megállapítaná ezt, de „a büntetőjogban van egy olyan elv, hogy minél szűkebben kell értelmezni, nem lehet nagyon elszakadni a szövegtől”.

Persze fölmerül a szólásszabadság, ami választási kampányban, illetve a választással kapcsolatos kijelentés esetében még erősebben védett a szabad politikai versenyre való tekintettel. Hiszen rengeteg olyan kampánykijelentés van minden oldalról, amely értelmezhető fenyegetésként: például ha az ellenzék nyer, háborúba sodorja az országot vagy eltörli a csokot.

Ennek a bűncselekménynek van olyan fordulata is, amikor az elkövető nem fenyegetéssel, hanem megtévesztéssel igyekszik befolyásolni a választót, de a választási ígéretek jelentős része ide sorolható (megőrizzük a rezsicsökkentést stb.)

Persze ha azt mondja valaki, hogy ha a város nem erre a jelöltre szavaz, akkor a választás másnapján lebombázzuk, az nyilvánvaló fenyegetés, de az, hogy ha az ellenzék nyer, akkor háborúba sodorja az országot, nyilván nem minősül ennek. A bírónak kell mérlegelnie és eldöntenie, hol a határ a kellően konkrét fenyegetés és a kampányígéret között – mondja Bencze Mátyás. (A brexit kapcsán is bíróság elé került a Leave-pártiak kampányhazudozása.)

De mégiscsak ugyanazon a skálán helyezkedik el a kettő – vetem föl. „Szerintem is közelebb áll a második esethez, mint egy átlagos kampányígérethez, de a bírói gyakorlat ebben elég visszafogott. Szerintem nem akarnak ilyen módon beleszólni majd a választási kampányba, hogy megmondják, melyik kijelentés bűncselekmény már, inkább szélesebb körre húzzák a szólásszabadság határait” – mondja a volt bíró, hozzátéve, hogy politikailag ez persze határátlépés volt, „óriási botrány”.

A negyedik lehetséges bűncselekmény a kényszerítés. Ez a zsaroláshoz hasonlít, mert mindkét esetben arról van szó, hogy valakit fenyegetéssel kényszerítünk arra, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön. A zsarolásnál ezt jogtalan haszonszerzés céljából kell elkövetni, a kényszerítésnél pedig nem, az bármilyen célból történhet.

Itt ugyanaz a két dilemma merül fel, mint a választás tisztaságának megsértése bűncselekménynél. Kellene egy konkrét személy, akit kényszerítenek, illetve a szólásszabadság és a büntetőjog közötti vonal kérdése. „Önmagában persze lehet fenyegetésként értelmezni, mindenki úgy is értelmezte. De a szólásszabadsággal össze kell mérni, hogy a két kategória milyen viszonyban van egymással.” Ezt a bíró dönti el, ha esetleg valaki feljelentést tesz, de valószínűleg el sem fog jutni a bíróságig, mert az ügyészségen kell először keresztülmennie.

A konkrét sértett hiányára megoldás lehetne-e az, amivel a Budaörs által a szolidaritási adó ügyében indított per strasbourgi szakaszában élt a város? (Négyszáz budaörsi fordult a bírósághoz négyszáz keresettel; ez nem büntető-, hanem közigazgatási per volt.)

„Odamehetne egy vagy több ellenzéki érzelmű szavazó, hogy fenyegetve érzi magát e kijelentés nyomán – mondja Bencze Mátyás. – De a bíróság azt fogja nézni, hogy odament-e hozzád konkrétan. Becsengetett-e? Azt mondta-e, hogy ha így szavazol, akkor ez meg az lesz? Mindegy, hogy ki jelenti fel, mennyire érzi magát ettől érintve, ha nincs az a konkrét cselekvés, hogy odamegyek, és azt mondom X-nek meg Y-nak, akkor ez nehéz. De nem zárom ki.”

Van egy olyan gyakorlatuk a bíróságoknak – magyarázza Bencze Mátyás –, hogy ha nem lehet azonosítani a sértettet, akit fenyegetnek, jogi nyelven a passzív alanyt, akkor hiába van elkövető (aktív alany), a passzív alany hiánya miatt nincs bűncselekmény. „Ezt rágalmazásnál alkalmazták. Amikor Lengyel László azt mondta egy minisztériumra, hogy ott mindenki korrupt, azon az alapon mentették fel, hogy nincs passzív alany, mert nem lehet azt mondani, hogy konkrétan melyik osztályvezetőre értette.”

A diszkrimináció tilalma

A büntetőjog tehát valószínűleg nem illetékes, de mi a helyzet a diszkrimináció tilalmával illetve a közigazgatási joggal? Itt Kádár András Kristóf, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke volt jogi kalauzunk.

Az Egyenlő bánásmódról szóló 2003-as törvény két olyan tényállást tartalmaz, ami itt felmerülhet, mondja. Az egyik a zaklatás. Ez olyan, az emberi méltóságot sértő magatartás, ami az érintett személynek a 8. szakaszban meghatározott, un. védett tulajdonságával függ össze, amelyek alapján tilos diszkriminálni. Védett tulajdonság a politikai vélemény is. A zaklatás célja vagy hatása valamely személlyel szemben megfélemlítő, ellenséges, megalázó, megszégyenítő vagy támadó környezet kialakítása.

A Helsinki Bizottságnak volt egy ügye, amelyet a kiskunlacházi polgármester ellen indítottak. Ő egy nagy port felvert emberöléses ügy kapcsán egy demonstráción azt mondta, hogy elegünk van itt Kiskunlacházán a roma erőszakból. Más kijelentéseiből is egyértelmű volt, hogy szerinte romák követték el a gyilkosságot, és ellenük hergelte a közvéleményt. (Később egyébként kiderült, hogy nem roma volt az elkövető.) „A bíróság kimondta, hogy a zaklatási tényállás alkalmazható erre a fajta megnyilvánulásra. A polgármester - még akkor is, ha egy demonstráción beszél, tehát nem a szigorúan vett hivatali hatáskörében jár el - a helyi közösséget reprezentálja, ami szorosan kapcsolódik a tisztségéhez, úgyhogy alkalmazható rá az egyenlő bánásmódról szóló törvény. Ebben a reprezentációs funkcióban nagy nyilvánosság előtt olyasmit mondott, ami a helyi romák számára megfélemlítő, ellenséges, megszégyenítő lehet. És azt is kimondta a bíróság, hogy bár a törvény tizedik szakasza személyről beszél, a zaklatás nem csak egyénekkel, hanem egy védett tulajdonsággal bíró csoporttal szemben is elkövethető” – mondja Kádár András Kristóf.

Persze értelmezés kérdése, hogy Lázár miniszterként ezzel egy megfélemlítő, ellenséges környezetet alakít-e ki azok számára, akik Márki-Zayra szavaznának, de a zaklatás a kiskunlacházi ügyben lefektetett elvek alapján megállapítható lehet.

A szólásszabadság jobban védendő jogként való megítélése, különösen egy politikus esetében, mérlegelési kérdés. „Minden ilyen esetben a diszkrimináció tilalma ütközik a szólásszabadsággal. Ez a klasszikus problémája a gyűlöletbeszédnek: meddig terjed a szólásszabadság, és hol lépi át azt a határt, amikor már az egyéb jogok, amelyeket adott esetben a szólásszabadság gyakorlása sérthet, erősebb védelmet igényelnek. A közösség elleni izgatás más a Hősök terén és más egy kis falu romatelepén. Nem mindegy, hogy a cigányellenes beszédet ki, milyen pozícióból, hol, hogyan mondja el. Ugyanez a mérlegelés érvényesülhet itt is. Egyfelől létezik a választópolgárok közösségének az a joga, hogy félelemmentesen, olyan módon gyakorolhassák a választójogukat, illetve fejezhessék ki a politikai véleményüket, hogy ne kelljen retorziótól tartaniuk, a másik oldalon pedig a politikus szólásszabadsága áll. Jelen esetben azonban azt is figyelembe kell venni, hogy Lázár János miniszterként, közhatalmi pozícióból mondja, amit mond, mely esetben a kijelentése nem élvezhet alapjogi védelmet.”

Vagyis sok mindent kell szétszálazni ahhoz, hogy ebben a bonyolult jogi kérdésben végül meg lehessen mondani, hogy a lázári kijelentés az egyenlő bánásmódról szóló törvény értelmében szankcionálható beszéd-e, de Kádár szerint összességében az.

Személyiségi jog

Az egyenlő bánásmód törvény megsértése miatt egyfelől az Egyenlő Bánásmód Hatóság feladatkörét átvevő ombudsmannál lehet panaszt tenni, másfelől rendes bíróságon a Polgári Törvénykönyv alapján személyiségi jogi pert lehet indítani, mivel az egyenlő bánásmódhoz való jog egyúttal személyiségi jog is.

Az egyenlő bánásmód törvény szerinti zaklatásra hivatkozva panaszosként, illetve felperesként olyan hódmezővásárhelyi szavazópolgárok léphetnének fel egyénileg vagy csoportosan, akik felvállalják, hogy az ellenzékre adnák a voksukat. Ugyanakkor az egyenlő bánásmódról szóló törvény ismeri a közérdekű igényérvényesítés lehetőségét is, ami azt jelenti, hogy egy csoport nevében bizonyos szereplők indíthatnak eljárásokat, mondja Kádár András Kristóf. „Ezt a törvény alapján megtehetné maga az ombudsman, megtehetné az ügyész, illetve megtehetik civil és érdekképviseleti szervezetek is. Ha van például egy hódmezővásárhelyi civil szervezet, amely az ottani polgárok alapjogainak érvényesítése érdekében jött létre, akkor ő indíthat egy ilyen közérdekű pert, illetve benyújthat egy ilyen közérdekű panaszt az ombudsmanhoz.”

Ha megszületik a döntés

Akkor viszont már nem szólásszabadságról beszélünk, ha 2024-ben a hódmezővásárhelyiek megválasztják Márki-Zay Pétert, és ezután születnek olyan döntések, amelyek büntetik a várost. Akkor nem zaklatásról van szó, hanem ún. közvetlen hátrányos megkülönböztetés ér egy csoportot a politikai véleménye miatt. „Ott az a nehéz kérdés, hogy hogyan bizonyítod be azt, hogy valóban Hódmezővásárhely megbüntetése történik, mert az elég valószínűtlen, hogy lesz olyan támogatás, amit minden önkormányzat megkap, csak Hódmezővásárhely nem.”

Hasonló döntés egyébként született 2022 decemberében: a kormány az önkormányzatoknak megítélt 44 milliárdos rezsitámogatást úgy osztotta el, hogy Vásárhely volt az egyetlen megyei jogú város, amelyik nem kapott. (Így járt még a Főváros és hét ellenzéki vezetésű kerület is.) Ezt egyébként szintén Lázár János tartotta fontosnak megmagyarázni nyilvánosan.

Ha az egyenlő bánásmódról szóló törvény alapján indulna eljárás egy kormányzati döntés nyomán, akkor életbe lép az egyenlő bánásmódról szóló joganyagnak az a sajátossága, hogy a bizonyítási teher a panaszosra nézve kedvező. „Tehát azt kell valószínűsíteni, hogy érte valamiféle hátrány, és azt, hogy rendelkezik valamilyen védett tulajdonsággal. Ha Hódmezővásárhely nem kap meg valamiféle támogatást, amit más önkormányzatok igen, akkor az nyilvánvalóan hátrány. Hogy ez politikai vagy más vélemény miatt történik, az valószínűsíthető Lázár kijelentésével, és akkor megfordul a bizonyítási teher, és a bepanaszolt személy vagy szerv dolga az, hogy igazolja, hogy nem történt diszkrimináció” – mondja Kádár András Kristóf.

Az önkormányzati rendszer teljes átalakítása nyomán kormányzati diszkrecionális döntésektől függenek a települések fejlesztései és esetleges kompenzációik (politikai alapon szelektáltak már az előző évtized elején az önkormányzati adósságok kormányzati átvállalásánál is). Kérdés, hogy a diszkriminációs teszt méltányossági döntések esetén is alkalmazható-e, kérdezem. „Ha valószínűsíthető az, hogy valakit egy védett tulajdonsága miatt ér hátrány, illetve rendelkezik egy védett tulajdonsággal és hátrány éri, akkor a másik, a bepanaszolt félnek a feladata, hogy igazolja, hogy nem történt diszkrimináció. Méltányossági döntés sem sújthat diszkriminatív alapon valakit.”
Eszerint a rezsitámogatásos döntés is perelhető, pontosabban jogilag megalapozottan lehetne az ombudsmanhoz fordulni, mondja a Helsinki Bizottság társelnöke. Az egyenlő bánásmód törvény értelmében ugyanis az ombudsmannak van hatásköre közigazgatási eljárásban kivizsgálni a diszkriminációs panaszokat, miután az Egyenlő bánásmód hatóságot beolvasztották az ombudsmani hivatalba. Ez azonban csak akkor járható út, ha egyedi döntés születik a támogatásról, nem jogszabály.

Amennyiben ugyanis kormányrendelet állapítja meg a támogatást, akkor olyan jogszabályról lenne szó, amely ellen sem bírósághoz, sem ombudsmanhoz nem lehetne fordulni, csak az Alkotmánybírósághoz alkotmányjogi panasszal.

„Ameddig az a norma érvényes és hatályos, addig azt a magyar bíróságnak alkalmaznia kell. Amíg az Alkotmánybíróság nem semmisíti meg, addig van egy hatályos jogi norma, amely azt mondja, hogy ennek jár, annak nem jár, így addig a bíróság sem tudja azt mondani, hogy ez jogellenes. A jogszabályt csak az Alkotmánybíróság semmisítheti meg, adott esetben éppen azon az alapon, hogy politikai vélemény alapján tesz különbséget, így diszkriminatív.”

A rezsitámogatásról szóló döntés egyébként Gulyás Gergely diszkrecionális döntése volt. Kormányrendelet csak azt mondta ki, hogy ő dönthet majd az egyedi támogatásokról, azt nem, hogy milyen alapon. Vagyis Gulyás döntését lehetne az egyenlő bánásmód törvény alapján kezelni, kormány vagy egy miniszteri rendelet esetében csak az AB-hoz lehet menni.

Jogi vagy jogállamisági probléma?

Lázár János fenyegetése kapcsán tehát lehetne keresnivalója Vásárhelynek. Eddigi működése alapján arra viszont kicsi esély látszik, hogy az ombudsmanban lenne annyi politikai elszántság, hogy szembemenjen a kormány egyik vezető politikusával .

Kadlót Erzsébet ügyvéd, egyetemi docens, korábbi bíró lapunknak időhiány miatt írásban küldött válaszában azt írja a lázári kijelentésről: „Nyomásgyakorlás, fenyegetés, politikai erőszak, de nem megy tovább a választási kampányban megszokott nagyon durva megnyilvánulásoknál. Mindaddig, amíg nincs ennek megfogható jogi következménye, például egy törvény, rendelet, amibe beleírják, hogy Vásárhely nem is pályázhat bizonyos támogatásokra, addig ez nem tartozik a jog asztalára.”

Kádár András Kristóf szerint ez egy „nagyon durva, a választások befolyásolására, a politikai véleménynyilvánítás befolyásolására alkalmas fenyegetés, ami egy demokratikus jogállamba egyszerűen nem fér bele. Függetlenül attól, hogy van-e konkrét olyan jogági szabály, amely szankcionálhatóvá teszi. Ez nyilvánvalóan egy jogállamisági probléma.”

Érdemes lenne megismerni Hódmezővásárhely Fidesz-szimpatizáns közösségének véleményét is a lázári kijelentésről. A populista/hibrid rezsimeket/vezérdemokráciát leíró elemzések szerint a politikai szembenállást a törzsi, végletes mi-ők polarizációig fokozó populista hatalomgyakorlás az őket, az ellenzéket eddig csak a nemzetből, a „normálisan” gondolkodók közül vagy akár a politikai közösségből (idegenszívűek, idegen pénzből idegen érdekeket képviselők) zárta ki a kommunikáció szintjén. Lázár már az ellenzéki szavazót zárná ki, és nem egy fiktív közösségből, hanem az egyenlő jogokkal bíró magyar állampolgárok közül.

Mert ha a vásárhelyiek nem részesülhetnek a kormányzati újraelosztásból (vagy legalábbis annak nem normatív részéből), akkor ők másodrendű állampolgárok lesznek. Iskoláik nem kapnak státuszt vagy eszközöket, nem részesülhetnek a kormányzati egészségügyi fejlesztésekből, rosszabb iskoláik lesznek, rövidebb ideig élnek.

Az uniós pénzek pedig csak nem jönnek.